Cigányút

Úgy értem, kezdek belefáradni, hogy soha nincs igazam, csak azért, mert pasi vagyok. Úgy értem, hányszor vághatják arcodba, hogy elnyomó, előítéletes ellenség vagy, amíg feladod a harcot és tényleg az leszel. Úgy értem a férfiak nem születnek hímsoviniszta disznónak, valaki azzá teszi őket, és az a valaki egyre gyakrabban nő. Egy idő után behúzod a farkad és inkább elfogadod a tényt, hogy férfisoviniszta, bigott, érzéketlen ördög vagy, a kretének kreténje. Igaza van a nőknek. Tévedtél. Hozzászoksz a gondolathoz. Megfelelsz az elvárásoknak.

A győztes egyedül van

Coelho nyomán. Ez az érzésem legújabb könyvét illetően.
Egy szép történet egy rendkívűl művelt és tájékozott írótól, telis tele olyan részekkel, amelyek önálló idézetként is megállják a helyüket- ehhez szoktam hozzá.

Ehhez képest mostani műve adatokon alapul. Rém pontos, megkérdőjelezhetetlen adatok, amelyek mintegy szakirodalomként használhatóak minden témában, amelyet az író érint. Mindez remekül ötvözve a sok szálon futó történettel. A különálló univerzumokkal.

Az örök igazságok természetesen nem hiányoznak belőle, ismeretterjesztő jellege miatt mégis úgy csuktam be, hogy igen, kapott a lelkem, kapott az agyam, de nem szokásos módon, hanem tájékozott lettem egy-egy olyan témában, amelyről eddig fogalmam sem volt. Fantasztikus ötvözet.

És a végén egy nagy pofon...

Ajvé!

A nyaraláskor olvastam el, szinte együltemben Lugosi Viktória: Ajvé című könyvét. Egy zsidó kislány mesél. Gyermeki naívsággal, humorral, őszinteséggel szüleiről, számára még érthetetlen emberi tulajdonságokról, helyzetekről, szokásokról és nem utolsó sorban zsidóságáról.

A könyv érdekessége, hogy nyíltan vállalja és bemutatja azt az oldalát e vallás képviselőinek, amely az egyszerű emberek számára visszataszító. A felsőbbrendűséget. Elképesztő, hogy az embernek időnként a keze ökölbe szorul olvasás közben, hogy aztamindenit, ezt hogy képzelik???

Semmi bajom a zsidókkal. De valljuk be, vannak dolgok, amelyek magyarázatot adnak az üldöztetésükre, természetesen nem az irtásukra gondolok, szó sincs róla, nincs ember, aki más ember keze általi halált érdemel, mert nincs ember, aki más ember életét kioltani jogosult. Ám okot adtak arra, hogy ne fogadják el őket a maguk valóságában, mert ők maguk nem illeszkednek be a társadalomba.

Ez a könyv tökéletesen leírja ezt is és rengeteg mindent róluk. Számomra többet ért, mintha elkezdtem volna kutatni történelmi jellegű olvasmányokban, mert már régóta foglalkoztat ez a kultúra... Sokat megtudtam és nagy izgalommal fogom a kezembe venni a nyáron megjelent Dafke címet viselő kötetét a nagyszerű szerzőnek.

Te, Berkenye!

"1913-ban közli a Pesti Hírlap Gárdonyi Géza eme kisregényét. A Bach-korszakra utaló írás keretes történet: a történelmi időket, s a különvált sorsokat ötvözi eggyé. Az ifjúkori fellángolás és a hajdani szerelmesek öregkori találkozása lényegében Phylep Júlia és Berkenye Pityó különös kapcsolatának megható története. "

Azért azon kívül, amit betettem ide idézetet lentebb, más véleményem is van a Berkenyéről. Maximum az benne a megható, ahogy a srác viszonyul a lányhoz, mert valljuk meg, a lány egy kretén. És nem azért, mert nem kell neki Pityó, hanem mert évekig hitegeti. Nem szavakkal, hanem tettekkel, gesztusokkal, pillantásokkal... Amikor egy csaj úgy igazán belead mindent, és a pasi meg is szédül tőle, holott nincs mögötte semmi.... Csak amikor már elkerülhetetlen a dolog, akkor mondja meg Neki, hogy, bocs, mégse. Felháborító. Ilyet ember nem tehet meg egy másikkal. Álszent, kamu liba. És büntetlenül megteheti, sőt tisztának nevezik, mert nem adta be a derekát... míg egy pasi, ha szédít egy csajt, akkor Ő a legnagyobb disznó a világon.

Igen kiállok értük, mert egy nő, pontosan tudja, hogy mit csinál. Egy nőnek minden mozzanata ki van találva, és célja van, és oka, és érdeke... Míg egy pasi, ha fel adja a kabátot egy nőre, pusztán figyelmességből, egyből azt hisszük, hogy házasodni akar, de legalábbis szexuális kapcsolatot létesíteni. Ezutóbbi még el is képzelhető, de még mindig tisztább, mint az, hogy valakinek az érzelmeivel játszol évekig...

Coelho: Tizenegy perc (részletek)

Ha most el kéne mesélnem valakinek az életemet, megtehetném úgy is, hogy független, bátor és boldog nőnek gondoljon. De ez nincs így, mert megtiltottam magamnak, hogy kimondjam azt a szót, ami sokkal fontosabb, mint a tizenegy perc: Szerelem. Egész életemben úgy gondoltam, hogy a szerelem egyfajta önkéntes rabszolgaság. Ez hazugság: csak akkor van szabadság, amikor szerelem is van.Aki telejesen át tudja adni magát az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán.És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát. Ezért hiába minden élmény, tapasztalat, felfedezés, amit átélhetek - az egész nem ér semmit. Remélem, hogy ez az időszak hamarosan véget ér, és újra elkezdhetem keresni önmagam - egy férfi tükrében, aki megért, és nem okoz fájdalmat. De micsoda ostobaságokat fecsegek? Hiszen a szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztatjuk a másikat emiatt. Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokol senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül hogy birtokolnánk.

Ma, amikor a tó körül sétáltunk, ezen a különös Szent Jakab útján, a férfi, aki velem volt - egy festő, egészen más élete van, mint nekem -, beledobott egy követ a vízbe. Azon a helyen, ahol belecsobbant a vízbe, kis hullámkörök jelentek meg, és azok körül egyre nagyobb körök, amíg az egyik elért egy kacsát, ami éppen arra úszkált, és semmi köze nem volt a kőhöz. De nem ijedt meg a váratlan hullámtól, inkább elkezdett vele játszani.Néhány órával ez előtt a jelenet előtt beléptem egy kávézóba, és ott meghallottam egy hangot. Mintha Isten egy követ dobott volna arra a helyre. Az energiahullámok elértek engem és egy férfit, aki egy sarokban ült és festett. Ő is megérezte a hullámokat, amelyeket a csobbanás keltett, és én is. És most? Hogyan tovább?
...
Élhetek továbbra is úgy, mintha nem történt volna semmi sem. De úgy is tehetek, mint a kiskacsa, és szórakoztathatom magam a hullámmal, ami egyszer csak megjelent és fölkavarta a vizet.Neve is van ennek a kőnek: szenvedély. Leírhatnám két ember találkozásának vibráló szépségét, de nem állhatok meg itt. Izgat az ismeretlen, a váratlan, a vágy, hogy valamit igazi, lángoló hévvel csináljak, azzal a bizonyossággal, hogy végre valóra válik egy álmom. A szenvedély jeleket ad nekünk, amelyek vezetnek bennünket. Most az én feladatom megfejteni ezeket a jeleket.Szeretném azt hinni, hogy szerelmes vagyok. Valakibe, akit nem ismerek, és aki nem szerepelt a terveim között. A több hónapos önmegtartóztatással, a szerelem elutasításával éppen az ellenkezőjét értem el annak, amit akartam: most hagyom, hogy magával ragadjon az első ember, aki másként figyelt föl rám, mint a többiek.
...
És ha így lesz is, ha valóban elveszítem, akkor is nyertem egy boldog napot. És ha arra gondolok, milyen szörnyű ez a világ, akkor egyetlen boldog nap is maga a csoda.