Moskát Anita: Irha és bőr – Blogturné Extra – Interjú

Moskát Anitától már megszokhattuk, hogy bátran nyúl meghökkentő és komoly erkölcsi dilemmákat felvető témákhoz, nincs ez másként új regénye, az Irha és bőr esetében sem. A történet középpontjában egy különös jelenség áll: a Föld minden pontján bebábozódtak az állatok, hogy aztán köztes lényként, félig állat, félig ember formában szülessenek újjá. Az ebből kialakult helyzet rengeteg politikai, emberjogi, gazdasági, társadalmi kérdést vet fel, mindehhez pedig remekül ábrázolt karakterek és rengeteg izgalom társul. Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel négy állomáson át, és nyerjétek meg a Gabo Kiadó által felajánlott három példány egyikét! 

1. Két regényed jelent meg eddig, az Irha és bőr a harmadik. Az olvasóid mire számíthatnak, miben hasonlít ez a történet a korábbiakhoz, és miben különbözik tőlük?

Ahogy a Horgonyhely és a Bábel fiai, úgy az Irha és bőr is egy társadalmi kérdésekkel is foglalkozó fantasy, amelyben nem szerettem volna „könnyű” utakat keresni, és azoknak ajánlom elsősorban, akik a sötétebb hangulatú történeteket keresik. Viszont törekszem rá, hogy minden regényem kicsit más legyen: ez ezúttal egy városi fantasy, ahol napjaink borulnak fel a teremtésnek nevezett jelenségek miatt, amelyek során állatok emberivé alakulnak. A regény fő helyszíne egy Budapest melletti gettó, amelyben a fajzatok élnek, és közeleg egy népszavazás, amelynek a tétje az emberi jogaik.

2. Az Irha és bőr alaptémája nagyon izgalmas. A világ állatai hirtelen bebábozódnak, és végül félig emberré alakulva bújnak elő. Ezt hogyan is kell pontosan elképzelnünk? Az állatoknak állati kinézetük marad, csak emberi tulajdonságokat vesznek magukra, mint egy furry történetben? Vagy a testük is félig emberré alakul? Mennyit tartanak meg állati mivoltukból, és mennyiben lesznek hasonlatosak hozzánk?

Ez nem egy furry regény, az átalakulás kevésbé szimbolikus, inkább biológiai-anatómiai megközelítést kerestem. A teremtéskor a test véletlenszerűen alakul át, van, aki egészen állatszerű marad, az egyik főszereplőnek például őzkarja és patái maradnak, mások sokkal emberibbek, akár össze is keverhetők egy igazi emberrel. Nincs két egyforma közöttük, szerencse kérdése, hogyan bújnak ki a bábból. Az pedig a regény központi kérdése, „mennyire” lesznek emberiek. Az ösztöneik, vágyaik megmaradhatnak állatkorukból visszhangként, de az átváltozás után ezen próbálnak túllépni. Egyfajta útkeresés történet ez számukra, meg kell határozniuk, kik ők az állat-fajzat-ember tengelyen.

3. A történelem során megtanultuk, hogy az ember retteg az ismeretlentől. Azokat, akik hasonlítanak hozzá, mégis mások valamiben, ahelyett, hogy meg akarná ismerni, sokszor inkább elszigeteli, bezárja, a kiirtásuk mellett dönt. Tanulmányoztad a regény megírása előtt a történelem azon sötét korszakait, amelyekre építhettél írás közben?

Sajnos szerintem nem kell annyira eltávolodnunk a jelentől, hogy ilyen problémákat találjunk. Pár száz év múlva az ükunokáink úgy fognak visszaemlékezni erre a korra – abban a szerencsés esetben, ha még lesz kinek visszaemlékeznie –, hogy milyen sötét világ lehetett ez a huszonegyedik század eleje. Amíg a jelenben is létezik rabszolgaság, amíg hátrányosan kezelnek, vagy akár életveszély fenyeget bárkit a származása, bőrszíne vagy szexuális orientációja miatt, addig ez nem régi korok sajátja. Sajnos elég volt csak „körülnéznem”.

4. Mi volt ennek a történetnek a megírásában a legnehezebb és a legkönnyebb számodra?

Ha valamit túl könnyűnek érzek írás közben, rögtön aggódni kezdek. :) Folyton keresem a kihívásokat, kipróbálok ugyanarra a problémára több megoldást, megírom ugyanazt a jelenetet többféleképpen. Ami itt kezdettől fogva izgatott, az az állatábrázolás. A fajzatok állati eredete nem lehetett csak dísz, nem lehetettek pont olyanok, mint az emberek, csak aganccsal vagy farokkal. A testképük, az érzékelésük, a világlátásuk valamilyen szinten mind idegen, és kihívás volt ilyen karaktereket ábrázolni – az egyik főszereplőm például, Kirill, aki őzből alakult át, tudatközösségben él a csordájával, hallja a gondolataikat a fejében, és akkor érzi magát biztonságban, ha egy sokaság sűrűjébe olvad.

5. Van kedvenc karaktered a regényben? Ha igen, ki, és miért pont ő?

Három nagyon különböző főszereplő szerepel a regényben. Kirill a csordatudat és az önállóság közt tipródó őz; Pilar szinte még újszülött, eddigi életét bezárva töltötte, és csak a tévéből szerzett információt a külvilágról; August pedig az emberek oldalát ismeri, egy fajzatok jogaiért küzdő szervezetnél foglalkozik kommunikációval. A történet folyamán mindhármuknak szembe kell néznie saját magukkal, olyan kérdésekkel, amiket akarva-akaratlanul eddig szőnyeg alá söpörtek, és ez a szembenézés érdekelt bennük igazán – valamint az is, hogy három ennyire különböző habitusú és különböző élethelyzetben lévő figura mihez kezd egymással.

6. Sok könyv és film foglalkozik azzal a témával, hogy mit is jelent embernek lenni, és vajon egy másik lényt mikor tekinthetünk valódi tudattal és lélekkel rendelkezőnek. Általában ez a fejlett robotok kapcsán kerül elő vagy az általam nemrég olvasott klasszikus, A majmok bolygója esetében a majmok (és ironikus módon abban a nyakatekert világban a visszamaradott emberek) kapcsán. Te magad mit gondolsz, mikortól tekinthetünk egy lényre tudatos, lélekkel bíró lényként, és mikortól adhatnánk neki velünk egyenlő jogokat? És a történeted világában hogyan gondolkoznak erről a karakterek?

A regényben erre nagyon sok válasz születik, akár extrémek is: a fajzatok közül néhányan magukat se érzik embernek, és inkább szívesebben élnének az erdőben állatként. De vannak olyanok is, akik az egész eljárást érzik problémásnak, hogy az ember szabhatja meg, ő kit tart értelmesnek, magával egyenlőnek. Van ebben azért fensőbbségesség: „felemelik” maguk mellé a fajzatokat, pedig talán az lenne a lényeg, hogy eleve ne legyen semmiféle alá-fölé rendeltség bármiféle élőlények közt. Szóval szerintem ezt a kérdést megelőzi egy másik: kinek a joga egyáltalán az egyik életet magasabb rendűnek becsülni a másiknál?

7. Mivel az állatok fontos részei a történetednek, gondolom, a valóságban is állatbarát vagy. Van esetleg otthon valamilyen házi állatod? Beleírtad őt a történetbe?

Bár Budapesten nőttem fel, a természet és az állatok mindig is része volt az életemnek. Egy biológus édesapával könnyen úgy alakult, hogy beteg varjak kerültek hozzánk, vagy gyakran magával vitt terepre, ahol távcsővel lestük a madarakat, a nyarakat pedig egy erdei faházban töltöttük. Aztán később én is elmentem biológusnak tanulni – bár végül sosem dolgoztam a szakmában –, és ott egy egészen másfajta, rendszerszintű szemléletet kaptunk a természetről, ami hatott rám az Irha és bőrnél, de igazából bármiféle fantasy írásánál jól jön. Most egyébként két macskánk van, és nem kerültek bele a regénybe, ki is kérnék maguknak. :)

8. Mostanában fontos közéleti téma a klímaváltozás, amely rengeteg állat életére, fennmaradására kihatással van. Te mit gondolsz erről? Mit tanácsolnál az olvasóidnak, mit tehetnének az állatvilág és a bolygónk megmentéséért?

Elég sötéten látom ezt a kérdést, az emberiségnek nagyon hamar fel kellene fognia, hogy itt már az a tét, lesz-e még egyáltalán élhető környezetük az unokáinknak – vagy akár a gyerekeinknek. És bármennyire is fontosak az apró lépések, amiket mindenki megtehet – a szelektív hulladékgyűjtés, a tudatos vásárlás, a víztakarékosság, a műanyagmentesség, stb., hogy átálljunk egy pazarló és felelőtlen életvitelről egy környezettudatosra –, itt már egy globális, fölülről jövő, hatalmas változásra lenne szükség. Az egyén most azzal teheti a legtöbbet, ha nyomást gyakorol. Ha olyan vezetőket választ, akik környezettudatos döntéseket hoznak, és ha kiáll tiltakozni, ha valami nem oké, ha hallatja a hangját. A fiatalok közül egyre többen megteszik: ők már érzik, hogy a talpuk alatt ég a talaj.

9. Legközelebb mikor és hol találkozhatnak veled az olvasók, hogy dedikáltassák az új könyvedet?

Ha minden igaz, május végén lesz a regény könyvbemutatója, de a részletek még kidolgozás alatt állnak. A blogomon vagy a Facebook-oldalamon mindenképpen hírt fogok adni róla. :)

www.moskatanita.hu 

https://www.facebook.com/moskatanita/ 

Nyereményjáték:

A regény középpontjában félig állat, félig ember teremtmények állnak, így aktuális nyereményjátékunkhoz mi is ezt a témát választottuk. Az állomásokon híres mitológiai lényeket ábrázoló szobrokat találtok, a feladatotok pedig, hogy az adott lény nevét beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Kép a játékhoz:

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04. 26. Könyv és más

04. 29. Spirit Bliss Sárga könyves út – Extra

05. 02. Deszy könyvajánlója

05. 05. Nem félünk a könyvektől!

 

Éld túl, kérlek! – avagy ki ne haljon meg a Trónok harca legnagyobb csatájában (Spoileres vélemény!!!)

Régóta Trónok harca rajongó vagyok. Persze, engem nem a szex, vérengzés és egyéb durvaságok fogtak meg a történetben, hanem az olyan felszín alatt található izgalmas érdekességek, mint például a karakterek személyiségfejlődése, a politikai szálak, a romantikusabb szálak és a hatalmas, váratlan és sokkoló fordulatok. Most, hogy elérkezett az utolsó évad, mindenki ismét Trónok harca-lázban ég, beleértve engem is. Mindig izgatottan várom az új részeket, azonban a következőtől rettegek is. Mert félek, hogy olyan karakterek vesznek majd oda, akik a szívemhez nőttek. De kik is ők, és szerintem miért kéne életben maradniuk?

1. Sansa Stark:

Az első szériában egy butuska libának tartottam, aki szörnyen idegesített. Aztán átment egy olyan karakterfejlődésen a vele történt szörnyűségeknek köszönhetően, amiktől számomra az egyik kedvenc karakter lett a sorozatban. Őszintén szólva, talán őt szeretem a legjobban. Hogy miért? Mert erős, határozott nő lett belőle, aki egyfelől jól kitanulta a hatalmasok játszmáját, másfelől nem omlott össze az őt ért borzalmak miatt, hanem egyre erősödött tőlük. Eszes, okos nő lett, aki lepipálta az őt körülvevő férfiakat. A legjobb pedig, hogy a tanultakat nem rosszra használja fel, mint például Cersei, hanem jóra. Tisztességes, becsületes, Északot és a családját szerető nővé vált, aki méltó a Stark névre. Az igazság az, hogy eddig azt szerettem volna, ha végül a "szépség és a szörnyeteg" szála is beteljesedik Sandor által, és még most sem bánnám, ha így lenne, de az utóbbi időben az is nagyon tetszik, ahogyan Theonnal egymásra néznek, szóval ebből is lehetne egy szép, keserédes szerelmi szál végül. Mindkét változatnak örülnék.

2. Theon Greyjoy:

Ő egy Sansához nagyon hasonló karakter, csak épp férfiban. Az első szériákban borzalmasan ellenszenves volt számomra. Igazi beképzelt ficsúr, aki a nőket csak egyvalamire tartja jónak, látszólag a világ urának képzeli magát, valójában viszont csak egy, az apja szeretetére vágyó kölyök. Robb elárulása, és amit Deresben tett, mélypont volt a személyiségét illetően. Aztán Ramsay kezei közé került, és annyit szenvedett, annyi veszteség érte (nemcsak a fizikaira gondolok, hanem lényegében elvesztette egy időre önmagát is), hogy elkezdtem őt szánni. Majd jött Sansa, és ahogy Theon végre összeszedte magát, és Bűzösből ismét Theon Greyjoyjá változott, úgy kezdtem el imádni. Nagy utat járt be, rengeteget fejlődött, és a sors iróniája, hogy a szememben azután lett csak nagybetűs Férfi, hogy fizikailag már nem volt az. Úgy gondolom, hogy hasznos lenne mind a húga, Yara mellett, támogatva őt a Vas-szigetek irányításában, mind Sansa mellett, támogatva őt Deres irányításában. És azután, hogy végre ennyit fejlődött, és Igazi Férfi lett belőle, sajnálnám, ha pont most halna meg.

3. Sandor Clegane:

Ő a szörny, aki látszólag baromi ijesztő, de ha valaki a lelke mélyére lát, akkor képes lesz megszeretni. Borzalmas dolgokon ment keresztül már kisgyerekként és borzalmas dolgokat is tett, mert nem tudta feldolgozni az őt ért külső és belső sérüléseket. Aztán jött Sansa, majd Arya, és rátalált a jó énjére. Az igazi Serre, aki a lelke mélyén lakozik. Annyit változott ő is, hogy megérdemelné a jobb és békésebb életet. Talán Sansa mellett, talán más mellett, talán egyedül. Viszont nagyon félek, hogy mi lesz vele, ha nem az a sorsa, hogy megküzdjön a bátyjával és legyőzze őt, akkor tartok tőle, hogy a tűzfóbiája miatt az a sorsa, hogy valamilyen módon megküzdjön az Éjkirály zombisárkányával és azzal a kék, jeges tűzzel, amit okádni tud. Ha így lesz, nagyon remélem, hogy nem kell feláldoznia önmagát az élők világáért.

4. Tyrion Lannister:

Intelligens, szereti a könyveket és alapvetően jó ember. A kinézete ellenére megtalálta a maga helyét a világban és nagy ember lett belőle, akin az emberiség sorsa nyugodhat valamilyen értelemben. Azt szeretném, ha túlélné a csatát (és talán erre elég nagy esélye is van), és végül bárki is kerül a Vastrónra, megtenné őt tanácsadójának. Na és persze, jó lenne, ha legalább a könyvben kiderülne majd, hogy hová lett az első felesége, Tysha, és ha mást nem is, legalább szívből a bocsánatáért esedezhetne, amiért nem bízott benne, és hagyta, hogy szörnyűségeket tegyenek vele.

5. Yara Greyjoy:

Mivel ő távol van a harctól, szintén nagy esélye van a túlélésre, hacsak nem a Vas-szigetek visszahódításakor hal meg. De remélem, hogy nem. Belevaló nő, kemény, jó harcos és jó testvér. Na meg persze becsületes amolyan vas-szigeteki betyár-, akarom mondani kalózmódra.

6. Daenerys Targarien:

Rabszolgafeleségként kezdte, és bárki bármit is mond, a Drogóval való kapcsolata nem igaz szerelem volt, hanem szimpla Stockholm-szindróma. Aztán Drogo, hála az égnek, meghalt, Dany pedig elkezdhetett kiteljesedni. Igazi királynővé nőtte ki magát, aki bár időnként hoz rossz döntéseket, alapvetően jót akar az átlagemberek, vagyis a nép számára. Bár a sorozat készítői az utolsó széria 1. részében megpróbálták őt ellenszenvesnek beállítani, olyan királynőnek, aki már nem hallgat senkire, kegyetlen és csak a hatalom érdekli, szerencsére a 2. részben kicsit visszavettek ebből. Az, hogy Dany hallgatott Jorah két tanácsára, számomra azt mutatja, hogy jó királynő lehet belőle, aki nem elvakult, és hallgat a valóban jó javaslatokra. Én nagyon örülnék neki, ha a sorozat készítői nem vinnék el a karakterét egy őrült, hatalomvágyó irányba, mert ezzel elferdítenék a személyiségét. Nem egy ilyen Daenerys Targarient láttam az előző szériák során. Én egy olyan Danyt láttam, aki nem tévedhetetlen, de jó királynő lehetne belőle a megfelelő tanácsadókkal az oldalán. És ugyan, hadd üljön már a trónon egy olyan nő, aki megmutathatja, hogy jobb világot tud alkotni, mint a trón korábbi tulajdonosai.

7. Jaime Lannister:

Az ő karaktere amolyan kakukktojás a listán, mert bár sokat változott, és ezt értékelem, nem tudtam úgy igazán megkedvelni. Viszont nem akarom, hogy most meghaljon az Éjkirállyal és a holtakkal való csatában. Azt akarom, hogy éljen, és hogy ő teljesítse be azt a jóslatot, ami Cersei végzetét jelenti. Mert totál poén lenne, hogy Cersei mindig Tyriontól félt, és azt hitte, rá vonatkozik a jóslat, végül mégis Jaime lenne az, aki elhozza számára a véget.

Ti mit szeretnétek, ki maradjon mindenképpen életben és miért?

Szőcs Henriette: A török brigadéros – A Kizil Elma háremének titka

 

Szőcs Henriette A török brigadéros – A Kizil Elma háremének titka című regényét azért vettem kézbe, mert mostanság rákaptam a történelmi alapokon nyugvó regényekre is, és mivel a fülszöveg alapján úgy véltem, az adott kort nők szemszögén keresztül is láthatom majd, így érdekesnek tűnt.

Ami tetszett

1. Emberi sorsok a középpontban

Kicsit féltem, amikor először kézbe vettem a könyvet, mert a borítója elbizonytalanított. Egy átlátszó ruhájú, fiatal lány van rajta, ami erotikus érzetet kelt, és attól tartottam, hogy a történelem és egyéb számomra érdekes dolgok háttérbe szorulnak majd, és valójában egy erotikus-romantikus sztorit kapok. Hála az égnek nem így történt, úgyhogy ti se higgyetek a borítónak!

A könyvben egyáltalán nem kap főszerepet a romantika és az erotika, viszont annál hangsúlyosabbak az emberi sorsok, a karakterek személyisége és a történelmi háttér.

A történet egy fiatal lányról, Aisáról szól, aki a pasa háremének tagja, és éppen a pasa gyermekét várja. Ám a budai várat ostromolják, és a pasa vesztésre áll, így megkér egy zsidó férfit, Moise Katzt, hogy menekítse ki Aisát és a még meg nem született fiát Konstantinápolyba. Katz így fogja a saját feleségét, Sárát, a kisfiukat, Shlomót, és a terhes Aisával együtt megpróbálnak kimenekülni a várból és az országból a harcok alatt. Az ő menekülésüket mutatja be lényegében a regény úgy, hogy közben mind Aisa, mind Katz, mind Sára lelkébe beleláthatunk.

2. Túlidealizáltság-realitás

A regények nagy részében a főszereplők személyiségét igyekeznek az írók úgy alakítani, hogy szerethetőek vagy legalábbis szimpatikusak legyenek az olvasók számára. Ettől sokszor a karakterek elvesztik azt a tulajdonságukat, hogy reális, élő-lélegző emberként is el tudjuk képzelni őket, mert túlidealizálttá válnak. Nos, ebben a könyvben „igazi emberek” a szereplők, olyannyira, hogy a legtöbben nem tudták elérni, hogy szimpatikusnak tartsam őket. És mégis élvezettel olvastam róluk, mert érdekes volt a történet, és a karakterek is egyedieknek bizonyultak, ami felüdülés volt a rengeteg sablonkarakter után.

Aisa naiv kislány, akinek nem volt választása, a pasa háremébe került, és őt kellett szolgálnia háremhölgyként. Sosem volt szabad ember, így nem is tud semmit a szabad életről. Az ember épp ezért elnézné neki azt, hogy fél, kényeskedik, elvárja, hogy kiszolgálják és hasonlók. Ám van benne egyfajta nagyravágyás, amely olyannyira árnyal a karakterén, hogy az minden együttérzést szép lassan megöl az emberben. Eleinte még próbáltam győzködni magam arról, hogy azért vágyik egy hatalommal bíró férfira (bárki is legyen az), hogy megvédje a gyerekét. Ha ez lett volna az elsődleges ok, akkor sok mindent el tudtam volna nézni neki. De idővel rájöttem, hogy erről szó sincs, Aisa elsősorban nem a gyereke érdekei miatt cselekszik úgy, ahogy, hanem mert ő maga hatalomra (és az ezzel járó szabadságra és biztonságra) vágyik.

Valahol persze megértem őt, az ember a saját védelme érdekében is sok mindenre képes, és Aisa azt tanulta, hogy védelmet egy nő számára csak egy magas körökhöz tartozó férfi nyújthat. Másrészről, szomorú, amikor egy ember nem kötődik senkihez, nem tud hálát érezni azok iránt, akik segítették őt és kockáztattak érte, és bár mondhatjuk, szereti a gyerekét, mégis önmagát tartja az elsőnek.

Aztán ott van Katz, a zsidó férfi, akire rábízzák Aisa életét. A férfi maga gondolja azt a feleségéről, Sáráról, hogy a legjobb feleség volt, akit csak férfi kívánhat magának, mindenben számíthatott rá, szerette, gondoskodott róla, sosem perlekedett semmi miatt, és nagy nehézségek és szenvedések árán megadta neki a saját fiúgyermeket is. Ám Katz „tipikus férfi”… Olyan, aki képes megfeledkezni a családjáról egy jó ital miatt is, nemhogy egy gyönyörű nőért. Olyan, akinek átfut az agyán a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne menekülni egy nő és egy gyerek nélkül, egyedül. Aztán persze elszégyelli magát, de újra és újra előjön az ő önzősége is. Mintha csak kötelesség lenne számára Sára és a fia, akik ha útközben meghalnak, hát puff neki, majd lesz másik asszony és gyerek. Őt speciel még annyira sem tudtam megkedvelni, mint Aisát. Mert Aisának van mentsége, az, hogy még nagyon fiatal, az, hogy semmit sem tud a nagyvilágról, és az, hogy egész életében azt tapasztalta, hogy ha egy erős férfi vigyáz rá, akkor biztonságban lehet, ha viszont nincs ilyen férfi, akkor az az életébe kerülhet. Katz viszont kapott egy rendes feleséget, egy édes kisfiút, összetehetné a két kezét, és mégis elégedetlen.

Két igazán szimpatikus karakter van a történetben, akik viszont kárpótolják az embert Aisa és Katz nem túl kedvelhető személyiségéért. Az egyik a kis Shlomó, aki egyfelől nagyon-nagyon cuki, másfelől igazi jó kisfiú önzetlen lélekkel. A másik Sára, aki igazi anya és jó ember. Nemcsak a saját fiát óvja, hanem Aisára is anyai ösztönökkel vigyáz még akkor is, ha a lány hálátlan és nehéz vele. Pontosan látja, hogy a férje mit érez Aisa iránt, és szenved ettől, de ennek ellenére sem veszti el a benne élő jóságot.

Igazából az ember a sok kalandot és veszélyt azért izgulja végig, mert reménykedik, hogy Sára és Shlomó megmenekülnek Aisa kisbabájával együtt, aki ugye semmiről nem tehet, szintén ártatlan lélek.

3. Kalandos

A történet igazán izgalmas és kalandokkal teli. Sohasem az történik, amit várna az ember, úgyhogy nem lehet olvasás közben unatkozni. Egyik veszélyes helyzet jön a másik után, Katz cselei hol bejönnek, hol kevésbé, és izgulhatunk azért, hogy nehogy elkapják a szökevényeket. Ahogy fentebb is írtam, elsősorban Sára, Shlomó és a kisbaba az, akit féltettem, és végig nagyon reménykedtem, hogy nem esik semmi bajuk.

Az amúgy nagyon tetszett, hogy Katz nem erővel, hanem csellel próbált mindig kimenekülni a veszélyhelyzetekből. Jól forgott az agya, még ha nem is mindig jött be teljesen, amit eltervezett.

4. A vége

Nem árulom el természetesen, hogy mi lett a történet vége, de annyit elmondhatok, hogy nem a tipikus, sablonos lezárást kapjuk, és ez nekem bejött. Szeretem, amikor egy történt eltér a megszokottól, és ezt ettől a könyvtől többféle szempontból is megkaptam.

Amin elgondolkoztam…

Vajon miért az a könyv címe, ami? Halovány lilám nincsen, hogy kicsoda a címben emlegetett török brigadéros, ugyanis nincsen a történetben ilyen személy a legjobb tudomásom szerint, a főszereplők között pedig biztosan nincs. A Kizil Elma háremének titka már egy hajszálnyit érthetőbb, hiszen Aisa a budai (vagyis oszmán néven Kizil Elma) háremhez tartozik, és a terhessége ott valóban titoknak számít egy bizonyos nők közötti hatalmi harc miatt. Ám a történet csak kis része játszódik a háremben, és a titoknak is csak a történet elején van igazi súlya. Talán azért lehet ez az alcím, mert szökés közbe senki nem tudhatja meg, hogy kicsoda Aisa és kinek a gyerekét várja? Bár onnantól kezdve, hogy a lány megszökik, már nem a hárem titka Aisa kiléte és a baba, hanem az övé és a szöktetőié.

Szóval nekem furcsa, hogy ezt a címet adták a történetnek, ahogyan egyébként a fülszöveg is furcsa, mert olyan dolgok kapnak hangsúlyt benne, amik a történetben csak minimálisan fontosak és néhány mondat vagy oldal erejéig van róluk szó. Amiről pedig valójában szól a történet, Aisa és a Katz család meneküléséről, arról egyáltalán nem írnak semmit.

Szóval, ahogy a borító, úgy a cím és a fülszöveg is furcsa és megtévesztő szerintem, nem nagyon illenek a történethez. De a történet és a regény stílusa szerencsére nagyon jó, úgyhogy megéri nem hallgatni ezúttal a „külsőségekre”.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Akik szeretik, ha a főszereplő karakterek nem tökéletesek, hanem esendő, jó és rossz tulajdonságokkal is bíró emberek, valamint odavannak az izgalmas kalandokért, a történelem érdekes részleteiért.

Kedvenc idézetek:

„Az idős pasa már nem álmodott gyermekekről. Aisa viszont mindennél jobban vágyott valakire, aki csak hozzá tartozik. Lányt nem szeretett volna, egy lány örökké rab. Először az apja foglya, aztán a férjéé. Stiglic az aranykalickában. A férfi szabad, megtehet bármit, ellátogathat azokra a helyekre, ahova Aisa is szívesen utazott volna. És persze az egyetlen élő fiúörökös anyja a hatún. A lány ízlelgette magában a szavakat: úrnőnk, Aisa.”

„– (…) Csodálatos dolog a bátorság és az önfeláldozás, de a túlerő a végén mindent legyőz. A gyávák többször maradnak életben, mint a vakmerők. (…)”

„A lelkiismeret nem valami finnyás jószág, nem is túl eszes, kedveli az egyszerű hazugságokat.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Csurgó Cs.–Kalapos É.–Mészöly Á.–Miklya Luzsányi M.–Molnár K. R.–Sohonyai E.–Turbuly L. – Plázafoglyok

A Plázafoglyok című kötet több szempontból is különleges. Egyfelől hét magyar író (Csurgó Csaba, Kalapos Éva, Mészöly Ágnes, Miklya Luzsányi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Sohonyai Edit és Turbuly Lilla) közös munkájának az eredménye. Másfelől bár a történet főszereplői fiatalok, korántsem egy egyszerű ifjúsági regényről van szó, hanem egy igazán izgalmas horrortörténetről.

Ami tetszett

1. Felépítés

A regény egy pláza mozijában kezdődik, ahol hét fiatal épp egy filmet néz. Amikor a film véget ér, földrengés rázza meg az épületet. A fiatalok kimenekülnek a moziból, és rájönnek, hogy a plázából eltűntek az emberek, mintha sosem léteztek volna. Amikor egyik társuk elkezd latinul hablatyolni, rájönnek, hogy itt koránt sem észszerű a magyarázat, egy földöntúli démon feni rájuk a fogát.

A kötetben mindegyik író kapott egy saját karaktert, felváltva írták a fejezeteiket, folytatva az előző írók által leírt történetet. Talán ennek köszönhető, hogy bár a karakterek mind fiatalok, mégis egyediek. Mindegyiküknek igazi személyisége van, amely megkülönbözteti őket a többiektől. Sok történetben, ahol ennyi karakter kerül a középpontba, egybefolyik egy-két karakter, az ember nemhogy a nevüket nem tudja megjegyezni, de arra sem emlékszik, pontosan kiről van éppen szó, itt viszont szépen elkülönülnek egymástól a szereplők, az olvasó simán emlékszik mindegyikükre.

A könyv végében leírták, hogy melyik író melyik karakter szemszögét írta, de ha rám hallgattok, ezt csak utólag nézitek majd meg. Ugyanis jó játék olvasás közben azt találgatni, hogy vajon melyik íróhoz melyik karakter tartozik.

Jó az is, hogy a felépítésnek köszönhetően mindegyik karakter fejébe beleláthattunk, és így jobban megismerhettük őket, a félelmeiket, a motivációikat.

2. Izgi karakterek

Számomra Niki és Mimi karaktere és személyisége volt a legérdekesebb, ami azért izgalmas, mert koránt sem ők a legszimpatikusabb karakterek. Sőt…

Niki testesíti meg azt a tipikus tinilányt, akitől elsőre elkapja az embert a borzongás. Csak a külseje érdekli, a ruhák, cipők, műköröm, okostelefon, na meg persze a fiúk. Legalább is látszólag. Aztán ha az ember belenéz kicsit a fejébe, láthatja a félelmeit, azt, hogy azért ott pislákol valami fény benne, csak a fogyasztói világ igyekszik kioltani azt. Persze Niki koránt sem szent, sőt, az ember mégis sajnálatot érez iránta, mert tudja, mennyi jóról, mennyi pozitív érzésről marad le pusztán azért, mert jobban érdeklik a külsőségek, mint a belső szépség.

Mimi pont Niki ellentéte. Ő belül, a lelkében és a fejében éli az életét. Emiatt folyton különcnek, sőt bolondnak nézik. Az érdekes az, hogy bár nagyon különbözik Nikitől, ő az egyetlen, aki igazán látja a lányt, és a hibáival együtt is szereti. Van némi sejtetés arra nézve, hogy nem pusztán barátként. Mivel Mimi lelkileg nagyon érzékeny, nem csoda, hogy a démon az ő testét szállja meg, általa üzen a fiataloknak.

A legszimpatikusabb karakter egyébként személyiségre Áron. Kedves, becsületes, önfeláldozó srác, aki teljesen odavan Tamaráért. Viszont pont azért, mert ő igazán jófiú, nem annyira izgalmas olvasói szemszögből, mint Niki és Mimi.

Ami jó, hogy lényegében mindegyik karakter kedvelhető annak ellenére, hogy nem tökéletesek.

3. Nosztalgia

Gyerekkoromban rengeteg horrorfilmet néztem a húgommal, és imádtunk a szobánk biztonságából félni. Ez a könyv ugyanazt az érzést hozta elő belőlem, amit régen éreztem. Izgalmas volt, hogy sosem lehetett tudni, mi történik a következő oldalon, honnan ugrik elő valami félelmetes, mikor kerülnek szembe a karakterek valami igazán rémisztővel.

Jó volt az is, hogy nem lehetett előre kitalálni, mi fog történni nemhogy a regény végén, de még a következő oldalon sem. Szóval valóban együtt izgultam a karakterekkel.

Ami elgondolkoztatott…

A könyv végén történik valami, és Mimi teljesen megváltozik tőle. Kicsit úgy éreztem, hogy ez a nagy pálfordulás nem teljesen reális, hiába a sokk, az ember nem fordul ki ilyen szinten önmagából egyik percről a másikra (vagy legalább is nem ilyen módon). De igazából ez volt az egyetlen dolog, amiben nem feltétlenül értettem egyet. 

Kiknek ajánlom a könyvet?

Azoknak, akik kedvelik az izgalmas és ijesztő horrortörténeteket jól kidolgozott karakterekkel.

Kedvenc idézetek:

„- Nem fogsz hányni? – kockáztatom meg, de Bori csak megvonja a vékony kis vállát.
- És akkor?
Ja, jogos. Ennél rosszabb már nem nagyon lehet (a horrorokban is mindig ezt mondják, aztán mégis rosszabb lesz).”

„– A Bershka! Jézusom! A Bershka!
Mindannyian odanézünk, csak Kristóf kezd vele üvölteni, hogy fogja már be. Aztán ő is abbahagyja, mert rájön, miért mutogat a csaj.
A Bershkából tódulnak kifelé a próbababák. Tépik magukról a ruhákat, cafatokban lógnak a topok, a blúzok meg a mittudoménmik. Mintha a bábuk lázadó szolgák lennének, akik valami gyűlöletes jelmeztől akarnak megszabadulni. A libák felszállnak. Átrepülnek a szökőkút felett, nekiesnek a plexihadseregnek, csípik, marják a bábukat, de azok meg sem érzik, csak jönnek, jönnek tovább. Legalább negyvenen lehetnek. Lassú, kimért léptekkel közelednek, egyértelműen felénk.
Elég fenyegetőek.
A libák feladják. Mintha valami közös tudat mozdítaná őket, felemelkednek, és körözni kezdenek egészen a magasban. A próbababák közben elérik a szökőkút másik oldalán kirakott kávéházi asztalokat. Félrelökik, felborítják, összetörik őket.
– Azt hiszem, most jön a harcos rész – mondja Bori.”

„- Hé! – üvöltöm oda az öregasszonynak. Én sem vagyok normális, hogy nem futok el, mint egy antilop, hanem itt kiabálok. Uramisten, lehet, hogy elkaptam a veszélyvakságot Mimitől meg az anyámtól? Na az baszna be! Ráadásul ennél összetettebb kiáltásra nem futotta, szégyenszemre ennyi jött ki belőlem, csak ez az egyszerű kis „hé”!
De ezt legalább megismétlem még egyszer. A biztonság kedvéért. Hátha az elsőt nem hallotta Mimi gerincének reccsenésétől.
Fordított helyzetben Mimi tutira valami ilyesmit motyogott volna a kezét tördelve:
- Elnézést, hölgyem, azért bátorkodom megszólítani, mert talán elkerülte a figyelmét, hogy éppen tele van a szája a barátnőmmel.”

Értékelés: NAGYON TETSZETT.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT

Wesley Chu: Időrabló – Blogturné

Időutazás! Közkedvelt téma a sci-fi műfajban. A legújabb turnénk témája is ez, hiszen Wesley Chu Időrabló c. könyve eredeti nyelven 2015-ben, itthon pedig 2017-ben jelent meg, így nem csak a regény szereplői, hanem mi is utazunk egy picit az időben. Ha velünk tartotok megtudhatjátok, vajon Chu tényleg tudott-e valami frisset alkotni a témában, ráadásul egy szerencsés játékosunk egy gyönyörű Időrabló példánnyal lehet gazdagabb. 

Gyerekkoromban a kedvenc sorozatom az X-akták volt, rengeteg sci-fi regényt olvastam, és írópalántaként életem első kisregénye is egy sci-fi volt. Aztán valahogy elhalt ez az érdeklődésem, és más irányba terelődött mind olvasóként, mind íróként. Nos, most az Agave Kiadónak és Wesley Chu Időrabló című regényének köszönhetően ismét kedvet kaptam a sci-fi olvasásához és írásához is.

Ami tetszett

1. A világfelépítés

Őszintén, kellett néhány fejezet, mire újra visszaszoktam a sci-fi stílusába, és összeállt a fejemben a kép, hogyan is működik az adott regény világa, de miután ez megtörtént, egyszerűen imádtam a történetet.

Az alapsztori szerint, a Földet tönkretettük, és a külső naprendszer bolygói és holdjai között tengődünk rossz körülmények között. Ahhoz, hogy az emberiség túlélje, a kronotropokra van szükség, olyan időutazókra, akik vállalják, hogy visszamennek a múlt különböző pontjaira, hogy megszerezzék a szükséges élelmet, technikát, fát és egyebeket. Mindezt azonban úgy, hogy nem avatkozhatnak bele a múltba. A KornoCom nevű szervezet felügyeli az időutazásokat, és nagyon szigorúan veszik a szabályaikat. A probléma csak az, hogy egyre kevesebb kronotropjuk van, ugyanis a legtöbb időutazó egy idő után nem bírja már lelkileg azt, hogy annyi szenvedést és halált kell tétlenül végignéznie az utazásai során, és öngyilkos lesz.

Kevesen érik meg azt a kort, amit James. Már ő is az összeomlás szélén áll, amikor nagy lehetőséggel keresik meg. Ha visszamegy a világ összeomlása előtti időbe egy Nutris-platform nevű kutatóbázisra az Északi-sarkon, és megszerez három gépezetet, akkor nyugdíjba vonulhat egy szép bolygóra sok-sok pénzzel a zsebében. A feladatot nehezíti, hogy a történelemkönyvek szerint a platform a visszatérése után kevéssel el fog pusztulni a rajta lévő összes emberrel együtt, így sietnie kell a lopással, nehogy őt is ott érje a vég.

James visszatérve a múltba, a platformon összetalálkozik egy kutatónővel, Elise-szel aki azonnal belopja magát a szívébe, és ő az első múltbeli ember, akinek nem tudja csak úgy tétlenül végignézni a halálát. Ezért elviszi magával a saját jelenébe. Ám mivel megszegte az időutazás legfontosabb szabályát ezzel, üldözött lesz ő is és Elise is.

Az izgi az, hogy Elise a múltban pont azon dolgozott, hogy megmentse a földet a globális klímakatasztrófától, és már majdnem sikerült is visszafordítaniuk a folyamatot, ám ekkor jött a platform felrobbanása. A föld pedig elveszett. De vajon kinek állhatott az érdekében, hogy megsemmisüljön a platform és vele együtt a bolygó megmentésének lehetősége?

Annyi izgalmas cselekményszál van a regényben. Egyfelől tudni szeretnénk, miért történt az a földdel, ami. Másfelől tudni akarjuk, vajon megmenthető-e még a föld akár a múltban, akár a jelenben. Ott van az a nagyon tetszetős szerelmi szál, ami James és Elise között szövődik. És egy izgalmas politikai szál, amelyben kiderül, hogy talán nem is a KronoCom kezében van az irányítás és a látszat csal. Ó, és persze a nagy titok, hogy vajon mi történhetett a múltban James kishúgával, aki egyik pillanatról a másikra szőrén-szálán eltűnt, Jamesnek pedig azóta is lelkifurdalása van amiatt, hogy nem tudta megvédeni.

Azt hiszem, ez már csak így felsorolva is mutatja, milyen összetett a regény, olvasva pedig még inkább az lesz.

2. Politikai szál

Elsőre úgy tűnik, hogy a KronoCom az, ami mindent irányít. Ők felügyelik az időutazást, és így az ő kezükben van a világ irányítása is. Aztán kiderül, hogy a háttérben ott vannak a nagyvállalatok, a pénzesek, és valójában minden úgy működik a jövőben is, ahogyan a jelenünkben. Felfedezhetjük a párhuzamokat, ha nagyon figyelünk…

A politikai szál egyik fontos alakja Levin. Vezető szerepet tölt be a KronoComban, és szívből hisz is abban, hogy amit tesznek, az úgy helyes, és hogy a szervezete a jót szolgálja. Ő tipikusan az az ember, akinek elvei vannak, és azok mindenek felett állnak. A családja, a barátai, még önmaga felett is.

Elvileg negatív karakter, hiszen az ő dolga, hogy James törvényszegését megtorolja. Gyakorlatilag van benne valami, ami miatt az ember nem tudja úgy igazán utálni, és azt várja, hogy végre rájöjjön, rossz embereket és célokat képvisel. Persze, hogy végül megvilágosodik-e, azt nem árulom el, de számomra nagyon érdekes és izgalmas volt az ő történetszála is.

3. Karakterfejlődés

James karakterfejlődése jól ki volt dolgozva. Magának való, lelkileg teljesen szétesett, az alkoholban vigaszt kereső kronotropként kezdi, aki nem törődik igazán senkivel, és mindenkit megpróbál elijeszteni magától. Aztán berobban az életébe (szinte szó szerint) Elise, és a férfi szép lassan elkezd megváltozni szerintem nagyon reális és hihető módon. Ennek talán az az oka, hogy tényleg lassú folyamatot követhetünk végig, nem egyik pillanatról a másikra lesz James személyisége teljesen más.

4. Szerelmi szál

James és Elise közös szála is azért tetszik, mert bár James azonnal kötődni kezd Elise-hez, és Elise ezt viszonozza is, a mélyebb érzéseik és az egymás felé való közeledésük mégis lassan halad előre. Sosem szerettem a bumm bele szerelmi szálakat, sokkal szebbek és reálisabbak azok, amelyekben ki kell várni azt a pillanatot, amikor a karakterek egymásra találnak, és rájönnek,hogy szeretik egymást.

Amin elgondolkoztam…

A regény vége oly sok kérdést hagyott bennem, szóval nagyon-nagyon reménykedem abban, hogy a második részt is mihamarabb a kezembe vehetem. Ez a könyv tényleg visszavezetett a sci-fihez, és emlékeztetett rá, hogy gyerekként miért is szerettem annyira az ebbe a zsánerben tartozó történeteket. Biztos, hogy mostantól az Agave hűséges olvasója leszek, és érdeklődve szemezgetek a sci-fi könyveik közül. Már meg is rendeltem magamnak az egyik regényüket, remélem, az is annyira tetszik majd, mint az Időrabló.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szereti az igazán jó sci-fi regényeket, vagy esetleg szeretné megkedvelni őket.

Kedvenc idézetek:

„- Kérem, segítsen! – sikította a fiú. – Maga bizonyára egy angyal, akit Isten küldött. Keresztény vagyok! Mentsen meg! Szabadítson meg!
James megtorpant. A tűz azzal fenyegetett, hogy bármelyik pillanatban felemészti a szobát. A fiú egészen biztosan nem jut ki innen élve, ha ő nem tesz valamit. De ha így áll a helyzet, a kölyök ennyi erővel halott is lehetne. Megfordult, és megközelítette a halálra rémült nácit.
- Lejárt az időd ebben a világban. Békélj meg az életeddel! Így könnyebben viseled majd az utolsó pillanataidat a Földön.
A fiú talán tizenhat éves sem lehetett. Az arca könnyektől fénylett. A keze kinyúlt, és megragadta James bokáját.
- Kegyelem! A Führert követem. Jó ember vagyok. Jó ember vagyok!
James a rémült fiúra bámult, és visszaemlékezett a saját gyerekkorára, amikor állandó félelemben élt. Szomorúan megcsóválta a fejét.
- Nem vagy az, de ettől függetlenül sajnálom.”

„A KronoCom pár évvel ezelőtt megbízást adott egy tanulmány elkészítésére, hogy megvizsgálják, miért olyan magas az időügynökök körében az öngyilkossági ráta. Néhány tudós azt feltételezte, hogy a túlzásba vitt időutazás káros hatást gyakorol az agysejtekre. James megkímélhette volna őket a felmérésbe fektetett időtől és energiától, ha közli velük, hogy azért váltak a korontropok olyanná, amilyenné, mert szar a meló.”

„A látvány elszomorította. Messzi a jövőben minden sokkal rosszabb volt. A késő huszonegyedik században kevés ehhez fogható, borzalmas hely létezett. A világ kormányai egy generációval korábban összefogtak, hogy felszámolják a szegénységet és az éhezést, és jobbára sikerült is véghezvinniük a céljaikat. A pénzt és az erőforrásokat különböző kutatásokra fordították, mint például a betegségek gyógymódjainak kifejlesztésére, új élelmiszerforrások felfedezésére és az energia-újrahasznosításra. A megfizethető építkezési lehetőségek és a szociális háló kiterjesztését célzó tervek hozzájárultak, hogy ne legyen több hajléktalan ember, sem pedig betegségek. Az országok feloszlatták a hadseregüket, és a béke érdekében lecsökkentették a hadiköltségeiket. Úgy tűnt, hogy minden a lehető legjobban alakul. A civilizáció azonban valamilyen okból kifolyólag letért a helyes útról, és mindaz, amit Elise idejében elértek, elveszett.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 

Nyereményjáték:

Chu regénye egy időutazó a.k.a. kronoember, James történetét meséli el, akinek a jövője annyira mentes az energiaforrásoktól, hogy kénytelen a múltban bányászni értük. Az időutazásnak sok szabálya van, aminek megszegése vagy így vagy úgy, de az életükbe kerül. Ezek közül a legfontosabb: ne változtassák meg az idővonalat. Emiatt csak a katasztrófákat lehet biztonságosan kihasználni.

A mostani játékunk során mi is kronoemberekké váltunk, és visszamentünk az időben egy-egy katasztrófához, hogy megszedjük magunkat ereklyékkel és különféle erőforrásokkal, amikre egy disztópikus jövőben szükség lehet.

A ti feladatotok, hogy kitaláljátok melyik bloggerünk mely katasztrófához utazott vissza. Persze egy kis segítséget is adunk minden állomáson: megadjuk a katasztrófa időpontját, illetve azt is, hogy mivel töltöttük ott meg a mikulás batyuinkat.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Segítség a játékhoz:

1906. április 18
mit hoztunk el: technológiát

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04. 13. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 15. FüggőVég

04. 17. Könyv és más

Nicolas Barreau: Montmartre-i szerelmes levelek – Blogturné

A Park Könyvkiadó jóvoltából idén Valentin-napra is új Nicolas Barreau-történetet olvashatnak a szerző kedvelői. Természetesen, a Blogturné Klub bloggerei sem maradhattak ki egy újabb romantikus párizsi kirándulásból. Tartsatok mi is velünk, s a turné végén megnyerhetitek a regény egy példányát. 

Nicolas Barreau Montmartre-i szerelmes levelek című könyvét az író (vagyis írónő) miatt választottam. Korábban olvastam már tőle egy regényt (Párizs mindig jó ötlet), és annak kellemes hangulata volt, így azt reméltem, ettől a könyvtől is ezt fogom kapni.

Ami tetszett

1. Több mint kellemes

Ez a regény sokkal jobban tetszett, mint amit korábban olvastam Barreau-tól. A stílust ugyanúgy kellemesnek találtam, de a főszereplő karakter személyiségének kidolgozottsága, a veszteség és újrakezdés témája sokkal mélyebbé tette az egész történetet.

Julien Azoulay boldog ember. Író, a könyvei sikeresek, van egy szerető felesége, Héléne és egy csodás kisfia. A tökéletes élete azonban egyik percről a másikra összeomlik, amikor kiderül, hogy Héléne halálos beteg. A felesége elvesztése után csak és kizárólag a kisfia miatt kel fel reggelenként az ágyból. Nem tud írni, pedig a kiadója várja a következő kéziratát, nem képes nevetni, élvezni az életet.

Nagyon jól visszaadja a regény azt, hogy milyen érzés lehet elveszíteni valakit, aki korábban az életünk értelme volt. Mindezt persze férfiszemszögből, férfi személyiséggel. Én teljesen elhiszem, hogy egy özvegy férfi így gondolkozik, így érez, úgy cselekszik, ahogyan Julien a könyvben.

2. A nagy rejtély

A kisfia körüli rutin feladatok ellátása mellett még egy dolog van, amit Julien rendszeresen megtesz. Héléne a halála előtt megkérte, hogy miután „elment”, a férfi írjon neki 33 levelet. Julien úgy építteti meg a felesége sírkövét, hogy abba kerüljön egy titkos rekesz, amiről csak ő tud, a leveleket pedig ebbe teszi be. Ám egyszer csak a levelek eltűnnek, és a helyükbe valaki apró ajándékokat helyez a rekeszbe.

Julien nem tudja, ki lehet a titokzatos személy, aki „válaszol” a leveleire, még az is megfordul a fejében, hogy talán a halott felesége üzen neki a túlvilágról valamilyen módon.

A válasz a kérdésre szerintem egyértelmű volt, én legalábbis azonnal tudtam, ki a titokzatos „szellem”, de így is izgalmas volt a történet, mert végig azt vártam, mikor esik le Juliennek is a dolog. Szóval ebben a történetben nem az volt a fontos, hogy minél csavarosabb legyen, és nehezen lehessen kitalálni, ki a temetőbeli válaszadó, hanem inkább az, hogyan jut el Julien lelkileg addig a pontig, hogy kitalálja a személy kilétét, és szívből örülni is tudjon neki. Ez a folyamat pedig nagyon szép, érdekes és pszichológiai szempontból izgalmas is volt számomra.

3. Cuki gyerek

Julien kisfia, Arthur nagyon cuki kölyök. Egyfelől sajnálja őt az ember, hiszen elvesztette az anyukáját, és bár még nagyon kicsi, tudat alatt akkor is borzalmasan megviselte őt ez a veszteség. Másfelől ő az, aki a gyermeki kis agyával, beszólásaival, cselekedeteivel részben elbűvöli az olvasót, részben segít az apjának túlélni a gyászt.

Szóval bár nem túl sok jelenete van Arthurnak, ami van, azt is sokszor Julien meséli el utólag, de azok feldobják a könyvet. És nagyon-nagyon tetszett, ahogy Julien reagált a falrajzra. Egy igazi, szerető, klassz szülő reakciója volt.

Amin elgondolkoztam…

Mindig érdekesnek találom, amikor egy könyvben bepillantást nyerhetek egy írókarakter életébe és abba, hogyan is működik a regény szerint a könyvkiadás külföldön. A gond csak az, hogy sokszor nem tudom eldönteni, mennyire reális az, amit olvasok. Ebben a regényben például a kiadó vezetője személyesen megy el Julienhez, hogy megérdeklődje, sikerült-e feldolgoznia a gyászt, nem esett-e valami baja, lévén elég sok ideig nem hallott róla a tragédia után, és hogyan halad az írással. A magyarországi tapasztalatokat nézve, ez elég bizarrnak tűnik, el nem tudom képzelni, hogy egyszer csak bekopogjon hozzám a kiadóvezetőm, és érdeklődjön, hogy vagyok egy rossz élethelyzet után, élek-e még, és hogyan haladok az írással. Szóval nekem túl közvetlen a könyvbeli kapcsolat, és azon filózok, vajon külföldön tényleg így megy-e…

Egyébként a könyvben Julien elmondja a következő regénytervét is, ami egyfelől érdekes, másfelől, mintha valahol korábban már olvastam volna egy hasonló regényötletet valahol, de az istenért nem tudok rájönni, hogy hol. Szóval azon töröm a fejem, hogy vajon egy valós könyv tartalmát szőtte bele az író megírandó történetként a regénybe, vagy csak hallucinálom, hogy ismerős a kézirat sztorija…

Az is izgalmas volt íróként, hogy Julien hogyan dolgozza fel a tragédia miatti írói válságát. Többször is megkérdezték már tőlem írással foglalkozó emberek, hogy mit tegyenek, ha megvan a vágy bennük az írásra, de egyszerűen képtelenek írni, mert leblokkoltak valami miatt. Én mindig azt mondtam, hogy akkor egy ideig hagyják a fenébe, és foglalkozzanak mással. Aztán észre sem veszik majd, és már megint ott ülnek a papír/Word előtt a történeteiket írva. Nos, Julien esetében ez a lelki folyamat, ahogy az írásképtelenségből újra lendületet kap, nagyon klasszul fel van építve a történetben, és szerintem teljesen reális.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki kedveli azt az igazi, kellemes francia stílust (még ha az író valójában nem is francia, hanem német, és nem férfi, hanem nő), ezúttal egy olyan történettel összekapcsolva, amelynek igazi mélységei vannak mind témáját, mind főszereplő karakterét tekintve.

Kedvenc idézetek:

„Arthur álma is a temetőben játszódott. Még most is a hideg futkos a hátamon, ha eszembe jut. Teljesen egyedül volt a Montmartre-i temetőben, mesélte. Eleinte ketten együtt mentünk az egyik úton, de aztán egy pillanatra nem figyelt oda, én meg hirtelen eltűntem. Úgyhogy megkereste a sírodat abban a reményben, hogy ott megtalál. Órákig mászkált, eltévedt, sírva és kiáltozva bukdácsolt az utakon és a fasorokban. És végül megtalálta a sírodat. Az angyalos márványkő előtt egy bőrdzsekis férfi állt, és ő, Arthur egészen megkönnyebbült, „Papa, papa!”, kiáltotta.
De amikor a férfi megfordult, kiderült, hogy idegen.
„Kit keresel?”, kérdezte kedvesen az idegen férfi. „A papámat!” „Hogy hívják a papádat?” „Julien. Julien Azoulay.” „ Julien Azoulay? – kérdezett vissza az idegen, és a sírkőre mutatott. – Igen, itt nyugszik, de már régen meghalt.”
És egyszer csak a sírkövön már nemcsak a te neved állt, hanem az enyém is, a nagyié, sőt Cathérine-é és a macskájáé, Zazie-é is. És akkor hirtelen rájött, hogy mindenki meghalt, egyedül van a világon, mint az ujjam.
„Csak négyéves vagyok – zokogta, és páni félelemmel rám bámult nagy gyerekszemével. – Csak négyéves vagyok! – Boldogtalanul felemelte a kezét, és megmutatta négy ujját. – Nem lehetek egyedül.”
Összefacsarodott a szívem.”

„Adtam Arthurnek egy puszit, és röpke pillanatig nem tudtam másra gondolni, csak hogy mennyire vékony jégen járunk, amikor szívünket egy élőlénynek adjuk.
Olyan törékenyek vagyunk valamennyien. Mindennap. Minden órában.”

„És amikor mégiscsak odalopództam a gyerekszobához és óvatosan kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek:
Ott álltak nagy egyetértésben Arthur ágyán, és ujjfestékkel odaadóan pacsmagoltak a fehér nyersrost tapétán. Az ujjfestékes tálkák már majdnem teljesen üresek voltak.
„Mit műveltek itt?”, kiáltottam kissé felháborodva.
„Egy nagyon-nagyon nagy képet szeretnénk festeni, papa – magyarázta Arthur ártatlanul, és a nadrágjába törölte maszatos kezét. – Együtt! És ahhoz a papír nem elég nagy.”
„Ez művészet!”, kiáltotta Giulietta ragyogó szemmel. Csupa-csupa festékfolt ruhájában úgy nézett ki, mint egy kis Papafena.
Szemügyre vettem a tarka napot, fákat, virágokat, felhőket, a madárféléket és emberkéket, és hirtelen nevethetnékem támadt. Miró képei nem sokban különböznek ettől.
„Ez itt Giulietta… ez meg én vagyok”, mondta Arthur két nagy fejű és kis testű lényre mutatva, akik nyitott szájjal és hegyes fogacskákkal nevettek rám. Kerek spirális szemük, dongalábuk, és minden kezükön négy ujjuk volt, az egyiknek rikító vörös haja, amely drótszerűen elállt a fejétől, és hatalmas, rózsaszínű masni volt benne.
Nem túlzok, ha azt állítom, hogy úgy néztek ki, mint a marslakók, de a két név, amely ákombákom betűkkel a két emberke alatt állt, kétségtelenül nagyszerű volt, ha a helyesírás hagyott is némi kívánnivalót maga után:
ATUR + JULETA
„Ejha!”, mondtam elismerően.
„Látod. Giulietta, a papa szerint tök jó.”
Várakozásteljesen rám bámultak.
Elhatároztam, hogy jó fej papa leszek, és hidegvérrel elviselem a történteket.”

Értékelés: IMÁDOM.

Ha kíváncsi lettél, itt megvásárolhatod a könyvet: KATT 

Nyereményjáték:

A kötet egyik kulcseleme a levél, így - talán kevésbé meglepő módon - a turnéhoz kapcsolódó nyereményjátékban olyan történeteket keresünk, melyekben szintén fontos szerep jut a leveleknek. Minden állomáson találtok egy-egy fülszöveg(részlet)et. A feladat az, hogy megtaláljátok, mely könyv fülszövegét olvashatjátok, s a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Fülszövegrészlet a játékhoz:

Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

04. 10. Deszy könyvajánlója

04. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út

04. 14. Szembetűnő