go green

Nagyon szép ajándékokat kaptam karácsonyra és a születésnapomra, ma mégis egy olyan különleges dolgot kaptam, aminek extrán örültem. 

Egy barátnőmtől kaptam őket arctisztításhoz, vattapamacs helyett, a feketével érdemes a szemfestéket/szempillaspirált lemosni, a másik jó az archoz. Utána meleg vízben kinyomkodod őket, hetente kétszer pedig bedobod a mosógépbe. Annyira örülök nekik. 

back to blogging

Az egyik fogadalmam az új évre, hogy visszatérek a rendszeres blogoláshoz. Igaz, hogy pozitívum, hogy idén lényegesen kevesebbet üldögéltem a laptopom előtt, mint szoktam, és jó lenne, ha ez így is maradna, erre mégis szeretnék mindig időt találni. Hiányzik, hogy szépen leírjam a napi örömöket és a nehézségeket, hogy odafigyeljek arra, mit lehetnek ide kreatívkodni, és hiányzik a közösség is, a kialakult beszélgetések. Azt hiszem, évek óta nem írtam ilyen keveset, mint idén, igaz, az aktívan eltöltött óráim száma is csúcsokat döntögetett. Most, a téli szünetben, mióta befejeződött a suli, egyetlen délutánt-estét pihentünk, és nem volt egy olyan nap sem, mikor addig aludtunk, ameddig akartunk/tudtunk - de nem volt extrém módon kimerítő, és holnap végre aludhatok.

home is where he is ❤

Barni nagyon karácsonyfa-ellenes, és én is egyre inkább érzem, hogy kegyetlenség, amit a sokezer szép fenyővel művelünk, csak hogy 2 hét múlva kibasszuk őket a szemétbe. De mégis, az első közös karácsonyunkra mindketten úgy éreztük, hogy kellene egy igazi, szép fenyő, és végül vettünk is egy nem túl nagyot, de gyönyörűt. Barni tette rá az égőket, és én díszítettem fel, azzal a kb 15 piros dísszel, amit otthonról hoztam, a pici, kockás textil fenyőkkel, a manókkal meg az angyalkákkal. Csodás lett, meleg, letisztult, barátságos. Csináltam néhány fotót a lakásról, és átküldtem a lányoknak, akik még sosem jártak itt. És nagyon fura volt, de azt írták mind, hogy mennyire otthonos, milonkás, színes, kedves ez a lakás, nem is olyan pici, és teljesen más, mint amilyennek az én leírásom alapján elképzelték. N

Voltunk otthon, Vácon karácsonyozni a családommal, és megint olyan érzés, mint amikor Genfben éltünk: már nem a szép, tágas, duna-parti lakásomban érzem magam otthon, nem is látom már olyan csodaszépnek és kényelmesnek, elkezdtem látni a hibáit is. Itt vagyok itthon, Budapesten, a szűk kis 38 m2-n, ahol az erkélyünk alatt suhan el a villamos. Most először én is olyannak látom ezt a lakást, mint a lányok: otthonosnak, színesnek, kedvesnek, kényelmesnek, és már én sem érzem olyan picinek. Én azt hiszem, megérkeztem ide a szívemmel is.

Ezt pedig Edynél olvastam, sajnos nem tudom, honnan idézi, de így érzem most én is: "A szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek a boldog emberek."

jó

Az a baj ezzel az időszakkal, hogy már csak jobbra dőlünk, balra dőlünk, filmet nézünk, dalt tanulunk, karácsonyi műsorra készülünk. Kicsit az van a levegőben, hogy már sokkal hasznosabb lenne az utolsó 1-2 napban otthon maradni. Egy hete derült ki számomra, hogy pénteken este van itt a suliban a céges vacsi, már délutántól együtt főzünk és készülünk, eszünk, iszunk, majd utána TÁNC. Karácsony előtti pénteken. Miért? Ráadásul egybe esik a pasim oldaláról A Baráti Vacsival is, amire hónapokkal ezelőtt lebeszéltük a dátumot. És most nem tudom, mit csináljak, iszonyúan illene ott lennem, de közben övön alulinak érzem az időpontot, szerintem nem szép dolog elvárni, hogy itt legyünk, nem tudom, éjfélig, 2 nappal karácsony előtt.

Ma elmentem és kipróbáltam a Corvin köznél lévő Life Fitnesst. Írt egy nagyon cuki olvasóm, hogy neki van egy ingyen belépője oda, amit a bérletéhez kapott, és mivel másnak nem tudja odaadni, használjam fel én, ha gondolom. Nem volt rossz, mondjuk ha ide járnék, valószínűleg elmennék személyi edzőhöz párszor, hogy segítsen megismerni a gépeket. Azért lenne jó ez a terem, mert útba esik hazafelé, és letudnám suli után a mozgást. Ezt mondjuk mindig elmondom, de tény, hogy amióta beköltöztem Budapestre, sokat mondok, ha hetente egyszer sikerül mozognom valamit, és ez olyan rossz, mert Vácon nagyon szépen, lelkesen jártam, általában suli után, jól is éreztem magam a bőrömben nagyon. Na majd talán most. 

Hazafelé vettem kaját, és a tegnapi almás, fokhagymás csirkecomb mellé tökmagolajas céklát vacsoráztam - a lidlben lehet kapni előfőzve, nagyon jó cucc, néha megbolondítom almával, pirított dióval, de így magában, a tökmagolajjal, meg a füstölt sópelyhekkel, amit Pillától kaptam, szintén mennyei volt. Az is jó a mozgásban, hogy utána ösztönösen igyekszem fegyelmezetten enni. 

Fergetegesen jó érzés, hogy mindjárt itt a szünet és a karácsony. Hétfőn Barni családjánál leszünk, utána pár napot az én kis famíliámmal - de előtte itt az egész hétvége, hogy kettesben legyünk. Vasárnap lesz az első évfordulónk, elhiszitek? Hálás vagyok ezért a bolondos, vicces, csupa szív fiúért a tindernek, sokszor eszembe jut a fáradt, kialvatlan képe, amikor először találkoztunk, nagyon tetszett nekem, de akkor még eszembe sem jutott volna, hogy ez lesz belőle. Szombat reggel fogunk karácsonyfát díszíteni, meg talán megnézzük az óbudai karácsonyi vásárt, aztán csak játszunk, filmezünk, ünneplünk. 

Úgy érzem, az én szívem már most ünneplőben van. Ma tök véletlenül egy régi típusú fényvillamossal jöttem haza, ami belülről is fel volt díszítve mindenféle retro dísszel, az emberek ajándékokat, meg nagy halom mandarinokat cipeltek, és látszott az arcokon, hogy mindenki teljesen csordultig van ezzel az apró, délutáni csodával, én is mosolyogva sétáltam utána haza. 

Pénteken kicsit jobban voltam, hajnalban keltünk, hazahozott a pasim, egészen romantikus volt együtt autózni Vác felé kora reggel, abban a tudatban, hogy hamarosan lesz kiskutya, várnak a szülök, meg mindenféle jó dolog. Mondjuk az nem volt olyan jó, hogy negyed 8-kor már ott szobroztam a házidokim rendelője előtt, első voltam, és így is fél 10-kor, kb tizedikként jutottam be. Elképesztően lassú ez a doki. Egyébként váltok is most egy budapesti orvosra, csak még el kell intézni a dolog adminisztrációs oldalát.

Utána megnéztük anyuékat, reggeliztünk, majd a pasim ment a dolgára, én pedig bevettem a gyógyszereket, amiket kaptam, csináltam egy hatalmas kancsó teát, és nekiálltam pihenni. Ma már egészen jól voltam, csak a gyomrom fáj nagyon még mindig. Olvastam egy csomót, kijavítottam 24 szintvizsgát, megnéztem néhány filmet, aludtam, itt aludt az unokahúgom, kicsiket sétáltam a kutyával - és ennyi. Illetve ma délelőtt elugrottam kajáért meg a DM-be, és tök véletlenül összefutottam Violet bloggerrel, az nagyon vicces volt. Meg elmentem a nagynénémhez egy órára - szegény, neki nincsenek gyerekei, és nagyon magányosnak tűnik, most, hogy nem lakom itthon, én is sokkal ritkábban jutok el hozzá. Ma sütöttem anyuéknak pisztrángot citrommal, fokhagymával, salátával - a lidl-ben kb 1200 forint két csodaszép pisztráng, ami hármunknak bőven elég, nagyon szeretem ezt a receptet. Ma volt egy kis bűntudatom, hogy nem dolgoztam, mondjuk nekem akkor is szokott lenni, ha mondjuk lázasan fekszem, vagy kórházban vagyok. Az, hogy helyettesíteni kell, amikor nem vagy bent, teljesen megöli a szabadság érzését, akkor is, ha az épp betegszabadság (másmilyen szabim amúgy nekem nincs). 

AZ előbb megnéztem magam a tükörben, és még smink nélkül is teljesen kipihentnek tűnök, ilyet meglehetősen régen láttam már magamon.

Úgy egy hónapja beolttattam magam influenza ellen, mert sokan azt mondták, hogy annak, aki gyerekek közt dolgozik, mint én, érdemes. Nekem eléggé rossz tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, mert egyszer már kaptam influenza elleni védőoltást, pont akkor, amikor olyan durva járvány keringett, hogy kismamák haltak meg miatta, nekem pedig mindkét sógornőm terhes volt épp, úgyhogy az egész család elzarándokolt a rendelőbe, és kértük a vakcinát. Igen ám, csak pont az oltás után sikerült benyalnom a vírust (vagy már bennem volt, ezt nem tudjuk), és olyan beteg lettem, hogy egy hétig biztos voltam benne, hogy ezt nem élem túl, olyan magas lázam volt, hogy éjszakánként többször kellett hideg vizes lepedőbe burkolóznom, hogy levigyük, napokig nem ettem, épp hogy nem kerültem végül kórházba. 

Na ezt csak azért mesélem, mert ma reggel full betegen ébredtem, minden izmom és izületem fájt. Végül bementem dolgozni, de amikor épp nem volt órám, ültem a helyemen és rázott a hideg. A hazafelé utat már úgy éreztem, nem bírnám ki, úgyhogy Barni eljött értem autóval és hazahozott, azóta pedig alszom és szenvedek. Mivel a gyomrom is iszonyúan fáj, abban reménykedem, hogy ez csak valami vírus, és 1-2 nap alatt átmegy rajtam. Már szóltam, hogy van rá esély, hogy nem tudok bemenni holnap, meg akkor ugye szombaton sem (merthogy munkanap a sulikban is, mekkora baromság már). Ha így lesz, holnap haza kell mennem a háziorvosomhoz Vácra, ahová egy fél nap bejutni, és akkor szerintem ott fogok lábadozni.

let's play

Na tessék, ennyit tudtam tenni újrahasznosítható adventi koszorú-ügyben: 

Szóval igazából nem rosszak a dolgok. Tegnap elmentünk vásárolni, elég sokat fizettünk, de a vásárláshoz megkaptuk az új lidlis Széll Tamás szakácskönyvet, amiről, nyilván mivel 'ingyen' kaptuk, azt gondoltam, hogy biztosan béna lesz. És ehhez képest ma délután majdnem két órán keresztül olvasgattam és osztottam meg Barnival, és bejelöltem vagy 15 receptet, amit majd meg kell főznöm, és még egy csomó volt, ami instant nyálelválasztást idézett bennem elő. Az is tetszik, hogy nem csak receptek vannak benne, hanem szépen, részletesen elmesél néhány (számomra eddig ismeretlen) elkészítési módot, például hogy hogyan kell habzó vajban megsütni dolgokat, de azt is lépésről lépésre elmondja, mi a jó steak titka. Amúgy eléggé húshangúlyos szakácskönyv, de én majd ellensúlyozom a jó kis zöldséges kajáimmal. 

Egyébként vasárnap sütöttem sajttal töltött csirkemellet vajjal és fokhagymával (szigorúan sütőben), hozzá meg sütőben sült krumplit, párolt borsót, brokkolit és karfiolt. Közben beszéltem anyukámmal telefonon, meséltem neki (mi mindig beszélünk evésről és főzésről), és mondta, hogy ehhez milyen finom lenne egy kis meggy- vagy áfonyaszósz, és eszembe jutott, hogy tééényleg, van a hűtőnkben egy üveg meggybefőtt, úgyhogy lett hozzá tejföllel behabart meggyszósz. Nem hiszem, hogy ennél finomabb menüt el tudnék képzelni. A saját főztöm sosem tudom olyan nagyon értékelni (az mindig ezerszer finomabb, amit más rak elém), de ez egyértelműen 10 pontos lett. 

Esténként pedig játszani szoktunk. Barni nagyon sok jó dolgot hozott az életembe, de az egyik, amiért igazán hálás vagyok neki, az a játék, én a monopolyn és a römin kívül nem nagyon játszottam soha. Egy csomó társasjátékra megtanított, és nagyon élvezem. Most épp egy olyan játékra vagyunk ráfüggve, ami egy nagy, kerek pálya, és fakorongokat kell pöckölni, kiütve a másikat és a pálya közepére juttatva a saját korongjaidat - látom, hogy ez is óriási szerelem lesz. 

Ajánljatok jó társasokat légyszi!

her morning elegance

Néha olyan nehéznek érzem az életet. 

Pénteken megint edzettünk és szaunáztunk Pillával közösen, remélem, hogy ebből hagyomány lesz. És pont meséltem neki, hogy milyen jól érzem magam, helyrerázódtak a dolgok, kicsit mintha megtaláltam volna volna magam ebben az új élethelyzetben. Elmúltak az indokolatlan, gyilkos rosszkedvek, a pasim újra örül, hogy visszakapta a vidám Milonkát, én meg főleg, hogy visszakaptam önmagam, szóval minden megy a maga útján. Erre tegnapra és mára sikerült annyira összezuhannom, hogy ma reggel eszembe jutott, hogy nem bírom végigcsinálni a napot, főleg, hogy nyílt nap volt nálunk, és be is jött egy csomó külsős megnézni az óráimat. Persze aztán összekaptam magam, de hát na. Elkezdett nagyon megviselni a pszichológusnál töltött idő. Bármiről, de tényleg, bármiről beszélek, a munkámról, a kutyáról, a barátaimról, tényleg, bármiről, olyan érzelmeket vált ki belőlem, hogy folyamatosan nyelem a könnyeimet és legszívesebben zokognék, csak hát igyekszem nem idiótaként viselkedni, és értelmes párbeszédet folytatni inkább. Azon gondolkodtam, hogy ezeket az érzelmeket én vajon ilyen szinten elnyomom, és alig várják, hogy kitörjenek? De miért nyomom el? És hol vannak ezek bennem normál esetben? Hm. 

Na és tegnap délután valahogy rajta maradtam ezen a vonalon, úgy sütöttem a túrókrémes meg nutellás palacsintákat, mint maga Anna Karenina, a tragikus sorsú hősnő, és reggel is úgy keltem, hogy a metrón (fú, ez a reggeli metrózás életem megrontója) megint egy küzdelmes filmdráma szereplőjének láttam magam, akinek a világ minden gondja nyomja a vállát. Nyilván látom magam kívülről, és tudok is nevetni magamon, meg néha szégyellem is, hogy mit össze nyűglődöm, mikor olyan jó minden, de tényleg, majd elmesélem azokat is.

Ma beszéltem egy csomót telefonon a sógornőmmel, és mesélte, hogy Panna, az unokahúgom nagyon szenved minden reggel, mikor fel kell kelni és iskolába kell menni. Kifejezetten szomorú és szenved olyankor. Én ebben annyira látom magam, gyereknek is ilyen voltam én is, anya kis trükköket talált ki, hogy jobban érezzem magam. Közben felnőttként én megtanultam szeretni a reggeleket, élvezni, hogy van ilyenkor egy kicsi időm magamra, a hosszú zuhanyt, a hajmosást, a reggelit, a kávé fölött ücsörgést, a de gondolom, ő még csak annyit lát ebből, hogy halálosan korán van, nagyon álmos, és kell menni a suliba szívni. 

Tiny

Elképesztően közeledik az év vége, csak kapkodom a fejem. Szuper kis egyedi adventi koszorút rögtönöztem egy Butlers-túra alkalmával, illetve hát nem koszorú, és adventi is csak annyiban, hogy van rajta négy gyertya. A pasim mondjuk azt mondta rá, hogy giccses, de már megszoktam, hogy a férfiak nem értik a környzetem szépítéséért tett erőfeszítéseimet, értitek, színes biszbaszok, matrjoska babák meg szemüveges cicák, de azért rám szokták hagyni. Kicsit mindig dolgozunk rajta, hogy szebb legyen a lakás, vettünk új szőnyeget, elhoztam otthonról a színes étkészletet és az evőeszközöket. A legnagyobb nyűgöm pedig az volt, hogy az edényszárító a gázrózsák tetején volt, így ha akár egy tojást is főzni akartam, akkor el kellett pakolni a száradó edényeket, szóval kétszer meggondoltam - de vettünk az ikeában falra szerelhető csepegtetőt, a fiúk pedig felfúrták nekem a héten, úgyhogy most teljes a boldogságom. De tényleg, azóta szerintem minden nap főztem valamit, előtte pedig kétszer meggondoltam. Van még néhány ötletem, hogy hogyan lehetne jobban kihasználni a teret, és egyúttal praktikusabbá és kényelmesebbé tenni a lakást, különös tekintettel a konyhára, ha már a saját lakásomat nem tudom ideteleportáltatni. 

És ha már a lakás méreteiről van szó: őszintén szólva azt sem igazán tudom, a karácsonyfát hová rakjuk.

hi mike

A Mikulás egy nagy üveg Bailey't hozott nekem, így utólag átgondolva arra kell, hogy jussak, hogy valószínűleg semmivel nem tudott volna ügyesebben hozzájárulni a vidám decemberi hangulatomhoz. Azt gondoltam, egyébként, hogy gyilkos lesz ez a hét, de végül a nyögvenyelős reggeli felkeléseket leszámítva minden ment szépen a maga útján. Csütörtökön mindig értekezletek vannak, tegnap is volt suli után munkacsoport, és most először éreztem, hogy igazán a közösség része vagyok, nagyon cuki az angolos részleg. Mondjuk ebben közrejátszott, hogy volt finom, fűszeres tea, mandarin, szőlő és házi készítésű bonbon (szárított gyümölcsök picire összevágva, narancslekvárral összeragasztva és csokiba mártva: megbolondulás hogy milyen finom), és közben ökörködtünk egy csomót, nagyon jó volt. Utána a sulis értekezlet este 7-ig kicsit fájt, de közben kijavítottam minden esszét meg dolgozatot, ami nálam volt, szóval végül is hasznos volt. Leszoktam róla, hogy hazavigyek bármi ilyesmit, mert csak stresszel, és a végsőkig halogatom.

 

my kind of philosophy

Szombaton volt a suli szalagavatója, amit egyáltalán nem éreztem a magaménak, de az előző sulimban sem voltam ott a szalagavatón az első évben. De most a kollégák nagyon nyomultak, hogy mivel tanítom a végzősöket, táncoljak a tanári táncban is: ezt a gondolatot azonban annyira távolinak éreztem magamtól, hogy kizárt volt, hogy erre bárki rákényszerítsen. Majd jövőre, amikor már szerintem igazán otthon leszek ebben a suliban. 

De ha már nem táncoltam, mindenképp illett ott lennem, és ez teljesen félbevágta a hétvégét, pedig nagyon szerettem volna hazamenni kicsit a kiskutyámhoz és a szüleimhez, de így csak egy fél napra tudtam volna. Péntek délután kicsit búsultam is emiatt, de Barni mondta, hogy ne vicceljek már, üljünk autóba és menjünk haza, amit csinálnánk itthon, azt Vácon is pont tudjuk csinálni, csak közben lehet kutyafület morzsolgatni, meg anyuékkal reggelizni-ebédelni, szombaton pedig hazaérünk kényelmesen a programomra. Így is lett, én elszaladtam edzeni, majd mivel minden van otthon, kb összepakolás nélkül elindultunk Vácra, este 7-kor már otthon ültünk anyuék nappalijában. Barni pedig... Néha nem tudok eléggé hálás lenni neki, hogy ennyire odafigyel rám.

A szalagavató után el is jött értem, aminek nagyon örültem, mert elég hülye helyen volt az esemény, aztán hazamentünk, beugrott két barátja és az előre behűtött különleges söröket iszogattuk. Jegyünk volt a hajóra egy bulira, de a srácok nem lelkesedtek, mert kint hideg volt, és jöttek a hírek, hogy a hajó előtt kígyózik a sor a bejutáshoz, bent pedig hatalmas tömeg van. Végül mégis elmentünk, fél 2-re (!) értünk oda, de szuper volt a zene és nagyon jól éreztem magam, reggel fél 5-re értünk haza. Mondjuk vasárnap meglehetősen másnapos voltam, de a pasim (akinek persze semmi baja nem volt) folyamatosan hordta nekem a reggelit, a teát meg a csokihegyeket, rendelt ebédet és hagyott délután aludni, úgyhogy végül ilyen nyúzottan is hercegnőnek éreztem magam.

Mondjuk hétfőn reggel nem voltam valami kipihent, de nagyon jólesett kimozdulni, élő zenét hallgatni, táncolni, mulatni kicsit. Úgy érzem, most egy darabig megint nem kívánja majd a szervezetem a bulizást.