Ma elememben voltam. Tegnap facebookon kaptam egy fotót, hogy megtudom-e csinálna? Kihívás elfogadva, így ez volt az első festés amit ma megcsináltam.
Lefotóztam és lemertül a gépem, pedig jött egy kissrác, akinek a fél arcát koponyára kellett festeni, sajnos róla nem csináltam képet, mert telefonnal én nem fényképezek sminket, mert nem lesz jó.
Aztán persze Csenge is kedvet kapott, most éppen cukorkoponyát szeretett volna.
Itt már nem tudtam megállni, magamra is alkottam valami gyors ocsmányságot.
(és mi lesz még majd szombaton a halloween buliban??)
Rendszeres olvasók
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halloween. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halloween. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. október 31., csütörtök
2013. október 29., kedd
Jigsaw és no name - halloween arcfestés
Valami olyat akartam ami gyorsan készen van, ha ránéznek akkor egyből ismerős lesz. Így esett a választás Jigsawra.
Csenge pedig szeretett volna valami, nem szépet. Ezt kapta, kopott, szakadt bohóc.
Csenge pedig szeretett volna valami, nem szépet. Ezt kapta, kopott, szakadt bohóc.
2013. október 27., vasárnap
Cukorkoponyák kicsit másképp és egy kis Vendetta
Kaptam a héten édesanyámtól egy matyó terítőt, hogy majd jó lesz valamelyik fotóhoz vagy bármit alkotni belőle.
Egyenlőre csak sminkben tudtam gondolkodni, így született meg a magyaros cukorkoponya terve.
Egyenlőre csak sminkben tudtam gondolkodni, így született meg a magyaros cukorkoponya terve.
2013. október 25., péntek
Tűzzünk, varrjunk arcot - Halloween arcfestés
Egyre inkább közeledik Halloween, és nekem gondolkodnom kell jó pár arcfestésen, mert bulit szervezünk és persze a férjem felajánlotta, hogy majd én kifestek mindenkit.
Ma ezeket alkottam:
Ma ezeket alkottam:
2013. október 18., péntek
Monster High School sminkek Halloweenra
Eddig mi kimaradtunk ebből az őrületből. De elkezdődött az iskola és ott aztán érik hatások a gyermeket. Igaz továbbra sem láttunk még egyetlen részt sem belőle, de levonóink már vannak, és persze a karácsonyi ajándéklistán is szerepel egy ilyen baba. Pontosabban Operetta.
2013. október 11., péntek
Kezdődjön Halloween - Kopott hasbeszélő bábu step by step (a halott menyasszony alapja)
Aki Facebookon követ, az láthatta, hogy a napokban több Monster HS festést csináltam Csengének.
Mivel már jobban vagyok (köszönhető az antibiotikumnak), úgy gondoltam csinálok én is magamra valamit.
Mivel az egyik kedves olvasóm kérte a halott menyasszony festést lépésről lépésre, így annak az alapjára elkészítettem egy hasbeszélő figurát.

2012. október 31., szerda
Zombi - halloween van ma
Igaz, hogy mi nem megyünk sehova bulizni, de a két sminkvendégemet szerettem volna meglepni. Igaz amikor jöttek még nem voltam készen teljesen, így csak azután fejeztem be amikor a zombi angyallal és a szabdalt arcú gengszter lánnyal készen lettem (róluk is lesz majd kép később).
2012. október 29., hétfő
Hogyan váljunk sárkánnyá? -halloween festés
(Egyre nehezebb festeni rá, hiszen félúttól már nem látom csak tükörből, hogy mit csinálok.)
2012. október 25., csütörtök
Vámpír egyszerűen
Az Angliában élő ismerőseim eldöntötték, hogy a gyermek vámpír, anyuci pedig a megharapott diáklány lesz.
Nekik szerettem volna egy egyszerű festéssel segíteni ma a vámpírral.
Nekik szerettem volna egy egyszerű festéssel segíteni ma a vámpírral.
2012. október 24., szerda
Közeleg Halloween - kezdek szétesni
Na jó annyira nem, de még rengeteg kivitelezésre váró festés van, és az idő egyre kevesebb. lehet, hogy ráhúzok majd még pár napot.
2012. október 22., hétfő
Tönkrement a cukorkoponya
Szeretem a cukorkoponyákat legyen az tetoválás, fotó, festmény, vagy bármi.
Ma kissé zombi voltam, mert sikerült hajnal 3-ig forgolódnom, a gyermek vagy csuklott vagy éppen rossz helyen rugdosott.
Sima zombi festéshez/sminkhez nem volt kedvem, így kevertem a kedvenc témámmal.
2012. október 19., péntek
A kör - Samara
Van egy kedves ismerősöm, aki retteg a filmben szereplő leányzótól. Ma valamiért eszembe jutott (lehet, hogy azért mert ma túlestem a terheléses cukorvizsgálaton és gyilkos gondolataim támadtam közben).
Sajnos eltűnt a hosszú fekete parókám, így nem teljesen hiteles a kép, de kíváncsi leszek a reakciójára amikor meglátja a neki átküldött fotót.
2012. október 14., vasárnap
Terminátor - halloween arc és pocakfestés
Ma is alkotó kedvemben voltam.
Először a pocakom készült el, szerettem volna valami halloweenes hangulatú, de mégsem hátborzongató festést.
Majd találtam egy fotót amin egy alkaron lévő elem volt tetoválva. Gondoltam megpróbálom megfesteni.
És ha már elemmel működő robot, akkor legyek én a terminátor.
2012. október 11., csütörtök
Zöld szörny step by step
Menet közben csak ketten kopogtattak be hozzánk. Egyik anya volt, ő már megszokta, hogy néha ijesztően nézek ki. Akire nem számítottam az a postás volt. Mielőtt ajtót nyitottam volna neki szóltam, hogy ne ijedjen meg.
Ő azt hitte, hogy a kutya miatt figyelmeztetem aki látogatóban van nálunk.
2012. október 9., kedd
Kacsa festés step by step (és kicsit szórakoztunk is)
Mostanában több kedvem van a gyermeket festeni mint magam. Ennek az eredménye a mai kacsa arcfestés is.
Ehhez készült egy step by step fényképsorozat is.
De, hogy én se maradjak festés nélkül, az egyik nagyon kedvelt játék figurája került a pocakomra. Mikor Csenge meglátta, közölte, hogy ő is akar egyet.
Á amúgy mi nem is szeretjük ezt a játékot (annyira) és hamarosan jön a Star wars-os verzió is.

2012. október 8., hétfő
Minnie egér egyszerűen és gyorsan halloweenre masni frizurával
A lányomnak napok óta masnis hajat kell készítenem. Már annyira előreszaladt vele, hogy közölte, hogy anyák napján is így akarja majd kinézni.
Nézegetem őt nap mint nap és eszembe jutott, hogy kifestem Minnie egérnek. Eddig csak hercegnőnek vagy pillangónak hagyta magát, most reménykedtem, hogy hátha...
Két nappal ezelőtt igent is mondott, majd amikor ma leültünk elkészíteni, közölte, hogy ő inkább mégis pillangó akar lenni. Kicsi lekenyerezés (gumicukor köszi) után mégis ráállt a festésre.

2012. október 4., csütörtök
Festegettem Halloweenre - pocak és arc
Húúú, nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz újra kézbe venni az ecsetet. Úgyhogy nézzétek el a mai próbálkozásaimat.
Készült egy bohóc és mivel a hasam kéznél van, így azt is kifestettem.
Készült egy bohóc és mivel a hasam kéznél van, így azt is kifestettem.
2012. június 23., szombat
Sminkverseny - Halloween smink
Úgy gondoltam, hogy nincs semmi veszíteni valóm, ezért jelentkeztem az Aviana Rahl blogon hirdetett sminkversenyre. Az első körben egy halloween sminket kellett készíteni. Most valahogy nem akart az ihlet jönni. Úgyhogy ez kerekedett belőle. Csenge amikor meglátta, azt mondta, hogy ez a rossz és a jó.
Sok sok képpel készültem.
2011. október 31., hétfő
Halloween sminkek - Vámpír, Kétarcú...
Még kihasználtam az alkalmat és az időt amíg Csenge aludt. Az unaloműzés ( és a vasalás helyettesítését) eredményét látjátok.
Kezdjük két szolidabb, kevésbé bevállalós sminkkel.
Telihold:
Itt már durvultam. Vámpír:
Nem maradhatott ki egy kis arcfestés sem:
Hát ennyi, végen van a borzongás hónapjának sajnos. Én nagyon élveztem. Ha van rá igény akkor havonta 1-1 ilyen rémisztő sminkhez vagy festéshez azért visszatérek.
Kezdjük két szolidabb, kevésbé bevállalós sminkkel.
Telihold:
Itt már durvultam. Vámpír:
Hát ennyi, végen van a borzongás hónapjának sajnos. Én nagyon élveztem. Ha van rá igény akkor havonta 1-1 ilyen rémisztő sminkhez vagy festéshez azért visszatérek.
2011. október 30., vasárnap
Pókasszony gyermekei - sütőtökös muffin
Nem térek át gasztroblog írásra, de ezt úgy gondolom megosztom veletek. Csengével együtt készítettük a pókos muffint. (sajna a boltban nem kaptam fekete szívószálat)
Recept:
- 30 dkg liszt
- 1 cs sütőpor
- 1 tk fahéj
- 20 dkg megsült és összetört sütőtök
- 15 dkg reszelt alma
- 15 dkg barnacukor
- 3 tojás
- 1 dl olaj
- 2 ek tej
- 10 dkg étcsoki
Recept:
- 30 dkg liszt
- 1 cs sütőpor
- 1 tk fahéj
- 20 dkg megsült és összetört sütőtök
- 15 dkg reszelt alma
- 15 dkg barnacukor
- 3 tojás
- 1 dl olaj
- 2 ek tej
- 10 dkg étcsoki
Szárazat, nedveset (muffin alapszabálya ugye) külön összekeverni majd az egészet lazán vegyíteni.Kapszlikba 2 ek. masszát tettem. 25 perc alatt sültek meg. A tetejét csokival lekentük majd megszórtuk tortadarával. Az egyiknek a szeme sárgaborsó, a másiknak pedig szőlőszem :)
Még a tök is dobott egy hátast tőle.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)