Sorry, I'm erasmus!

Helloo!

Talán sokakat meglep, hogy miért most írok, így közel a vége előtt és hol maradtak a folyamatos beszámolóim.  Hát őszintén szólva megint győzött a lustaságom, mea culpa, mea culpa. Ma reggel viszont felébredtem, az utolsó olyan hétvége után amikor még mindenki itt volt és elhatároztam, hogy most jött el az idő, a jelenlegi érzéseimet le akarom írni és emlékezni akarok rá akkor is, amikor idős leszek és csak halványan fognak élni bennem ennek a csodálatos fél évnek a pillanatai. Ugyan nekem még több, mint egy hónapom van itt, de holnap már hazautaznak olyan emberek akik közel álltak hozzám és aztán ez így fog menni egy hónapon keresztül, minden nap, amikor lekísérünk valakit, beszáll a taxiba és hazamegy, olyan lesz, mintha egy kis darabot kitépnének a szívemből. Persze tudom, hogy akik igazán közel álltak hozzám, azokkal fogok találkozni megint, de majd’ fél évig állandóan együtt voltunk , igazán megkedveltem őket, viszont már soha többet nem lesznek a mindennapjaim  részei és nem tudunk mást tenni ,mint ebbe beletörődni, ilyen az élet, menni kell tovább.

Azt előre le szeretném szögezni, hogy mindenkinek akinek van lehetősége jelentkezzen Erasmusra! Nem is számít igazán az ország, az emberek akikkel együtt leszel fogják felejthetetlenné tenni a kalandod és ha lenne egy kis hatalmam kötelezővé tenném ezt a lehetőséget, szerintem minden embernek át kellene élnie és igazán csak az érti meg amiről beszélek aki már volt Erasmuson.

Még emlékszem, hogy a kiutazásom előtt néhány nappal vissza akartam mondani az egészet, mondván, hogy mi lesz velem egy idegen országban, idegen emberekkel kell együtt élnem, az angolom minősíthetetlen és távol leszek a megszokott dolgaimtól és a szerelmemtől. Hálaistennek, hogy kijöttem, mert lehet, hogy mondjuk tanulmányaim szempontjából egy elpocsékolt fél év volt ez, de ezeket az emlékeket már soha senki nem veheti el tőlem és úgy érzem talán emberileg is fejlődtem egy kicsit. Személy szerint én előtte éltem a saját kis világomban és külföldön csak turistaként voltam, így más országok kultúrájából csak egy esszenciát kaptam, ami valljuk be sokszor nem is teljesen valós. Itt viszont együtt kell élnem a külföldiekkel, így óhatatlanul megismertem a saját kultúrájukat is és hirtelen valahogy kinyílt számomra a világ. Már nem tudok csak Magyarországban gondolkodni, menni akarok és tapasztalni még, még, még! A többiek világszemléletéből megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen, ha megteszel minden tőled telhetőt elérheted az álmaidat és nem szabad beérned egy közepessel, csak azért mert gyáva vagy éppen lusta voltál küzdeni és próbálkozni. Nyilván azt is tudom, hogy ehhez a világnézethez kell egy anyagi biztonság és Magyarországon az ember szárnyait már az első pár méter után letöri a pénztelenség terhe, de azért szeretnék ebből a szemléletből valamennyit továbbvinni és boldogan élni.

Nem is tudom mit mondhatnék el még az Erasmusomról.  Valóban csodálatos volt az eddigi 4 hónap, a valós élettől teljesen távol állt, itt úgy élsz, ahogy kedved tartja, nem kell szigorúan követned a társadalmi normákat, nem kell törődnöd a felelősséggel és a következményekkel, mindenki együtt van, mindenki a barátod és 2 perc alatt már szoros ismertségeket köthetsz. Szabad vagy és most érzed igazán, hogy fiatal. A három legtöbbet használt kifejezés azt hiszem mindent elmond erről az életformáról: ’c’mon!’, ’why not?’, ’shit happens.’ =D Igazság szerint ha valaki megkérdezi, hogy miként telnek itt a napjaim semmi különlegesről nem tudok beszámolni, általában felkelek, néha bemegyek a  suliba, eszem a menzán (igen, ez egy fontos mozzanat, mert az egyetlen olcsó dolog itt a menza, szóval nem lehet kihagyni) tornázok, betekerek a belvárosba, körbenézek a turkálóban (isteni!) aztán este beszélgetünk vagy filmet nézünk. Szóval a mindennapokban semmi különleges nem történik, de aztán ott vannak az őrült partik, amikor mindig történik valami hihetetlen, illetve ott volt a március, ami nekem maga volt a csoda. 10 nap alatt 16-an bejártuk Lengyelországot, Litvániát, Lettországot és Észtországot. Csodálatos dolgokat láttunk, istenieket kajáltunk, olcsó hostelekben szálltunk meg és néha bizony a vonaton vagy a buszon aludtunk. Aztán március második felében egy luxushajóval mentünk át Svédországba, ott majdnem az egész koli ott volt és a legeslegőrültebb bulit is ott éltem át, amellett Stockholm is gyönyörű város és a főutcán 3 H&M van egymás mellett…na képzelhetitek. És majdnem elfelejtettem, hogy márciusban láttam a sarki fényt is, hihetetlen gyönyörű volt, egy nagyon fontos dolgot kipipálhatok a bakancslistámról.

Még Finnországról is érdemes pár szót ejtenem. Mielőtt kijöttem én sem értettem magamat, hogy miért ezt választottam, hideg, drága és iszonyat messze van, de minden nehézség ellenére nagyon megszerettem ezt az országot. Az egész annyira furcsa, az első hónapokban csak 4-5órát volt világos, folyamatosan havazott és bizony megtapasztalhattam, hogy milyen is az a -30 fok. Mostanra viszont az a rengeteg hó egy hét alatt elolvadt, állandóan süt a nap, már +5 fok van, ami itt legalább 20-at ér és este 11-kor még félhomály van, 4-kor meg már világos. Valahogy a finn emberek is furcsák kicsit, sokszor tűnnek bogarasnak vagy távolságtartónak, de ha megismered őket jobban, igazán kedvesek és szerethetők. És ami csodálatos dolog az a közbiztonság. Első bulimban kiesett a telefonom a zsebemből az utcán, mire valaki megtalálta és leadta a rendőrségen. Itt amikor ebédelni mész csak lerakod minden cuccod az előtérbe és biztos lehetsz benne, hogy ott lesz amikor visszamész. Mindenki tiszteli a másik tulajdonát, nincsenek rosszarcú emberek az utcán, szóval igazán furcsa lesz visszatérni Magyarországra ebből a szempontból is.

Azt hiszem nagyjából leírtam a fő gondolataimat, bocsánat ha kicsit zavaros voltam, annyi dolog kavarog a fejemben, imádom ezt az életet és kicsit félek attól, hogy mi lesz velem amikor haza kell térnem.  Az egyik lány mondta itt, hogy ne aggódjak emiatt, mert ami elkezdődik, annak egyszer bizony vége is lesz, ez az élet rendje, és az Erasmusom végével egy új dolog fog elkezdődni, ami igaz, hogy a régi életem folytatása, de remélem, hogy az itt tapasztalt dolgok hatására egy kicsit jobb, boldogabb és tudatosabb folytatás lehet…

Üdv: zsannu.*

(p.s.: My dear, big, happy erasmus family, crazy otokyla people! Love y’all and I will never forget u! Kiitos!)

A finn kaland

Sziasztok Olvasóim!

Legalább 2 hónapja próbálkozom ennek a posztnak a megírásával, párszor kitöröltem az első pár mondat után, és még annál is többször raktam piszkozatba. Először babona miatt tettem mindezt, aztán pedig még a mai napig is olyan kettős érzések kavarognak bennem, hogy nehéz őket írott formába önteni.

Ami biztos, hogy december 31.-én este elindulok egy csoporttársammal együtt repülővel Finnország felé, egészen pontosan Ouluba. Ha az időjárás meg a repülőgépek is úgy akarják az új évet Helsinki légterében töltöm, 23:59-kor száll fel menetrend szerint a repülőnk. A tervek szerint Magyarországra csak május végén, június elején jövök újból, az éltet, hogy akkor itthon nyár lesz megint.=)

Ilyen messze leszek januártól júniusig.

Röviden ennyi lenne a történet, persze jogosan kérdezhetitek, hogy miért éppen Finnország? Lehet, hogy akik már jobban ismernek tudják, hogy mennyire szeretek külföldön lenni és egyetemistaként adott a lehetőség az Erasmus ösztöndíjra. Sajnos az alapszakomon nem foglalkoztak ezzel, így a mesterképzésre már azzal a céllal mentem, hogy ha lehet megpályázom. Majdnem lecsúsztam róla, mert naivan azt hittem, hogy 1-2 hónappal indulás előtt elég jelentkezni, véletlenül hallottam meg szeptember elején, hogy lesz egy Erasmus tájékoztató, ahol kiderült, hogy egy hét múlva van a leadási határidő. Ráadásul mesterképzésben csak ez az egyetlen félév, amikor megoldhatom csúszás vagy halasztás nélkül ezt az utazást, így rohantam is haza megbeszélni, hogy akkor mi is legyen. Természetesen az álmaim közt valami jó kis déli ország szerepelt, ahol januárban sem megy 10 fok alá a hőmérséklet, de a lehetőségek közül csupán Törökország volt egy kiadó hellyel, ami ugye nem is Uniós, így inkább közös megbeszélés alapján a csoporttársammal Finnországot választottuk. Igazából, így utólag lehet, hogy nem ez volt a legokosabb döntés, ebbe most nagyon nem akarok belemenni, ha valakit érdekel az Erasmus ösztöndíj, szívesen írok majd a későbbiekben egy bejegyzést, ahol leírom azt a sok-sok-sok kockázatot és még annál is sokkal-sokkal több pluszköltséget amivel ez az egész dolog jár.

Persze lehet, hogy kicsit most negatívnak tűnök, aminek az az oka, hogy rengeteg papírmunkán vagyunk túl és eddig mindenhol buktatókba ütköztünk. Elkeverték a papírjainkat itthon, elkeverték kint, nem találtunk repülőt, aztán mikor találtunk akkor is csak szilveszterre és piszokdrágán, a biztosításokkal is gondok akadtak és jelenleg még mindig úgy néz ki, hogy az érkezésünk után másfél nappal akarnak csak kijönni értünk a város szélén lévő repülőtérre és akkor szeretnének csak szállást biztosítani.

Szerencsére azért pozitív dolgok is értek. Megismertük azt, aki tavaly volt kint és egy találkozó keretében számos hasznos dolgot mondott el a kinti létről, valamint az ő révén bekerültünk egy kinti magyarokat tömörítő facebook csoportba, ahol miután segítséget kértem, hogy mit tudunk csinálni január 1-jén hajnal egykor szállás nélkül, kb. 5-en ajánlották fel az apartmanjukat úgy, hogy ők közben Magyarországon lesznek és jelentkezett olyan is, aki mondta, hogy eljönne értünk kocsival és még egy szilveszteri rénszarvaspörköltre is vendégül látna. Furcsa itthoni szemmel nézve ez a kedvesség, de azért mindenképpen jól esik.

A kettős érzés azért továbbra is megmarad bennem. Egyik részről gombóc lesz a torkomban ha belegondolok, hogy itt kell hagynom 5 hónapra Zs-t, elmondani nem tudom, hogy mennyire fog hiányozni és milyen rossz lesz látni a repülőtéren ahogy egyre távolodik, végül eltűnik a szemem elől. Aztán itt kell hagynom a családomat és félek, hogy a távollétem alatt történik valami baj és én nem tudok hazajönni. Idén lenne 20 éve, hogy elkezdtem síelni és sajnos most először ki kell hagyjam ezt a szezont. Ezenkívül itt kell hagynom Magyarországot és még inkább Szegedet. Nem leszek itt tavasszal, ami a legjobb időszak, nem leszek itt a borfeszten, nem leszek ott az első gombóc fagyinál az Acapellában és az első Tisza parti sétán meg iszogatáson sem. Itt kell hagynom a bevált dolgaimat, a kedvenc turimat, a kedvelt szépségápolási cuccaimat, az ékszereimet és a ruháim nagy részét. 

Félek, mert nem tudom mi fog ott kint várni, hogyan bírok majd meglenni az állandó sötétségben és a -35 fokban és mi lesz velem, amikor még áprilisban is havazni fog. Nem tudom miként tudom a lehető legtöbb holmimat bezsúfolni 23 kg-ba és nem tudom, hogy az angol tudásom elég lesz-e majd, ahhoz, hogy megértsem amit tanítanak. Attól is félek, hogy nem lesz elég pénzem a kinti magas árakhoz és emiatt egy csomó programról is lemaradok.

Nyilván mindezek mellett rettentően várom már az utat, egyrészt még sohasem repültem, másrészt alig várom már, hogy megismerjek egy újabb kultúrát, egyek sok lazacot és rénszarvashúst, naponta szaunázzak, találkozzam különböző európai országokból származó emberkékkel és végre szuperül megtanuljak angolul. Nagyon szeretnék már találkozni az igazi Télapóval és végre látni a sarki fényt. Ráadásul nemrég tudtam meg, hogy ott a városban van egy ingyenes turi, és egy H&M is, szóval olyan nagy gondok nem lehetnek!=)

Nagyjából ennyit akartam kezdésnek írni és úgy tervezem, hogy bizonyos időközönként írok majd Finnországból is, hogy mizújs velem, milyen ott az élet. Nem tervezem, hogy átváltok utazós blogra, egyszerűen csak kb. ez lesz az egyetlen amiről írni tudok, valamint ez is az életem része, eddigi legnagyobb kalandom, így nagyon örülök ha majd évek múlva is visszaolvashatom.

Remélem nem szegtem senkinek kedvét, ha bármi kérdésetek van nyugodtan írjatok itt, vagy formspringen illetve nagyon-nagyon megköszönöm ha mindenféle tapasztalatot megosztotok velem!

További szép, havas napokat, még jövök: zsann.*

Instagram photos 6.

Hellooo!

Először is le kell, hogy szögezzem, szörnyen sajnálom, hogy megint eltelt egy hónap új bejegyzés nélkül. Tudom, nem ígértem meg, hogy mindig jelentkezem, de akkor is. Egyébként a helyzet az, hogy az egyetemen elkezdődött a beadandók időszaka és olyan szinten undorom volt az írástól... De tegnap leadtam a 20 oldalas "mesterművemet", ami a leginkább nyomasztott, így most már csak egy 15, egy 6 meg egy kitudja hány oldalas van hátra, yay! =D

Az elmúlt egy hónapban megint felgyülemlett egy adag instagramos kép, szóval aki még nem látta, annak íme:

eperpürés-juharszirupos-csokis palkó - kár, h én ilyet nem tudok.

egy újabb ötlet pattant ki a fejemből, a nagymamám pedig megvalósította

egy hónap múlva indul életem nagy kalandja Finnországban

napi zsann

halloween

annyira fázott a kezem, ez pedig olyan jól melegítette

skittlesvodka - nekem nagyon not, mondjuk már 1 éve nem iszom vodkát

már nemsokára 3 éve together, hohó!

bocsi nivea, de szerintem ilyet ne vegyetek.

fekete és (mű)bőr 

basic nude körmök

a niveás csalódás után betámadtam a douglast

tiger quote

éjszakai fürdő

úristen ez már a második kávés kép, mi van velem?

szemüveges lettem.

imádom a matt rúzsokat

könyvtárbanülős szett

csoki Belgiumból

éljenek az arcmaszkok!

péntek reggel

ha a h&m, ékszer és akció szavak egy mondatban szerepelnek, na akkor azt én ki nem hagyhatom.

apple

Ennyi képet tartogattam most nektek és pont ma gondoltam bele, hogy mennyire jó ez az instagram, hogy az élet legapróbb pillanatait is megörökíthetjük és megoszthatjuk másokkal. Én nagyon szeretem! Egyébként ha van instád és nem követsz még de szeretnél, akkor zsann néven megtalálsz. Vagy itt egy mindenki számára elérhető, új (és vagány!) lehetőség: http://instagram.com/zsann

Köszi, hogy benéztetek, looove: zsannu.*