Épp akartam írni a Moon-ról, mert a maga műfajában zseniális mozi, erre föltűnik ez a romantikus sci-fi, aminek ránézésre hasonlóan alacsony volt a költségvetése (manapság pozitív előjel lehet), és ha kicsit érzelgősebb is, egy jó dráma még kisülhet belőle.
2009. október 31., szombat
2009. október 29., csütörtök
2009. október 23., péntek
A titkárnő (2002)
Szexuális szadizmus, önkínzás, perverziók és mérhetetlen cukiság. Romantikus komédia csak erős idegzetűeknek. A fiatal és gyermekien bájos Lee-t (Maggie Gyllenhaal) kiengedik a diliházból, ahol súlyos mazochizmusát kezelték, sikerek nélkül. A lelkileg rettentően instabil Lee elvégez egy gyorsírótanfolyamot kiváló eredménnyel, közben randevúzni jár, az élete mégsem akar zöld ágra vergődni.
„- Megváltoztál a gimi óta...
- Megváltoztam.
- Mi történt?
- Idegösszeomlásom volt.
- Nekem is.”
Az apa alkoholizmusa, vagy az anya ködös valóságérzékelése és a mosogatóvízbe csöppenő vércseppek dacára már egész korán jókat nevetünk a hősnő rajzfilmfigura szerű pillogásán, aki ugyanúgy szalad sértetten a szobájába, mint bármelyik fiatal, csak épp nem egy csajszis telefonnal, vagy fagyizással vezeti le a feszültséget, hanem néhány penge, vagy törött porcelándarab segítségével. A változást (és a békességet) egy titkárnői állás és egy szadista főnök hozza meg Lee életébe.
A titkárnőben minden karakter beteg, mégis valamennyiüket a szívünkbe zárjuk. A Mr. Gray szerepében brillírozó James Spader is pozitív meglepetés, ritkán láttuk őt a Csillagkapu mozifilm óta. Ahogy lassan megismerjük, és rájövünk, hogy a szemében nem is az őrület villódzik, hanem némi (és az egészségesnél néha csak egy paraszthajszállal több) perverzió, már csak ezért is szimpatikussá válik. A sorsnak ugye van humorérzéke, a férfi-női viszonyok mindig egyfajta egyensúlyról, kiegyenlítődésről (én nem feltétlenül kielégülésről) szóltak, így hát örömmel vesszük, ahogy a páros társadalom által megvetett defektjei egy igazi szerelem beteljesedését segítik elő.
Kicsit belegondolva a szerelemben mindig is (most is) csupa szadista és mazochista nő és férfi csatározik egymással, Lee és Mr. Gray története ezt a héja nászt csupaszítja le előttünk. Vigyázat, Steven Shainberg független filmes rendező nem riad vissza egy lilára paskolt fenék, vagy egy összevagdosott test kendőzetlen bemutatásától! Cserébe dolgoznak a rekeszizmok, talán érthető, hogy szex után soha nem volt még annyira vicces az "ugye nem fájt?" kérdés, mint most...
„- Megváltoztál a gimi óta...
- Megváltoztam.
- Mi történt?
- Idegösszeomlásom volt.
- Nekem is.”
Az apa alkoholizmusa, vagy az anya ködös valóságérzékelése és a mosogatóvízbe csöppenő vércseppek dacára már egész korán jókat nevetünk a hősnő rajzfilmfigura szerű pillogásán, aki ugyanúgy szalad sértetten a szobájába, mint bármelyik fiatal, csak épp nem egy csajszis telefonnal, vagy fagyizással vezeti le a feszültséget, hanem néhány penge, vagy törött porcelándarab segítségével. A változást (és a békességet) egy titkárnői állás és egy szadista főnök hozza meg Lee életébe.A titkárnőben minden karakter beteg, mégis valamennyiüket a szívünkbe zárjuk. A Mr. Gray szerepében brillírozó James Spader is pozitív meglepetés, ritkán láttuk őt a Csillagkapu mozifilm óta. Ahogy lassan megismerjük, és rájövünk, hogy a szemében nem is az őrület villódzik, hanem némi (és az egészségesnél néha csak egy paraszthajszállal több) perverzió, már csak ezért is szimpatikussá válik. A sorsnak ugye van humorérzéke, a férfi-női viszonyok mindig egyfajta egyensúlyról, kiegyenlítődésről (én nem feltétlenül kielégülésről) szóltak, így hát örömmel vesszük, ahogy a páros társadalom által megvetett defektjei egy igazi szerelem beteljesedését segítik elő.Kicsit belegondolva a szerelemben mindig is (most is) csupa szadista és mazochista nő és férfi csatározik egymással, Lee és Mr. Gray története ezt a héja nászt csupaszítja le előttünk. Vigyázat, Steven Shainberg független filmes rendező nem riad vissza egy lilára paskolt fenék, vagy egy összevagdosott test kendőzetlen bemutatásától! Cserébe dolgoznak a rekeszizmok, talán érthető, hogy szex után soha nem volt még annyira vicces az "ugye nem fájt?" kérdés, mint most...2009. október 20., kedd
2009. október 17., szombat
9 (2009)
Ha vizualitásában nem lenne ennyire kielégítő, azt mondanám, felesleges volt elkészíteni ezt az alig több, mint egyórás animációs filmet. Nem nyújt sokkal többet a 2005-ben készült azonos című rövidfilmnél.
Az ember lelke az utolsó világégés után amolyan voodoo babákban, különböző textil és fémalkatrészekből tákolt apró teremtményekben él tovább. Az alaphangulatról a szereplők barátságos, rongybaba jellegén túl az utolsó háborúból visszamaradt tölténykészletek, kiégett városrészek, és a vörösen izzó ég gondoskodik. Mindez megvolt már 2005-ben is, csak akkor még nem volt meg a motivációkeresés görcsös kényszere. Merthogy az egészestéssé tétel (sajnos?) azzal is jár, hogy a készítőknek épkézláb történetet kellett volna eszkábálniuk a romokból. Ehhez pedig kiválasztottak egy könnyen járható, egyszerű és nagyon unalmas ösvényt: Szánkba rágják, mi történt, hogyan történt, ki az ellenség, mit kell tenni kis barátainknak. És máris elveszett a titokzatos varázs, a hangulat, amit a nagyszerű képek megteremtettek.
A Wall-e után amúgy sem akkora szenzáció már egy apokaliptikus animációs film, így pedig, hogy a filmből árad az izzadságszag, legfeljebb annak örülhetünk, hogy Tim Burtonnek és Timur Bekmambetovnak (producerek) köszönhetően végre világszerte sokezer emberhez eljuthat Shane Acker zseniálisan komor, gyerekeknek csak szülői felügyelettel ajánlott agymenése.
Az ember lelke az utolsó világégés után amolyan voodoo babákban, különböző textil és fémalkatrészekből tákolt apró teremtményekben él tovább. Az alaphangulatról a szereplők barátságos, rongybaba jellegén túl az utolsó háborúból visszamaradt tölténykészletek, kiégett városrészek, és a vörösen izzó ég gondoskodik. Mindez megvolt már 2005-ben is, csak akkor még nem volt meg a motivációkeresés görcsös kényszere. Merthogy az egészestéssé tétel (sajnos?) azzal is jár, hogy a készítőknek épkézláb történetet kellett volna eszkábálniuk a romokból. Ehhez pedig kiválasztottak egy könnyen járható, egyszerű és nagyon unalmas ösvényt: Szánkba rágják, mi történt, hogyan történt, ki az ellenség, mit kell tenni kis barátainknak. És máris elveszett a titokzatos varázs, a hangulat, amit a nagyszerű képek megteremtettek.A Wall-e után amúgy sem akkora szenzáció már egy apokaliptikus animációs film, így pedig, hogy a filmből árad az izzadságszag, legfeljebb annak örülhetünk, hogy Tim Burtonnek és Timur Bekmambetovnak (producerek) köszönhetően végre világszerte sokezer emberhez eljuthat Shane Acker zseniálisan komor, gyerekeknek csak szülői felügyelettel ajánlott agymenése.2009. október 14., szerda
2009. október 9., péntek
Pokolba taszítva (Drag me to hell - 2009)
Sam Raimi visszatérve saját gyökereihez (Gonosz halott I. - II.), megint készített egy groteszk horrorfilmet, amiben az egymás szájába hányás, vagy a pezsgődugóként kipattanó szemgolyók csak a jéghegy csúcsát jelentik (mélyebbre tekintv még több szájba hányást, de azért iróniát is bőven találhatunk). A magyarul szitkozódó sértett cigányasszony nem egyedi jelenség a filmtörténelemben, a cigány átok mítoszát írott formában már Stephen King is átengedte szűrőjén, a felemásra sikerült Sorvadj el! filmnél viszont most egy felvillagyozóbb, és megborzongatóbb alkotás született. Nincsenek felesleges mellékszálak, a remekül megkomponált „ijesztőségek” a cselekmény fölött állnak, és ez így is van rendjén. Gyors és kíméletlen.
A szellemek gecibbek, mint valaha, hősnőnk pedig olyannyira tehetetlen, hogy pusztulását már jóelőre borítékolhatjuk. Apropó boríték... Na mindegy. Majd meglátjátok.
A szellemek gecibbek, mint valaha, hősnőnk pedig olyannyira tehetetlen, hogy pusztulását már jóelőre borítékolhatjuk. Apropó boríték... Na mindegy. Majd meglátjátok.2009. október 7., szerda
Vampire Weekend - Horchata (2009)
Nem csak meghallgatható, le is tölthető egy új Vampire Weekend dal a hivatalos oldalról. Nem dobtam hátast tőle, de kellemes. Hallgasd meg itt
vagy katt a képre.
vagy katt a képre.
2009. október 2., péntek
Trick 'r Treat (2008)
Nem került a vászonra, csak DVD-n jelenik meg ez a nagyon "kellemes" 2008-as horrorfilm, méghozzá ebben a hónapban, a stúdió ugyanis - a kritikusok zengedező ódáinak dacára - egyszerűen elkúrta a forgalmazást. Az, hogy Michael Dougherty (talán hallunk még róla) filmjét Carpenter Halloween-jéhez hasonlítgatták, nem véletlen. De több oldala van az ünnepi savanyúcukor nyalókának, akarom mondani az érmének. Habár a film humor, erőszak és izgalomszintje a nagy elődökhöz mérhető, semmi számottevő újdonsággal nem szolgál. A rövid történetek egytől-egyig meglepőek és szórakoztatóak, mégis folyton az az érzésünk, hogy "ezt, meg ezt a kivégzést már láttam valahol".
A rendező/író célja nem is volt egyéb: a horror nagyjainak árnyékában lavírozva elkészíteni saját, lelkesen tisztelgő munkáját, amely egyetlen pillanatra sem lép az említett árnyékvonalon kívülre. Mivel egy újszülöttnek minden vicc új, és mivel a kritikus olykor jobban örül a működő intertextusoknak, mint az egyedi megközelítéseknek, a Trick 'r Treat páratlanul pozitív fogadtatásra lelt eddig a szakma és a rajongók részéről is (Az imdb-n jelenleg 8.1 ponttal minden idők legjobb horrorai között van, bár nagyon kevesen szavaztak még). Hogy a mű elég erős ahhoz, hogy ne merüljön a feledés hullaszagú ködébe, abban nem bízom, de annyi biztos, hogy vállalását maximálisan teljesíti. Inkább egy Trick 'r Treat-tel múlatom magányos őszi éjszakáimat, a manapság divatos moralizáló CGI szörnyetegek helyett. Habár a parázna/felelőtlen/vétkes cicababákra és fiúkákra mindkét esetben fájdalmas "búcsú" vár, az előbbi példánál legalább én is halálra tudom röhögni (nem pedig unni) magam.
A rendező/író célja nem is volt egyéb: a horror nagyjainak árnyékában lavírozva elkészíteni saját, lelkesen tisztelgő munkáját, amely egyetlen pillanatra sem lép az említett árnyékvonalon kívülre. Mivel egy újszülöttnek minden vicc új, és mivel a kritikus olykor jobban örül a működő intertextusoknak, mint az egyedi megközelítéseknek, a Trick 'r Treat páratlanul pozitív fogadtatásra lelt eddig a szakma és a rajongók részéről is (Az imdb-n jelenleg 8.1 ponttal minden idők legjobb horrorai között van, bár nagyon kevesen szavaztak még). Hogy a mű elég erős ahhoz, hogy ne merüljön a feledés hullaszagú ködébe, abban nem bízom, de annyi biztos, hogy vállalását maximálisan teljesíti. Inkább egy Trick 'r Treat-tel múlatom magányos őszi éjszakáimat, a manapság divatos moralizáló CGI szörnyetegek helyett. Habár a parázna/felelőtlen/vétkes cicababákra és fiúkákra mindkét esetben fájdalmas "búcsú" vár, az előbbi példánál legalább én is halálra tudom röhögni (nem pedig unni) magam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
