Ugrás a tartalomhoz

Fácán

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fácán
Fácánkakas A fácán hangja
Fácánkakas
A fácán hangja
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Magyarországon nem védett
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Tyúkalakúak (Galliformes)
Család: Fácánfélék (Phasianidae)
Alcsalád: Fácánformák (Phasianinae)
Nemzetség: Phasianini
Nem: Phasianus
Faj: P. colchicus
Tudományos név
Phasianus colchicus
Linnaeus, 1758
Elterjedés
Elterjedési területe   Természetes élőhely A vörössel bejelölt helyen betelepített faj
Elterjedési területe
  Természetes élőhely
A vörössel bejelölt helyen betelepített faj
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Fácán témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fácán témájú médiaállományokat és Fácán témájú kategóriát.

A tojó
Fácáncsibe

A fácán (Phasianus colchicus) a madarak (Aves) osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe, ezen belül a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó faj.

A fácán hímjét kakasnak, nőstényét tyúknak, fiataljait csirkéknek nevezzük. A nőivarú fiatalok a jércék.

A Phasianus nem a grúziai Rioni (ókori görög nevén: Phászisz) folyóról nyerte elnevezését, a fajnévben szereplő colchicus jelző pedig Kolkhisz vidékére utal, amely szintén a Kaukázus környékén található, és amely a fácán eredeti elterjedési területének nyugati végpontja volt.

Előfordulása

[szerkesztés]

Eredeti hazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta nagy részén elterjedt. A görögök hozták be hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, de még Angliába is.

Később, mint az egyik legfontosabb vadászható fajt sokfelé meghonosították szerte a Földön.

Észak-Amerikában 1857-ben telepítették be és mára az USA középnyugati és nyugati területein közönséges fajnak számít. Ez a faj Dél-Dakota állam címermadara és egyben az egyetlen címermadár az Egyesült Államokban amelyik nem őshonos faj, csak betelepített.

Betelepítették továbbá Ausztrália, Tasmania, az Ausztrália partjai mentén található Rottnest-sziget, Új-Zéland, a Hawaii-szigetek, Chile és Szent Ilona területére is.

Ezen kívül számos területen kísérleteztek még szerte a Földön, hogy meghonosítsák, de ezek sikertelenek voltak. Megpróbálták betelepíteni a Dominikai Köztársaság, a Bermuda-szigetek, Panama, Peru, a Pitcairn-szigetek, Tajvan, Tahiti, Mauritius, Alaszka, Madeira és Ciprus területére is.

A ligetes erdőket kedveli, a cserjések környékét, ahol nádas, sásos terület és ivóvíz található.

Alfajai

[szerkesztés]

Több alfaj keveredett a telepítés során, de itt-ott a faji bélyegek még szembetűnnek.

  • Phasianus colchicus alashanicus
  • Phasianus colchicus bergii
  • Phasianus colchicus bianchii
  • Phasianus colchicus chrysomelas
  • Phasianus colchicus colchicus
  • Phasianus colchicus decollatus
  • Phasianus colchicus edzinensis
  • Phasianus colchicus elegans
  • Phasianus colchicus europaeus
  • Phasianus colchicus formosanus
  • Phasianus colchicus hagenbecki
  • Phasianus colchicus karpowi
  • Phasianus colchicus kiangsuensis
  • Phasianus colchicus mongolicus
  • Phasianus colchicus pallasi
  • Phasianus colchicus persicus
  • Phasianus colchicus principalis
  • Phasianus colchicus rothschildi
  • Phasianus colchicus satschuensis
  • Phasianus colchicus septentrionalis
  • Phasianus colchicus shawii
  • Phasianus colchicus sohokhotensis
  • Phasianus colchicus strauchi
  • Phasianus colchicus suehschanensis
  • Phasianus colchicus takatsukasae
  • Phasianus colchicus talischensis
  • Phasianus colchicus tarimensis
  • Phasianus colchicus torquatus
  • Phasianus colchicus turcestanicus
  • Phasianus colchicus vlangallii
  • Phasianus colchicus zarudnyi
  • Phasianus colchicus zerafschanicus

Megjelenése

[szerkesztés]

Testhossza 53–89 centiméter, szárnyfesztávolsága 70–90 centiméter, testtömege pedig 750–1300 gramm.[1][2] Nagy zajjal, de jól repül. A kakasok jellegzetessége a feltűnően hosszú, színes farok és a szem feletti fehér folt. A fácántyúkok színezete szerényebb a kakasokénál, tollazatuk fakó, nincs rikító színezetük.

Életmódja

[szerkesztés]
Fácánpár

Gyommagvakkal és ízeltlábúakkal táplálkozik. Az éjjelt – különösen a havas teleken – szereti a fán tölteni, mert ott biztonságban érzi magát. Vadászok körében nagy volt már a múlt század elején is a kereslet a fácán iránt. A természetes szaporulat pótlására idővel kialakultak a fácán-tenyésztelepek, ahol már mesterségesen, fény- és hőforrásokkal biztosították a szükséges feltételeket.

Szaporodása

[szerkesztés]

Erdőben vagy mezőgazdasági területeken, a talajra készíti fészkét. Fészekalja 12-18 tojásból áll, melyen 22-28 napig kotlik. A kikelt egyedek mintegy fele kilenchetes kora előtt elpusztul, a felnőttkorig pedig csupán a fácánok mintegy 30%-a jut el. A hároméves kort a fácánok alig 5%-a éri meg, teljes állománycsere ötévente következik be.[3]

Kárpát-medencei előfordulása

[szerkesztés]

Magyarországra betelepítették, azóta rendszeres fészkelő, nem költöző madár.

Képek

[szerkesztés]

Magyar szakirodalom

[szerkesztés]
  • Diezel, K. E. 1912. Az apróvad vadászata. Budapest. Atheneum Irodalmi és Nyomda Rt. 746pp.
  • Festetics, P. 1938. A fácán és fogoly tenyésztése, óvása és vadászata. Hubertus vadászkönyvtár. "Pátria" Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest. 152pp.
  • Nagy, E. 1971. A fácán és a fogoly intenzív tenyésztése. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest. 231pp.
  • Nagy, E. 1984. A fácán és vadászata. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 198pp.
  • Szederjei, Á. és Studinka, L. 1962. Nyúl, fogoly, fácán. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 287pp.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A fácán (Phasianus colchicus). haziallat.hu, 2010. július 14. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  2. FÁCÁN. tankonyvtar.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 24.)
  3. Julie L. Tesky: Phasianus colchicus. Fire Effects Information System. U.S. Department of Agriculture, Forest Service, Rocky Mountain Research Station, Fire Sciences Laboratory, 1995. (Hozzáférés: 2019. március 7.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]