Breaking News

Moly pipáló - 2022. október

Az októberi olvasásokat nagyrészt a friss megjelenések határozták meg, ez a Könyvfesztivál miatt nem is csoda.

Nézzük is a listát, az elmúlt 30 nap legnépszerűbb könyveivel:




A szerelem képlete 
A könyvlista
A hullaházi skandalum 
Ég és lélegzet háza
Gallant 
A Kingdom of Flesh and Fire – Hús és tűz királysága 
Ahol a folyami rákok énekelnek
It Ends with Us – Velünk véget ér
Másodvirágzás
A holtak csarnoka 



2/10

A szám maradt, a címek változtak - ezúttal is két könyvet olvastam a TOP10-ből, ami továbbra sem túl jó.

Viszont lesznek még szerintem, amiket erről a listáról olvasni fogok, egy másik részüket meg sosem fogom, szóval lesz ez még jobb is. 

A Velünk véget ér az a listáról, ami már a múlt hónapban is két elolvasott könyvem között volt, A szerelem képlete pedig az, amit frissen olvastam - értékelésem is lesz róla, szóval majd hallotok még róla tőlem, ezért most nem másznék bele. 

Sarah J. Maas és Böszörményi Gyula nagyjából tartotta a helyét a listán, és bár hátrébb csúszott, de az Ahol a folyami rákok énekelnek is a listán maradt. Szintén visszatérő a listán a gyönyörű borítós Másodvirágzás.

A NIOK e havi könyve a második helyig jutott, és mint ez, Könyvfesztiválos megjelenésként került fel a listára a Gallant is. 

Nincsenek megjegyzések