2025. jan. 10.

Selyemszál és ginkgo levél

Év végére hangolódó vizit a budai műteremlakásban, ahol cseperedő facsemeték, szunyókáló selyemgubók és festésre várakozó vén deszkák között lágy esésű, finom selyemkendők sorakoznak díszdobozaikban. Hogy MüllerRita textilművész otthonából az adventi  designvásárokon keresztül a mi ünnepi alkalmainkat színesítsék.



Budán nőttél fel egy százhúsz éves ligetes házban és felnőttként is nagyon hasonlóba költöztél. Mit jelent számodra az otthon-érzés biztonsága?

Születésemtől fogva ideköltözésemig a Kis-Svábhegyhez közel éltem és a mai napig ehhez a vidékhez az otthonosság érzésével kapcsolódom. Innen 2000-ben költöztem Óbudára, az Ürömi utcába. A ház, ahol azóta is lakom, 1903-ban az akkori óbudai téglagyár dolgozóinak épült. Hangulatos épület, nagy kerttel, vastag falakkal, mészkő lépcsőkkel és téglaboltozatos függőfolyosókkal, amit növények borítanak, köztük jó néhány kis ginkgo biloba csemete, melyeket magról ültetve nevelek. Otthonom két kisebb lakás összenyitásával kapta mostani formáját, a terek kialakításában csak a tartófalak helye szabott határt, így sikerült egy lakájos és egyben praktikus miliőt létrehozni.




Lakásod egyben az otthonod és műtermed is, színei és tárgyai művészi látásmódra vallanak. Miként oldottad meg e kettős koncepciót és mely részletek tükrözik leginkább saját ízlésedet, megoldásaidat?

Az adottságokból kifolyóan a nappali részeként tudtam kialakítani a műhelysarkomat, a falakon festményekkel, az utazóládában festékekkel, az ablak előtt festőállvánnyal, az ablakpárkányon ecsetekkel. Textiltervezőként sem tudok kibújni a bőrömből, ez az otthonom tereiben is tükröződik. Emellett a legkülönbözőbb kultúrák míves, kézzel készített tárgyai díszként és használati tárgyként is melegséget hoznak, sokszínűségükben is egységes egészet alkotva. Megfér itt kilim szőnyeg dél-afrikai szőttessel, tevenyereg ülőalkalmatosságként a szecesszió korabeli karosszékkel, berber faragás indiai hímzéssel, sámándob a tibeti hangtállal. Festőként nem csak selyemre és vászonra dolgozom, a szobák egy-egy falát is kezelésbe vettem és több ajtó, bútor is kísérletező énemnek esett áldozatul. Például az étkezőben az egyik falszakaszt táblafestékkel feketére festettem át. Amellett, hogy egy kis fekete kontrasztot hoz a törtfehér falfelületek közé, a krétával írt üzenetek mellett a régi kuglóf forma és a hímzett textil is ragyogóan érvényesülnek itt. A nappali és a háló észak-keleti fekvésű, így direktben kevés napfény éri őket. Ahhoz, hogy világos és egyben melegebb hangulatú terek lehessenek, a hófehér nappali egyik fala narancssárga lett, a hálóé terrakotta. A nappaliban az egyik kedvenc bútordarabom a fenyőfából, kézzel készített tizenhatfiókos komód. Fiókjait magam festettem fehérre.





Textiltervezőként diplomáztál, választott anyagod időközben a selyem lett. Honnan ered benned a művészi véna és miképp fejlődsz a festészeti és selyemfestő munkádban a mai napig?

Gyerekkoromban a legkülönbözőbb művészeti ágak jelenléte és szeretete vett körül. Felmenőim között több építész is van, a zene, irodalom, színház, tárgykultúra, kézművesség tisztelete és értékességének evidenciája is alapokat adhattak hivatásom megtalálásához. A legfőbb inspirációt máig a természetből, azon belül a növényi világ formáiból, árnyalataiból, elevenségéből merítem. Idővel a selyemkendők, enteriőr és tértextilek mellett olajképek is születtek, egyfajta egyensúlyt hozva alkotói folyamataimba. A hernyóselyem a létező egyik leglégiesebb anyag, amivel művész foglalkozhat. Szükségem és igényem lett arra, hogy emellett ez éteri minőség mellett egy „nehezebb”, földibb terepen is alkothassak Esztétikus használati tárgyak megalkotása mellett anyaghasználat és témák tekintetétben is ki kellett mozduljak a megszokott és jól ismert eszközeim kereteiből. Számomra ezt a változást hozta és érleli azóta is az alkotás terén az olajfestészet.




100% hernyóselyemmel dolgozol, ebből a csodálatos anyagból készítesz egyedi, saját tervezésű, szabadkézzel festett kendőket, sálakat. Kiknek ajánlod és hol találkozhatunk legközelebb a műveiddel „élőben”?

Sokan keresnek meg azzal, hogy egyedi darabot szeretnének maguknak vagy ajándékba valakinek. Ilyenkor a megrendelő elképzelése, ötlete és az én intuícióim mentén elindul egy együtt gondolkodás és olyan is gyakran előfordul, hogy teljesen szabad kezet kapok, de a végeredmény mindenképp egy olyan selyem lesz, amilyen korábban nem volt. Emellett van egy oldalam, ahol megtalálhatóak az aktuálisan kész selymeim, innen online azonnal lehet választani. Amit viszont semmi sem tud pótolni, az a személyes találkozás, így rendszeresen veszek részt iparművészeti vásárokon. Legközelebb a selyemkendőkkel az adventi FIKSZ - kortárs iparművészeti vásárban veszek majd részt a Petőfi Irodalmi Múzeumban december 7-8. és 14-15. között. 2015 február 7-én pedig két ötvös iparművésszel nyílik kiállításunk a Virág Benedek Házban, ahol a selyem és az olajfestett táblaképek is velem lesznek.



Vizitkártya-otthonsztorim az Alkotó Energia online magazinban jelent meg 2024 adventjén. Lapozd a magazint és csatlakozz a Vizitkártya közösségéhez, a legújabb tartalomért!





 

  

2024. dec. 12.

Björt története a mi belső utazásunk

 Andor Sanderson - azaz Wave of Sound - a mai napon jelentette meg új, "Björt" című modern-klasszikus ambient zenei albumát, melyet berlini zenészekkel, illetve egy közös dalban, a csodálatos hangú Labus Lili énekesnővel készített el. Bensőséges, érzéki és egy nagyon mély történetet mesélnek el az új darabok a lemezen, melynek élő debütálása december 13-án este lesz a Lumiere Hallban.

A most megjelent Björt” című album egy igazán mély és érzelmes gyűjtemény, amelyet ismét az olasz Blue Spiral Records kiadó adott ki, akik évek óta gondozzák a zeneszerző kiadványait. Az új lemez egy nagyon bensőséges utazás, ahol az új darabok elmesélnek egy történetet, próbálnak egyensúlyt teremteni az apró részletek és a tágasabb távlatok között, egyszerre intim és univerzális. A dallamok finom érzékenységgel érintik meg a modern-klasszikus és ambient elektronika zenei mélységeit, miközben a hangok harmóniái teret adnak az elmélyülésnek. Andor új albumának fő motívuma az alkotás és önmagunk megértésének folyamata. Minden darab egy-egy pillanatkép, amely megfesti a történet középpontjában álló izlandi nő, Björt történetének árnyalatait: a törékeny szépséget, az erőt, a belső világának végtelen gazdagságát.

"Számomra minden dallam egy ajtót nyit a lelkünk és valami sokkal szabadabb út felé. Nem csupán egy zenei alkotás, hanem egy érzelmi tájképekből álló gyűjtemény, ahol minden darab egy-egy belső történetet mesél el. Az album finom egyensúlyt teremt a melankólia és a remény között,  határozott hangulatfestéssel vezeti a hallgatót egy sajátos világba. A zongorajátékom minimalista, szerettem volna teret hagyni a csendeknek, illetve a zajnak is, ez egy fontos egyensúly. A darabokban az idő mintha lelassulna, lehetőséget adva arra, hogy a hallgató mélyebben merüljön el saját gondolataiban és érzéseiben. Egy olyan zenei utazást szeretnék adni, amelyben mindenki megtalálhatja a maga pillanatait: az érzelmi szigeteit vagy a belső inspiráció forrását. Ez a lemez talán a legfontosabb érzelmi és alkotói lüktetés, ami az elmúlt években megszületett belőlem, remélem tudtok majd kapcsolódni Björt történetéhez és elindultok egy belső utazásra.”- vallja Andor, aki évek óta Magyarországon és Olaszországban is aktív zeneszerző, producer és előadó. Ebben az évben több hazai és olaszországi rendezvényen is sikeresen bemutatta darabjait a közönségnek, mint például a Művészetek Völgye, Piano Day - MOMKult, Ozora, Piano City Milano és a Piano Lab rendezvényeken. 

Az album vonós szólamait a Berlin Session Ensemble tagjai játszották fel, aminek gyönyörű végeredménye lett, mélyről feltörekvő és érzéki zenei pillanatokkal egészítik ki a darabokat. Andor együtt dolgozott a “Breathe” című dalban Labus Lili (Forest Voice) intuitív énekessel, előadóval, ami egy könnyed és nagyon mélyről gyökerező közös alkotás volt:

Amikor leültem Andor mellé, hogy énekeljek a zenéjéhez hihetetlen könnyedséggel folytak ki belőlem az intuitív dallamok. Ez az! - mondtam magamban. Ez egy olyan világ ami könnyen megnyit és visz magával. Ahogy a zenéje hullámzik a finom érzetekkel az egész testem jelez. A szomatikus önismeret miatt egyre finomabb testérzeteket tudok megfigyelni magamon. Amikor elindul a zene többször is egy átható bizsergés érzet vagy egy hirtelen elinduló melegség a mellkasnál. Ezek olyan élmények mintha valamilyen láthatatlan erőket mozgatna meg a zene, amin keresztül kapcsolódhatok rég elfeledett emlékekhez, fájdalomhoz, reményhez vagy akár emelkedettséghez. Szeretem Andor cinematik ambient, érzéki zenèit! Amikor élőben játszik látom milyen mélyen átadja magát és mutatja meg a teljes lényét. Megtisztelő, hogy az új albumához egy közös dal is született.”- mesél a közös munkáról Labus Lili.

“Ez egy nagyon inspiráló és támogató alkotói kapcsolódás köztünk Lilivel, imádok vele együtt dolgozni. Ebben a dalban légiesen könnyedén vettük fel az ének részeket, azonnal tudtuk mit szeretnénk hallani. Bízom benne, hogy ez a dal eljut majd sok emberhez, mert szép az üzenet, az ívek, amiken átjárunk mi is, hogy vegyünk egy mély levegőt és engedjünk be minden pozitív energiát, adjuk át magunkat egy erősebb lelki ölelésnek. Lili hangja és énekei organikusan születnek meg belőle, egy teljesen más világba repítik el a hallgatót és ezt én nagyon szerettem volna egy közös dalban megmutatni. Több közös projektünk is lesz a jövőben, amit már hihetetlenül várok, nagyszerű kapcsolódások és tapasztalások ezek most számomra.”- avat be a közös projektbe Andor Sanderson.

Az új album művészi megjelenése is nagyon különleges lett, melynek borító fotói Ayşe İpek török fotóművész nagyszerű munkáiból lettek válogatva. A zenei darabokhoz Andor hónapok óta írja novelláját is, amely Björt utazását és önismereti tapasztalásait meséli majd el.

Bemutató event: https://www.facebook.com/events/490553497455185?active_tab=about 

 

2024. nov. 1.

A Steimecz ház rózsái

Őszi vizit egy nógrádi rózsakertben, mely turisztikai látványosságnak is beillik. Hisz rózsaszirom termelő ültetvény, látogatható magánkert, kistermelői vendégasztal, sőt az ötletgazda privát élettere is egyben. A Rózsavilág története a romosan vásárolt közel 120 éves palóc parasztházzal és benne a hentesbolttal indult, majd a lakótérhez csatolt régi istállóval és kocsiszínnel folytatódott. S, hogy a több éven át tartó értékmentő felújítás mennyire komfortzóna tágító foglalatosság, arról Káli Betty tulajdonost kérdezem.



Mi tetszett meg Alsópetényben, ahol rátaláltál jelenlegi otthonodra? Milyen állapotban volt a címben szereplő épület a megvásárláskor?

Nógrádból Nógrádba költöztem, sőt nem is az egyik végéből a másikba. Nógrádkövesd és Alsópetény mindössze 20 km a táv és nagyjából azonos a távolság Budapesthez is, mert Nyugat- Nógrád mindkettő.  Palócországban a táj mindenhol gyönyörű és harapni lehet az oxigéndús levegőt. Anno a háborúk előtt a nagy Nógrád vármegye volt a legerdősebb megye, 70%-át erdő borította. Lehet, hogy most is így van, mert aki hozzánk jön, első éjjel úgy alszik, mint a bunda.

Emellett jót tesz egy falunak - bárhol is legyen -, ha megmaradtak szép régi épületek a múltból és annak jó gazdáik vannak. Alsópetényben több is akad: a Prónay Kastély és falusi vendégházaik, az Andreánszky Kúria. Vagy ez a Steimecz ház is, aminek most jó gazdája igyekszem lenni. Az sem árt, ha vannak egyéb látványosságok és helyek karnyújtásnyira az otthontól, ahol fel lehet töltődni. Ilyen a templomdomb a Werbőczy Gúlával, a Cser Tavak és a Prónay Kilátó a Kéktúra egy szakaszán. Nekem szempont volt, hogy ha kisétálok a házból, akkor az utca végén ott legyen az erdő, a háborítatlan természet.



A ház bővelkedik ötletes értékmentő-redesign megoldásokkal. Mely az, amik funkciójában és stílusában is a te ötleted?  

Emlékezetes volt a diszperziós festék levakarásával feltáruló hengerelt enyves falfestés maradványok megtalálása a szobákban. Keretbe foglalva, mint nagy freskókat, meg tudtuk őrizni. A fürdőben lévő egyenetlen beton padlót nem felvertük, hanem festettük, mintáztuk, majd ismét festettük matt betonlakkal. El lehet képzelni, mennyi időt áldoztunk a fázisok időszükségletére és mennyi időt töltöttünk négykézláb a maszkolással.  Az istálló girbe-görbe gerendáit úgy tartottuk meg, hogy fölé „lebegő” álmennyezet került. A hajdani mészárszékben a fal tisztítását úgy oldották meg, hogy a vályogfalra cementréteget vittek fel, majd olajfestékkel lefestették. Az olajfestéket elkezdtük lekaparni, nem tudva, mit találunk alatta. Milyen jó, hogy így tettünk, mivel a mostani divatos látszó beton struktúra jött elő. A régi és új technika jól megfér egymás mellett. A rózsa motívumot hordozó antik necc csipkét több helyen sablonként használtam, így a betonpadló festésénél, vagy egy szekrény mintasablonjaként. Az erős használat igencsak megviselte, de nem akartam, hogy az enyészeté legyen, így elkészítettük gipszlenyomatát. Az egyik helység fő díszévé vált.



Hol szerezted be a ház bútorait és mi volt a legemlékezetesebb bútorfelújításod?

A bútorok egy része is a házhoz tartozott, ezeket megmentettük, átlényegítettük. Jellemzően átfestéssel újítottuk meg őket. Nagy kaland a latex-, a krétafestékek világában, a waxolásban, sőt az aranyozás technikáiban elmerülni. Időt kell adni rá, és nem is keveset. Az ötvenes évek masszív, rózsatextiles foteljei kifejezetten illenek az apartmanba, hozzá az ágyvéget magam kárpitoztam és dekoráltam egy lágy esésű rózsás selyemmel. Az antik réz állólámpa – mely egy bakonyi panzióból érkezett - szintén patinás darab, stílusában kapcsolódik a fürdőszoba lábas kádjához és rézlábú üvegasztalkájához. A helyiség mértani középpontjában álló mázas cserépkályha az egész teret befűti és tűzével otthonossá varázsolja.




Mit jelent számodra az otthonosság érzése és miként lehet a magánéletet és a Rózsavilág küldetését működtetni egy fedél alatt?

Az élet egy folyamatos tevékenykedés, cselekvés. Ha belegondolunk, az emberek ősidők óta reggeltől estig dolgoztak. Úgy képzelem, itt a Steimecz házban az eredeti lakók magánélete és munkája még egybeforrt. Nekem ez az életvitel ma is normális, s emellett a társasági élet az, amikor a rózsakertbe betérnek a látogatók.  Nagyon jó beszélgetések alakulnak, nagyon jó emberek találják meg itt a feltöltődést. Valahogy a rózsa megszűri és tereli a társaságot, s nekem ki sem kell lépnem a házból.





Őszi vizitkártya cikkem az Alkotó Energia online magazinban jelent meg, összes cikkemet is ITT találod. Gyere a Vizitkártyával a következő otthonsztoriba! 

2024. okt. 28.

Liszt összes magyar rapszódiája Cziffra György születésnapján

A jubileumi Cziffra Fesztivál különösen gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a 2024 őszi és 2025 tavaszi szezonban több helyszínen, számos jelentős eseménnyel, világsztárokkal. A mintegy 40 eseményt számláló ünnepi sorozat Cziffra György születésnapjához kapcsolódóan Oslóban indul, majd Budapesten, valamint Londonban is koncerttel ünnepelnek.

Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész nemzetközileg is rendkívüli vállalkozása lesz hallható a Zeneakadémia Nagytermében november 5-én a Cziffra Fesztivál 10. jubileumának részeként. Liszt Ferenc tizenkilenc, azaz összes magyar rapszódiáját hallgathatjuk meg egyetlen este, melyre korábban nem volt példa hazánkban és a nemzetközi színtéren sem. Mivel ezen művek egyenként is hatalmas kihívást jelentenek mind a mai napig a zongoraművészek számára, akik közül a legjobbak is csak pár rapszódiát tűznek műsorra egyszerre. A nem mindennapi esemény előtt átadják a Cziffra Fesztivál által alapított Ifjú Tehetség díjat és Innovatív Zenei Projekt díjat is, valamint megnyitják a Cziffra György életéről szóló kiállítást is a Magyar Zene Házában

A 10. jubileumi fesztiválév alkalmából az ünnepi események sora Budapesten ezzel a koncerttel veszi kezdetét, s egyben origót is jelöl. A koncert kiváló alkalom arra, hogy a művész játékán keresztül átfogó képet kapjunk a Cziffra György számára is komoly sorvezetőként szolgáló liszti életműről, hiszen az elhangzó, a zongora magasiskoláját képviselő darabok a szerző több alkotói korszakát, mintegy öt évtizedet ölelnek fel, elegyítve a romantikus virtuozitás, a népzenei motívumok és a messzemenőkig pontos zenei utasítások olykor egymásnak ellentmondó aspektusait. 

Ugyanezen a napon a jubileumi Cziffra Fesztivál részeként nyílik a Magyar Zene Házában a Cziffra György életét és művészi pályáját eddig legátfogóbban bemutató kiállítás a Magyar Kultúráért Alapítvánnyal, a Petőfi Kulturális Ügynökséggel, a Magyar Zene Házával együttműködésben. A helyszín auláját látványosan átalakító tárlat egy gigantikus méretű zongora köré épül. Cziffra fordulatos, nehézségekkel teli élete, nemzetközi karrierje, különleges egyénisége, a káprázatos improvizációs képességekkel megáldott zsenialitása és a korszak hangulata mind-mind megjelenik a popup-kiállításban, amely november 6-tól január elejéig ingyenesen látogatható a helyszín nyitvatartási idejében. A kiállítás két kurátora: Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője és Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.

A Cziffra Fesztivál támogatói a Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, mellettük a november 5-i koncerten átadásra kerülő díjak támogatója a 10. kerületi Önkormányzat.

A programokról bővebben: www.cziffrafesztival.hu   

- 2024. november 5. (kedd) 17:00 I Magyar Zene Háza

   A zene szabadsága – Hommage à Cziffra György – kiállításmegnyitó

 - 2024. november 5. (kedd) 19:30 I Zeneakadémia, Nagyterem

    Liszt-esszencia Cziffra György születésnapján

    Balázs János zongoraestje, Műsor: Liszt: 19 (összes) magyar rapszódia

Bővebben és jegyek: https://cziffrafesztival.hu/program/liszt-esszencia-cziffra-gyorgy-szuletesnapjan/

2024. aug. 25.

Valami kék – lakástárlat a Balatonnál

Nyári vizit az elegáns nyaralóban, mely egy júliusi délutánra galériává változik, az enteriőröket elfoglaló műtárgyakkal, azok alkotóival és a kiállításra érkező látogatókkal. A rendhagyó esemény egyfelől a vendéglátó házigazda érdeme, másrészt egy szenvedélyes művészetpártoló csapat háttérmunkájának eredménye. A SzentendreiLakástárlat sztorija következik, balatoni tájképpel.

 

-A történet Musza Györgyi és férje, Nagy Sándor szentendrei képkeretező műhelyében kezdődött 14 éve. Györgyit kérdezem a Lakástárlat ötletének születéséről és kezdeti éveiről.

„Az NS-keret Képkeretező műhely-és Művészbolt immár 32 éve üzemel a szentendrei belvárosban. Ezek alatt az évek alatt nagyon sok művésszel ismerkedtünk meg – Szentendréről és Budapestről egyaránt –, sokakkal már több évtizedes barátság köt össze. Gyakran beszélgetünk bemutatkozási lehetőségekről, annak hiányáról, gyűjtők, művészetpártolók, érdeklődők megtalálásáról. Egy ilyen diskurzuson pattant ki a szikra! Vigyük a művészetet, a művészt házhoz, így teremtsünk lehetőséget nekik a bemutatkozásra.  Azóta lassan 100 lakástárlatot tartottunk szentendrei, budapesti, balatoni otthonokban. Innen is köszönjük ezt a házigazdáknak.„

-Miként foglalnád össze a lokálpatrióta művészetpártoló lakástárlat misszióját? Hányan alkotjátok jelenleg a csapatot és mik a fő tevékenységeitek?

„Hárman dolgozunk nap, mint nap és nagyon aktívan a Szentendrei Lakástárlat Alapítványban. Lakástárlatokat szervezünk, Művészteát tartunk a szentendrei Városházán, már üzemel a Lakástárlat Galéria is szintén a szentendrei belvárosban, sőt elindítottunk egy műtárgy-webáruházat is. A Nyitott műtermek programunkban látogatásokat szervezünk művésztelepekre, műtermekbe. Célunk, hogy támogatásunkkal létrejöjjön egy aktív műértő, művészetpártoló kör, amely értékeli, megbecsüli Szentendre képzőművészeti örökségét, támogatja a kortárs alkotókat, felkarolja a pályakezdő fiatal művészeket.”




-Hogy kell elképzelni a folyamatot, míg egy otthonból random galériát varázsoltok? Mi az egyes tagok munkamegosztása, a szervezés sarkalatos pontjai?

„A Lakástárlatok általában vasárnap délután vannak. Ezt nagyon sok munka előzi meg, egyeztetés a házigazdákkal, művészekkel. Vizitálunk a műtermekben, összehozzuk a művészt a házigazdával, együtt kiválasztjuk a szobrokat, festményeket. Közösen összeállítjuk a meghívottak listáját. Egy Lakástárlatra 40-50 műtárggyal érkezünk, előre megtervezve a helyét a házban. Ez egyetlen délutánra szóló program, a művész is jelen van, tud ismerkedni, be tud mutatkozni, sőt, a legjobb, ha ő maga mesél az alkotásairól, az alkotói folyamatról. De előfordul, hogy egy gyűjtőt, vagy művészettörténészt kérünk fel a tárlat bemutatására. Falatokkal, finom borral, pezsgővel készülünk és a házigazdák is ki szoktak tenni magukért, szívesen vesznek részt a vendéglátás ezen részében is. Közöttünk is van munkamegosztás, hiszen sok a feladat, mindhármunknak más a kedvence, másban vagyunk jók. Legyen az reklám, marketing, a művészekkel való kapcsolattartás, szervezési feladatok.”




-Közel öt éve kiléptetek Szentendréről és a Balatonnál is rendeztek tárlatokat. Mit tudhatunk a „Something blue” esemény koncepciójáról? Mely alkotókat és műveiket hívtatok be a házba?

A Something blue-nál a házgazdánk kék – imádatát szerettük volna támogatni. Immár negyedik alkalommal állítottuk ki szentendrei kortársak remek alkotásit Tihanyban. A házigazda nagyvonalú vendéglátóként támogatta munkánkat, és adott helyet 16 művész 60 munkájának. A tárlatot Poják Gregor Judit a Ferenczy Múzeumi Centrum művészeti menedzsere nyitotta meg, a zenét Herczeg Bálint szolgáltatta, miközben a vendégek a finom falatok mellé a Carassia Pincészer Friza gyöngyözőjét kortyolgatták. Többek között Alattyáni István, Asszonyi Tamás, Baksai József, Borbély Máté, Csikszentmihályi Róbert, ef Zámbó István, Ezüst Zoltán, Farkas Zsófia, Georgios Tzortzoglou, Giricz Máté, Istók Bernadett ,Jávor Piroska, Lehoczky Krisztina ,Pistyur Imre és Szabó Tamás képzőművészek alkotásai szerepeltek a lakástárlaton. Közülük a cikkben látható művek Szőke Lili festményei és Farkas Zsófia üvegszobra.



-Mik a további idei terveitek Szentendrén és a nyári Balatonnál? Hol találkozhatunk veletek és a művészekkel?

Az idén is felbukkanunk az északi-parton, már folyik az egyeztetés a nyári lakástárlatról. Ezalatt a szentendrei galériánkban még látogatható Nagy Kriszta x-T festőművész tárlata. Társszervezőként részt veszünk Szőke Lili festőművész Víztükör című kiállításán, melynek megnyitója az ábrahámhegyi Bernáth Aurél Galériában lesz június 29-én. Szeretettel várjuk eseményeinkre a művészetre nyitott régi és új közönségünket! www.lakastarlat.hu   https://www.facebook.com/Szentendrei.Lakastarlat   @szentendreilakastarlat

A cikk az Alkotó Energia ingyenes online magazinban olvasható: 

https://alkotoenergia.hu/ajanlo/vizitkartya-valami-kek-lakastarlat-a-balatonnal  

 

  

2024. máj. 21.

A káptalani konstans villa

A helyi vöröskőből 1933-ban épült Polniczky-villát annó saját gyermekeire – Annára és Lipótra – íratta a családfő. Majd közel száz év elteltével, a szebb napokat látott épület az idős Anci nénitől a legjobb kezekbe került, a sokoldalú iparművész - mérnök házaspár személyében. Seller Orsolya textilművész-tulajdonossal beszélgettünk eklektikus villájuk kertjében.



Régóta a Balaton szerelmesei vagytok. Miként lett tiétek a villa, melyről a helyi értéktár is őriz dokumentumokat?

Káptalanfüred egy szerencsés és egyben csodálatos találkozás. A férjem, Balázs családjának volt ott egy háza, ahol a nyarakat töltöttük a gyerekekkel. Akkor még nem tudtuk, mennyire fantasztikus tud lenni télen is a Balaton.

Ez a pompás kis villa nyolc éve lett a miénk. Futás közben láttam meg az eladó táblát, azonnal felhívtam a számot, és egy hét múlva aláírtuk a szerződést. Bontandónak ítélték a házat, és valóban nem volt túl jó állapotban, de megmentettük. Családilag dolgoztunk rajta, mesteremberek nélkül, pedig még a falakat is össze kellett húzni egy speciális technikával, mert kifelé dőltek.

 



 
Az értékmentő felújítást nem csak megterveztétek, de magatok kiviteleztétek. Melyek a kedvenc redesign megoldásaitok a házban, valamint a kertben kialakított „Contans Random Cafe” intézményben?

A belső falak közül sokat kibontottunk, áthelyeztünk nyílászárókat, a régi sufni helyére egy vasúti talpfából épült teraszt épített Balázs a gyerekekkel. Így a konyhából csak egy pár lépés és a kertben tudunk reggelizni. Persze a nappalit egybenyitottuk az akkor még egészen aprócska konyhával. Tulajdonképpen semmit nem dobtunk ki, szinte minden régi bútor és tárgy új külsőt kapott, a családdal és a barátainkkal együtt festegettünk, kárpitoztunk.

A konyhapult például a régi fal tetejére épült. A pincében talált fiókos szekrényke lett a tálalónk, aminek minden darabját újra kellett faragni. A fészer gerendáiból franciaágy készült. Kézi fúrógépből olvasólámpa alakult.

A kert alsó részén tavaly épült kávézóban szintén arra törekedtünk, hogy a meglévő anyagainknak és tárgyainknak adjunk új életet. Az építéshez is csak bontott gerendákat és téglákat használtunk. A szemben lévő villa bontásából kapott ablakból lett az egyik fal, egy UAZ lökhárítójából a pult eleje. A pohártartó forrasztott réz vízvezeték csövekből állt össze.




Sokan ismerhetik munkásságod az egyedi öltözéket képviselő „Barackruha” divatmárkád kapcsán. Honnan ered a művészi vénád?

A textilekhez való vonzódásom velem született. Már egész kicsi koromtól hímeztem, kötöttem, horgoltam. Nagymamánk mozgott otthonosan ebben a világban, valószínűleg tőle ragadt ránk e képesség a testvéremmel, aki a jelmezek világába keveredett.

Az egyetem befejezése után a barátnőmmel azonnal megnyertünk egy pályázatot, aminek köszönhetően létrejött a saját ruhamárkánk. Egyedi darabokat készítettünk, megrendelésre is dolgoztunk és majdnem húsz évig tudtuk üzemeltetni a kis boltunkat. Hihetetlen és hősies időszak volt a gyerekek mellett mindezt végig csinálni. Mind a négy gyerek jó sok időt töltött a szabászasztalon a hordozóban, amíg terveztünk, szabtunk, varrtunk.




Változatos művészi utadat járva melyik irány és anyag a mostani kedvenced? Miképp hozod össze a szabad alkotást és a nagycsaláddal járó feladatokat?

A tervezést végül a tanítás kedvéért hagytam abba. Nagyon felemelő volt a lehetőség, hogy gyerekeknek taníthatok textilekkel kapcsolatos technikákat, így azzal foglalkozhatok, amit a legjobban szeretek csinálni és ez talán másoknak is ad valamit.

Közben foglalkoztam kicsit a bábok világával, műanyag szálakból kialakított struktúrákkal kísérleteztem. Mostanában leginkább a 3D nyomtatás ruházati felhasználásán dolgozom.

Most, hogy már nem tanítok és a gyerekeim is egyre nagyobbak teljes lendülettel vethetem bele magam otthonteremtő tárgyak létrehozásába és az új hobbim a vendéglátás komolyabb megismerésébe.




Mit ad nektek ez a tóparti második otthon, ami a nagy sikerű kerti kávézó révén egy nyitott birtok is egyben?

Ez a balatoni ház az életünk szerves része lett. A kert a maga gondozatlanságában tökéletes, a  fák és a rajtuk élő állatok olyan különleges gyógyító energiát sugároznak, hogy már nem tudjuk elképzelni az életet nélküle. Minden erőnkkel azon dolgozunk ezzel a szép nagy családdal és a barátainkkal, hogy minél jobban megtartsuk az eredeti állapotából azt, ami megtartható…  Hogy még jó sokáig tudja ezt az örömet okozni nekünk és a villa nyári bérlőinek. Sőt, a kerti kávézóba érkező vendégek is ízelítőt kaphatnak ebből a békebeli, balatoni hangulatból.




Vizitkártya cikkem az Alkotó Energia portálon jelent meg 2024 tavaszán! www.alkotoenergia.hu 

Orsiék kerti kávézója: „Constans Random Cafe” Káptalanfüred, Petőfi tér 7.

https://www.facebook.com/profile.php?id=100093692383911