Kiadó: General Press
Fordító: Bakos Katinka
Műfaj: történelmi romantikus
Terjedelem: 272 oldal
Lady
Gwyn Drake évek óta igyekszik titokban tartani egy fiatalkori botlását, amely
napvilágra kerülve tönkretehetné az ő – és a családja – hírnevét.
Amikor
azonban az egykori udvarlója megfenyegeti, hogy nyilvánosságra hozza a közös
titkukat, Gwyn bátyja úgy dönt, a birtok vadőrét, Joshuát adja a lány mellé,
hogy megvédje őt a zaklatótól. A megrögzött agglegény kötelességtudatból
elvállalja a feladatot, pedig igazi kínzással ér fel számára egy ilyen szépség
mellett lenni, akinek a bája a legkevésbé sem hagyja hidegen.
Gwyn
a jóképű Joshua társaságában a legszívesebben maga mögött hagyná a múltját és a
londoni úri társaságot is, ám flörtölési kísérleteit a hűséges testőre rendre
figyelmen kívül hagyja. Idővel pedig már a lady maga sem tudja, mi a nagyobb
kockázat: szembeszállni a zsarolójával, vagy felfedni igazi érzéseit a zord
kísérője előtt…
Rá
lehet-e venni egy megrögzött agglegényt a nősülésre? Természetesen igen, csak a
megfelelő nő kell hozzá. Sabrina Jeffries Az agglegény című könyvéből azt is
megtudjátok hogyan lehet ezt kivitelezni. Köszönjük General Press Kiadó!
Tartsatok
velünk blogturnénkon, játszatok velünk, és akár a tiétek is lehet a Kiadó által
felajánlott nyereménykönyv.
Nyereményjáték
Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
A turné állomásai
09.30
- Betonka szerint a világ…
10.02
- Kelly és Lupi olvas
10.04 - Dreamworld
09.30
- Betonka szerint a világ…
10.02 - Kelly és Lupi olvas
10.04 - Dreamworld
0 Reviews:
Post Your Review