2024–2025-ös UEFA-bajnokok ligája (alapszakasz)
A 2024–2025-ös UEFA-bajnokok ligája alapszakaszának mérkőzéseit 2024. szeptember 17. és 2025. január 29. között játsszák. Az alapszakaszban 36 csapat vesz részt, melyből 8 csapat jut tovább automatikusan az egyenes kieséses szakaszba, míg a 9–24. helyeken végző csapatok rájátszásban vesznek részt.[1]
Kiemelés
[szerkesztés]A 36 csapatot négy kalapba osztják be az UEFA-klub-együtthatójuk alapján.[2][3]
- 1. kalap: A címvédő és a nyolc csapat a legmagasabb UEFA-klub-együtthatóval.
- 2., 3. és 4. kalap: A további 27 csapat, a legmagasabbtól a legalacsonyabb UEFA-klub-együtthatóig.
|
|
Sorsolás
[szerkesztés]A sorsolást 2024. augusztus 29-én tartották Monacóban.[1] Minden csapathoz a négy kalapból két-két ellenfelet sorsoltak, és mindegyikből az egyik ellen pályaválasztóként, a másikkal pedig vendégként játszik. Alapvetően két csapat ugyanabból a tagországból nem játszhat egymás ellen, ha erre mégis sor kerülne (olyan szövetségek esetében, amelyek négy csapatot indítanak), akkor minden csapat csak egy találkozót játszhat saját tagországának egy másik klubjai ellen. Minden csapat legfeljebb két ellenféllel játszhat egy másik tagország csapatai közül. A manuálisan sorsolt csapatokhoz egy számítógépes szoftver véletlenszerűen rendelt ellenfeleket a szabályok alapján. A sorsolás döntött arról is, hogy a csapatok mely mérkőzéseket játsszák pályaválasztóként vagy vendégként.[4][5]
Tabella
[szerkesztés]- Sorrend meghatározása
A csapatokat először a pontok alapján rangsorolják (3 pont a győzelemért, 1 pont a döntetlenért, 0 pont a vereségért). Ha két vagy több csapat az alapszakasz befejezése után azonos pontszámmal áll, az alábbiak alapján kell meghatározni a sorrendet:[2]
- az alapszakasz mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
- az alapszakasz mérkőzésein szerzett több gól
- az alapszakasz mérkőzésein idegenben szerzett több gól
- az alapszakasz mérkőzésein szerzett több győzelem
- az alapszakasz mérkőzésein idegenben szerzett több győzelem
- az alapszakaszban lévő ellenfelek által együttesen szerzett több pont
- az alapszakaszban lévő ellenfelek által együttesen elért jobb gólkülönbség
- az alapszakaszban lévő ellenfelek által együttesen szerzett több gól
- alacsonyabb fair play pontszám (piros lap = 3 pont, kiállítás két sárga lap után = 3 pont, sárga lap = 1 pont);
- jobb UEFA-együttható
Hely. | Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P | Továbbjutás vagy kiesés |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayern München | 1 | 1 | 0 | 0 | 9 | 2 | +7 | 3 | Továbbjut a nyolcaddöntőbe (kiemeltként) |
2. | Celtic | 1 | 1 | 0 | 0 | 5 | 1 | +4 | 3 | |
3. | Aston Villa | 1 | 1 | 0 | 0 | 3 | 0 | +3 | 3 | |
4. | Borussia Dortmund | 1 | 1 | 0 | 0 | 3 | 0 | +3 | 3 | |
5. | Sparta Praha | 1 | 1 | 0 | 0 | 3 | 0 | +3 | 3 | |
6. | Liverpool | 1 | 1 | 0 | 0 | 3 | 1 | +2 | 3 | |
7. | Juventus | 1 | 1 | 0 | 0 | 3 | 1 | +2 | 3 | |
8. | Real Madrid | 1 | 1 | 0 | 0 | 3 | 1 | +2 | 3 | |
9. | Sporting CP | 1 | 1 | 0 | 0 | 2 | 0 | +2 | 3 | Továbbjut a nyolcaddöntő rájátszásába (kiemeltként) |
10. | Paris Saint-Germain | 1 | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 | −1 | 3 | |
11. | Bologna | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 1 | |
12. | Internazionale | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | |
13. | Manchester City | 1 | 0 | 1 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | |
14. | Sahtar Doneck | 1 | 0 | 1 | 0 | 1 | 1 | 0 | 1 | |
15. | RB Leipzig | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
16. | Barcelona | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
17. | Bayer Leverkusen | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | Továbbjut a nyolcaddöntő rájátszásába (nem kiemeltként) |
18. | Atlético de Madrid | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
19. | Atalanta | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
20. | Benfica | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
21. | Arsenal | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
22. | Feyenoord | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
23. | Monaco | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
24. | Crvena zvezda | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
25. | Sturm Graz | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
26. | Brest | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
27. | Girona | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | −1 | 0 | |
28. | PSV Eindhoven | 1 | 0 | 0 | 1 | 1 | 3 | −2 | 0 | |
29. | VfB Stuttgart | 1 | 0 | 0 | 1 | 1 | 3 | −2 | 0 | |
30. | Milan | 1 | 0 | 0 | 1 | 1 | 3 | −2 | 0 | |
31. | Lille | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 2 | −2 | 0 | |
32. | Club Brugge | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | −3 | 0 | |
33. | Red Bull Salzburg | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | −3 | 0 | |
34. | Young Boys | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 3 | −3 | 0 | |
35. | Slovan Bratislava | 1 | 0 | 0 | 1 | 1 | 5 | −4 | 0 | |
36. | Dinamo Zagreb | 1 | 0 | 0 | 1 | 2 | 9 | −7 | 0 |
Sorrend szabályai: 1) pont; 2) jobb gólkülönbség; 3) több szerzett gól; 4) több idegenben szerzett gól; 5) több győzelem; 6) több idegenbeli győzelem; 7) az ellenfelek által együttesen szerzett több pont; 8) az ellenfelek által együttesen elért jobb gólkülönbség; 9) az ellenfelek által együttesen szerzett több gól; 10) alacsonyabb fair play pontszám; 11) jobb UEFA-együttható.
Összegzés
[szerkesztés]
|
|
|
|
|
|
Mérkőzések
[szerkesztés]A mérkőzések sorrendjét 2024. augusztus 31-én tették közzé, két nappal a sorsolás után.[7][8][9] Ennek célja az volt, hogy a naptár ne ütközzön az Európa-ligában és a Konferencia Ligában, ugyanabban a városban játszó csapatokkal.[4]
Alapvetően minden csapat legfeljebb két hazai vagy két idegenbeli mérkőzést játszik egymás után, valamint az első és az utolsó két játéknapon egy hazai és egy idegenbeli mérkőzést játszik. A mérkőzésekre szeptember 17–19-én (exkluzív hét), október 1–2-án, október 22–23-án, november 5–6-án, november 26–27-én, december 10–11-én, 2025. január 21-22-én és január 29-én kerül sor. Minden mérkőzést kedden és szerdán játszanak, kivéve az exkluzív hetet, amely csütörtöki mérkőzéseket is tartalmaz. A kezdési időpontok mindig közép-európai idő szerint 18:45 (két mérkőzés minden nap) és 21:00 (a többi mérkőzés). Az egyetlen kivétel az utolsó játéknap, ahol az összes mérkőzés azonos időben, 21:00-kor kezdődik.[10][11]
Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint, zárójelben helyi idő szerint értendők.
1. játéknap
[szerkesztés]Az első játéknap mérkőzéseit 2024. szeptember 17. és 19. között játsszák. Ez az exkluzív hét, amikor a másik két tornán (EL, KL) nincs mérkőzés.
2024. szeptember 17.
18:45 |
Young Boys | 0–3 | Aston Villa |
---|---|---|
(0–2) Jegyzőkönyv |
Tielemans 27' Ramsey 38' Onana 86' |
2024. szeptember 17.
18:45 |
Juventus | 3–1 | PSV Eindhoven |
---|---|---|
Yıldız 21' McKennie 27' González 52' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Saibari 90+3' |
2024. szeptember 17.
21:00 |
Milan | 1–3 | Liverpool |
---|---|---|
Pulisic 3' | (1–2) Jegyzőkönyv |
Konaté 23' Van Dijk 41' Szoboszlai 67' |
2024. szeptember 17.
21:00 |
Bayern München | 9–2 | Dinamo Zagreb |
---|---|---|
Kane 19' (11-esből) 57' 73' (11-esből) 78' (11-esből) Guerreiro 33' Olise 38' 61' Sané 85' Goretzka 90+2' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Petković 49' Ogiwara 50' |
2. játéknap
[szerkesztés]A második játéknap mérkőzéseit 2024. október 1-én és 2-án játsszák.
2024. október 2.
18:45 |
Sahtar Doneck | – | Atalanta |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen, Németország
|
3. játéknap
[szerkesztés]A harmadik játéknap mérkőzéseit 2024. október 22-én és 23-án játsszák.
4. játéknap
[szerkesztés]A negyedik játéknap mérkőzéseit 2024. november 5-én és 6-án játsszák.
2024. november 6.
18:45 |
Sahtar Doneck | – | Young Boys |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen, Németország
|
5. játéknap
[szerkesztés]Az ötödik játéknap mérkőzéseit 2024. november 26-án és 27-én játsszák.
6. játéknap
[szerkesztés]A hatodik játéknap mérkőzéseit 2024. december 10-én és 11-én játsszák.
2024. december 10.
21:00 |
Sahtar Doneck | – | Bayern München |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen, Németország
|
7. játéknap
[szerkesztés]A hetedik játéknap mérkőzéseit 2025. január 21-én és 22-én játsszák.
2025. január 22.
18:45 |
Sahtar Doneck | – | Brest |
---|---|---|
Jegyzőkönyv |
Arena AufSchalke, Gelsenkirchen, Németország
|
8. játéknap
[szerkesztés]A nyolcadik játéknap mérkőzéseit 2025. január 29-én játsszák.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b 2024/25 UEFA Champions League: Matches, final, key dates. UEFA, 2024. január 1. (Hozzáférés: 2024. április 29.)
- ↑ a b Regulations of the UEFA Champions League 2024/25. uefa.com
- ↑ Club coefficients. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2024. június 18.)
- ↑ a b UEFA Club Competitions 2024/25 onwards: new league phase draw procedures explained. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. július 31.
- ↑ Számítógépes szoftver sorsolja az európai kupák főtábláját. nemzetisport.hu
- ↑ Champions League league phase draw: All 36 teams learn their opponents. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. augusztus 29. (Hozzáférés: 2024. augusztus 29.)
- ↑ 2024/25 UEFA Champions League: League phase match calendar (by matchday). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. augusztus 31.
- ↑ 2024/25 UEFA Champions League: League phase match calendar (by pot). UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. augusztus 31.
- ↑ Champions League: All the fixtures. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. augusztus 31.
- ↑ New format for Champions League post-2024: Everything you need to know. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. június 12.
- ↑ Article 25 Stadium announcements and kick-off times. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2024. május 1.