A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párna huzat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: párna huzat. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 21., vasárnap

A névnapi párna

Elkészült a héten Lénám névnapi párnája. 

A már korábban mutatott négyzeteken kívül készült egy baglyos granny négyzet is ( van csőre és lába is, de egyszerűen a képeken nem látszik. :( ). Emiatt indult az egész nagyi négyzet készítés. 
A körülötte lévő négyzetek mintája Lucy blogjából való, amin órákat elidőztem. Nekem kicsit túl sok a szín, de mégis rabul ejtettek a munkái. Nekem muszáj bele valami semleges szín. Itt most a fehér lett az:

Baglyos párna
Amíg csak a négyzetek voltak meg összedolgozva, egész elégedett voltam magammal. Elsőnek nem is olyan rossz... Aztán megvarrtam a cipzáras huzatot és elkezdtem rádolgozni a horgolt munkát. Nos... Rá kellett jönnöm, hogy ez az igazi feladat. Ez már közel sem töltött el olyan elégedettséggel. :(
A cseppet sem tökéletes illesztés :(
Végül azért megbékéltem vele. :)

A színeket úgy próbáltam a készletemből összeszedni, hogy az ágytakarótól azért ne nagyon üssön el. Már alig vártam a ma reggelt, hogy megkapja Léna és a helyére kerülhessen. Mivel a héten 24 órában együtt voltunk minden nap, erre nem volt lehetőségem.

Bár persze a többi ajándék elsőre jobban felvillanyozta, mikor meglátta, hogy az ágyánál teszek-veszek-fényképezek, rögtön a párna mellé huppant, hogy számon kérjen, hogy mit csinálok én az ő baglyos párnájával?! Akkor készült ez a kép:
Szerintem mindennél többet mond. :)

És bár igaz, van még mit tökéletesíteni a technikámon, azt hiszem a jövőben lesz még granny párna projectem.

Most viszont a következő ünnepre készülök. Szombaton Zétényünk két éves lesz. Neki varrom az ajándékot, közben pedig az agyam már az azt követő horgolós projekten pörög. :)

2013. február 28., csütörtök

Nagy levegő

ÉS akkor most nagy levegőt veszek és megpróbálom a lehetetlent. Rettentően elhanyagoltam a blogot, és a legutóbbi jelentkezésem óta már magam is elfelejtettem egy csomó dolgot ami a kezeim közül kikerült. Mert nem az alkotás hiánya volt az, ami miatt nem írtam, hanem... szóval... igen... a lustaság.

Mert mióta rákattantam a Pinterest-re, állandóan tele az agyam tennivalóval. Nap mint nap találok valamit, amit muszáj lenne megcsinálni. Jó pár ötlet meg is valósul a kitűzgélt dolgok közül, de azt hiszem még mindig többségben vannak azok, amik várják a sorukat. 

A teljesség igénye nélkül jöjjön néhány eddig nem mutatott, de elkészült varromány.

Először is jöjjön a konyha.
Készült egy üzenőtábla régi fali irótáblából, ami annyira megkopott, hogy már letörölhetetlen volt róla a filc. Kapott vatelint és anyagot, némi szalaggal. Nagyon szeretem!
A konyhai törölköző is annyira bevált, hogy már kettő van, hogy legyen váltás. Konyharuhának nem praktikus ez a felkötözött megoldás, de törölközőnek kiváló. Egyszerű egyszínű törölközőből készült. Leírása a pinterestről van. :)
A régi függönyömet érte némi baleset. Csupa sárga lett az alja. Nagy bajt nem csináltam belőle, levágtam és kiváló kupi-eltakaró függöny lett a gardróbban (erről nincs képem, de nem egy nagy valami. :) ) viszont az utolsó darab Rosali méteráruval egészen új hangulata lett a konyhának. :) Ha már hangulat, akkor muszáj megmutatnom a müzlis üvegeket. Nem varrás, semmi extra. Szalag és ragasztópisztoly (nem tudtam szép masnit kötni az üvegen, így körbetekertem szalaggal és a külön készült masnit ráragasztottam). Mégis nagyon sokat változtatott a hangulaton. 
én mini konyhám :)

Az előszoba is kapott új dekort. Lecseréltem a gardróbon a függönyt (itt sosem volt ajtó, de annyit megyünk ki s be, hogy nem is baj), a pad is új huzatot és új párnahuzatot kapott. Először a madaras készült, de túl nagy lett oda, így bekerült a fotelba. Hónapok óta használatban van, ezért már igen gyűrött, de a miénk! ;) ). Az előszoba és a konyha találkozásánál valaha ajtókeret volt (Ajtó soha. itt se.). mi kiszedettük, de a cső maradt (éljen a panel!) Ezt igyekszem mindig dekorálni valamivel, elvonva a figyelmet a randaságról. :) 

Előszoba
mindent képtelenség felsorolnom, de hogy ne csak lakáskiegészítők sorakozzanak itt, jöjjön egy kicsit aktuálisabb gyerekholmi.
Nálunk is volt farsang az oviban. Múlt héten. A lányok első - és egyben utolsó - közös farsangi bulija. A kicsim bagolymániás, mint az már többször kiderült, így nem volt nagy meglepetés, hogy szeretett volna bagolynak öltözni. Egy barna plüss melegítőfelsőt alakítottam át neki.
A nagylány pedig mindjárt hat éves és még sosem volt tündér vagy hercegnő, így ő sem lepett meg, hogy virágtündér jelmezt kért.
Ez sikerült:
bagoly és virágtündér jelmezek
Legközelebb a két új alkotós hobbimról szeretnék írni, remélem nem hónapok múlva... Addig pedig ki kellene lassan gondolnom valami új nevet a blognak a fejlécbe, mert már egy jó ideje nem csak Tilda, és most már nem is csak varrás lesz a posztok közt. Gondolkodom... gondolkodom... Majd jövök! :)

2012. június 5., kedd

Majdnem első

A varrógépre készült ráncolt csík, majd a ráncolt pelustartó után teljesen beleszerettem a ráncokba. 
Volt itthon egy párna, huzat nélkül, gondoltam ráncos huzatot kap. De ehhez az eredetileg kigondolt anyag túl vastag volt, a másik nem volt elég, mert a ráncok eszik az anyagot rendesen, a harmadik nem illet a középső csíkhoz, szóval nem akart összejönni.
Aztán nem hagyott nyugodni. Találtam két összeillő anyagot és nekifogtam. Nem volt egyszerű. Vagyis inkább rettentő időigényes meló volt. De az eredménnyel kivételesen nagyon elégedett vagyok. Kimondottan jól sikerült (már hozzám mérten! ;) ).
A szöveget egy képen láttam és nagyon megragadt bennem. Rögtön ez jutott eszembe, mikor a feliratra gondoltam.



Igen ám... De már mikor a ráncolt anyagrészt hozzávarrtam a középrészhez éreztem, hogy nem oké valami. Szép, de mégse oké valami. Baromira nem illik a stílusa a nappaliba. :(
Tettem ide, tettem oda, de sehol nem találtam a helyét.
Arra gondoltam, hogy ő lesz az első varrományom, amit nagyjából anyagárban hajlandó lennék továbbadni, ha valaki beleszeret. 
Csak akkor jött a bibi, mikor kimondtam mindezt hangosan. A lányok hevesen tiltakoztak. Nekik nagyon tetszik és nem adják. Ígértem, hogy varrok ilyet más anyagból, de nem. Ők használják. És ha használják... Persze, hogy lett máris egy kis folt rajta. :( Szóval párna marad. Vagy majd anyunak adom. Ott láthatják olykor legalább.

És ha már anyu: varrtam neki egy tilda angyalt, de annyira utolsó pillanatban készült el, hogy nem volt időm lefényképezni. :( Pedig egész helyes lett.

2011. július 17., vasárnap

Ráadás

Ha már olyan sok megmaradt a blúzból és az ingből, kezdeni kellett vele valamit... :)
Párnahuzatok lettek.
Kisebbik lánykának úgyis tervben volt egy díszpárna az ágyára, amit ha kell le lehet hozni a földre játszáshoz vagy át lehet vinni tévézéskor a földre stb. (mint a nagytesó...;) ) A legkisebbnek meg miért ne?!

A blúz kicsit szűkített, de ezt a hibáját ellensúlyozza, hogy rejtett kis kapcsokkal záródik, nincsenek gombok, amik nyomják a kiscsajt. :)

És ha már az én szívem csücske volt ez a blúz, én is kaptam belőle valamit: egy varrógépre rögzíthető kis gumis tűpárnát, ami mindig kéznél lesz. Nem is olyan régen láttam ilyet valakinél, de nem emlékszem kinél, viszont ezúton köszönöm neki a tippet. :)

Az ingből készült hosszúkás párrnának sajnos nem jutott új gomb, amit terveztem rá, az kicsit nagy, vennem kell majd kisebbet, viszont van neki zsebe. :) Hátha el kell majd gyorsan rejteni valami kincset a lányok elől a legkisebbnek... ;)

És persze a legnagyobbam sem maradhatott ki, választott gyorsan ő is egy régi inget, és már zakatolt is a gép. Erre volt megfelelő gomb, aminek ráadásul már régóta vártam a megfelelő helyet, szép, pici, piros, virágos gombocska képében.

Alig munka, újrahasznosítás, nagy örömszerzés. Azt hiszem elégedett lehetek ezzel a körrel. :D ;)
Az ötletnek természetesen van(!) köze Évihez. :)