Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Essence. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Essence. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 31., péntek

Buliba mentem és teszteltem - UD és Essence Stays vízálló tus

Hónapok óta nem mozdultam ki felnőttek közé. Na jó ez így ebben a formában nem igaz, de mostanában mindig csak gyerekes programokon vettem részt és már hiányzott egy kicsit a felnőtt társaság, a kollégák. Pont jókor jött, hogy a munkahelyemen bulit szerveztek és nem felejtkeztek el rólam. Igaz, hogy csak 1,5 órára mentem el itthonról de sikerült egy kicsit feltöltődnöm.

Valamikor tavasz elején rendeltem http://barbeautysale.blogspot.hu/ oldalról egy UD palettát. Már használom egy ideje és most is ezzel készítettem el többek között a sminkemet.

Lehet, hogy szép nem vagyok, de jól érzem magam a bőrömben :P

2011. november 23., szerda

"Vízválasztó" vízvonal - szemceruza teszt

Valami isteni ihletésre pár nappal ezelőtt arra gondoltam, hogy letesztelem az otthonomban fellelhető szemceruzákat. Arra voltam kíváncsi, hogy melyik, hogy teljesít a vízvonalon.


A zsákmányolások során sajnos sikerült belefutnom egy két csalódásba, ezért ezeket a tapasztalatokat is  megosztom veletek, hogy miket kerüljetek nagy ívben.

Az első számú kedvencem a Miss Rose szemceruza, vagy ahogyan magát nevezi kajal. Reggel felfestettem, délben ellenőriztem és még minden a helyén volt. Este sima sminklemosóval szerettem volna megszabadulni tőle. A képen látszik az eredmény. De jártam úgy vele, hogy olyan fejfájásom volt, hogy hazaérkezés után nem sokkal el is aludtam és csak reggel tértem magamhoz, de kb. hasonlóan nézett ki a festék a szemem, mint a lemosás után, talán még erősebb is volt.
Maga a ceruza borzasztó büdös, nem tudom beazonosítani. Tetszik, mert nem is túl kemény, de nem is annyira puha, mint egyes vízálló ceruzák. 4-500 Ftért vettem az Ázsiában

Bourjois szemceruzák:
Elég puha ceruza. Délután már nyomokban sem volt fellelhető a vízvonalon és elég sok utántörlést  ígényelt, hogy nehogy úgy nézzek ki mint a pandamaci.
A smokey ceruzájuk sem sokkal jobb szerintem. használtam már alapnak is, de hamar eltűnik róla a festék. Az ecsettel a végén még nem sikerült füstös hatást elérnem. 
A "kék" szemceruzát a kolléganőm ajándékozta nekem. Saját magának vette, de azt mondta, hogy hiába húzta vele át a szemhéját többször is, alig volt eredménye. Gondolta, hogy én kitudok belőle hozni valamit.
Láthatjátok, hogy sem vízvonalon sem pedig az alsó szempillatőben nem teljesített túl jól.
Essence szemceruza:
Annyira megtetszett a lila és a kezemen nagyon jól mutattak erősen pigmentáltnak tűntek. Pont emiatt nem értem, hogy a szemhéjamon miért tűnik el. A lila még csak csak (arról készült kép, de hogy hova tűnt nem tudom), de 1-2 óra múlva már nyoma sem volt a szemhéjamon. 
A zselés tus tartóssága vetekszik a Miss Rose ceruzával. Ami negatívum volt vele kapcsolatban, az, hogy a felfestés után elég sokáig könnyeztem tőle és a másik dolog pedig a képen is látszik. A szép kis fekete csipa. Az állandóan megjelent. Voltam kint a hidegben is és könnyezett a szemem több alkalommal is, de a vízvonalon nem nagyon lehetett észrevenni. Az esti képen látszik, hogy több mint 8 óra után, hogyan néz ki.
Ezt a zöldet akciósan vettem, azt hiszem 200 Ft-ért. A színe szerintem csodás, vízvonalon nem tart túl sokáig. Egy elég lágy ceruzáról van szó. A szempillámon csomókban állt a ceruza.Faragni csak fagyasztva :)

Urban Decay:
Olvastam róla jót és rosszat is. Nekem túl nagyok voltak az elvárásaim vele kapcsolatban, így nekem csalódás. Délután mire hazaértem az alsó pillatőben már nem is látszott, hogy ki volt festve.
NYC:
Két félét vettem egyszerre, ez volt az egyik. Nagyon jól használható, nem kell 10x átmenni a vonalon, hogy nyomot hagyjon maga után, de ezt sem nevezném túl tartósnak.
 
A másik ceruza amit megvettem az dupla volt. Még örültem is neki, hogy milyen praktikus a mérete ellenére is. A gond az, hogy ott helyben nem lehet tesztelni. Ha lehetett volna akkor nem vettem volna meg. Legalább 5x kell áthúzni a vonalat, hogy a képen látható eredményt elérjem az alsó szemhéjamon.

Catrice:
Ez az egy szemceruzám van tőle, ez a mostani limitált kollekcióban van. Sok-sok apró csillámmal teletűzdelt ceruzáról van szó. Nagyon gyorsan kopik, mert puha. A tartósságra nem lehet panaszom.
NYX:
Ezeket a ceruzákat még akkor rendeltem amikor a tanfolyamot végeztem. El is felejtettem, hogy vannak. Ez is az a kategória ami kézfejen nagyon jól mutat, viszont a szemhéjamat nem akarja rendesen befogni, a vízvonalon pedig abszolút nem látszik.
Maybelline:
Ez szintén egy puha ceruza, amit nem is tudom miért vettem meg, hiszen sem a kezem nincs túl erős színe sem pedig a szemhéjamon. ???
Ezek pedig a legnagyobb tévedések közé tartoznak:
Nem is értem, hogy ezekkel mit lehet csinálni, mert, hogy szemfestésre alkalmatlan az tuti.
Miss Sporty:
A képek magukért beszélnek szerintem. Piszok kemény ceruzák és akár vörösre is karcolhatnám a szemem a kékkel akkor sem látszana semmi.
Oriflame:
Valami oknál fogva nem szoktam sminkcuccokat rendelni sem az Avontól sem pedig az Oriflametől. Talán csak a rúzsok kivételek. Ezeket is csak azért vettem meg mert akciósak voltak. Valószínű, hogy a katalógusban nem tűnt fel, hogy csillámos ceruzákról van szó. Nem túl erősen pigmentáltak és kissé kemények is, de azt hiszem ezzekkel fogok tudni mit kezdeni.

Van három ceruzám amik olyan "jumbo" méretűek.Ezeket csak alapnak szoktam használni. 
A fehér Avonos nagyon jó és tartós, a kékes lilás Mayballinet azonnal le lehet törölni, semeddig nem marad fent, mert annyira zsíros. A Vision lila ceruza szintén csillámos és karcolós. magában nem nagyon vagy színe, ha a szemhéjamra viszem fel.

2011. szeptember 11., vasárnap

Szemhéjalapozókat teszteltem

Már régen készülök erre a bejegyzésre. Úgy gondoltam, hogy hasznos lehet mindenki számára. Tudni kell, hogy az idő előrehaladtával a szemhéjam engedett a gravitációnak és ráadásul zsírosodásra hajlamos is.
Szóval én sminket soha nem készítek alapozás nélkül. Ez alól talán csak a sima tusvonal a kivétel.

Jelenleg 5 féle alapozóval rendelkezem.

Vaku nélkül ( a fenti képnek megfelelő sorrendben)
Vakuval

A Catrice alapozóról itt, az Art Decoról pedig itt már kifejtettem a tapasztalataimat.

Először is az Urban Decay primerről.

Ezt a kis szépséget a Beauty sale blogon vettem egy palettával együtt. Az Essence és a Catrice primertől eltérően ez folyékonyabb, könnyebb állagú. A szivacsos applikátorral pontosan felvihető a szemhéjra és könnyen eldolgozható. Rövid idő alatt beivódik. Azt én ugyan nem tapasztaltam, hogy a színeket jobban kiemeli, de a tartósságra nem lehet panasz. Ezzel az alappal még a vizet is kibírta a szemhéjfestékem. 
Két negatívumot tudok elmondani róla, az egyik az ára, a másik pedig ami nekem egyben tetszik is meg nem is  (ez kicsit skizó így, de igaz), az maga a csomagolása. Az egy dolog, hogy nem látod, hogy mennyi van még az üvegcsében, de anélkül hogy szétgyaláznád a formatervezett csomagolást, nem tudod az utolsó cseppet is  kipréselni belőle.

Palettával együtt 4350 Ft. volt.

Reggel indulás előtt
Ezt valamikor éjszaka fényképeztem azért nem látszanak a színek rendesen


A következő primer a Revlontól van.
Véletlenül bukkantam a Simona Beauty Shop oldalára, ahol 1200 Ft-ért van ez a csoda. Azért írom így mert nálam ugyan azon a szinten áll mint az UD.

Állagát tekintve ez egy igazán krémes, de könnyű termék. Rossz szokásomhoz híven ujjbeggyel nyúlok bele, mert egy érintéssel pont annyit vesz fel a kezem amennyi a két szemhéjamra elég. Ecsettel nem sikerült ezt az eredményt produkálnom. Nagyon szépen, egyenletesen eldolgozható.
Ilyen csomagolással még soha nem találkoztam. Annak ellenére, hogy csavaros, miután letekered a teteje rajta marad, nem gurul be a fürdőkád alá, mint néhányszor az Art Decosom teteje.
30 fok egy levegőtlen teremben és utána még egy kis buli és a sminkem tökéletes :)

Az Essence szemfesték alapozóját a hétvégén lőttem, csak ezért hoztam el, mert már csak 1 db árválkodott a polcon, úgy voltam vele ne unatkozzon ott. Ahol ennyi alapozó van, ott még egy elfér :) És persze az ára sem utolsó, 800 Ft körül volt.
Tetszik, hogy olyan masszív tokban van. Meg is lepődtem, mert kisebb kiszerelésre számítottam. Kb akkorára mint a Catrice primer. Ez volt az első pozitívum vele kapcsolatban. Ja nem ez a második volt, mert az ára viszi a prímet. 
Ugyan olyan szivacsos applikátora van, mint a Catrice és a UD primernek. Emiatt túl sokat vesz fel, még akkor is ha egy húzással mind a két szemhéjat alapozom le vele. Állagát tekintve a sűrűbbek közé tartozik. 
Könnyen eldolgozható és nagyon hamar beivódik a bőrbe. Utána megy minden mint a karikacsapás. Nagyon jól lehet a színeket satírozni, elmosni rajta. A tartósságára sem lehet panasz. Ma a Miss Rose palettát akartam vele kipróbálni (ennek köszönhetően készül majd egy teszt arról is, ami nem lesz túl hízelgő a MR-ra nézve), majd inkább a UD palettával csináltam egy semmi sminket, csak azért, hogy a tartósságot teszteljem. 
Délelőtt

Este

A két kép, mintha ugyan akkor készült volna, de nem. Eltelt pár óra (legalább 6) egy izzasztó tortasütés és még utána egy kis játszótér focizással. Talán csak a barna halványodott el egy kicsit. Szóval ezt is csak ajánlani tudom azoknak akik nem akarnak túl sok pénzt primerre költeni, de jó minőségűt szeretnének. 




2011. július 29., péntek

Napi smink - lila és aranybarna

Éjszaka, miután a kedves gyermek felébresztett fél 4-kor, hogy ő éhes és amúgy sem tud csöndben aludni, már nekem is kiment az álom a szememből. Sokáig álmatlanul forgolódtam és mire sikerült elaludnom akkor sminkes rémálmom volt. Valami sminkversenyre mentem, elég sokan voltak. Először a modellem tűnt el és a verseny vége előtt 7 perccel került elő, utána pedig a sminkcuccaim mentek tönkre. Hozzáteszem, mindezt kb fél óra leforgása alatt álmodtam. A kész sminket nem láttam, mert csörgött az a fránya vekker. De azt tudom, hogy ezeket a színeket használtam, de a végkifejletet ébren készítettem el.






Most már egyre jobban látszik az arcomon a BB krém és a Bold Cacao Mask jótékony hatása.

A szememen egy kis trükköt alkalmaztam. Bevetettem a cellukszot, attól lett szabályos a külső széle.
Az alapozó felvitele után a szemhéjamra MAC pigment került ami amíg a dobozban van mély olajzöld, és ha elsatírozom a szemhéjamon akkor olyan aranyos barna lesz. A külső szemzugba acélkéket vittem fel a Danni palettából, majd pedig a ugyan abból a mélyítővonalba és fölfelé egy lilás bíboros árnyalat került.
A felső szempillavonalat Essence tussal húztam ki. Az felső és alsó vízvonalra valamint az alsó szempillatőre a Bourjois waterproof fekete szemceruzáját használtam. Erre vittem fel a belső szemzughoz a lilát, kívülre pedig az acélkéket. Az orrnyergem melletti részt fehérrel emeltem ki.

Egy kis lila zene :D

2011. július 26., kedd

Napi smink - ismét sárga, zöld, kék

Mostanában nagyon tetszik ennek a három színnek a kombinációja és szeretném újra látni ezeket a színeket. Hiányzik a kék ég, a napsütés (tisztára úgy írok, mintha el lennék zárva valahová), utálom az esős időt.

Reggel ezt a számot hallgattam,


és ez a smink lett az eredménye:









Az arcomra a Skin79 vip gold super plus bb cream került, amit egy kis púderrel húztam át, mert 1-2 árnyalattal világosabb a krém mint most a bőrszínem, és az Essence Mattító púderével azonos árnyalatba lehet hozni, és amúgy sem árt a bőrömre mert elég hamar csillogni kezd.

A szemhéjalapozó használata után a szemhéjamra és a szemöldökömig felvittem a L.A. Colors 5 színű
(LUSH)  szemhéjpalettájáról a sárgát. 
 
A külső V-be összemostam a sárgát a zölddel, az alsó szempillatövet pedig a kék árnyalattal húztam ki ferde ecsettel.
Az alsó és felső vízvonalra Bourjois Smoky barna szemceruza került.

Az arcomra Essence 2in1 pirosítót használtam.

2011. június 27., hétfő

Körömlakk teszt - Essence, Catrice

A Müllerben járva az akciós termékek között találtam egy Essence show your feet körömlakkot Purple magic színben. Mivel mostanában a lila korszakomat élem( a kollégáim szerint ez a kielégítetlenség jele, de ezt én cáfolom), így evidens volt, hogy megveszem, pláne úgy, hogy az ára mindössze 295 Ft volt. Még a bolondnak is megérte, hát még nekem. :D

Azt írja, hogy speciális lábkörömlakk, antibaketriális, különösen tartós és egyetlen réteg is tökéletes fedést biztosít. Ezek közül csak egyet tudok megcáfolni, méghozzá az utolsó kijelentést. Nekem egy rétegben nem igazán adta vissza azt a mély lila színt,de két rétegnem nagyon ütős. Tetszett, hogy hamar meg is száradt. Tartósság le lett tesztelve rendesen. Majd két hétig megmaradt a lakk, igaz a fényéből vesztett, de szín megmaradt, annak ellenére, hogy zárt cipőt is sokat hordtam.

Fénykép nem készült még róla, de ígérem pótlom.

A másik amit nem tudtam otthagyni a Catrice Scream Peach árnyalatú lakkja. Ez még a pasiknak is bejött ahogy észrevettem. Amikor először festettem ki vele a körmömet, az irodában mindegyik a színére volt kíváncsi. Ez is két rétegben adja ki igazán a színét és a tartósságra sem lehet egy rossz szavam se, 2 hétig volt a lábamon és csak egyiken, másikon pattogott le a lakk. Ami kissé negatív nekem az, hogy túl sűrű a lakk, valamit az ecset nem az én kezemen lévő vékony gyerekkörmöm méretéhez van igazítva, így állandóan törölnöm kellett a bőrömről, hogy fotózhatóan nézzen ki. Fedő lakott nem használtam, ez az alap fényessége.


Az ára teljesen elfogadható, mivel a blokkot kidobtam így csak emlékeimre hivatkozhatok, de olyan 800 Ft. körül volt.