Már írtam arról korábban, hogy akár egy vásárlás is fel tudja dobni az itteni hétköznapokat. Ha Innsbruckba megyünk, biztosan végignézzük a kedvenc márkáink boltjait, próbálgatunk ruhákat, és a mostani őrült téli leárazásokon végre megvettük a szezon elején már kinézett csizmákat, kabátokat.
A címben szereplő divatbemutatót azonban nem az utcán, vagy a városban láttuk, hanem a hotel tartotta. És hogy kerültünk oda? Kata nem tud nemet mondani, Anita szép, mint egy modell, és szükség volt menedzserre na meg sajtósra is.
A szálloda vasárnap este a saját ruhakollekciójából divatbemutatót tart a vendégek részére a bár és a Caminhalle területén.
Míg a csajok a vörös szőnyegen, meg az asztalok között vonultak, addig mi a bárpultnál iszogattuk el a szereplésért kapott tiszteletdíjukat. Embernek öltözve, a vendégek közé vegyülve. Senki nem tudta rajtunk kívül, hogy azért olyan szépek az üvegfelületek, mert mi pucoljuk rendszeresen, vagy azért nincs a szőnyegeken egy folt sem, mert minden reggel nekünk kell porszívózni, vagy takarítani. Sőt, arról sem lehetett fogalma a mellettünk ülőknek, hogy előtte pár órával talán én hajtogattam össze a pizsamáját, vagy húztam le helyette a wc-t.
Egy órára Hamupipőkéből Princessinnek öltöztünk, és figyeltem, mi zajlik a pályán.
Hogy a magát olyan nagymenőnek gondoló főpincér sem tökéletes, hogy a vendég előtt hadonászik, miközben tálal, és hogy a szervizesek munkája sokkal nehezebb a miénknél. Folyamatos rohangálás a vendégek között, hozzák-viszik az ételeket, italokat, szedik az asztalokat és újraterítenek, már este tíz óra van, és ők még javában dolgoznak. Mi meg ötkor befejezzük.
Egy dolog működik nagyon jól, az pedig a vendégek ámulatba ejtése, és a gondoskodó figyelem. A mai napig a tulajdonos házaspár köszönti a vasárnapi turnusváltáskor a vendégeket, ők is beállnak szülinapi dalocskát énekelni a tűzijátékos tortához az ünnepelt asztalához, és ők konferálják fel a műsorokat is. A jelenlétük, a vendégekkel való foglalkozásuk a tökéletesen felépített imidzsük része, és senki nem hinné el ez alapján, hogy a háttérben néha bizony elég kuszán bánnak az alkalmazottakkal. Kifelé minden szép, kifelé mindig a legjobb arcukat mutatják.
Tegnap sem láttuk a divatbemutató alatt azt, amikor a magyar lányokat a háttérben rendre utasították, a konferanszié csak a gyönyörű magyar hauskeeping személyzetről, és az általuk bemutatott ruhákról beszélt. Míg a görög házmester, vagy az osztrák recepciós lány azt csinált a színpadon, amit csak akart, addig Ancsáék teljesen le voltak szabályozva. Nem baj, ők így is szépek voltak. Csak fura.
Ahogy az is fura, hogy elsőre a tulajdonos pasi meg sem ismert bennünket, sőt, lehet, hogy még most sem állt össze neki a kép, kik is ültek a bárpultnál, akikről sejtette, hogy látta őket valahol, de nem volt biztos benne, hogy hol. Na, igen. Nem egyenruhában voltunk, és a kitűzőn se állt ott a nevünk. Mert ugye, csak az alapján tudnak beazonosítani bennünket, hiszen darab-darab, a következő szezonban úgyis újak jönnek, ők maradnak csak, meg a saját tervezésű ruhák, krémek, borok.
Egy óra alatt egy nagyon vidám hangulatú bemutató során a vendégek megismerték a síruháktól kezdve a köntösökig terjedő kollekciót, megtudták, mit-hol tudnak megvásárolni, látták a Beauty Szalon termékeit, és azt, hogy a személyzet mennyire lelkesen vonulgat vasárnap este tízkor is közöttük. Ebből az látszik, hogy jó itt dolgozni.
A schow a háttérben persze folytatódik, de ennek részleteit csak a szezonzáró fizetés után fogom megírni.
A lényeg, csajok, hogy mi tudjuk, kik vagyunk, és miért vagyunk itt. A többi nem számít.
