Olav H. Hauge

(Norwegian, 18 August 1908 – 23 May 1994)

.

Photo: Odd Nerbø BT

 Source: Haugesenteret

 *

The Everyday 

The great storms
are behind you now.
Back then you never asked
why you were or
where you came from, where you were going,
you were simply a part of the storm,
the fire.
But it’s possible to live
in the everyday as well,
the quiet gray day,
to plant potatoes, rake leaves,
or haul brush.
There’s so much to think about here in this world,
one life’s not enough.
After work you can roast pork
and read Chinese poetry.
Old Laertes cleared brambles
and hoed around his fig trees,
and let the heroes battle it out at Troy.
 
*

This is the Dream
[Det er den draumen] 
 
This is the dream we carry through the world
that something fantastic will happen
that it has to happen
that time will open by itself
that doors shall open by themselves
that the heart will find itself open
that mountain springs will jump up
that the dream will open by itself
that we one early morning
will slip into a harbor
that we have never known. 

Translated from Norwegian by Robert Bly and Robert Hedin

_______

Olav H. Hauge
The Dream We Carry: Selected and Last Poems 

Copper Canyon Press, 2008

*


Det er den draumen

Det er den draumen me ber på
at noko vedunderleg skal skje,
at det må skje –
at tidi skal opna seg
at hjarta skal opna seg
at dører skal opna seg
at berget skal opna seg
at kjeldor skal springa –
at draumen skal opna seg,
at me ei morgonstund skal glida inn
på ein våg me ikkje har visst um

Photo: Bodil Cappelen

Hétköznap

Megint elértek
a vad viharok.
Nem kérdezed most,
miért vagy,
hogy honnan és hová.
Csak állod a vihart,
a tüzet.
De jönnek csöndes,
szürke
hétköznapok is.
Kiültetni a krumplit, gereblyézni az avart,
gallyat szedni,
annyi mindennel nem kell törődni a világon,
hogy nem is elég rá egy emberélet.
Dolog után szalonnát süthetsz,
szemelgethetsz kínai verseket.
A vén Laertes venyigét nyesett,
felásta a fügekertet,
s hagyta a hősöket, verekedjenek csak Trója falainál.
 

Székely Magda fordítása

*

Azt az álmot

Azt az álmot hordtam én,
hogy megtörténik a csoda,
hogy a törvény a csoda –
hogy az idő kinyíl,
hogy a szív kinyíl
hogy az ajtó kinyíl
hogy a hegy kinyíl
hogy a forrás kinyíl –
hogy az álom kinyíl,
hogy én egy reggel olyan öbölbe
siklok, amiről nem tudtam soha.

_{^{Nagy László fordítása}}

 _{^{Olav H. Hauge & Rolf Jacobsen}} 

_{^{Photo: Jan Erik Vold}}

_______________

TÉLI LEVÉL, Tizenkét norvég költő
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976

Rolf Jacobsen (Norwegian, 1907—1994)

.

The Silence in Trees

At night when the small ensembles head home
and all the drums are tired of drumming,
tall trees stand along the streets like gates
of soundlessness, like high candelabras
before a Gothic universe we cannot grasp.
The golden saxophones are packed away
like dolls on pink silk cushions
— car doors slam shut with brief bangs
and taxis dart away to east and south
— the big tuba is lashed down on the roof
like a toy elephant with huge ears
and the clown goes home
and the singer with the big calcium smile,
and Clarissa, the nude dancer, goes home
to unclothe her heart before the face of sleep,
each cigarette glow tiredly shuts its eye
and everything's wiped off the slate of night
by a soundless hand
so the silence of trees will come out.

For soon all the sounds in the world will go home to sleep
and all the colors will get tired of coloring
and travel away from us to who knows where
and everything will be rubbed out by soft cloths
as now, tonight, by powdered-silver rain
over all the parks looming like gates
to a kingdom we once left behind
and the silence will break out
in all the trees.

Translated by Roger Greenwald



*


Fák némasága

Éjjel, mikor a zenekarok mind hazamennek,
s a dobok is fáradtak már dobolni,
az útmenti fák úgy magaslanak, mint
a csönd kapui, roppant gyertyatartók
a mindenség gótikus katedrálisában.
Mint babákat, az arany szaxofonokat
rózsaszínű selyempárnákra rakják
— autóajtók csukódnak kurta kattanással
s taxik szaladnak tova délnek és keletnek
— a tetejükre kötözött óriástubával
olyanok, mint holmi nagyfülű játékelefánt,
s elmegy a bohóc is haza,
s a kálcium-mosolyú énekes,
s Klarissza sztriptíz-táncosnő is hazamegy, hogy levetkezze
az álom arca előtt kiürült szívét,
lehunyja szemét minden cigarettacsonk,
s az éjszaka táblájáról egy hangtalan
kéz mindent letöröl,
hogy fölerősödjék a fák nagy némasága.

És hazatér aludni a világon
minden zörej,
elfáradnak a színek színesedni,
s elillannak előlünk észrevétlen,
s letörölnek mindent a puha törlőrongyok,
ezüstös, porfinom eső
terül szét a parkok fölött,
valószínűtlen világ, honnan egykor jöttünk,
s melyben minden fa némasága megnő
s előtör.

Sulyok Vince fordítása


[Téli levél, Tizenkét norvég költő, Európa, 1976]

                                                                           André Kertész


.

.............................................................................................................................................................................................................................