A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átalakítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: átalakítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 3., szombat

Kettőt magamnak

Ritkán jutok el odáig, hogy magamnak is varrjak, pedig ötlet is, hozzávaló is van. Egy tavaly készült átalakítást, és egy idén befejezettet hoztam most megmutatni.
Az első egy kicsit szűk, kicsit rövid pulcsi, meg egy szoknya egy részének házasságából született kardigán, a Pinterest-en látott pulóver átalakításokon felbátorodva:


A másik pedig egy turkált, sötétkék, túl nagy, garbónyakú pulóver átalakulása csinos, ünnepi, de mégis meleg felsővé. Eredetileg ebben akartam szilveszterezni, de persze nem készült el addigra. Sebaj, így ez lett az idei első elkészült darab:


Remélhetőleg idén még több jó fazonnal is gyarapítom a saját ruhatáramat (is).

Folt. köv.

2013. október 21., hétfő

régi szekrényből újat, mandalákkal


Egy csúnya, narancsszínű szekrényt a kidobás helyett inkább légies és modern darabbá változtattunk alig egy óra alatt. A szekrény vizes zománc alapozást kapott, amire marker tollal rajzoltam a henna firkát. 
Ha kiváncsiak vagytok a részletes beszámolóra, nézzétek meg a bejegyzést  a Sublót blogon: 


Szép hetet!



2013. szeptember 10., kedd

Egy 13 éves szék új élete

Íme egy kis segítség, ha te is hasonlóba fognál:


Hála a nagyiparnak, a műanyag alkatrészek kiválóan bírják az éveket, a fémek szintúgy, mindössze pár csavart kellett kicserélnem... Kár lett volna kidobni.:)

Az eredményről képek itt!

2013. május 4., szombat

Kikopott farmernadrág recycling

Avagy hogyan újul meg egy nadrág új funkcióval.

A http://vicakreativdolgai.blogspot.hu/ -n leírás található.

2013. február 13., szerda

Párnahuzatból nyári ruha

Egy másik, turkálóban szerzett párnahuzat került a varróasztalra. Ezt a tarka csíkos darabot akkor vettem, mikor Gréti keresztlányom szivárványruhát rendelt magának. Bár a színezése, és a mintája megfelel a kérésnek, az anyaga kissé kopott, így ebből végül nem egy királylányos ruhát készítettem, hanem egy felkapós, nyári szaladgálósat. Kijött mellé még egy kendőcske is, plusz a kilométernyi ferdepánt a felsőrész szegéséhez és a kötőkhöz.


Kezdő varróknak, és kisgyerekes anyukák figyelmébe ajánlom a turkálók lakástextil részlegét, remek anyagokat lehet beszerezni. ;o)

2012. október 26., péntek

Negyedik szék

Megszépült a negyedik, vasszék is, már nem a régi mustársárga förmedvény fedi...

"Az égő csipkebokor" ószövetségi témát választottam megjelenítésre, mely gyermekeim református iskolájának készült ajándékba.

Továbbiak a Fából fabrika blogon!

2012. október 22., hétfő

székkárpit - férjem nadrágjából :-))

















Az anyag is alkalmas, a méret is megfelel, a színe is tuti.
Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy férjem tudtán kívül nekiessek pantallójának

Képeket és a részletes leírást a Fából fabrika blogon találjátok

2012. október 16., kedd

hajpánt, fülvédő a kukából


Valójában már kezdett lendülni a kezem, hogy kidobom a maradék fecniket, mikor bevillant ...
Milyen boldog is lenne lányom, egy belőlük készült rózsás fülmelegítő birtokában.
Így is lett.
Eredeti bejegyzés  a Fából fabrika blogon olvasható.

2012. augusztus 24., péntek

faágból készült kokárda

Egy kiszáradt fa kelt új életre, kokárdában testet öltve. Kárpátaljára készültek ajándékba ...

A Fából fabrika blogon megtalálható a részletes készítési leírás is.

2012. július 30., hétfő

Újrahasznosítás : szoknyából szoknya


Turkálós beszerzés ez a hosszú szoknya . Nagyon megtetszett az alján található díszítés, így a kosaramban kötött ki ( már vagy jó egy éve). Táskát gondoltam készíteni belőle. Most a szekrény pakolás közben pont a kezembe került. És inkább a tetejéből egy szoknyát láttam meg a kereszt lányomnak.
A méret pont jó, csak a hossz  hosszú. Így az alját levágtam, majd valamikor lesz belőle egy táska. :-)
A szoknyát beszegtem, csipke szalagot varrtam végig az alján, gomb virággal díszítettem.


A kis tulajdonosa szombaton már nagy örömmel birtokba is vette.

Egyszerű, de nagyszerű átalakítás.

http://vicakreativdolgai.blogspot.hu/

2012. június 27., szerda

babaágy, régi fából














Amikor a hulladék deszka átalakul játékággyá....
Hamar elkészültem velük, így bátran ajánlom kezdő barkácsolóknak is.
Aki kíváncsi a hogyanjára, a Fából fabrika blogon megtalálja.

2012. június 2., szombat

fagöcsört, mint ajtótámaszték















Ez a munkám többszörösen is régiből új. Egyrészt a fadarab hulladék volt másrészt kb. 10 éve készült el, azóta minden nap használjuk és csak ma villant be, hogy: JÉÉÉ!, ez nincs fent a blogon.

Sürgősen pótoltam a hiányt, melynek leírását
a fából fabrika blog bejegyzésében
nézhetitek meg.

2012. június 1., péntek

Újabb felújításom

Hogy, hogy nem, ismét előkerült a suliból egy régi vaskeretes szék. Persze nem hagyhattam annyiban a dolgot, így nekiestem és ez lett belőle. A másik mellett kap helyet, így hasonló látványúvá alakítottam az újonnan elkészült széket is. Bővebben, több képpel a fából fabrika blogon, ITT TALÁLJÁTOK.

2012. május 16., szerda

felújított asztalka


felújított asztalka


before

after

A Vaterán lőttem ezt a kis fonott szettet a gyerekeknek a kerti kakaózásokhoz, az asztalka tetejét persze lecseréltem.Volt otthon egy nem használt Ikea fa forgótál, ez lett a lap, egy szép textilt terveztem rákasírozni,
de mivel kerti garnitúra, ezért fontos volt, hogy vízhatlan és strapabíró legyen.

A nagyon egyszerű átalakítás lépéseit megnézhetitek itt:

http://sublotblog.blogspot.com/2012/04/felujitott-asztalka.html

2012. május 2., szerda

brokát függönymaradékból fotelkárpit

Anyósoméktól átmentett régi fotelt kárpitoztam.
A huzat másnak a szemetéből került ki, nekem viszont kapóra jött ez a pazarlás!

A Fából fabrika blogon régi huzattal is megtaláljátok, sőt a készítési leírások közé is felkerült...

Egy szoknyából három

Végy a turkálóban egy csodás, menyasszonyi ruha alá való, enyhén harangformájú, alján szép, húzott, keskeny madeirával díszített alsószoknyát! Tedd félre, feledkezz el róla... Aztán keresd elő, mikor grófkisasszony jelmezt készítesz! Mivel az alsószoknya dereka szalaggal behúzható, egyszerűen vágd le a kellő hosszt, majd az aljára, szorosan berakva varrj duplán hajtott tüllfodrot, és kész:


Az eredeti alsószoknya gyönyörű alját pedig vágd két félbe, és az oldalak összevarrása után, varrj a tetejére dupla gumiházat, fűzd be, és íme, két csodásan pörgő szoknya a két kisebb keresztlányodnak:


Így lesz egy szoknyából három. :o)

2012. április 20., péntek

farmerszoknyából székkárpit

Egy régi, szocreál stílusú széket modernizáltam, és régi magyar mintával díszítve eklektikus külalakúvá változtattam.

A kárpit turkálóból beszerzett, kiszuperált farmerszoknyából készült...

További tudnivalók
a Fából fabrika blogon.


2012. április 1., vasárnap

farmernadrágból kerti virágtartó

Általam kedvelt színű, ámde használhatatlan méretű farmernadrágot alakítottam át virágtartóvá.

További képek és néhány plusz hozzáfűznivaló a fából fabrika blogon  itt és itt olvasható.

2012. március 13., kedd

ecsetnyélből "tündérpántlika"

Na nehogy má' veszni hagyjam...
Sittből megmentett, rászáradt zománcfestékes ecsetet újítottam fel,

 
lett belőle Rege lányomnak szalagos játék.
Táncol és varázsol vele, ragyog az arcocskája...


2012. január 21., szombat

új blog született....

Kedves Újrahasznosítók!

Figyelmetekbe ajánlom új blogomat, ahol rengeteg lakberendezési ötletet, akár házilag is elkészíthető díszeket, szép tárgyakat láthattok, régi és talán pusztulásra ítélt alapanyagokból...

Csak a természet kincseiből válogatok; újraélesztett fa, kukoricacsuhé, vessző a fő vezérvonal.
Saját munkáim mellett számos hivatkozást is találtok, melyek ihletet adnak.

Nézzetek be; remélem tetszeni fog a FÁBÓL FABRIKA: http://fabolfabrika.blogspot.com

Sziasztok:Zita
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...