Jó ez a puritán berendezés, ne is nagyon vegyünk tárgyakat, hogy két hónapon belül költözhessünk, ha esetleg meghal a főnököd...
Jó azért ez a nettelenség: mióta itt vagyunk, a harmadik könyvbe kezdtem tegnap, pedig amikor épp nem esik, akkor folyton sétálunk, a lakásban egyszerűen elviselhetetlen az élet, a gyerekek eszelős hisztisek - én meg valamitől állati klausztrofóbiás lettem mostanában - , meg Marcus amúgy is egyfolytában rikoltva rángatja a kabátját, hogy induljunk már (nagyon megszokták a napi hat óra kerttúrást). Jó, persze alapvetően gyorsolvasó vagyok, a bölcsészkaron a bullshitelés mellett még ezt is nagyon jól megtanulja az ember.
Aztán meg az is van, hogy folyton veszekszünk - a költözés óta idegroncsok vagyunk -, úgyhogy elkerülhetetlen az állandó békülős szex, szóval nem pontosan tudom megállapítani, hogy a kapcsolatunkra jó vagy rossz hatással volt-e a költözés.
Aztán az olasz gyerekek sokkal kedvesebbek mint a mexikóiak, folyton ölelgetik a gyerekeimet a játszótéren (időnként kicsit aggódom, mikor egyes nagyobb gyerekek felkapják Marcikát és elszalaladnak vele játékból...), meg aztán már sok kedves felnőttel is találkoztunk, szóval összességében jól érezzük magunkat.
Tegnap elborzadtam a játszótéren, ahol megfigyeltem egy szerelmespárt: két csókolózás közt a telefonjaikat nézegették meg mutogatták egymásnak. Annak idején Istvánnal mi József Attila kötetekben mutogattunk verseket egymásnak...jó, tudom, micsoda gusztustalan kultúrsznob dolog már ez (megjegyzem fel nem foghatom, mitől kultúrsznob az őszinte lelkesedéssel folytatott versolvasás, de mindegy), de valahogy annyival romantikusabb mégis...
Aztán meg még az is eszembe jutott, mikor Amerikát hasonlítgattam Európához, hogy Amerika olyan, mint egy függöny, képek és színek nélküli lakás. Jó, jó, praktikus, könnyen átlátható, lehet benne lakni, csak valami olyan nagyon hiányzik...
Na, nem gyötörlek tovább titeket ezzel a sok okossággal, megyek olvasni.
