A tavaszi kert évről évre lenyűgöz. Olvastátok már Francis H. Burnett Titkos Kertjét? Ha nem, feltétlenül tegyétek meg! Gyermekkorom kedvenc könyve, tucatnál is többször lapoztam végig, ittam sorait. Már két csemetém is megismerkedett vele, esténként fejezetről fejezetre olvastam fel nekik a kis Mary Lennox és Colin úrfi magával ragadó történetét.
És ha hiszitek,ha nem, egy titkos kertünk is van! Nem is messze az otthonunktól. Már rég elhagyták, nem művelik és a természet kezdi lassan begyógyítani az ember keze munkájának nyomán keletkezett "sebeket". A lányokkal gyakran elmegyünk és bekukucskálunk a nem létező ajtón, megcsodáljuk az épp előbúvó, vagy teljes pompájában virító ezerféle virágot, melyek utat törnek maguknak az avaron keresztül, felkapaszkodnak a lecsüngő ágakra, vadul burjánzanak a fű közt, az érintetlen talajon. A kismadarak kedves fészkelőhelye ilyentájt. Ugyan kitől is félnének? Varázslatos világ. Olyan jó egy kicsit leülni, figyelni a TERMÉSZETET. A hétvégén is meglátogatjuk. Eszembe jutott, hogy legutóbb, amikor kint jártunk, halk neszekre lettünk figyelmesek. Késő ősz volt már, a fagy is megkóstolta a csipkefa bogyóit. Mintha kacagás, motoszkálás hallatszott volna. De nem ám a távolból! A kis faház omladozó, mohos deszkái közül érkezett. Tanakodtunk mi lehet. Manócskák? Bizonyosan játszadoznak még egyet a gyenge napsütésben. Így jöttünk hazafelé hármasban, hosszú meseszőnyeget szőve.
Azóta eltelt a tél, ismét ébredezik a titkos kert, én pedig, mint javíthatatlanul gyermeki lélek, még mindig úgy hiszem: lakik ott valaki. Az elmúlt napokban tojásmelegítőket készítettem egy csapat lelkes főiskolás lány társaságában, Zsike barátnőm invitálására. Ahogy jöttem haza, már épp esteledett, az autóban ülve azonnal tudtam, az én darabom más lesz. Nem a reggeli lágy tojást fogja átölelni!
Manósipkává változott.
