Ez a hetedik alkalom, hogy borítót kell választanom, és ez eddig a legnehezebb alkalom. Nemcsak azért, mert rekordmennyiségű, 197 darab borítóterv érkezett, hanem azért is, mert rengeteg stílusban alkottatok. Minden pályázónak volt legalább egy (de általában több is) olyan borítóterve, ami nagyon tetszett, és persze, mindegyik borító más okból fogott meg.
Azt előzetesen elmondanám, hogy most csak a pályázat általam kiválasztott nyertesét fogom bejelenteni. Az ő nyereménye A Szem 1. - Reményfosztottak egy friss, ropogós példánya lesz, amit a megjelenés után kap majd meg.
Emellett Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője is választott egy borítót, ami a könyvem eredeti borítója lesz majd. Azt egyelőre nem árulhatom el nektek, hogy melyik lesz az eredeti borító, de azon kívül, amit én most kiválasztottam a pályázat győzteséül, bármelyik lehet a maradék 196-ból.
De térjünk vissza a pályázat győztesére... A végére leszűkítettem a kört néhány borítóra, és próbáltam eldönteni, hogy mi alapján válasszam ki azt a bizonyos egyet közülük. Van, akinek az alapötlete volt egyedi, olyan is, aki a kivitelezésben volt profi, és néhányan a saját kezükkel rajzoltak a borítóhoz. Mindegyiket nagyon értékeltem, de az elsődleges szempontom az volt, hogy a győztes borítót (akár némi csiszolgatás után) el tudjam képzelni egy krimiregény borítójaként és passzoljon konkrétan A Szemhez. Valamint, hogy a saját ízlésemnek megfelelő legyen stílusra.
Nagyon sok olyan borító volt, amely láttán megdobbant a szívem, de azt éreztem, hogy a stílusuk nem krimis. Ha fantasyt, sci-fit, romantikus drámát írtam volna, akkor azok a tökéletes borítók számomra. De krimit írtam, és ezt muszáj volt figyelembe vennem.
Az általam választott borító azért tetszik, mert egyszerű, első ránézésre van rajta olyan motívum, ami jelzi, krimiről van szó (a fegyveres női alak a cím mellett), és található rajta olyan motívum is, ami konkrétan köthető A Szem történetéhez (az érmékből kirakott út). Nagyon tetszik a betűtípus, és az is, hogy nem egyszerűen fent vagy lent középre tolva van a név és a cím, hanem jobb oldalon, vagyis kevésbé szimmetrikus az egész. Tetszik még az egyszerű fehér háttér, ami a széleken fekete foltokkal van megbolondítva.
A magyarázat után jöjjön a győztes: Kolozs Kitti.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek az idejét, munkáját, kreativitását. Tényleg nehéz volt a választás, szívem szerint még vagy 5 győztest választanék, csak nem lehet.
Természetesen, hamarosan kiderül az is, hogy a többi borító közül melyiket választotta a Kiadó eredeti borítónak, úgyhogy lényegében még nem ért véget ez a pályázat, csak a fele zárult le. :)
Kittinek gratulálok, és arra kérem, hogy keressen meg privátban a Facebookon vagy pedig a spiritbliss24@gmail.com e-mail címen, hogy megbeszéljük, hogyan tudom eljuttatni hozzá a nyereménykönyvét a megjelenés után. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése