:(

Amikor először elkezdtem fogamzásgátlót szedni (Mercilon) 20 évesen, akkor teljesen megbolondultam. Nekem, a kiegyensúlyozott lánynak szörnyű, indokolatlan, gyomorszorító rosszkedvem volt, hisztirohamokat mutattam be a barátomnak,  teljesen kifordultam magamból. Végül a kétségbeesett pasim unszolására, aki egyértelműnek találta, hogy a tabletta lehet a bűnös, elmentem egy nőgyógyászhoz, aki nem csak felírt valamit, hanem azt is megnézte, hogy kinek írja fel. Ő bizonyos szempontok alapján (haj-, bőrszín, forma, stb) bizonyos típusokba sorolta a nőket, és eszerint hozzám nem az a fajta fogamzásgátló illett (tudjátok, van az a fajta, aminél minden tabiban ugyanaz a hatóanyag van, és van, mikor 3 fajta tabi van), amit szedtem. A csere után egyik napról a másikra megszűntek a tüneteim és a hisztijeim is. 

Na és egy ideje úgy érzem magam, mintha megint Mercilont szednék. Semmi nem jó, sírni tudnék, görcsben van a gyomrom, ingerült vagyok, sértődött, ilyen nyuszikacseszdmegalétrádat stílusban. És a legrosszabb, hogy nem tudok az érzelmeimről és az érzéseimről beszélni, nem tudok megnyílni, és hát tudjuk, a pasik milyen jól kezelik az ilyen helyzetet, amikor csak az egyértelmű, hogy baj, van, de hogy mi a baj, az nem derül ki. Tegnap este végül, mikor hiába kérdezgetett-vigasztalt, már csak annyit kérdezett, hogy lefeküdjük aludni? Én meg könnyekkel a szememben bólogattam, hogy aha, légyszi, legyen már ennek vége. Reggelre eltűnt a rosszkedv, de ki tudja, mikor jön megint?

Most mondhatnám, hogy a nehéz napjaim előtt állok, de olyanom minden hónapban van, és nem szokott ilyen reménytelen világvége-hangulatom lenni. Csak hogy a helyzet komolyságát hangsúlyozzam: tegnap már azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem vagyok, nem leszek elég jó ennek a fiúnak, unalmas vagyok, nincsen önbizalmam, és amúgy sem tudjuk hosszútávon folytatni ezt a Vác-Budapest ingázást, én ezt nem bírom, semmire nincsen időm (tényleg nincs), nem tudok sportolni, pihenni, és feladom önmagam. WTF. 

Nem szedek antibébit, és 15 éve nem tapasztaltam ilyet, szóval nem értem, mitől lehet? Vagy csak ennyire fáradt lennék? 

Szomorú vagyok.

All the pretty things

Tegnap éjfélre készen lettem a tanmenetekkel, örüljetek velem. Mondjuk ez el is vitte a hétvégét, de legalább letudtam, őrületes munka volt. Honnan tudhatnám, mit fogok venni valamelyik osztállyal április 25-én, főleg úgy, hogy két tankönyvet veszek velük párhuzamosan, egy nyelvkönyvet és egy érettségire felkészítőt? Na mindegy, mission accomplished.

Tegnap egy kósza mondatom oda vezetett, hogy teljesen átrendeztük a nappalim, a kanapé 90 fokkal elfordult, a két könyvespolc a szemben lévő falra került. Szebb lett, tágasabb, mondjuk a komód kevésbé érvényesül, de még gondolkodom, hogy lehetne még jobb. Vicces volt azon gondolkodni, hogy hol legyen majd a karácsonyfa, valószínűleg a kanapé mögött lesz. Az ősz, a hideg beállta nálam mindig a designsponge-hoz és lakásszépítgetéshez vezet, a világ minden pénzét rá tudnám költeni a környezetemre. Jó lenne elmenni valamikor az Ikeába, a Butlersbe meg az új Kika Dekorba, most épp függönyöket szeretnék, lámpákat, takarót, meg még egy csomó mindent. Meg időt. A héten minden nap úgy este 9-ig van programom, szóval ez a projekt tolódik.

most ilyen

Sleeeeepy

Nem tudom, ti mikor keltek, de engem ez a mindennapos 3/4 6-kor kelés kikészít... Pedig reggel nem gond, kimászom én az ágyból, és a pasim is kel velem lelkiismeretesen, pedig neki elég lenne fél8 körül, és ma is duruzsoltam a fülébe, hogy maradj, aludj még tovább nyugodtan, de 5 perc múlva, mire visszaértem a fogmosásból/sminkelésből, már felöltözve készítette a reggelit. Délutánra viszont nagyon elfáradok. Most van még 2 lyukasórám, aztán egy nyolcadik, és már most elalszom, de tényleg, borzasztóan álmos vagyok. Ha hazamegyek, legszívesebben azonnal lefeküdnék aludni, de persze nem lehet, mert tanmenet.

blackoutwell

Fú

Tegnap reggel megtartottam egy órát egy olyan osztálynak, akiknek nem is akkor lett volna órájuk, miközben egy másik osztály hiába várt rám. Délután pedig a vonat, amivel jó korán elindultam Budapestre, hogy időben odaérjek próbára, sőt, legyen időm enni is valamit, elütött egy nénit. 2 és fél órát dekkoltunk a nyílt pályán, másfél órát késtem a 3 órás próbáról, este fél11-kor jutottam legközelebb ennivalóhoz. A lakásomban kosz van és káosz, a konyhaasztalt lehullott rózsaszirmok borítják, a hűtőmben csupa lejárt kaja, a ruhásszekrényemben már nem találom a ruhákat, már azt, ami tiszta, és nem hegyekben áll piszkosan a szennyeskosárban, a kutyám vágyakozva néz utánam mindig, mikor rohanok valahova, a macskámnak szeretethiánya van, a pasim szerint túl keveset találkozunk. És a tanmenetekkel sem állok sehogy. 

Ma itthon maradok, és megpróbálok bizonyos lemaradásokat behozni.  

Bonjour!

Úgy kezdődött a mai nap, hogy lesétáltunk a lépcsőn, kiléptünk az épületből, léptem kettőt, és hasraestem, úgy, hogy a megérkezéskor az orrom úgy egy centire volt a földtől, bár ekkor már rázkódtam a nevetéstől - komolyan, olyan vagyok, mint Panka, az ovis unokahúgom, lejött az összes lazúr a tenyeremről, meg a térdemről is. 

Aztán úgy folytatódott, hogy villamos helyett Bubival mentem a Nyugatiba, elkísért a fotós is, ő a saját bringáján, és a híd közepén hátranézett, hogy nézd, milyen gyönyörű a vár, minden ablaka csupa arany - de én akkor már rég azt figyeltem. Ha arra jártok kora reggel, nézzétek meg ti is, csodaszép, köszi, L. Lidérc.

Positivity

Nemrég Tamko írt egy nagyon kedves posztot az optimizmusom kapcsán, mint írja, szeretné ezt eltanulni tőlem. Tegnap pedig Zavarnál láttam, hogy említi a blogom, "erő merítés és okulás céljából", gondolom, ő is a pozitív gondolkodásra gondol, mint követendő példára. Biztosan igazatok van, és én is észreveszem magamon, hogy ilyen szempontból más vagyok, mint sok körülöttem lévő ember, tényleg teljesen hiányzik belőlem az önsajnálat és a rosszindulat is, nem szoktam keseregni olyan dolgokon, amiken nem tudok változtatni, és nagyon tudok örülni az apró dolgoknak - amiért egyébként megkaptam már, hogy felszínes vagyok. Én szerintem szerencsés csillagzat alatt születtem, értem ez alatt azt, hogy normális, jó fej családom van, akiktől örököltem ezt a gondolkodásmódot, a párkapcsolati mizériáktól eltekintve nem volt különösebb tragédia az életemben, szeretem a munkám, van hobbim, és nincsen hitelem. 

Sokan tudjátok, hogy tavaly nyáron vége lett a házasságomnak egy teljesen értelmetlen, rajtam kívülálló ok miatt, derült-égből-villámcsapás-szerűen, egyik napról a másikra. Engem is ugyanúgy agyoncsapott a dolog, mint ahogy bárki mást megviselt volna, őrületes csalódás volt, jó ideig nem tudtam elfogadni ami történt, úgy fél évig nyugtatókkal tudtam csak aludni, feketének, kilátástalannak láttam a jövőm, és volt olyan, hogy úgy láttam, ennyi, nincsen értelme az életemnek. Mindent szinte nulláról kellett újrakezdenem, mert külföldről költöztem haza, a lakásomba, szüleim mellé, nem volt munkám, nem volt jövőképem, várt rám egy válás. Aztán csináltam sok mindent, lassan újraépítettem a dolgaimat, elkezdtem dolgozni a suliban, lettek magándiákjaim, pörögtem sokat, és csak olyasmiket csináltam, amiről úgy éreztem, nekem jólesik. Szépen lassan jobban lettem, aztán ott volt a hosszú nyár, ami szerintem végleg meggyógyított, és jött az augusztus, mikor megismerkedtem ezzel a fiúval, a többit meg már tudjátok. Nem tudom, mi volt a titok, talán az, hogy türelmes voltam magammal, vagy az, hogy végül nem vesztettem el a reményt, de most azt gondolom, hogy az ember bármiből, tényleg, bármiből fel tud állni, és újra meg tudja találni önmagát.

Nem csak Tamkonak jutott eszébe, hogy ezt a képességet, továbbadhatnám másoknak is, hanem nekem is. Hiszen kívülről nézve mások problémája annyira egyszerűnek, könnyen megoldhatónak tűnik, nem? Így próbálkoztam ezzel, tanácsot adni, barátoknak, bloggereknek, vagy csak elmondani, hogy kívülről ezek a megoldhatatlannak tűnő problémák hogyan festenek. Lehet, hogy egyszerű lélek vagyok, de azt gondolom, hogy ha valami nem jó az ember életében, azon változtatni kell. Persze, sokszor nem megy, tudom én, mert a családtagjainkat nem válogathatjuk meg, az anyagi problémákat megoldani nagyon nehéz, stb. De annyi olyan helyzet van, ami szerintem megoldható, vagy csak az is segítene szerintem, ha az ember kicsit másra koncentrálna és könnyebben venné a dolgokat. Vagy kilépne szar kapcsolatból (ami a mániám, hogy inkább egyedül, mint egy kilátástalan, boldogtalan, energiavámpír kapcsolatban), vagy keresne más munkahelyet, vagy találna egy önmegvalósítós hobbit, sportolna, vagy igyekezne örülni annak, ami van, ahelyett, hogy azon sírna, ami nincsen, vagy azon, hogy minden milyen szar - mint ahogy a diákjaim, a gyönyörű, fiatal, gondtalan tinik is sokszor gondolkodnak az iskolában, ahol tanítok. 

És rájöttem, hogy nem, nem tudom átadni ezt a képességet. Mert mindig azt a választ kapom, hogy ja, igen, igazad van, DE. Mindig ott van az a de. Ez van, nem megy másképp. Nem tudok, és nem is akarok változtatni, mert, mert DE. Értitek, nem akarom én az észt osztani, nem vagyok egy Coelho, sőt, már nem akarom megváltoztatni a világot vagy a barátaimat sem, tudom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, tanácsot is csak akkor adok, ha kérik, és elfogadom, ha valaki negatív, és sajnálja önmagát. Mert kicsit azt hiszem, hogy ez a tulajdonság, a pozitív gondolkodás nem tanulható. Nekem legalábbis senkit nem sikerült megtanítanom rá. 

katt

Theater

És mennék színházba, az létezik, hogy szeptember végén még nem látszik a színházak műsora? Bárka, pl?

24

Nagyon hideg van, tegnap reggel kutyaséta után fel kellett vennem még egy kardigánt a dzsekim alá, mert szétfagytam, mondjuk nem bánom, szeretem ezt az időszakot, főleg így, hogy szépen süt mellé a nap. Ma már csizmát húztam, 2 sálat vettem fel, ahogy szoktam hidegben, volt nálam sapka, és szeretem, hogy lehet rétegesen öltözni, jó kis őszi színeket hordani, meg kombinálni az anyagokat és a stílusokat (lásd a képet). 

 

Hétfőn itthon aludtam pasitlanul, mert óráim voltak otthon, illetve hogy tudjak dolgozni, énekelni meg szöveget írni, tegnap délután viszont megint bementem Budapestre, mert hiányoztunk egymásnak, és hülyeségnek tűnt, hogy mindössze 25 percnyi vonatútra vagyunk egymástól, és mégsem találkozunk. Bubiztunk megint a Nyugatitól hozzá, meg sétáltunk, vacsiztunk, majd aludtunk, de így is nagyon jó volt. 

 

Ma is rengeteg órám van (a kollégáim közül sokan betegek, így többször is össze kell vonnom az osztályt), utána Budapest, este 9-ig próba. Nem az a láblógatós-típusú időszak, de jó így most nekem. Ha készen leszek a tanmenetekkel (jövő hétre?), nyugisabb lesz sokkal. Kellene egy kávé, de itt a suliban csak automata van ilyen szörnyű löttyel, mondjuk a koffeinlöketért lehet, hogy hozhatok ennyi áldozatot, különben végig fogom ásítozni a napot.

Onlány?

Az is van, hogy amióta ilyen intenzív a magánéletem, a munkám, a zene is beindult, no és időm is alig van, ugye, azóta egészen máshogy látom a virtuális életem: sokkal kevésbé tűnik fontosnak. Alig blogolok, nem fogalmazgatom előre a posztokat, nem fotózom, nincs polyvore, thingsorganizedneatlyk, az instagrammom és a 4square-em stagnál, és blogokat is alig, vagy ha igen, akkor is csak meglehetősen felszínesen olvasok, kommentelni sincs időm, energiám, meg hát úgy is vagyok vele kicsit, hogy minek. Majd egy kicsit igyekszem jobban, de az az igazság, hogy most ezt érzem normálisnak. Mondjuk a hétvégén a határán voltam annak, hogy elmondom a pasimnak a blogot, de még mindig nem tudom eldönteni, hogy akarom-e, hogy tudja, és nem vagyok biztos benne, hogy hogyan reagálna.

A fotózás hiányzik, azt kellene kicsit erőltetni, de mostanában valahogy nem jut eszembe, csak utólag, hogy ja, azt le kellett volna fényképezni. Na, majd.

Ma több hetes halogatás után végre bejelentkeztem fodrászhoz és kozmetikushoz, még pedikűröshöz kellene. Őszi tatarozás, tudjátok. Meg hát szívesen látnék a szekrényemben 1-2 új őszi ruhadarabot is. A múltkor mondjuk vettem egy csodaszép sárga pulcsit, de kb kinéztem, odamentem, felpróbáltam, kifizettem, és rohantam a dolgomra. Szerintem még sosem vásároltam ennyire célirányosan.

Nem habostorta

Arról mondjuk már kevésbé van kedvem mesélni, hogy az első konfliktusunk is megvolt, és bár teljesen kezelhető az egész, és csak nevetni kellene rajta, meg cukin meg is beszéltük (egy intelligens pasival milyen könnyen működik ez is), én egy fél napot mégis szomorkodtam utána, görcsben volt a gyomrom, és tisztán érzem, hogy mennyire összezúzta az önbizalmam az, ahogy a házasságunk végződött, meg amennyi igazságtalan kritikát és bántást akkor kaptam. Ez mondjuk baj, mert konfliktusok nélkül nincsen kapcsolat, és jobb, ha megbeszéljük, mintha a szőnyeg alá söpörjük őket, mint ahogy ő is mondta, és tudom is, hogy így van. Ilyen gondjaim azelőtt nem voltak. Vajon ez majd megoldódik magától, vagy pszichológus lenne a megoldás? Nem mintha lenne időm ilyesmire.

És belementem egy kátyúba is az autójával, ami miatt cserélni kellett a gumit, és tudom, hogy nem az én hibám, de mégiscsak én vezettem. Mindegy, úgy tűnik, talán kifizeti a biztosító.

Gloomy Monday

Kissé összecsaptak a fejem fölött a hullámok, nagyjából egyfolytában dolgoznom kellene, nevezetesen tanmeneteket írni, 7 osztálynak 7 darabot, el vagyok maradva velük, és pénteken van a határidő. Gondolom sejtitek, hogy semmi kedvem hozzá, és rengeteg programom van, ami persze mind sokkal fontosabb. Ez óriási munka, viszont ha készen lesznek, az azt is jelenti, hogy a készülés oroszlánrészét is letudtam az egész évre, csak a plusz anyagokat kell majd beterveznem, szóval így utólag belegondolva van értelme. Mindenesetre durva lesz a hetem, próbák, Budapest, edzés, meg ez.

Azért sikerült foglalkozni vele a hétvégén. Emellett pénteken kutyástul elkirándultunk Gödöllőre, oda jártam gimibe, kicsit körülnéztünk, amíg a pasim kifosztott egy bicikliboltot, én vásároltam vacsit (tepertőkrémet meg lilahagyma-lekvárt), és ha már ott voltunk, meglátogattuk az egyik legkedvesebb barátnőmet meg a kis családját. Fura volt azt mesélni a barátnőmnek, hogy még egy hónapja sem vagyunk együtt ezzel a fiúval, akivel szinte azonnal össze is költöztem, és olyan természetességgel vagyunk együtt, mintha évek óta ismernénk egymást. Szombaton voltunk egy hónaposak, hát végre, mert ez, amikor mesélem, legalább egy fokkal jobban hangzik, mint a két hét és társai, amik után eléggé furcsán szoktak ránk nézni, hogy még ilyen friss? Akkor még alig ismeritek egymást.

Tekerni is voltunk, persze, Kisorosziban, ami egy tündéri, pici kis zsákfalu a Szentendrei sziget csúcsánál. Imádom az odavezető utat, ami végig szántóföldek, erdők és lovardák közt vezet és ráborulnak két oldalról a fák, mint a francia filmekben, nagyon hangulatos, főleg kerékpárral. A sziget csúcsán, a Dunával körülvéve pedig van egy varázslatos tábor, ahol gyerekkoromban több nyarat is töltöttem az egyik barátnőm családjával, akik kvázi a fél háztartást kiköltöztették az összes szabadságuk idejére. A pasim megállapította, hogy ha van wifi, költözzünk ki nyárra a kutyákkal, ő majd onnan dolgozik, és hát tényleg, simán. Ha kerestek kirándulóhelyet a Dunakanyarban, mindenképp ajánlom. Az egyik homokos partra pont odasütött még a meleg, délutáni nap, leterítettük a dzsekink, ráfeküdtünk, sütkéreztünk, hallgattuk a hullámokat, mint valami tengerparton, és az olyan volt, hogy szívesen ottmaradtam volna életem végéig. 

Az időjárás meg mindegy, ha itt az ősz, hát legyen itt rendesen, várnak a szép kabátjaim meg a csizmáim.

Cicásruhás nap

Eddig nagyon jó ez a nap, és nem vagyok biztos benne, hogy ez nem a cicáknak és a baglyoknak köszönhető.

Mission failed

Amióta beteg vagyok, minden este eldöntöm, hogy az állapotomat kompenzálandó hipercsinosan öltözöm fel reggel, harisnya, kisruha, rúzs, cicaszem, illatfelhő. Aztán persze reggel karikás szemekkel, kialvatlanul ébredek, és akkor megbeszélem magammal, hogy fuck this shit, felhúzom a legkényelmesebb boyfriend nadrágom meg valami pulcsit, a bakancsom, hátul egy szép kis kócos gubancban összecsomózom a hajam, és ennyi. De majd holnap tényleg!

Na jó

Tegnap megbeszéltük, hogy nem állapot, hogy nem marad időnk a saját dolgainkra, úgyhogy mivel tegnap bent aludtam, ma itthon maradtam, hogy egy kicsit magamra figyeljek. Suli után még jöttek diákjaim, aztán pedig elvittem a kiskutyát sétálni, gyönyörű napsütéses szeptemberi idő volt, óriásit csavarogtunk, megnéztük a várost és a Duna-partot. 

Aztán, először mióta együtt vagyunk, elmentem futni. Még nem gyógyultam meg teljesen, de - talán a cseppeknek köszönhetően, köszi a javaslatokat - egész jól vagyok, a torkom is oké, bírta az énekórákat és a 3 órányi éneklést a próbán, de a futás még nem volt az igazi, bár némi sétával így is megvolt 7 km. Már van Budapesten is futócuccom, szóval semmi sem állíthat meg.  Tény, hogy a boldog, reggelikben, lángosokban, péksütikben, vacsikban, sütésben-főzésben gazdag párkapcsolat nem tesz különösebben jót az ember vonalainak, de mától (figyelitek? nem holnaptól!) visszatértem a rendszeres mozgáshoz (tudjuk, azért bringázni meg pingpongozni szoktunk) és az egészségesebb kajáláshoz, mert hát ki tudja, fog-e ez a fiú 80 kilósan is szeretni? 

Most pedig kifestem mind a 20 körmöm, és lefekszem aludni.

Trapéz

Van egy gyönyörű, sötét, felül szűk, térd alatt nagyon trapéz, földig érő, 60-as évek stílusú farmernadrágom. Ha fölveszem, 100% hogy esik az eső. Mára 24 fokot, napsütést, száraz időt ígértek, de persze felvettem a nacit.. Bocs!

klikk

klikk

klikk

Kedd

Tegnap este 9-ig próbáltunk, majd a fotósnál aludtam, és még elalvás előtt közölte velem, hogy annyi minden történt velem ma, hogy le kellene írnom, mert el fogom felejteni. Hát jó.

• Hétfőn kivételesen nem ment haza Budapestre, hanem maradt még egy napot, így reggel együtt keltünk, és mivel csak 9-től volt órám, reggeli után, suli előtt még bringáztunk egyet a városban kutyástul.

• Mintha ráérzett volna, egy kedves barátom, akit a zenekaron keresztül ismerek, és aki azóta kocsmatulaj lett, felhívott, hogy készen vagyunk-e már, játsszunk náluk Pécsen. Egy csomó mindent mesélt, és azt mondta, sokkal vidámabb a hangom, mint mikor utoljára beszéltünk (tavasszal). Vidámabb is vagyok sokkal.

• A lyukasóráimban hazaugrottam, kiosztottam egy csomó puszit, tízóraiztunk, majd visszamentem még két órára. 

• Fél 3 körül végeztem, hazatekertem, és nagyon vicces, hogy otthon már nem egy, hanem két vigyorgó kutya örvendezik nekem ugrabugrálva, mikor megérkezem.

• Játszottunk a kutyikkal a kertben kötélhúzást és karikán átugrálást.

• Sétáltunk a Duna-parton. Jön az árvíz.

• A fotós kitalálta, hogy szeretné aput is lefényképezni a portrésorozatához, győzzem meg őt. "Apu, a fotós szeretne téged is lefényképezni." "Jó. Csak átveszem a nadrágom." És lefényképeztük őt a fészere előtt.

• Összepakoltunk (már egész rutinosan megy a hátamon a házam stílus), és bejöttünk Budapestre. Én kiszálltam a Dürernél, ahova amúgy egyetemre jártam, mert próbánk volt a Keleti Blokkban. Féltem tőle kicsit, de iszonyú jó volt, most először játszottuk el az új, eddig csak számítógépen összetolt számokat élőben. Kettőt átírtunk teljesen ad hoc, és jók. Mind. Nagyon jók. És ettől fülig ér a szám.

• A próba szünetében pingpongoztunk a közösségi szobában, meg dumáltunk és röhögcséltünk, elmeséltem, hogy van pasim, nekik olyan, mintha a tesóimnak mesélném, örültek nagyon, meg cikiztek is, persze, ahogy kell.

• Lefixáltunk egy próbát a jövő hétre is, majd a gitárosunk elvitt autóval Budára, ők a fotóssal majdnem szomszédok. Dumáltunk az autóban, és azt mondja, hogy depressziós. Nagyon aggódom miatta, tudjukmiért.  

• Várt a fotós, meg a kutyija. A Szénán kipróbáltuk, hogy kell lezárni a Bubit, ha nincs hely lerakni. Hazasétáltunk, vacsiztam, kaptam egy könyvet, az első közös könyvünket, meg egy mikrofont a telefonomhoz, hogy fel tudjuk venni a próbákat, aztán még duruzsoltunk az ágyban, és aludtunk. És ez csak egy szimpla, unalmas kedd volt. 

+1 A hegyen lakik, és ma reggel úgy gurultunk le a villamoshoz, hogy a vázon ültem előtte, persze eldugott utcákban a járdán, mellettünk a szaladó kutty. Én még soha nem nevettem ennyit reggel fél7-kor. 

A sütő melege

És a hétvégén főztem egy csomót, például szűzérméket fokhagymás-tejszínes spenóttal és cékla-alma-dió salátával, meg almás-körtés-őszibarackos lepényt, és én legszívesebben egyfolytában főznék-sütnék, az olyan boldoggá tesz, főleg így, hogy van kinek. Úgy szeretnék sok-sok időt erre. Hívogat a konyhám (és az ő konyhája), meg a sütőtökök, a liszt, a vaj, a sütőm, meg a szakácskönyveim.

Fiúk

Otthon séta közben találkoztunk a vizslás fiúval meg a kutyájával. A vizsla úgy örült nekem, hogy majd kiugrott a bőréből, a fiúról ugyanezt nem tudtam megállapítani, de azért ő is kedves volt. A fotósnak már meséltem róla, annyit, hogy jó barátom, sok időt töltöttünk együtt a nyáron, meg még pár dolgot, és szerintem már kíváncsi volt rá, kérdezett is róla néhány dolgot, de azt soha, hogy volt-e köztünk valami, és hát nem is volt. Bemutattam őket egymásnak, elkísértük a vizslást, vicces volt a 3 kutya együtt. Beszélgettünk, és szerencsére a bringa-őrület ott volt, mint közös téma, szóval hamar jó kis beszélgetés alakult, megkönnyebbültem. Aztán a vizslás fiú kiokított minket bringás túraútvonalakból, és este meg is írtam neki, hogy mi volt, merre jártunk, válaszolt, és valahogy annyira tök jó, baráti az egész, semmilyen negatív érzés az egésszel kapcsolatban nem maradt bennem, és remélem, hogy benne sem. És tudjátok, ahogy hallgattam a beszélgetésüket, nem vagyok biztos benne, hogy nem lesznek ők nagyon jóban a fotóssal. 

Cat Coquillette

Sick, tired and busy

Annyi mindent csináltunk a hétvégén megint, a péntek délutánt mondjuk a nyelvparádén töltöttem munka ügyben, de aztán elmentünk vacsizni, meg csavarogni, majd otthon, nála romantikáztunk. Nem jellemző rám, de most nagyon várom a telet, a havat, meg a karácsonyt is, mert látom, hogy gyönyörű lehet olyankor az a környék, és lehet majd forralt bort inni a karácsonyi vásárokon, ajándékokat vadászni a családnak, hógolyózni a parkban, és aztán otthon forró teát inni, narancsos-gyömbéres sütőtöklevest főzni, sütit sütni, meg téli hangulatú filmeket nézni az ágyból. Mondjuk ugyanezt nálam is lehet persze, de örülni fogok a téli Budapest hangulatának is nagyon, úgy, hogy nem csak belecsöppenek kicsit, hanem bármikor haza lehet menni lecserélni a vizes kesztyűket száraz, meleg cuccokra. 

Szombat reggel felkeltünk korán, és kimentünk a Fény utcai piacra bevásárolni. Maradjunk annyiban, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ott vettünk gyümölcsöt, zöldséget, húst, ugyanis túlzás nélkül háromszor annyiba kerül minden, mint nálunk otthon a szép kis piacunkon, de komolyan, 1 kg szőlő és 4 db barack 2500 Ft, 1 csomó sárgarépa 500 Ft, én meg nem vagyok hozzászokva, hogy nézegessem, hogy hol olcsóbb, otthon kifizetem amennyibe kerül, és kész, itt viszont eléggé meresztgettem a szemem az árak hallatán, hogy ööööö? Viszont találtunk egy sajtboltot, ahol van mindenféle finom sajt, amiket kintről ismerek, Tête de Moine, ami az örök sajtkedvencem, kicsi, lágy sajtvirágok, Comté, Reblochon, amivel meg a világ legfinomabb rakottkrumpliját lehet elkészíteni, és nem mondom, hogy nem tudok ezek nélkül élni, vagy hogy annyira hiányoznának, de jólesett újra megkóstolni őket. Vettünk igazi baguettet is, olivabogyót, sós vajat, meg egyéb isteni cuccokat. 

Otthon kutyáztunk, kirándultunk, főztünk, szombat délután felpakoltuk a bringákat a kocsi hátuljára szerelhető kerékpártartóra, amit frissen vett a pasim a vadiúj életünkhöz, és elmentünk tekerni a Börzsönybe. A vizslás fiúnak hála találtunk olyan útvonalat, ami nem volt nagyon sáros vagy csúszós, és erdőben, a patak mentén, a csöndben, madárcsicsergés közepette biciklizni a világ egyik legpihentetőbb dolga, ezentúl legyenek szép napsütéses őszi hétvégék, hogy mindig mehessünk.

Az egyetlen üröm a hétvégében a kezdődő náthám-torokgyulladásom volt, és hát emlékszünk, kb 1 hónapja voltam utoljára beteg. Pedig annyit vagyok a szabadban, nem is értem, valószínűleg elkaphattam a kölyköktől. Most is eléggé betegnek érzem magam, tele a fejem cuccal, fáj a torkom, nyűgös vagyok, és nincsen kedvem dolgozni, ráadásul holnap este próbánk van, és az gyulladt torokkal teljes némasághoz szokott vezetni. Nem tudom, mit csináljak. Az előző szünetben az egyik kollégám meg is jegyezte, hogy milyen szarul nézek ki, hát, ez van. Holnap estig meg kellene gyógyulnom, csak az a baj, hogy nem nagyon érek erre rá. Vettem új, meleg futónadrágot, meg sportmelltartót is, hogy Budapesten is tudjak futni járni, de betegen az sem megy. Kérem vissza fitt, kipihent Molnár Ilonkát.

tgif

Az új tanévben úgy éreztem, szeretnek az istenek, remek volt az órarendem, lyukas órák szinte nuku, első órák alig, simán tudtam Budapestről járni reggelente, anélkül, hogy reggel 4-kor kellett volna kelnem, valamint a legtöbb napon végeztem fél 2-kor. Igen, sajnos jól érzékelitek a múlt időt, tegnap borult az egész. Le kellett adnom egy osztályt (az egyik kedvencemet), és kaptam egy másik, kezdő csapatot, énteő mitiők stílusút, akiknek szinte csak az első és a hetedik órában van angol órájuk. Ezzel együtt jár egy csomó lyukas is. Sírni tudnék. A pasim szerint eddig volt túl jó dolgom, és a legtöbb munkahelyen alap, hogy be kell érni 8-ra, úgyhogy ne hisztizzek, megoldunk mindent. Igaza van, de jobban örültem volna, ha úgy marad minden, ahogy volt. Hüpp.

Annyira jó, hogy péntek van, egymillió dolgot akarok csinálni, például reprodukálni a Prestoban Pillanattal evett sütőtökös-tejszínes-spenótos tortellinit, meg sok időt tölteni ez ágyban, meg a kanapén, takaró alatt. Vagy süssön a nap, hogy mehessünk piacra, kutyázni meg bringázni. A kerékpáros életvitelhez nem annyira stimmel ez a szürke idő meg a rengeteg csapadék.

Bubi

Tegnap kaptam ajándékba a pasimtól egy Bubi bérletet. Kipróbáltuk, és iszonyat jó, a legjobb dolog, ami Budapesttel történhetett (mondom ezt én, a bringa-buzi). Ő pedig hivatalosan is megkapja tőlem a világ legjobb fej pasija címet.

Mozi

Tegnap este moziban voltunk a Toldiban, ami a kedvenc mozim, szoros versenyben a Cirkoval. A jegyért nem kellett fizetnünk, mivel a régi gitárosunk ült a pénztárban, mondta is a fotós, hogy ezentúl mindig mindenhová engem fog előreküldeni. Ezt a filmet néztük meg, mivel ráfeküdtünk a gasztro-témájú filmekre, amik mindkettőnknek nagyon bejönnek. Kedves, hangulatos és tényleg nyálcsorgató kis film gyönyörű francia tájakon, nagyon ajánlom. Eddig ezeket láttuk: 

L'ecsó (ez az örök kedvencem)

Julie és Julia

Az élet ízei

Én, a séf

Meg még kinéztünk egy csomó másikat, majd megosztom veletek a tapasztalatokat. És bringáztunk éjjel Budapesten, annyira jó volt. Nincs annyira kedvem dolgozni menni. Délután sok munka, meg kutyafodrászat. 

ezt kaptam tegnap, rózsavölgyi csoki, milyen szép a csomagolása?

szeretem Budapestet

Onlány

A rossz hír az az, hogy lopott perceim vannak csak a blogolásra, most példàul a vonaton. Neki nem meséltem a virtuális naplómról, így egyelőre nem ülhetek le azzal, hogy most akkor én megírok egy posztot, mert egyszerűen nem akarom, hogy gyorsan be kelljen csukni a szerkesztő ablakot, mikor odajön mondjuk megölelni, mintha valami rosszat csinálnék, máskor meg nem nagyon érek rá. Nekem fura ez, egyszerűbb lenne az életem, ha tudna róla, de tudjuk, hogy annak is megvannak az árnyoldalai, ha a pasid/családod/barátaid olvassák a blogod.

Mindenesetre állandóan belefutok olyanokba, hogy honnan ismerem ezt vagy azt a barátnőmet, honnan ismerek ennyi izgi sztorit (bocs), sokszor utalok a kommentekre (meséltem ezt vagy azt a barátnőimnek, ők meg erre ezt írták, ööö akarommondani mondták), vagy hogy milyen célból készítem a szép kis fotóimat. Az én életemnek fontos részét teszi ki a virtuális világom, és nem könnyű eltitkolni valaki elől, akivel legszívesebben mindent megosztanék. Például megmutattam neki a #thingsorganizedneatly képeimet, nagyon tetszettek neki (ő is csinált egy fekete-piros-ezüstöt nálam míg én dolgoztam, és iszonyú jó lett), és kérdezte, hogy kezdtem-e valamit velük, mert a táskák tartalmát ábrázoló fotókból milyen szuper sorozat lehetne, és akkor úgy elmeséltem volna, hogy lett is sorozat, sőt, milyen jó kis mém alakult belőle blogger körökben, de inkább csöndben maradtam.

Meg attól is tartok, hogy 'lebukok', kiderül véletlenül, elszólom magam, vagy más teszi ezt, esetleg nyitva marad egy ablak a laptopon, nem tudom. Komolyan, úgy érzem magam, mintha valami rosszat csinálnék, pedig nem is. 

Mondjuk azt sem tudom, mit szólna hozzá, hogy így kiteregetem a kedves kis életünket, már azt is nagyon furának tartja, hogy én mennyit nyomogatom a telefonom, vagy minek nézek emileket este 10-kor. Hát ha még tudná, hogy most teljesen visszafogom magam, és normál esetben 20x ennyit nyomogatnám, és hogy az emilek fontos kommentek, melyekre reagálni kell.

Time

Én teljesen elfelejtettem, hogy milyen időigényes, ha az embernek pasija van, és most esett le, hogy eddig, független nőként időmilliomos voltam. Egy csomó mindent csinálok, itt a suli, lakás, a kutya, a zenekar, a blog, a magántanítványok, barátok, család, sport, a főzés-sütés, kreatívkodás, meg még ezeregy tennivaló, ja és persze néha nem ártana többet aludni 5-6 óránál, és nem tudom, hogy ezeket hogyan fogom összesakkozni - arról már nem is beszélve, hogy sikerült egy olyan embert találnom magam mellé, akinek a munkáján kívül kb 5 izgalmas projektje fut még egymás mellett, ami persze nagyon vonzó benne, csak hát ő is nagyon elfoglalt. Ez nem panasz, de rendszert kell kitalálnom, tervezni, mert így, ahogy most van, nem igazán működik, illetve nem működik jól. Nagy kihívás lesz nekem, mert ezekben a dolgokban nem vagyok jó, az időmilliomosság jobban ment.

chuck groenink

Ugyanitt: ma kitöröltem shift+dellel az exférjem összes levelét, kéjesen jó érzés volt, semmit nem bánok, azt sem, hogy megtörtént, és azt sem, hogy vége lett. Tökéletes a jelenem, szép, tiszta lapnak érzem a jövőm, ráadásul zseniálisan jó az időzítés, hogy a jelenleg történő dolgok épp most esnek meg velem. Nem tudom, kinek kell megköszönnöm, de nagyonköszi.

wow

A teszkóban 999 Ft a Nyakas Irsai, kihagyhatatlan ajánlat. :)

Írjon tanmenetet, akinek hat anyja van

Azt azért el kell, hogy mondjam, hogy ez az új élethelyzet nem segít, hogy a munkámra koncentráljak.

Lecsófeszt

És akkor ma délutántól vidék, Dunakanyar, kisváros, szombaton Nagymaros. Akarunk venni kosarat a kutyijának hogy otthon(abb) érezze magát, mondjuk úgy tűnik már most, hogy neki ez itt nálunk maga a paradicsom a cicavízióval (le nem venné a szemét a macsekról), a bicaj úton szaladással, Dunában úszással meg a kacsavadászattal. Meg szombaton lesz lecsófesztivál itt a Főtéren, mondjuk pont nem bírom (a paprika sülten az egyetlen zöldség amit nem szeretek), de ez nem baj, a fröccsöt szeretem, és biztosan akad hozzá tepertőkrémes kenyér lilahagymával. Annyira izgi ez így, hogy néhány nap a hét elején Budapest nála, aztán meg hétvégére vidéki romantika. Így már nagyon várom az őszt meg a telet és a karácsonyt is.

Marcipán, szirénát!

Persze az ismerőseink mind nagyon kíváncsiak ránk, így tegnap egy barátnőjével kávéztunk a Bálnánál, ahová természetesen kerékpárral kívánt eljutni. Erről mondjuk voltak kétségeim, mivel a legrövidebb szoknyám viseltem épp, amiben férfi bringán nem épp a legideálisabb tekerni, és női vázon is határeset. De végül megkaptam a menő, Camping-szerű, összehajthatós bicaját (tudod, M. Gray, amilyen a barátnődnek is van), és az tökéletesen ment a szettemhez, szóval ezentúl bringázni is tudunk járni. 

Nem gondoltam volna egyébként, de a Budapesten kerékpározás eufóriát és folyamatos nevetést okozott nálam, mondjuk tény, hogy segít, hogy rutinos kerékpáros vagyok és hogy Budán végig van bringaút, a rakparton fújta a hajam a szél és nagyon szép volt a kilátás, nagyon tetszett a Várkert Bazár, a szép hegymenetes, majd lefelé suhanós utcák, meg a kilátások a délután-este további részére. Jó, mondjuk ugyanez a Hungárián gondolom kevésbé élvezetes, de most úgy vagyok vele, hogy szerintem nem mentség a nembringázásra, hogy valaki Budapesten lakik, tekerjetek hát ti is. 

A vacsihoz Pityke őrmestert néztünk. Megint annyira jó nap volt. 

No need to complicate

Nyáron egyszer Nesta, a radiocafé-s Dj rakta ki a Neston FB oldalára ezt a számot, és el is mesélte, hogy a lányával strandon voltak, hazafelé a kocsiban ezt a dalt hallgatták, és a lánya a lelkére kötötte, hogy mindenképp ossza meg a hallgatókkal, mert ez annyira szép. Én akkor meghallgattam, és bár persze én is elolvadtam tőle, mégis az jutott eszembe, hogy milyen érzés lehet ezt valaki olyannal megosztani, akit nagyon szeretsz, mondjuk a gyerekeddel vagy a szerelmeddel. Hát nekem akkor olyanom egyik sem volt, és kicsit irigykedve gondoltam mindenkire, akinek van. Így jobb híján egyedül hallgattam meg jópárszor, és arra gondoltam, hogy remélem, egyszer majd én is dudorászhatom valakinek. 

Tegnap erre a dalra bújtunk ágyba, reggel 6-kor pedig rögtön az óracsörgés után elindította megint, és aztán erre mostunk fogat, miközben annyira vigyorogtam, hogy mindenfelé folyt a számból a fogkrém. Annyira jó nekem most. 

Újra munka

Tegnap megvolt az évnyitó, ma pedig már volt rendesen tanítás. Nagyon sokat fogok dolgozni és szívni ebben az évben, de nem érdekel, mert annyira cukik a diákok, szeretem a munkám. Még szépen fel vagyok töltődve mindenféle jóval, meg ugye szerelmes is vagyok, szóval az én hátamon jelenleg fát lehet vágni, mondjuk alapból is igaz ez rám. A gyerekek is kipihentek, jókedvűek, férjhez mentek, mutatják az esküvői fotókat, terhesek, meg hasonló sztorik, csak kapkodom a fejem. Ma az egyik osztályban kiokítottam a fiúkat, hogy ne tartsák a telefonjukat elöl, a farmerjuk zsebében, mert 15 év múlva járhatnak meddőségi szakrendelésre, meglehetősen sokrétű ez a tanári szakma. 

A frufrum olyan hosszú, hogy nem látok tőle, ezért oldalra fésülöm, amit mindig igazgatni kell, megőrülök tőle. Viszont ma délutánra kaptam időpontot egy barátnőm fodrászától, aminek nagyon örülök. Valamint a kapcsolatunk kezdete óta (augusztus 20) ma fogunk másodszor külön aludni a fotóssal, nem mondom, hogy nem volt fura úgy hazajönni munka után, hogy nem vár itthon, vagy hogy nem kell hozzá rohannom Budapestre. Egyébként nagyon megszerettem nála lenni (nagyon szép helyen lakik), ott ébredni, reggelizni együtt, zenét hallgatni, szeretem, hogy elkísérnek a blökivel a Moszkva térig, aztán pedig indulnak tovább sétálni a parkba, sőt, a (meglepően gyors) villamosozás meg a vonatozás is bejön, sőt, azt sem bánom, hogy emiatt korábban kell kelnem.

#hashtag

Megőrülök a #szansájn, #heppinessz, #followme, #nyuszipuszi, #szupinyaralás és társai hashtagektől, de ettől ma elolvadtam, köszi, foxvic, a reggeli jókedvet.

Forrás: instagram/Gyömbérke (köszcsi!)

Amúgy

Rólam, rólunk meg csak annyit, hogy jól demonstrálja a lelkiállapotomat, hogy tegnap elhagytam egy tízezrest a farzsebemből, de még ez sem tudja elrontani a kedvem. Ideköltöztette hozzám a gitárját, és gitározni tanít, ami annyira romi, hogy awww. A hétvége körülbelül 5 perc alatt elrepült, egymillió dolgot csináltunk, és minden, minden elképesztően jó volt. Igyekszem közben nem lemaradni a saját életemmel, pénteken egy barátnőmmel ebédeltem, este meg elmentünk fröccsözni a barátaimmal, akiken keresztül őt is ismerem, jó volt, bár még egy kicsit félszegen viselkedünk mások előtt. Persze a családomat is bevonjuk, akik nagyon helyesek vele, és egyből teljesen befogadták. Bármit csinálunk, továbbra is nagyon komoly harmónia van köztünk, és mondogatja is, hogy ő még ilyet nem tapasztalt, hát nekem már volt részem hasonlóban, és ezért is tudom, hogy nagyon, nagyon kell értékelni azt, ami köztünk van.

Én annak idején azt gondoltam a(z ex)férjemről, hogy tökéletes páros vagyunk, de azt már most látom, hogy ez a fiú sokkal, sokkal jobban illik hozzám. Például kettőnknek együtt 8 biciklink van, hát nem csodás? 

Over

A vizslás fiúval az volt, hogy eltűnt, napokra, én meg úgy éreztem, igazam volt, az az utolsó, indok nélkül lemondott találkozó a dolgok végét jelentette, nem csak bennem, benne is. Aznap, mikor mondjuk az első olyan "randink" volt a fotóssal, írt egy sms-t, hogy Mizu? Otthon? Amin teljesen kiakadtam, hogy ez mit jelent? És miért alap többnapi nemjelentkezés alapján mizuzni? Úgyhogy írtam, hogy nem, sajnos nem vagyok otthon. Erre írt, hogy látta a szép fotóm a FB-on, amit persze a fotós készített rólam, és hogy nagyon tetszik neki. Aha, örülök, köszi. Aztán tegnap, kb úgy egy hét csend után megint írt, hogy otthon vagyok-e, és sétáljunk. Erre megírtam, hogy nem jó, félig-meddig beköltöztem Budapestre, majd mesélek, és persze majd sétáljunk valamikor, de erre már nem is válaszolt. 

Az jutott eszembe, hogy egyszer, mikor filmeztünk, mesélte, hogy a gátlásai miatt már annyi mindenről lemaradt az életben, és hát lehet, hogy rólam is emiatt maradt le, amit én persze már kicsit sem bánok, és hálás vagyok neki, hogy hónapokig elterelte a gondolataimat, és hát nagyon jó fej, kivételes fiú ő, csak hát... Valami komoly gond van vele.