Nyár, képekben

Egy csokorban a nyár legszebb kerti pillanatai

Koratavaszi örömök és előkészületek

A virágoskertünk már nem virágtalan. Az ajtón kilépve rögtön felvidulok. Megvannak az íriszek, krókuszok:-)

Kaptam sógoromtól egy nagy csomag díszcsorba-hagymát, amit régebben már legalább háromszor megpróbáltam magról felnevelni. Laci meg csak bedobta a kosárba az egyik kajás diszkontban, nem is tudva, mekkora jót tesz velem. Sosem sikerült a magról indítós nevelés, kiültetés után előbb-utóbb nyoma veszett a kis díszcsorba-palántáimnak. Remélem, hagymáról nevelve több sikerrel járok ezzel a szép évelővel. Az előkertből kiselejtezett tüskés vérborbolyák helyére ültettem, elkúszó szamócák, bokros fehér ibolyák és indás ínfüvek közé, hogy legyen honnan kiemelkednie. Beának volt ilyen, nem tudom, megvan-e még, ha erre jársz, megírnád, megszeretted-e, megmaradt-e nálad?

A héten indul a zöldségeskert-projekt is, nem kis előkészületekkel. Traktorral kell szántatni villámgyorsan, a tuják helyét kicsit komposzttal feltáplálni. Valamelyest megnagyítottuk a zöldségest, a kivágott tujasor helyét csaptuk a zöldségparcellához. A füves út nagyon szétterjedt, azt is alá akarom forgattatni a traktorossal. Jani az elcseszett dombágyást már szétkapta. Jó sok mag maradt tavalyról, ezekből gazdálkodom, csoportosítottam őket vetési idő szerint. 

Idén nincs nagy terv, csak annyi a cél, hogy minimál munkával valahogy kinézzen a zöldséges és teremjen valamennyit. Társítás lesz, öngyógyítósdi nem, mert  olyan rohadt bonyolult lett a végén, hogy senki, aki segített volna, nem igazodott ki a hármas- meg négyes váltósoraimon. Nem tudták, melyik növény gyom, melyik vetemény, melyik a zöldtrágya. Legközelebb téli felvilágosító esteket kell tartani a családnak, ha ilyesmire vetemedem. 

Azért az egyik derűs napon vetettünk pár sor spenótot meg retek-sali magkeveréket és fodros levélpetrezselymet a tavaly megmaradt magokból. Most már könnyebb, itt nyüzsög az aprónép láb alatt. 

Palántát csak zellerből meg koktélpariból nevelek, a vakondtúrásföldet már begyűjtöttem, lassan el is vetem. Tudom, hogy már késésben vagyok, már csak kicsit izgat az ilyesmi. Ha lesz kedvünk, veszünk a piacon pár plusz palántát. Lelazultam, azt hiszem. 

Ami még vár ránk, az a jövő évi tűzifa meghozatása (majdnem teljesen kifogytunk tüzelőből) és valamiféle fedett fatárolót is kell eszkábálni, mert nagyon megnehezítette a fűtést a sok esőt elnyelt, sistergő-bűzölgő tűzifa. Ennek a tetejéről lehetne némi plusz esővizet nyerni a locsoláshoz. Hogy technikailag hogy csináljuk, még nem döntöttük el.  

Nektek is viszket már a gereblye- és kapanyeletek?

Kék halál, fehér pók, zöld harkály, tarka kert

Jó öreg Windowsunk villantott egy kéket, aminek köszönhetően háromhetes mentési-szerelési szünet és netmegvonás nehéz időszaka köszöntött ránk, Közben azért a fényképezőgépemet elő-előszedegettem, mert állatvendégek jártak nálunk. Elsőként viráglakó karolópók költözött a bíbor kasvirágunkba. A képen csinos, teltkarcsú menyasszonyt láthatunk, aki várja a kis tökös karolólábas vőlegény lábatlankodását. 

Eső után zöldharkály turkálta a füvet az udvarunkban (bocs az überszar képért, a lelkesedésben elfelejtettem, hogy szúnyoghálón át fotózok.)

A zöldségesben elég helyesen megújultak a földibolha-invázió után megmaradt növények: a brokkoli és a sarkantyúka. Előbbi termésével, ha egyáltalán terem valamit, benevezek Meli és Piszke nanozöldség-termesztési versenyébe:-). Bár az egy szem termést tartalmazó kifejtőbabok is sanszosak.

A kerti munkák közül a héten terítéken volt a kapálás, fűnyírás és mulcsozás, meg kikelt a szép egyenes sorokban növő bab másodvetésem. Józanul vetettem, komolyan!

Az új-zélandi spenót: integrált gyommá vált a kertben, a la Gertude néni. De legalább ehető, nem mint a fehér mustár.

Jani olyan projektbe kezdett, ami potenciálisan anyagi végromlásba döntheti a családot, nekiállt a 150 m összhosszúságú kerítés házilagos kivitelezésének. A telket hátul záró bokorsort jól meg kellett nyesni, most ez a gyönyörűség díszíti az udvar közepét szoliterként.

Viszont az oszlopok már állnak, sőt az ég felé merednek. Jani többet használta a vízmértéket, mint a betonkeverőt, az eredmény olyan mérnökös. Ha meglátja a fotómat, odalesz a családi béke, mivel nálunk a merőleges sosem elég merőleges, a párhuzamos sosem elég párhuzamos. 

A virágaimmal azért ezen viszontagságok után is vigasztalódhatok. Szél hozta magból nőtt a komposzt melletti földkupacon ez a gyönyörűség.

Új bolondériám az ültessük-a-dézsásokat-nyárra-szabadföldbe. Az enciánfa elég jól viseli. 

Sikerült Mária-virágot szereznem, méghozzá halványlilát. Egy csepp boldogság a javából!

A lugas oldalán találtunk helyet a trombitafolyondárnak. Megszerette. Mi is.

Esténként pedig borozunk a lugasban a villámok fényénél. Mára virradóra például az éjjeli vihar után, amelyben elszállt a környék közvilágítása, megint esett vagy 50 mm eső, el sem fért a vízmércében. Hihetetlen ez a nyár!

Még néhány fura kerti praktika

 

Ugyanabból a könyvből szemelgetek most is, amelyből a Csudabio és a Faápolás erős idegzetűeknek című bejegyzések születtek. Zöldségtermesztési praktikákból következik néhány. Ezek nem olyan gyomorforgatóak, inkább fura eljárások. (Bizony, szerzőtársam gyengéden emlékeztetett rá, hogy a vasárnapi ebéd után lelketlenség kedves olvasóink gyomrát ilyen rémes tartalmú posztokkal megbolygatni.... Így most néhány szelídebb trükk következik a Hasznos házi jegyzetekből, 1826-ból.

A NEGYEDI HÍRES VERES-HAGYMÁT ÍGY VETIK.

A jó kövér földet Karácson-tájban, amint az idő engedi, meg-szántván, a veres-hagyma-magot petrezselyemmel vegyest vetik el; ez már akkor, mikor más veti a hagymát, mogyorónyi nagyságú lesz. Eleinte sűrűnek látszik, s a petrezselyem csak tengődik, de elébb ki-szedetvén a veres-hagyma, az azután kap fel, és karnyi vastagságnyira nő.

VERES HAGYMÁT NAGYRA NEVELNI.

Tartsd a veres-hagymákat egész télen által, a meleg kementzénél, ottan nagyon meg-fonnyadnak, és tavaszkor jó földbe el-ásván, nem hajtanak ugyan szárat, de a kövér földbe úgy meg-nőnek, hogy egy fontosak-is fognak köztők találkozni.

NEGYVEN-NYÓLTZ ÓRA ALATT SALÁTÁT TERMESZTENI.

A magot pályinkába áztasd, s a földet, mellybe jövénd galamb-trágyával, és el-porlott régi mészszel vegyítsd; tévén közibe egy kevés frissebb óltású meszet is.

DINNYÉT MEG-NEMESÍTENI.

A Régiek száraz rózsa-levél közt tartották a magokat, és úgy ültették el; mások tejbe vagy mézes vízbe áztatták harmad nappal az ültetés előtt. Most Franczia-országban illy módot találtak fel: midőn már a Dinnye éréshez készűl, a levélnek alsóbb lapja alá szerecsen-dió, s narancs-virág, vagy más fűszeres vizet tesznek csészében vagy tányéron, olly formán, hogy a Dinnye levelei annak a szeszét magokba vegyék, és a gyümölcseikkel-is közöljék.

Szamócát – magról?

Kifinomult ízlelőbimbójú szamócarajongók állítják, hogy igazi íze csak az erdei szamócának van.  Benne testesül meg mindaz az illat és zamat, amely a tökéletes eprességet adja. A frigó palántákból nagy gyümölcsöket hozó, a kúszó, csüngő, kivadult „paraszt” szamócák csak halvány árnyképei a vad gyümölcs tökéletességének.

Az erdei szamóca azonban vadon ritkaság. Már az elvárosiasodott, neten lógó falusi is kevés helyen találkozik erdei szamócával, én is csak két területet tudok, ahol terem: Halászi és Dunasziget közt a Gazfű erdőn, illetve a Kissomlyón. Ritka ínyencség az ilyesmi. És mégis előttünk a lehetőség, hogy saját erdeiszamóca-ültetvényünk legyen, egyszerűen.

A nemesített epreknek nagy földparcella kell, sarjakról szaporodnak, egyszer teremnek – a nevelésükhöz a feltételek nincsenek meg sok kertészkedőnél.  Ha nincs föld, sovány a talaj, nem lehet öntözni, sajnos kénytelen az ember a zöldségesre vagy a „szedd magad” gyümölcsre fanyalodni, ha erre a finom gyümölcsre vágyik. Örvendetes azonban, hogy így se kell letenni a saját termésről: a kis helyet igénylő, nem indázó, igen igénytelen, folytonérő, de apró gyümölcsű, és – jó hír! – balkonon is nevelhető erdei szamóca a megoldás az eprészkedni óhajtók számára.

Az erdei szamóca magját „Ruyana”, „Rügen”, és „alpesi szamóca” fantázianeveken már 60 forint / csomag ártól meg lehet venni, kis kutakodás után. (Ez az ár önmagában is komoly kísértő tényező…) A nagy, nemesített szamócafajták (Gorella, Elsanta stb…) magjait még sehol sem láttam, ezeket magról nem, csak sarjakról szokták szaporítani. Csüngő eper magja is kapható időnként.

A nevelése kezdőknek sem okoz bonyodalmat, inkább csak türelem kell hozzá. Először 2008-ban (tehát még a blog születése előtt) neveltem szamócát magról, és egész jól sikerült, a kis növények szépen megerősödtek, és Hédi kertjében elbokrosodva komoly teleppé fejlődtek.

A magokat így január végén vetettem el egy hosszúkás műanyag ládikába, és gondosan lekötöttem fóliával. Földnek közönséges virágföld és folyami homok keverékét használtam, a magokat nem áztattam, kelesztgettem. Nem takartam be földdel az apró piros magokat: valahol azt hallottam, hogy a fényre csíráznak. Világos, de hűvös (olyan 15 fokos) ablakba helyeztem el a ládát. Minden nap spriccelve locsoltam, hetekig nem történt semmi, és már elkönyveltem szokás szerint, hogy ez sem sikerült. Közben lomtalanítottam a szekrényt, és találtam ott egy nagyítót. Poénból elkezdtem nézegetni a palántának vetett magokat, és akkor láttam, hogy csírázik az eper.

Még vagy két hétig lefedve tartottam a dobozt. A pindur magokból miniatűr és igen törékenynek tűnő epertövek lettek, kíváncsian vártam a megerősödésüket. A földet mindig nedvesen tartottam alattuk. Ekkor már májusra járt az idő, apránként kiszoktattam a kis növényeket az udvarra-ládástól. A dobozukban eléldegéltek, virágoztak is, de még nem teremtek. Ősszel tanácskoztunk, hol teleltessük a növényeket, végül odaadtam tesómnak, aki kiültette a kertjébe. Ott a következő évben takaros bokorrá fejlődtek, és teljes gőzzel gyümölcsöt érleltek.

És milyen a termése? Igen zamatos, aprócska, illatos.

 Kettesével-hármasával nő kicsi fürtöcskékben. Az állaga más, mint a nemes szamócának, krémesebb, a magok keményebbek. Betegséget nem láttam rajta, és mivel a gyümölcsök szára aránylag magas, a kis piros bogyók nem fekszenek le a földre, a csiga nem rágja meg, és a por se verődik fel rá. Nem szedtünk soküvegnyi szupertermést, de gyerekes örömmel kutakodtunk a piros kúpocskák után. A szezonja májustól októberig tart, jópárszor csemegéztünk róla. Közben egyetlenegyszer sem locsoltuk, nem is ápoltuk a töveket sehogy, magától kínálták a kis terméseket. Indákat nem nevelt, de a tövek egészen megsűrűsödtek, megvastagodtak.

A telet mindenfajta takarás és pátyolgatás nélkül elviselték. Tavasszal tőosztást hajtottunk végre, ez abból állt, hogy – Hédi, emlékszel?- csákánnyal vágtuk ketté a túlsűrűsödött tövet. A tő egyik darabját többfelé szétszedve átültettem a sziklakertbe. Ott a talaj kevesebb volt, de jó minőségű, és szépen hajtani kezdett, kellemes volt gazolás közben az ízes kis epreket lecsipegetni.

Egy adag ládába került, az ősszel – hogyan, hogyan sem – kint maradt a szabad ég alatt. Azonban a balkonláda pár kilónyi földje is bőven elég volt ahhoz, hogy kiteleljen, a gyökerek nem fagytak át. Nem volt szükség gyengéd ápolásra, tápoldatra, humuszos talajra, a legprimitívebb körülmények közt is megvolt a csekély, de zamatos termés.

Tehát csupán a magvetés során kell szemesen eljárni, a többi szinte magától jön, pofonegyszerű a nevelés. Árnyékban is megtermett.

A Rügen fajta tasakján ez szerepel: „Korai előneveléssel már első évben terem”. Nekem csak a második évtől termett, igaz, nem kényeztettem agyon. Ha jó minőségű talajon nevelődik, több vizet és egyszer-egyszer tápoldatot is kap, valószínűnek tartom, hogy már az első évben szedhetők a kicsi, piros gyümölcsök, akár ládából is. Szerintem az egyik legegyszerűbben nevelhető, ellenálló évelő növény, és még jól is mutat szerény fehér virágaival, harsogó zöld leveleivel, és később ragyogóra pirosodó kis terméseivel. Mindenkinek bátran javasolom az erdei szamóca ültetését, még ha csak egy mélyebb balkonládát tudunk neki biztosítani, akkor is. A nagy szemű, nemesített indázó eprek neveléséhez nagyobb szakértelem kell, de ezt nem lehet elrontani, a siker garantált. Saját eperre vágyó emberek igazi boldogság lesz ez a növény!

Előkészületek tavaszra – odakinn

Ez a bejegyzés nem született volna meg, ha csütörtökön nem lett volna 10 fok körüli meleg és ragyogó napfény. Bizisten ki se dugtam volna az orromat öt fokban vagy havazásnál. Ez a gyöngy idő azonban kicsalogatott, és arra csábított, hogy kint is rendezkedjek egy kicsit.

Nem kell mondani, hogy akinek legalább egy tepsi nagyságú kertje van, már az is talál szöszmötölnivalót szabad idejére. Hát még én! Először is felmértem a terepet. Olyan takaros téli virágokat nem tudok felmutatni, mint tesóm, azért egypár barka akad, a hóvirágok már bimbóikkal döfködnek a levegőbe, 

és egy-két elszánt kákics,

 meg százszorszép is kivirult. A krizantémok is kinövesztették már az idei hajtásaik kezdeményeit. 

Az árvácskák is elég jól tartják magukat, vagy talán mirelitek lettek? :-)

Aggódom is egy kicsit a túlzott enyheség miatt. Bár nem kell annyit fűteni, azért nem akarom, hogy majd valami kései hideghullám tegye tönkre a pukkadozó rügyeket és az idő előtt előtolongó hajtásokat, bimbókat.

Az áttelelő zöldségek kertjét is megszemléltem. A csapadék végett sziklevélből rendes, kicsi levelekbe ment át a spenót.

Az áttelelő póré inkább valami fagyott gyomszárkupacra hasonlít, mégis él, sőt hajt is. És még azt is tudom, mit rontottam el vele kapcsolatban. Túl kicsi, vékony hagymákat ültettem ki. A pórék csak telelni tudnak, de télen növekedni nem. Ha már a teleltetéssel vacakolok, és érdemi termést akarok a tél folyamán, akkor korábban ki kell majd ültetnem a hagymapalántákat, hogy nagyobbak legyenek, mire jön a november, mert úgy lesz a hidegebb hónapokban komolyabb szednivaló, nemcsak ujjnyi hagymácskák. 

A zöldjéért visszaültetett petrezselyem úgy hedereg a fölben, ahogy november elején leástam. 

Az enyhe időben a kelfélék is hajtani kezdtek, 

a mák elbokrosodott, de így is kicsi a tavalyi vetés 2011. januári nagyságához képest. Kevés volt neki vetéstájt a csapadék, ilyenkor meg még nem növekszik. 

A fokhagymából a varjak – minden takargatás ellenére – többet felhúzkodtak. Már nincs ötletem, mit tegyek rá, hogy ne szedjék ki ezek a drágalátos madarak a gerezdeket. A háló alól kipiszkálják, a deszka alatt sötét van, a fólia alatt berohad.  Rendületlenül kotornak emellett a kert kalapnyi hantjai között, meg a hamuban is. A kevés maradék foki azért nődögél, 

és nagy csodálkozásomra kikelt néhány abból a félig berohadt dughagymából is, amit ősszel találtam a sufniban, és nem elduggattam, hanem csak úgy beszórtam egy kihúzott üres sorba, hátha kihajt. (Vajon miért nem húzták ki ezt a varjak? Ezt nem sajnálnám annyira, mint a fokhagymát.)

Az ágyásszegély betonkeményre taposott földjén és a szántott részen is apró, sárgászöld növényekre lettem figyelmes, amik nemigen hasonlítottak semmihez, csak a salátamagoncokhoz. És rájöttem, hogy mik ezek. A magoncok helyén voltak a magszárba ment római saláta kórói ledobálva még az ősszel, az égetés előtt. A magházakból kiszóródott magvak keltek ki, és a mínuszokkal dacolva kihajtottak. Igen megörültem a kis növényeknek, mert a Téli vajfej saláta igencsak ócskán sikerült a gyenge minőségű mag miatt. Úgy látszik, ez a salátafajta nemcsak a nagy hőséget viseli jól, hanem a hideg sem árt meg neki. 

A mustra után előkotortam egy vödröt, és a gyümölcsfák alsó ágairól elkezdtem leszedegetni a rászáradt gyümölcshullákat, amikből még akadt a gallyakon.

 A kannányi ramatyot beborogattam a kazánba.

Közben összeszedtem a palántázóedényeket, hogy tavasszal kéznél legyenek. Utána egy vödörbe engedtem forró vizet, bele fertőtlenítőszert, és elkezdtem a ládákat meg az alátéteket mosni. Bár utálok ilyet csinálni, ezt kifejezetten élveztem. Ez már olyan „előremutató” feladat, nem a tavalyi év ramatyainak eltakarítása, vagy tétlen várakozás a majdani termésre. Mindent kisúroltam. Megállapítottam, hogy az alátétek száma igen megfogyatkozott, ezt pótolnom kell. Viszont helyette egy ismerősömtől kaptam nemrég olyan palántázótálcákat, amelyeket a virágkertészetekben használnak. Igaz, nem újak – így mindet ki kellett alaposan sikálnom – de ötven palántának jut bennük hely, erősek. 

Utána – bár már sötétedett – még körül akartam nézni vakondtúrásföld-ügyben. A palántázáshoz ideális a vakondtúrások földje: mivel a föld felszíne alól túrja ki a vakond, nincsenek benne gyommagok, a túrás miatt a föld omlósan morzsás. A korábbi években így januárban már többször felszedtem túrásokat, hogy a kupac anyagát homokkal és palántafölddel bekeverve és a kazánházban átmelegítve használhassam palántázáshoz.  Egy földhányást se találtam, csak egy lyukat. És mellette ezt:

És a tettesek is megvannak: a három (kan)grácia, az udvar rémei.

A szomszédból a föld alatt érkező vakondot is kipiszkálták a járatából és elkapták, aztán hamarosan meg is ették. Úgy tűnik, kitört rajtuk a házőrző ösztön. Igaz, egerünk sincs, még a tyúkólban sem, pedig oda rendszeresen jöttek a búzára. De a madarak sem jöhetnek. Ezt találtam az udvar sarkában:

 Nem gondoltam, hogy ilyen vérmes jószágok. Különösen a vakondot sajnálom, hiszen hasznos. De kénytelen vagyok belenyugodni a garázdálkodásukba, mert az egeret ki nem állhatom, mint tudjátok. 

Így le kellett mondanom a palántaföld összeállításáról. Azonban nem vagyok elkésve, egypár hét van a vetések megkezdéséig.

Még egy jókora kosár tűzifát vittem be, és aznapra befejeztem. Másnapra megérkezett a havas esővel kísért viharos szél, ki sem dugtam az orrom. Úgy gondolom, kezdésnek ez egyenlőre bőven elég!

Bénázásaim- 3. fejezet: Káposztafélék

Már nem biggyeszthetem az „idei” szót a cím elé, mert 2012-t írunk, de ettől még van mit felsorolni a balsikersztorikból. Most nem a ritkábban termelt zöldségekkel kapcsolatos szerencsétlenkedéseimet akarom elemezgetni. Be tudok én égni a legközönségesebb kerti veteménnyel is… Ráadásul nemcsak egyfélével, hanem egy egész fajtasorral.

Tavaly januárban fogadkoztam, hogy milyen csodás káposztaféléim fognak teremni. Az eredmény egészen gyengécske, pedig úgy gondolom, sokat dolgoztam a növényekkel.

Anyósom karácsonykor egy hatalmas hentesládát mutogatott, teli emberfejnyi káposztákkal, és kijelentette: „Idén ilyen rosszul sikerült a káposzta!”. Csak pislogtam: ha ilyen itt a rossz termés (a káposztával beültetett terület nagyságához viszonyítva), akkor milyen a jó? Mert a saját nevelésű káposztaféléim ennek nyomába se léphettek! A bénázás különösen ciki annak fényében, hogy a Szigetköz az ország egyik legnagyobb káposztatermő vidéke. Ami miatt meg leginkább pirulok, hogy a szomszéd kertben bezzeg ott vannak a hatalmas fejek, nálunk meg semmi, csak potlohók. És ahogy visszagondolok, sose sikerült – még kis koromban sem – normális lila-vagy fehérkáposztafejet, karfiolt, karalábét és kelt kinevelnünk. Pedig időben vetettem, szabályszerű palántákat neveltem, védtem a bolhától, kiültettem, mulcsoztam, locsoltam, próbáltam fő-és másodveteményként, semmi eredmény! Kísérleteztem vett palántákkal, fajtákkal és ültetési időkkel, csekély sikerrel. Máig nem tudom, mi a gond az eljárással, a beleölt munkához képest miért olyan silányka a termés. Még az a szerencse, hogy a semmirevaló fejek a tyúkok kedvenc csemegéi. De én nem a tyúkok táplálására óhajtok zöldséget nevelni!

Azért a sok kísérletezgetés nem volt elpocsékolt idő, valamennyi tapasztalatom összegyűlt, és ezt-azt ki tudtam nevelni, de a termést még szeretném fokozni. Hiszen ha a szomszéd tíz méterrel odébb szép káposztát, gyönyörű karfiolokat és söröskorsó nagyságú brokkolikat termel, akkor nekem miért ne menne?

Az egyes fajtáknál az alábbi gondok jöttek elő: 

Ahogy  a vörös-, úgy a fehérkáposzta sem volt hajlandó befejesedni, a levelek lazák maradtak, így maximum főzeléknek voltak alkalmasak. Salátához, savanyúsághoz nem feleltek meg ezek a lapuk. Semmirevaló veteménnyel dolgoztam ilyen sokat, jobban jártam volna, ha a helyére vajbabot ültetek – mérgelődtem.

A brokkoli már egész jól sikerült, 2010-ben bőven ettük, fagyasztottam is le belőle. (A tavalyi termésről nem tudok nyilatkozni, mert tesóm egész nyáron lopta…)  A szabadföldi nevelés persze nem ad akkora rózsákat, mint a szupermarketekben kapható import hajtatott melegházi növény, de egész tűrhető.

A karalábé régebben – akármilyen fajtával próbálkoztam is – mindig csak tojásnyi lett, a belsejét meg mintha faforgáccsal spékelődött volna meg. Tavaly azonban Timi javaslatára a Gigant fajtával próbálkoztam, és végül egész jó karalábéjaim teremtek. És bár köztudott, hogy nem a méret a lényeg, azonban a kétkilós karalábékat úgy vágtuk fel, hogy a húsvágó bárdot a termésre illesztettem, a fokát meg kalapáccsal ütöttem, aztán amikor kettérepedt, késsel aprítottam tovább. A kemény héj ellenére nem volt fás a belseje, siker! Idén se pepecselek másfélével, ez végre bevált.

A karfiolfélék nevelgetésébe is egy kicsit kezdek beletanulni. Eddig csak másodvetésként termeltem, mert a nyári melegben sokszor semmire sem mentek a növények, gyerektenyérnyi, megfeketedő rózsákat hoztak. Az ősz eleji, hűvösebb napok azonban hozzásegítették a növényeket a nagyobb, formás rózsák kineveléséhez. 

Nem valami hatalmas, de azért tűrhető fejek lettek a lila karfiolon, és lett egy jókora pagodakarfiolom. Ennek a kifejlődéséhez szerintem azért szerencse is kellett, mert előző évben csak görbe kis rózsákat hajtott a növény.

Az áttelelő (Adventi) kelkáposzta nevelése az, ami még sikerült. 

A hagyományos kelkáposzta ugyanolyan nyominger lett, mint a fejes, sőt magszárba ment, de ez a hidegrajongó fajta megfelelő gombócokat növesztett, sőt amikor kivágtam egy kisebb fejet, és a torzsa bennmaradt a földben gyökerestől, a gyökér új – bár kisebb – kobakot hajtott.

A kínai kel nekem nem lett olyan alakú, mint ami a boltban kapható, inkább olyan kelkáposzta szabású lett, de attól még megettük. Sajnos mivel ez a legzsengébb levelű káposztaféle, a csigák is eléggé rájártak, berágták magukat a levelek közé. Elég gusztustalan volt, amikor kettévágtam egy fejet salátának, és egy ötcentis csiga folyt ki belőle.

A leveles kel megbízhatóan terem, bár ennek az ízét nem mindegyikünk kedveli, mert a rostjai elég erősek. 

A bimbós kel meg olyan hol sikerül, hol nem növény. Valamennyi minikáposzta mindig van rajta, de nem az igazi, a piacokon meg a szomszédban sokkal szebb a termés. 

Végül is – a káposzta kivételével –  a növények legnagyobb részéből sikerült valamilyen emberi fogyasztásra alkalmas részt kicsikarni, de a belefektetett munkához képest igen keveset és rossz minőségűt.

A káposztaféléket nemcsak én szeretem, hanem a tyúkok is, de rajtunk kívül még jelentkezik rá a sok káposztalepke-hernyó és a liszteskék is. 

Más betegségeket nem vettem rajta észre.

Második szomszéd néni szerint ezeket a növényeket a legkönnyebb termelni a kertben, de nekem nem sikerül. Most kell kinyomoznom, hogy mitől ilyen keserves a legszélesebb körben nevelt vetemények termelése nekem, mert idén szeretnék egy elfogadható termést produkálni. Van valami tanácsotok, hogyan álljak neki?