A majoranna is anyukám kertjében nőtt, ő szárította.
Sajnos az idei befőzésről, gyűjtögetésről lemaradtam, de
néhány üveg hazai íz felidézte a nyári illatokat, köszönet érte.
A kacsasütés legbonyolultabb része a kacsa felaprítása.
Amikor a vágódeszkámat bőven túllógó, csúszós kacsával küzdöttem, néha arra
gondoltam, mégis jobb lenne pizzát rendelni vacsorára.
Pedig a kacsa megkopasztása nem is az én dolgom volt…
A német kacsák jóval kisebbek, mint a megszokott magyar darabok,
se a májuk, se a hájuk nem nőtt nagyra, így a kacsazsíros kenyér másnap reggel
sajnos nem jöhetett szóba, szinte az összes zsírját elsülte szegény jószág.
A máját is csak levesben főztem meg, a nyakával, zúzájával,
szívével, szárnyával és a mell, valamint hátcsontokkal együtt.
Sütésre csak a nagyobb, húsos darabok kerültek.
A megsózott, majd majoránnával megszórt kacsadarabokat
bőrükkel felfelé ültettem a tepsibe, majd vizet öntöttem alájuk, és betoltam
őket a 170 fokos sütőbe.
Itt vagy két és fél órán keresztül sültek, az első egy
órában fólia alatt, és egyszer a vége felé kaptak még egy kis vizet. A
légkeverés nem igazán pirította meg a kacsabőrt, így még kaptak 10 perc
grillezést a legvégén.
Közben elkészült a hagyományos krumplipüré: főtt
krumplikockák összetörve, sóval, vajjal, kevés tejjel kikeverve.
Én nem szoktam teljesen híg pürét készíteni, jobban szeretem
a kicsit darabos változatot, amihez csak krumplitörőt használunk.
A tálalásnál pedig került a tányérra egy pár szelet körte és
egy kis bodzalekvár is.
Te hogyan sütöd a kacsát?
