Breaking News

BRÉKING! Megvannak a Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék adaptáció főszereplői!




Legutóbb akkor írtam a Red, White & Royal Blue, vagyis magyar címén a Vörös, fehér és királykék adaptációja kapcsán, amikor tavaly októberben megtalálták a rendezőt - és közben úgy tűnik, dolgoztak rajta, ugyanis megvan mindkét főszereplő!

Emlékeztetőül:

A könyv jogaira való licitálást az Amazon Studios nyerte meg, az forgatókönyv első változatát Ted Malawer készítette a könyvből, a Berlanti Productions produceri segítségével - utóbbinál olyan produkciók készültek már, mint A zöld íjász, a Supergirl és a Flash sorozatok, a Superman és Lois sorozat, a Riverdale, és olyan adaptációk, mint A légikísérő, a Te, a Nemterhes...

Bejegyzésajánló


Ráadásul olyan cégeket licitált túl az Amazon, mint a Paramount és a Warner Bros.

A rendezőt Matthew López személyében találták meg. Az ő neve szerintem nekünk nem hangzik túl ismerősen, amit viszont tudni érdemes róla, hogy az első latin-amerikai drámaíró, aki elnyerte a legjobb drámáért járó Tony-díjat, filmrendezőként pedig ez lesz a debütálása. Ilyen életrajzzal talán nem hangzik rosszul, hogy López belenyúlt kicsit a forgatókönyvbe is

És akkor mivel mindenki erre vár: a két főszereplőt Taylor Zakhar Perez és Nicholas Galitzine alakítják majd. 

Előbbit láthatjuk majd Alex szerepében - a színész esetleg A csókfülke harmadik részéből vagy a Minx című sorozatból lehet ismerős. (Utóbbiban egy igen emlékezetes... khm... full meztelen jelenetben is láthatjátok, ajánlom a sorozatot - na nem ezért, tényleg jó, de igencsak... pikáns, már ami a meztelen jeleneteket illeti.)

Utóbbi pedig Henry lesz, ő pedig a Camila Cabello-féle Hamupipőke filmből lehet ismerős.


Van egy nagyon cuki bejelentő videónk is a szerzőtől - imádom!








A könyv fülszövege:

Mi történik, ha egymásba szeret
az amerikai elnök fia és a walesi herceg?
Mikor édesanyját megválasztják az Egyesült Államok elnökének, Alex Claremont-Diazból azonnal afféle királyi herceg lesz, amerikai módra. Jóképű, karizmatikus, zseniális – a mai fiatalokhoz szóló színarany a marketingcsapat kezében.

Csak egyetlen gond van vele: ellenséges érzelmei egy valódi herceggel, Henryvel szemben az óceán túlpartjáról. És mikor a bulvársajtó kezébe kerül egy fénykép Alex és Henry botrányos összecsapásáról a walesi trónörökös esküvőjén, ez már az amerikai-brit kapcsolatokra is hatást gyakorol.

A család- és államfők kárenyhítési tervvel állnak elő: megrendezik a két rivális megbékélését. Ám ami eleinte csak az Instagramnak szóló, megrendezett barátság, hamarosan elmélyül, és veszélyesebb lesz, mint azt ők ketten valaha várták volna. Alex azon kapja magát, hogy romantikus kapcsolatba bonyolódott a korántsem régimódi Henryvel, ami befolyásolhatja az elnökválasztási kampányt, a feje tetejére állíthat két országot, és kérlelhetetlenül felveti a kérdést: a szerelem végső soron megmentheti a világot?

Két nemzetközi celeb élete testközelből,
és a megkerülhetetlen kérdés: vállaljuk-e magunkat?


Nincsenek megjegyzések