blogolni. Mindig annyi mindent elmondanék, de sok időt vesz el. Pedig szeretem. De ha már nekiállok írni, (ismertek), nem tudok Örkény egypercesben gondolkodni, csakis novellában, vagy kisregényben. Most sem írtam már mióta, pedig mennyi minden történt velem....sok. Lehet, nem éppen scrap-téma, de azért történt.....
Pl. újabb találkozásom volt Kismaszattal/Ketteskével/Rolandkámmal. Továbbra is vérkomolyan férfinak tűnik, ezek szerint ez már így marad. Olyan nagyon már nem lehet róla jó képek készíteni a 2D-s UH-gal, mert már ahhoz elég nagy. Itt pl. pont hason is feküdt.
Minden érteke rendben vagy, akkora éppen, amekkorának lennie kell, úgyhogy a prognosztizált július 13, az egész biztosnak tűnik.
Csütörtök délelőtt 3asban elmentünk arra a fotókiállításra, ami Apa fotósulijának a záróakkordja. Apa csak egy fotót állíttatott ki, de mi akkor is nagyon büszkék voltunk rá! :) Utána egy nagyot játszótereztünk és én nagyon, de nagyon élveztem a napsütést!!!!
Gyerekszáj:
A játszótér felé menet az autóban Oli közölte, hogy fáj a feje, mire ezen én elkezdtem sopánkodni, hogy jaj, remélem nem leszel beteg... erre ő: Nem Anya, csak azt hiszem azért fáj a fejem, mert nagyon sokat gondolkodtam. Én: min gondolkodtál annyit? Ő: Hát a kisbabámon. Én: a kistestvéreden??? Ő: igen. Én: és mit gondolkodtál róla olyan sokat? Ő: hogy együtt játszom vele a kertben
.:))))))))))))))))))))))))))) Hát nem tündéri?????
Aztán du. voltunk Anyuval a The Human Body kiállításon. (nem a Bodies 2, ez egy másik, de kb. ugyanazt tudja). Ott fotózni nem lehetett, mondjuk nem is akartam volna tüdőlebenyeket és veséket hazahozni :)))), de nagyon érdekes volt. Igaz, jó hosszú volt a kiállítás és a lábam már hamar elfárad a totyorgástól, így rendesen fájt a végére (mert ugye leülni nem lehetett). Utána fagyiztunk egy nagyot a Harangvirág cukiban (Újpest kp., ha valaki arra jár, ne hagyja ki!) Valami vagy volt az aznapi kajáimban, vagy egy szolid vírust sikerült benyalnom, de egész éjjel orbitális fej- és hát- és derékfájással fetrengtem konkrét hányingerrel kísérve. Reggel is vacakul voltam még, de úgy döntöttem, hogy azért is elmegyek a kiccsaládommal Balcsira, mert ilyen szép az idő!!! Az majd meggyógyít. Valóban, a kocsiban elaludtam odafelé egy jó 45 percre, utána semmi bajom sem volt.
Szuper időnk és napunk volt! Egy fotó :
Továbbá az uram talált egy vízi- és egy erdei siklót a vízóraaknában, azokkal szórakozott egy órácskát. Az erdei sikló sziszegett és támadott a botra, ezért az esti netes azonosításig parlagi viperának lett minősítve :)))) Nagyokat sétáltunk, Bubika örömest dobálta a kavicsokat, köveket és félsziklákat a Balcsi vizébe. A frízbí is a vízbe került (Apa volt a ludas), Bubi éktelen ordítása mellett Apa pucadér lábszárra vetkezett és besietett érte....grrrrrrrrrrrrrrr nem volt valami meleg a víz......(kíváncsi vagyok mennyire lesz megfázva emiatt). Aztán jót kajcsiztunk Fonyódon a kedvenc helyünkön, néztünk hattyúkat, vízibacajokat sorbaállítva, volt nádipeca, stb. Végül elégettünk a kertben egy diófányi falevelet, Oli legnagyobb bánatára nem sütöttünk rajta szalonnát :))))
További történések. Március 15.-re elfogyott a pelusunk. Mivel minden zárva, nem is tudtunk venni. Így aztán nekiduráltuk magunkat a sokadik leszoktatós procedúrának. (mielőtt valaki rosszul lenne, elmondanám, hogy, igen, Oli 4, 5 éves, de éjjel iszonyatosan mélyen alszik, ezért kellett neki a pelus).
Egyik éjjel 2x kivittük, és egyszer sem sikerült pisilnie, sőt reggel is tiszta és száraz volt, de ma éjjel megint baleset volt, azonban, ami sztem nagy előrelépés, legalább felébredt rá, hogy épp pisil, szólt, és a maradékot vitte a wc-be, szóval nagyon optimista vagyok! Hátha 1-2 hét alatt sikerül elhagyni a pelust végleg!!! (már amúgy is kezdte szégyellni szegény, meg már a 7-es is alig ment rá, nagyfiú, nnnna) Hamarosan úgyis jön a következő pelus-ügyeletes :))))
Hát mos röviden ennyit.
Kell e promóznom valamit? Hmmm. Rainbow Kata kiadta Freebie-be a tavalyi tavaszi és húsvéti készleteit. Érdemes beszerezni. A Snowdrops készletével lifteltem egy Erzsocica oldalt, tavaly ilyenkor készült fotóval:
Kata sajnos bezárja a boltját a Digiridoo-n, ezért nagy kiárusítást tart! (vajon miért menekül minden magyar tervező ebből a boltból????)
Megjelent szülinapos retro készlete is egyúttal, amit szintén ott vehettek még meg, és egy hozzá tartozó kis
freebie is vár a blogján, gyűjts be!
Jaj, azzal még nem is dicskedtem, hogy a múltkorában másodszor is az én oldalam volt a kiválasztott az SBE hírlevelében :)))
NA, most hirtelenzi ennyi jutott az eszembe. Ma este én vezetem a videoscrappet a cewén, gyertek! :)))) (nagyon gonosz leszek!!!!!:DDDDDDDDDDDDD)
(és most nem azt írom, hogy végre itt a tavasz- pedig de!- hanem hogy végre kiteregthetem a ruháimat a teraszra és napsütés illatuk lesz! YEEEEEE!!!!