Blogháttér

2023. április 4., kedd

Elszaladt az idő

 Terveztem írni, de a megvalósításig már nem sikerült eljutnom. alig vártam, hogy vége legyen a márciusnak, mert a nappal-éjjel-alvó-szabad körforgás mellett kb nulla időm és energiám volt bármire is. Igaz ez a munkarend még kitart a héten, aztán a jövő héten lesz egy nagyobb lélegzetvételnyi szünetem.


Történt még március közepén, hogy mentem Áronért és furcsa érzés fogott el fékezéskor. Miután cipőt váltottam, s ráadásul új is a cipő, azt gondoltam, hogy abban nem úgy érzem hol fog a fék. Akartam is említeni Gábornak, de aztán elfelejtettm. Tiszta szerencse, hogy másnap ment éjszakára és kocsival készült, de rögtön rájött, hogy valami gond van, úgyhogy jelezte is, auóval sehova, nem fog a fék. Hurrá. Másnapra volt időpontunk a fogszabályzásra, így azt is le kellett mondanom. Szerencsére gyorsan sikerült szerelőt keríteni, aki a következő hét elején meg is csinálta az autót, így csak pár napig kellett nélkülözni. Ami egyébként nem okozott nagy problémát, leginkább a bevsárláskor érzem hiányát, amúgy elgyalogolok a világ végére is.

Áron közben lebetegedett, belázadosott március 15-én, így azon a héten nem i ment már suliba. Hétvégén azt gondoltam jobban lesz, de igazából nem nagyon láttam javulást, annyi, hogy láza már nem volt, de a feje fájt, szédült, orrát fújta nagyon. Hétfőn elballagtunk a háziorvoshoz, aki írt neki antibiotikumot is, pedig nem szokott nagyon osztogatni és a hétre még javasolta, hogy maradjon itthon. Így is lett és meg kell mondjam, a következő hétvégére sem volt még 100%-osan jól. 

Kaptunk új időpontot a fogszabályzásra is, gyorsan meg is jártuk, mentünk meg jöttünk és igazán jó híreket kapott Bence, még Áprilisban megyünk 1x, aztán következő alkalommal, májusban leveszi neki és átállhat éjszakaira. Erre vár már mióta :)

Voltam 2x egy héten szülőin is Bencének. Először a nyári gyakorlattal kapcsolatban, 12 gyerek utazhat az Erasmus program keretében Szicíliába 4 hétre. Teljes támogatást kapnak rá, az utat, a szállást, a 3x étkezést és még a költőpénzt is kapnak. Nem nyaralni mennek, hanem a szakmai gyakorlatukat töltik, de a nyelvtudásuk biztosan fejlődni fog, világot látnak, kapcsolatot építenek és nem utolsó sorban önállóságot is tanulnak, bár Bencével szerencsém van, már most is ügyesen feltalálja magát a nagyvilágban. Itt már alá kellett írni a hozzájárulást, hogy megvehessék a repülőjegyeket. Egy srácot léptetettek vissza, hogy a srác maga akarta vagy a szülei hatására nem tudom, de jobb is, mert 3 kérdést tett fel, de olyanokat, hogy kikerekedett a szemem is. Nagyon okos gyerek, de problémás állítólag. Akkor meg jobb, ha itthon marad. 

A második szülőin semmi vidámság nem volt. Ez egy rendkívüli szülői értekezlet volt, ami 6 osztályt érintett. Az igazgatónő elmondta 2 db névtelen levelet kapott "aggódó szülők" aláírással, ugyanaz volt a 2 levél. A magyartanárnő ellen irányult, akivel nekünk is akadt némi problémánk, de mi ezt jeleztük az osztályfőnöknek és szülőiértekezlet keretében tettük fel a kérdésünket, kérésünket az illetékes tanerő felé, amire válsazt is kaptunk, produktív volt a megbeszélés, mert a ygerekek is sorra számoltak be a pozití változásról. Nem a személye ellen volt kifogás, mert a gyerekek szeretik, mint ember, csak állandóan nyögtek, hogy egyszerre 4 verset kell megtanulni, 1 jegyért, állandóan olvasónaplót kell írni, rengeteget körmölnek órán, lehetetlen a nagydolgozatra hármasnál jobb jegyet kapni.....

A névtelen levél írója követelte az azonnali leváltását, esetleges eltávolítását a tanárnőnek, mert a diákokat abúzus éri és terrorban tartaj és hasonlók....nekem konkrétan leesett az állam, mert a mi gyerekeink ilynről soga nem panaszkodtak és az is a tanárnő mellett szól, hogy bár nagyon sok verset és olvasónaplót, házidolgozatot ad fel de mindig hosszú határidővel. Kb 1 hónapra előre megmondja mit fog kérni. Mi nagyon fel voltunk háborodva ezen, mert ha még igaz is lenne bármelyik állítás, akkor sem ez a módja neki. Névtelen levél? De tényleg? Meg is mindta az igazgatónő, hogy addig míg nem tdja melyik osztályban van probléma és mia  valódi probléma, addig nem tud tenni és nem is akar tenni semmit. Jogos. Igaza van. Lehet beszélni a tanárnővel, a problémát nem így kell megoldani.


A munkában viszont nincs változás. Most megint azt hallgatjuk, hogy rossz az ágykihasználtságunk, de nem is értem miért nekünk mondják, mikor az orvosok engedik haza a gyereket akkor is, ha éjjel vagy hajnalban vesszük fel. Mert a szülök haza akar menni és az akut (szerinte akut, szerintünk éjjel sem volt az)  probléma megoldódott (mondjuk egy orrszívéssal vagy egy megfelelő mennyiségű lázcsillapító beadásával). Én biztos bent tartanám 72 órát az fix, majdhogynem hotel körülmények között, szobaszolgálattal...

Sok beteg gyerek van, sok tüdőgyulladásos beteg gyerek és tényleg azok, rosszul vannak, sokáig elhúzódóan. Múltkor este egy kislányt vettünk fel, aki igencsak rosszul lett miután megtett cirka 10 lépést. Oxigén igénye lépett fel, de nagyon romlott az állapota, így az intenzíves doktornő segítségét kérve, aki megnézte a RTG felvételét és felhozta a mobil ultrahangot és meg is állapította, hogy kétoldali tüdőgyulladása, mellhártyagyulladása és légmelle is van. Azonnal megkezdődött az áthelyezése, mire intenzívre ért már nem volt légzési hangja. A folyadék 16mm volt neki.  Átmeneti javulás után ismét belázasodott, tegnap este meg kellett műteni, azt még nem tudom, hogy mennyire volt sikeres, de bízom benne, hogy már gyorsan jobban lesz. 

Ugyanezen éjszakán egy 2 hetes baba körül is futkostunk, mert folyamatosan hányt, természetesen a RTg doki semmi korosat nem látott. Másnap át lett helyezve Bp-re ő is, meg is műtötték, mert gyomorszűkülete volt neki .


Hát így zártuk a márciust és így nyitottuk az áprilist 



Nincsenek megjegyzések: