Stop crying

Történt egy kis visszaesés a dolgok rohanó egymásutániságában... illetve annak tempójában.
Megálltam egy kicsit önmagamra figyelni. A saját életemet élni. A saját dolgaimmal foglalkozni.

Boldog vagyok!

Nem is tudom, mikor írtam le utoljára így ezt a mondatot. Jelen időben.
Mondtátok volna egy évvel ezelőtt, hogy most ez lesz... azt hiszem, kinevettelek volna Benneteket. Nem is hiszem. Tudom. Mert ez irreális. Valószínűtlen. Hihetetlen. Hiba a mátrixban.
Akárhogy is van... bár tele lenne ilyen hibákkal minden!

A történet a régi-régi időkre vezethető vissza. Amikor még kislány voltam... fiatal, heves és őszinte. Nyitott a világra és a csodákra. Akkor, egy őszi délelőttön találkoztam először a Másik Felemmel.
Sok-sok év, öröm, kaland, fájdalom, bánat és sírás választ el most már attól az időtől. De a szívemben mindig őriztem az emlékét és ha messziről is, mindig gondoltam Rá és kívántam, hogy boldog legyen.
Jöttek a felnőtté válás évei... a világ, a munka. Változtam. Engem is bedarált a mókuskerék. Felületessé váltak jó barátságok. A másokkal ápolt kapcsolatok immár át vannak itatva a világ mosólevével. A gyanakvással, a távolságtartással.
Sok dolog történt az elmúlt években... egy részük Előttetek is ismert. A napjaim nem arról szóltak, hogy a jövőmet keressem, a szívemet nyitogassam... vagy hogy egyáltalán mosolyogjak az emberekre.
De ez sem tarthatott örökké.
Eljött egy nap, amikor valami különös nyugalommal a szívemben ébredtem. Megmagyarázhatatlan volt számomra, hogy ha tegnap még kétségbe voltam esve, hogy lehet, hogy ma mindent olyan egyszerűnek és törvényszerűnek érzek?
És akkor, hirtelen, a Semmi hátsó tornácáról valamilyen varázslat folytán előbukkant Ő.
Mosollyal és megértéssel. Türelemmel és szerelemmel. És hirtelen az egész világ kifordult a sarkából. Új fényt kaptak a napok, mélységet a színek, értelmet a cselekedetek.
Azóta gyönyörű a világ körülöttem.

Azt hiszem, ennyi elég is lesz ízelítőnek.
Kellett egy kis idő, hogy mindezt elhiggyem... és ne csak egy újabb elérhetetlen álomnak lássam.
Mint ahogy ahhoz is, hogy egyáltalán beszélni tudjak róla.

Akárhogy is... csak azt remélem, hogy ez már így is marad!

Igaz?

Lehetséges...
... hogy egyik napról a másikra... váratlanul történik valami, ami gyökerestül forgatja fel az életedet... olyan boldogságot hoz, amiről rég azt gondoltad, nem is létezhet... vagy sosem lennél rá felkészülve... ??!

Bárhogy is van, NEM AKAROK FELÉBREDNI!

Gyönyörű hetet kívánok Nektek!

A hullám hátán

Tudom, sok idő telt el azóta, hogy utoljára hallattam magamról. De végig olvasva az eddigi bejegyzéseket úgy éreztem, hogy nem mehet így tovább. Mi ez a siránkozás itt, kérem?!
Igaz, valóban nem egy diadalmenet minden hétköznap... hogy vannak harcok, amiket nem lehet kikerülni, hanem szélesre tárt karokkal belekiabálni az őrjöngő tömegbe: "Ide lőjetek!"... de az nem igaz, hogy nincs idő körül nézni és meglátni a szép dolgokat is!
Persze lehet, hogy most azért lett "hirtelen" minden olyan pozitív, mert végre kisütött a nap, csiripelnek a madarak (igen, még itt a belvárosban is!) és rajzanak a motorosok. :) A lényeg úgyis egy: térdeket megfeszíteni, mély levegő - minden ok lesz, no para!
Egyelőre nem tudok gigahosszú bejegyzéseket produkálni az élményeimről itt és ott, de azért most sem tétlenkedek ám!

Először is: voltam Andrással moziban.
Már a film címéből tudtam: ez nem az esti romantikázós kategória.
Gondoltátok volna, hogy van valaki, aki híres és hírhedt a tehetségéről, a művészetéről, a képi világáról... aztán mindenféle díjakat nyer EZZEL? Biztos vagyok benne, hogy a hiba az én készülékemben van... de ha lenne olyan kedves valaki és elmondaná, hogy ki volt kivel a filmben... ki lőtt kire, ki vetkőztetett és ki kergetett kit, valamint hol a sztori eleje és a vége, nagyon hálás lennék.
Mindazonáltal az este maga kellemesre sikerült, és egy különlegesnek mondható kulturális élménnyel is gazdagodtam. Egyedül biztosan nem néztem volna meg ezt a filmet, viszont tudni, hogy ilyen is van, körbe járni a témát és saját véleményt alkotni róla örömmel tölt el.
Innen is köszönet érte! :)

Aztán a szombat. Hmmm. Az a szombat!
Peti már jó másfél héttel ezelőtt említette, hogy azért csak megnézné ő azokat a mocikat ott a Hungexpon. Hát jó, rajtam ne múljon! Vágjunk bele.

... csak a teljesség igénye nélkül és Petitől "lopva", mert természetesen nem én voltam az, aki ki sem látszott a fényképezőgépe mögül! ;)
Soha nem hittem, hogy élvezni tudok egy ilyen jellegű kiállítást. Hengerek, lóerők, csillogó műszerfalak, kíváncsi tekintetek... nem az én világom. Kevés egyéb mellett ebből a szempontból például tényleg "lányos" vagyok: nekem nem kellenek a technikai adatok. Legyen szép, üljünk rá és hadd szóljon! A fényesítgetést meg a sztorizgatást a garázsban pedig bízzuk csak a srácokra.
Mindennek ellenére elmondhatom, nagyon élveztem ezt a délután, egyáltalán nem esett nehezemre még egy kört tenni és még egyszer visszamenni valamelyik darabhoz, hogy az x+1-edik szögből is megcsodáljuk.
Egyet viszont nagyon sajnáltam: itt lett volna az alkalom végre jó áron beszerezni ezt-azt... mert hát elég volt már a nyálcsorgatásból! Hiszen én is róhatnám az utakat a kis kék villámmal... ha lenne ruhám. Ugye. :(

Búcsúzóul álljon itt egy emlék a szombat estéről... mert egy jó napot egy jó koncerttel zár le az ember:

Így történt hát, hogy végül úgy döntöttem, meglovagolom azt a hullámot, és nem hagyom, hogy maga alá temessen. Elkapott az a jó kis lendület... ezt most sokáig szeretném érezni!
Hamarosan találkozunk! :)