"A The Indigo Spellben, Sydney az Alkimista életforma és aközött vívódott, amit a szíve diktált. És egy lélegzetelállító pillanatban, amit Richelle Mead rajongói sosem fognak elfelejteni, olyan döntést hozott, ami még őt is sokkolta… De Sydney számára a harc még nem ért véget. Ahogy az életét megváltoztató döntés következményét próbálja irányítani, úgy érzi, hogy egyszerre túl sok minden szakadt a nyakába. Megérkezett a húga, Zoé és mialatt Sydney arra vágyik, hogy közelebb kerüljön hozzá, addig túl sok mindent kell titokban tartania. A Marcusszal lévő közös munka megváltoztatta az Alkimistákról alkotott nézeteit és Sydneynek nagyon óvatosnak kell lennie, hiszen arra használja a mágikus képességét, hogy aláássa azt az életformát, aminek a védelmére nevelték. Szenvedély és bosszú által felemésztve, Sydney azért küzd, hogy ne derüljön fény a titkos életére, mivel a lelepleződés – és az újranevelés – fenyegetése nagyobb, mint valaha." ( fülszöveg forrása: Vámpírakadémia...