Bár a hivatalos naptár szerint még csak advent második
vasárnapjánál tartunk, nálunk már volt karácsonyi vacsora és fadíszítés.
És nem csak nálunk.
Ahogy beindul a téli szezon Ausztriában,
úgy tűnik el egyre több ismerős hosszabb-rövidebb időre.
Aki pedig szeretne a
családjával karácsonyfát díszíteni és ünnepi menüt enni, az vagy megteszi ezt december elején, vagy majd a januári egy-két napos szabadsága alatt.
A mi családunkban is volt már karácsonyi vacsora január
végén is, amikor az Angliában dolgozó testvéremék haza tudtak jönni.
Az, hogy a szezonmunkásoknak az ünnepek alatt dolgozni kell,
nem kérdés.
Aki szerencsés, az szenteste nem dolgozik, és legalább skypon ott
tud lenni a családjával, de van, amikor az ember azt gondolja, jobb inkább
dolgozni, és nem gondolkodni, nem arra gondolni, mennyivel jobb lenne otthon.
Persze, felmerül a kérdés, hogy egy nagyobb doboz legó, egy
nagyobb kocsi vagy a kifizetett ház megér-e ennyit; aki soha nem dolgozott
távol a szeretteitől vagy akinek nem dolgozott távol valakije, csak legyint
most, és továbblép.
De akinek valóban lépni kell, mert nem elég neki a
minimálbér, az most elindul, újra elindul, és maradnak a félig üres házak, a
csonka családok, és a december eleji karácsonyok.
A nehezebb annak, aki megy.
De aki marad, és egyedül bámulja
a feldíszített fenyőt, mint én most, az is úgy érzi, meg fog bolondulni.
A tévéből, internetről ömlenek a karácsonyi reklámok,
filmelőzetesek, dübörög a mennyből az angyal, közben pedig egyre nagyobb a
forgalom a soproni kivezetőn. És a legtöbben nem csak a Bécsi adventi vásárig
mennek.
Jó utat és boldog karácsonyt nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése