Tegnap ünnepeltük Örkény István születésének 100. évfordulóját. Jómagam kimondhatatlanul örülök, büszke is vagyok rá, hogy személyesen ismerhettem. Na jó, ez így túl komolyan hangzik, nem velem vitatta meg egy kávé és cigaretta mellett, készülő műveit és a világirodalom alakulását. Én gyerek voltam, ő nagypapa. Csopakon, a később róla elnevezett Parti sétány egy 64 lakásos társasházában töltöttük „együtt” gyerekkorom legszebb nyarait. Akkor még egy ilyen nagy kisközösségben is mindenki ismert mindenkit, olyan kellemes jószomszédi szinten. Ha találkoztunk, én szépen illedelmesen köszöntem, ő viszontköszönt, és olyan nagyon kedvesen, melegen tudott hozzá mosolyogni. Kb. ennyi volt a mi kapcsolatunk. Ha valahol szóba kerül Ő, nekem az a kép ugrik be, ahogy fecskében, csíkos fürdőköpenyben megy Apámmal és még egy-két férfiemberrel úszni a Balatonba. A teraszunkról figyelem, ahogy átvágják magukat az akkor még meglévő hatalmas nádason.
 |
| A http://www.csopak.hu/ -n semmi nem utal arra, hogy miért is hívják '82-óta az Örkény sétányt Örkény sétánynak |
Hogy hogyan kapcsolódik ehhez az egészhez az én kis esti horgolásom?
Egyrészt, hogy tegnap vettem egy nagyon pofás 7-es, tehát elég mamut horgolótűt, mert nem volt még ilyenem. (Na, itt még nem kapcsolódik be Örkény.) Épp el akartam rakni, amikor a hálószobánkban szembe jött velem egy gombóc, nyers gyapjúfonal. Ezt a fonalat főiskolás koromban, tehát minimum 25 éve vettem Cseszlovákiában, egy sítábor alkalmával. (Na, ez sem egyperces lesz.) De, nem szerettem. Legalább 20 évig birkaszaga volt, nagyon nyers, nagyon durva, és elég vastag is, néha spárga helyett használtam, de arra sem volt túl jó, mert könnyen szakadt. Hogy annyi költözködés, ki-be pakolás stb. után hogy a csudában volt most ott a hálószobánkban a komódon, arról elképzelésem sincs. De, ha már ott volt jobb kezemben a horgolótű, a komódon pedig a fonal, hát gondoltam kipróbálom. Leültem a TV-elé, kis tea, kis keksz, és elkezdtem böködni.
No, itt jön vissza Örkény. A magyar közszolgálati m1-es csatorna teljesen normálisnak tartja (ellentétben szerintem minden normális emberrel), hogy a címben említett alkalomról egy csomó ostobábbnál-ostobább műsor után, 23.25-kor kezdje megemlékezését.
A fél órás megemlékezés jó volt, az utána, majdnem éjfélkor kezdődő ’73-as TV-film pedig csupa-csupa színészóriással mutatott meg 4 Örkény novellát.
Úgyhogy mi éjjel fél 2-ig a TV elé szegeződtünk. De, kérdem én, vajon hány középiskolás, hány fiatal tartott velünk az éjszakában? Minek is tudniuk a XX. század íróiról? Olyan zűrös időszak az … És egyáltalán minek is tudniuk bármiről, aztán még a végén egyetemre akarnak menni tömegesen … Ez a közszolgálat? A Duna TV-n azért 9-től leadták az Isten hozta, őrnagy urat is, azt is megnéztem, az is zseniális.
... És közben szorgosan böködtem. Vastag fonallal dolgozni nem túl kényelmes, viszont elég szapora, így mire elindultunk végre az ágy felé, elkészült ez a papírzsebkendő-, és zsebpénz tartó kosárka.
Szóval Örkényt még mindíg szeretem, a 60-as, 70-es évek színészóriásait még mindíg szeretem, és a kis bosszankodásom ellenére egy igazán kellemes estém kerekedett.
És végre megszabadultam attól az ezer éves gombolyagtól!
Csak ma ne lennék ennyire álmos …
