Fény a kertben, sötét az erdőben

Ma kissé le vagyok amortizálva, tegnap nappaliátrendezés folyt egész nap, de szerencsére ma is nagyon szép napsütésben lehetett kint bóklászni a kertben, aztán leülni és finom forró illatos teát iszogatni.

Japán juhar (Acer palmatum)

Alpesi harangvirág (Campanula carpatica). Tavaly a hó alatt is virágzott.

Kúszó rozmaring (Rosmarin officinalis ’Prostratus’). Ebben az évben már harmadszorra virágzik.

Még mindig nem megy ki a fejemből Lars von Trier új filmje, az Antikrisztus. Mondjuk, nem csoda, mindig nagy hatással vannak rám a filmjei, meglehetősen megerőltető ezeket nézni.
Ha az eddig általam látott filmjei mind megváltás történetek, akkor ez egy anti megváltás történet, nemcsak a cím miatt. Itt a szereplők nem tudnak egy magasabb minőségű létezési szakaszba lépni, ahogy az egy rendes megváltás során történik.
Olvastam egy pár kritikát a filmről, az az érzésem, nem ugyanazt láttuk. Teljes félreértés, hogy a női szereplő gonosz lenne. Pszichotikus. Ezért sem lehet számára megváltás.
Charlotte Gainsbourg egyébként is a kedvenc színésznőim közé tartozik – éppen tegnap este volt az m1 műsorán a vele készült Jane Eyre-változat Zefirelli rendezésében.
Az Antikrisztust Lars von Trier saját bevallása szerint mély depressziós állapotban készítette, azt is nyilatkozta, hogy nagy segítségére volt a napi 10 oldalnyi forgatókönyv írása.
Az biztos, hogy nagyon pontosan mutatja be a gyászt, a fájdalmat, a depressziót és a pszichózis egy bizonyos formáját.
Arról is – láthatóan – igen alapos tudással rendelkezik, hogy mennyire szabad, illetve pont hogy nem szabad egy érzelmeileg bevonódott társnak terapeutaként viselkedni. Bár azt gondolom, hogy a férj – Willem Dafoe, így próbálja meg a racionalizáláson keresztül valahogy viselni a saját fájdalmát és gyászát.
Szerintem az is teljes félreértés, hogy a film másról sem szól, csak a rendező rettegéséről a női nemtől. Ha megnézzük az eddigi női alakjait – Bess a Hullámtörésben, a Táncos a sötétben Selmája vagy Grace a Dogville-ben – nem hiszem, hogy feltétlenül erre a következtetésre kell jutni. Az más kérdés, hogy Lars von Trier a maga állítása szerint mindentől fél, kivéve a filmcsinálást.
Az meg, hogy ez a kamaradarab egy erdőben játszódik, nem véletlen, hiszen az erdő mindig is atavisztikus félelmek forrása volt, nem kell messzire menni, nézzük meg a népmeséket.
Speciel én sem érzem komfortosan magam az erdőben, mondhatni a biztonságérzetem bizony elhagy ott.

Szerintem mindenképpen érdemes megnézni a filmet, igaz, fel kell készülni a szenvedés minden formájára és azoknak a néző általi elviselésére.

Interjú Charlotte Gainsbourggel a Telegraph-ban.

Read more...