Hihetetlenül erős szél fúj és már fújt reggel is, így ma nem voltak olyan aranyló rózsaszín felhő csodák sem az égen amiket nap mint nap munkába menet megcsodálunk.
Nézzük őket és mindig azt gondoljuk, hogy ilyen szép még sosem volt az ég, mert változik és mindig más arcát mutatja. De nem csak az ég változik.
Döbbenetesen sokat változnak a gyerekeim is és sokszor ugyanúgy csodálom őket, ahogy az eget reggelente és gondolkozom azon, hogy hogy és mikor lettek ilyenek?
Márkónál már csak irányt mutatok néha és tanácsot adok ha kéri és figyelem, hogy hogy próbál túl sok felé is megfelelni mert azt diktálja a lelkiismerete. Megfelelni a a családban, a suliban és a barátnőjének, meg a barátnője családjának... A két utóbbi már sok neki, de még csak most kezdte észrevenni, hogy mennyire. Néha már mond ellent is és én is azt tanácsolom neki ha kérdezi, hogy álljon ki magáért, hogy ne hagyja, hogy J. ossza be minden idejét akármilyen cuki is.
Viola elképesztően szélsőséges és pokróc kamasz lett. Kurtán-furcsán felcsattanó, örökké visszakérdező, sokat háborgó. Hol el nem mosolyodik napokig, hol meg röhögő görcsöt kap főleg más kárára. Ha sokat nyösztetem megcsinálja amit kérek, de soha semmi olyat, amit egy éve még szó nélkül.
Nem megy ki a kutyákhoz, nem eteti meg és nem szeretgeti a cicákat, nem tesz fel egy teát, ha valamit mégis ügyködik a konyhában azt csak magáért teszik, vagy ha én befenyegetem. Nem jön velem sem kerékpározni, se kutyát sétáltatni és általunk nem fényképezhető, bezzeg ő napi öt fotót postolhat magáról meg a barátairól a faceen ... Olyan mintha a világa kizárólag saját maga és a barátai körül forogna. Viszont szeret iskolába járni! Szereti az osztályát és örömmel megy mindennap!
A jegyei többnyire négyesek, amíg ez így marad addig nem háborgok túlzottan.
Leila "szerelmes", náluk az egész hatodik osztályban ez dívik most, de ő még csak 11 éves és nagyon úgy tűnik, hogy leginkább úszik az árral, az osztályában a többiek 12-13 évesek. A pasija ( ő mondta így ) is hasonlóan fiatal mint ő és szerencsére egy alacsonyak magasak is. A szerelmük is szerencsére csak szóban kiteljesedős fajta, már szakítottak is aztán megint összejöttek:) Őt a tanulással kell piszkálnom folyton, annyira kislány még, hogy szó szerint csak táncolna, cigánykerekezne és vicces videókat nézne egész nap ha hagynám! Viszont nagyon ügyesen tud segíteni nekem mindenben és inkább segít, csak ne kelljen a könyvek felett görnyednie...
Flóra még mindig "kicsi", persze igazából nem az mert mindjárt 8 éves lesz, de akkor is még mindig főleg játszik, a zongorához is bíztatásra ül csak le, de a tanulással nincs gondja, mondjuk nem is igen foglalkozik vele. Ő nem annyira szeret segíteni, sőt kifejezetten szenvedve teszi azt, de rábeszélhető:)
Szerencsénkre ő még nagyon szeret minket és rettentően ragaszkodó, éjszakánként átjön hozzánk és közénk bújik, de egyikük sem bánja, amikor többnyire három körül megérkezik. Leilával még mindig eszményi testvérek, Vió már csak akkor áll vele szóba ha kedve van hozzá ( tegnap pl. a Halloween partyra készülődve Annabelle-nek sminkelte és öltöztette a húgát ) , Márkóval jóban vannak, de kevés időt töltenek együtt, de még így is szerintem ő a bátyja számára pillanatnyilag a legvállalhatóbb testvér:)
ikreknek öltözve...:) |
Annabelle |
5 megjegyzés:
Ó, a lányok úgy is néznek ki, mint az ikrek, nem csak a ruhájuk. :)
plusz,mínusz 3,5 év:)
Tényleg nagyon egyformák és cukik a közös képen. :-)
Nekem ez egy olyan kellemes bejegyzés lett.. tetszik, amilyen anyuka vagy :)
ó, köszönöm:)
Megjegyzés küldése