A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mosható pelenka. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. május 18., hétfő
Cicanadrág
Szilárdnak van két "gyári" gyapjúpelenkája, amiket harisnya helyett is használtunk télen. Nagyon szeretem őket, mert jó magas a derekuk, a lábszár részük pedig jó hosszú volt, amíg ki nem nőtte őket. Vagyis még mindig felmegy rá, használatban is vannak néha, de már bokavillantó mind a kettő. Ez pedig nem előnyös tulajdonság, főleg kendőben hordozott gyermeknek nem, mikor a hidegben kilátszik mindkét lábszára.
Gondolkodtam, hogy vegyek-e nagyobb méretet, de végül lemondtam róla. Először varrni készültem valami hasonlót (őszre mindenképp fogok is), aztán mégis a kötés mellett döntöttem.
A fonálkészletemből került elő az az előfonálmaradék, amiből még réges-régen kötöttem egy takarót Szilárdnak. Ez a fonál elég vékony volt egy tavaszi nadrághoz és bőségesen volt még belőle.
A minta saját, a szárán pedig néhányszor fogyasztottam, hogy szűk legyen végig. Hogy megfelelő legyen a bőség, Szilárd felpróbálta párszor a kötés során, most épp tetszett neki a dolog.
Valami hihetetlen édesen áll rajta amúgy, ezért ez a sok kép, nem tudtam kiválogatni, mindegyiken imádom a formás lábait. :)
Egyetlen dolog nem sikerült túl jól, a dereka nagyon bő, a passzé részen semmi tartása nincs a fonálnak. Eddig egyik előfonál sem viselkedett így, nem is értem, talán túl vékony hozzá a fonál? Szerencsére így is tudjuk használni, mivel a belefűzött madzag megfogja. S annak ellenére, hogy nagyon vékony a nadrág, a pisit szépen megfogja, kiválóan teljesít használatban.
Cicanadrág
Modell: saját
Fonál: svéd előfonál (100% gyapjú), 75g
Kötőtű: 4mm
Címkék:
előfonal,
gyapjúfonal,
gyapjúnadrág,
kötés,
mosható pelenka
2009. április 15., szerda
Gyapjasnadrág
Megint egy gyapjúpelenka. Ez a finn barátnőm mintájával készült, a mérete jó lett, de hátul lehetne 2 centivel magasabb a dereka.
Rövidszárú gyapjúnadrág
Minta: Tiuhtis
Fonál: Patons Classic Merino Wool (100% merinógyapjú), 78g
Kötőtű: 4mm
És ami lehetetlen: egy 20 hónapos gyerekről fotót készíteni. Mármint olyat, amin látszik rendesen a kötött mű.
Rövidszárú gyapjúnadrág
Minta: Tiuhtis
Fonál: Patons Classic Merino Wool (100% merinógyapjú), 78g
Kötőtű: 4mm
És ami lehetetlen: egy 20 hónapos gyerekről fotót készíteni. Mármint olyat, amin látszik rendesen a kötött mű.
Címkék:
gyapjúfonal,
gyapjúnadrág,
kötés,
merinogyapjú,
mosható pelenka
2009. március 5., csütörtök
Új gyapjúnadrág
Ez a gyapjúnadrág januárban készült, mikor is beláttam, hogy Szilárdnak szüksége van nagyobb gyapjúpelenkára.
Párom már egy ideje nyaggatott, hogy kössek végre, de nem volt kedvem hozzá, halogattam ezt is. A hazaút előtt azonban kénytelen voltam belefogni, hogy Mo-n is legyen elég pelenkánk.
Barna gyapjúnadrág
Minta: Curly purly
Fonál: Patons Classic Merino Wool (100% merinógyapjú), 77g
Kötőtű: 4mm kör- és zoknikötőtű
Párom már egy ideje nyaggatott, hogy kössek végre, de nem volt kedvem hozzá, halogattam ezt is. A hazaút előtt azonban kénytelen voltam belefogni, hogy Mo-n is legyen elég pelenkánk.
Barna gyapjúnadrág
Minta: Curly purly
Fonál: Patons Classic Merino Wool (100% merinógyapjú), 77g
Kötőtű: 4mm kör- és zoknikötőtű
Címkék:
gyapjúfonal,
gyapjúnadrág,
kötés,
merinogyapjú,
mosható pelenka
2008. december 23., kedd
Mosható pelenkák
Azt hittem, hogy ez a bejegyzés már sosem születik meg. Még októberben varrtam ezeket a pelenkákat egy ismerősöm kisfiának.
Négy pelenkabelső készült bébiplüssből és kettő darab 2 az 1-ben pelenka, amiknek a külseje PUL, a belseje szintén bébiplüss.
Egy másik ismerősöm kislánya is kapott egyet ebből a pelenkabelső fajtából. Mindegyik belsőhöz a Cuddlebuns szabásmintáját használtam fel, ha jól emlékszem változtatás nélkül, bikinicut szabással.

2008. július 31., csütörtök
Nincs fényképezőm
Nincs fényképezőm (bár fényképeznivalóm sincs), így azt találtam ki az egyik este, hogy felrakok pár képet azokról a dolgokról, amik még a blog elindulása előtt születtek.
Bár nem terveztük Szilárdot kiságyban altatni, vagy legalábbis az elején nem, mégis vettünk egy ágyat, hiszen kiságya kellett hogy legyen. :O Aztán ezt az ágyikót kicsit melegebbé, otthonosabbá akartam tenni, ezért kapott egy baldachint.
Hogy kék lett, annak nem az volt az oka, hogy fiút vártunk, hanem nem találtam semmilyen szép zöld :) anyagot a méteráruban. A kiságyban a szépen kimosott, kivasalt babaruhák várták babánk érkezését.
Mivel sok anyag kimaradt a baldachinból, így az alábbi doboz is kapott ruhát. A finn államtól minden anyuka kap egy babacsomagot, ami egy ilyen a kartondobozban érkezik. Magának a doboznak is van rendeltetése, a kezdeti időkben babaágyként funkcionálhat (matrac is jár hozzá). A lakásunk 2 szintes, így jó ötletnek tűnt befogni ezt a kezdetleges ágyikót, viszont nagyon csupasz volt, ezért varrtam neki huzatot.
StenSapu is kivette részét a készülődésből, csinált egy bölcsőt,
s egy pelenkázóasztalt, amit később polccá lehet alakítani. A bölcsőben Szilárd keresztanyja által varrt pingvinek üldögélnek (StenSapa nagy Linux rajongó, ilyet kért kisbabájának).
Pelenkákkal is készültem szülés előtt, bevásároltam tetra pelusokból,
és a varrással is próbálkoztam. Az első mosható pelenkák elég viccesen néztek ki, de ugye gyakorlat teszi a mestert.
(A felső képen szekrényben látható eldobható pelenkacsomag senkit se tévesszen meg :), az is a finn állam ajándéka volt, s azért van nyitva, mert a mosható pelenkákat ahhoz hasonlítottam, hogy megfelelőek-e méretre. Az eldobható pelenkák végül a védőnőnkhöz kerültek, ahol aztán valaki biztos elhasználta. :))
Ekkor még tépőzáras és snappivel záródó pelenkák készültek, sokat nem mertem varrni előre, mert mi van, ha nem megfelelő a szabásuk.
Kötöttem is, az első gyapjúnadrágok szintén rettentő bénára sikeredtek, jópárat nem is tudtunk használni.
A képen látható 2 alsó gyapjúnaci lett a kedvenc. Nagyon féltem, hogy kicsit lesznek, de nélkülük végül nem boldogultunk volna. Mindkettő előfonalból van, a kék újszülött méret, a sárga S-es. Imádtam őket, nagyon csinos volt bennük Szilárd.
Utolsónak egy kép a pingvinről, aki nagy szolgálatot tett, ő próbálta fel a pelenkákat, nadrágokat Szilárd születése előtt.

mosható pelenka,
varrás,
vegyes
2008. július 22., kedd
Otthon jártunk
Megérkeztünk a nagy nyaralásból, 4 hetet töltöttünk otthon a családainknál. Csuda jó volt ez a négy hét, sok-sok kép készült, egy kis ízelítőt gondoltam felrakni ide. :)
A hazaút 2 nap volt autóval, s mint mindig, most is megálltunk Lettországban a tengerparton. Itt sok kilométeren keresztül visz az út a tenger mellett, s szerencsére van pár parkoló is, ahova leállva le lehet sétálni a partra kicsit feltöltődni.
Az idő nem volt valami meleg, de mi azért megnéztük, milyen a víz.
Mikor hazaértünk, kipakoltunk, a pelenkáknak egy komód tetején jutott hely.
A koszosak pedig a mosógépbe kerültek, majd ki a napra száradni, nagyon szeretem, ahogy lengedeznek a szélben és utána olyan jó napszagúak!
Mivel igen nagy volt a kánikula, valahogy le kellett hűteni magunk. Szilárd az egyik mamáéknál zománcos lavórban hűsölt. :)
A másik mamáéknál volt lehetőség medencében is pancsolni.
De a mi gyerekünknek inkább a lavóros változat jött be, átkérte magát a zöld műanyagba. :)
Pancsolás után a meggyfa árnyékában pihengettünk.
Majd mikor Szilárd elfáradt, egy pokrócon, a kendő alatt nyomta el az álom. (És én még el akartam adni ezt a kendőt! Szerencse, hogy nem tettem.)
A friss levegőn nagyot szundított, még a repülőgépek zaja sem zavarta meg. (A kert a kecskeméti katonai repülőtér közelében van, nap mint nap a le és felszálló vadászgépeket nézhettük.)
Mikor a lakásban töltöttük az időt, szappanbuborékokat fújtunk.
Vagy épp kiterülve nagyokat aludtunk.
Az első pár napban nem volt etetőszékünk, így ismét egy hordozókendő segített ki minket, ezzel "kötöztük" hozzá Szilárdot a székhez. :)
Sokat csavarogtunk autóval, Szilárd nagy segítség volt a vezetésben.
Részt vettünk egy hordozókendős találkozón is, ahol StenSapu terelgette Szilárdot jobbra-balra, míg én cseveghettem a többi anyukával, majd mikor Szilárd elfáradt, ő kötötte magára és altatta el. Közben a mosható pelenkákról olvasott egy cikket. :)
Itt volt lehetőség egy kis huncutkodásra is StenSapu ölében.
Sőt, más gyerekekkel is lehetett játszani!
Hazafelé Finnországba (feltűnő, hogy ide is, oda is az otthon szót használom? :)) megint megálltunk a tengerparton. Nagyon jó idő volt, így lehetett homokozni, meg virágot tépkedni.
Meg kellett a vizet is vizsgálni.
Sőt, a lábunkat megmerítettük benne!
Anyával is vizságlódtunk, hínárnézőbe mentünk.
Szilárd közelebbről is szemügyre akarta venni.
Majd indulás előtt egy pelenkacserét is lezavartunk a homokban, ismét a kivi-olíva Girasol segítségével. :)

hordozás,
hordozókendő,
mosható pelenka,
vegyes
2008. július 21., hétfő
Pelenkatorta
Ezt a bejegyzést múlt héten meg szerettem volna írni, de anyukáméknál mindenféle technikai okok miatt nem volt net, hétvégén pedig autóztunk vissza Finnországba. Ezután 1 nap mosással és pihenéssel telt, de ma nekifoghattam az írásnak.
A képen látható 2 pelenka sok héttel ezelőtt elkészült, de várták egy pici csoda világrajövetelét. Legjobb barátnőm két hete adott életet kislányának, ennek örömére varrtam a pelusokat. Bár nem tervezett mosható pelenkát használni, nem úszta meg a kipróbálásukat. :)
Mindkettő anyaga bébiplüss, az egyik NB, a másik S-es méretű, s bár utálok nedvszívó magot varrni, bambusz-pamut anyagból még az is készült hozzájuk. Azokról viszont elfelejtettem fényképet készíteni, de ez nem is baj, hisz nincs bennünk semmi izgalmas...
Ugye ezek azért még nem elegendőek a pelenkázáshoz, szükség volt valami külsőre. A terv az volt, hogy kötök hozzájuk kisnadrágot, aztán erre végül nem lett időm. Szerencsére finn barátnőm segítségemre volt, mire elkészült a kislányának kötött gyapjúnadrággal, addigra a baba kinőtte, én pedig gyorsan megvettem tőle. Erről sem csináltam fotót, de itt megnézhető.
Készült még 2 előke is a babacsomagba.
Azért szerepel mégis a képen 4 darab, mert másik legjobb barátnőm kislányát is megajándékoztam ilyennel, ha már a ferdepánt varrására annyira rákattantam. :) Nem is tudtam kihagyni, fel kellett egy közeli képet is tennem arról, milyen szépen sikerült a kanyart bevennem. :)
(Ebben a bejegyzésben ezek az előkék voltak a titkos dolgok.)
Pár hónappal ezelőtt vettem egy nagyon édes, sárga kötött együttest pár fillérért, ugyanis használt volt, de mégis kitűnő állapotban. Egy kardigán, egy pár zokni és egy sapka tartozott hozzá, ezeket is beleraktam a csomagba. Emellett vettem még egy pici pamut hálózsákot is, aranyos állatmintákkal, és 3 darab mintás Popolini tetrapelenkát.
Már csak az ajándékok csomagolása volt hátra. Pelenkatorta készült belőlük, egy hosszú szalaggal körbekötöttem őket.
Ilyen lett:
Alulra-középre rajtam a kötött nadrágot és kardigánt, köré a tetrapelenkákat tekertem.
Felül a 2 mosható pelenka lett, és az egyik előke.
Az oldalába dísznek az összetekert kötött sapka és zokni került.
Legjobb lett volna végignézni, ahogy barátném szétszedi a tortát és megtalálja a mosható pelenkákat, de amikor átadtam a csomagot, és azután is folyamatosan csak szoptatott :), így rám hárult ez a feladat.
Miközben írtam a bejegyzést, sehogysem jutott eszembe a szalag szó, ezért rákerestem a guglin a rövidáru szóra. Ezt találtam, döbbenetes, érdemes belenézni! Miért nem mondta nekem valaki, hogy Kalocsán van ilyen bolt??? Még jártunk is arra, mikor keresztanyámat látogattuk 2 hete.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)