UTOLSO UTAZAS

Es most itt vagyok ,megtelepedve,kisse egyensulyt veszetten, de minden erommel arra torekedve . hogy visszanyerjem lenduletem/
    Ideje továbblépni Mai Ige
„Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre.” (Jób 11:16)
Nem számít, milyen rossznak tűnnek a dolgok, ne feledd e szavakat: „el fog múlni”, nem marad minden így. Az élet szüntelen változás; mindig lesznek újabb kihívások. Ne hagyd, hogy lerombolják bátorságodat, használd inkább őket lehetőségként a növekedésre. Amint sikerül növekedned azon a területen, melyről Isten úgy gondolja, nagyobb érettségre van szükséged, el fog múlni az időszak, melyben éppen vagy. Semmi sem tart örökké. Bár az adott pillanatban ezt nehéz elhinni, idővel mégis „elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint elmúlt árvízre” (Jób 11:16). A felejtés itt nem amnéziát jelent, hanem azt, hogy eljutunk odáig, ahol az emlékhez már nem társul gyötrelem. Olyan ez, mint amikor egy rovarcsípésből kiszívják a mérget, amint a méreganyag eltűnt, megkezdődik a gyógyulás. Az emlék olyanná lesz, mint amit már elvitt a víz. Soha többé nem látod viszont a folyó vizét, mely most a bokádat nyaldossa.
Kristin Armstrong mondta: „Az ószövetségi időkben a gyászolók hamut kentek arcukra. Egy bizonyos időt szántak a gyászra, utána megmosakodtak, és továbbléptek.
Mennyivel egészségesebb ez, mint amit a mi társadalmunk gyakorol! Mi kifestjük magunkat, felvesszük a boldogság vagy a közömbösség álarcát, nem engedjük, hogy az emberek kifejezzék együttérzésüket vagy tiszteljék, hogy most korlátozott helyzetben vagyunk. Annyira el akarunk bújni, hogy belülről temetjük magunkat hamu alá. Isten hívni fog: »Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod« (Ézsaiás 60:1). Kérd, hogy jelölje ki a határidőt, és légy kész arra, hogy megmosd az arcodat!” Aztán lépj tovább!
Melody Beattie, elismert tanácsadó mondta: „Először másztunk; aztán megtanultunk járni, és kitágult számunkra a világ. Aztán kerékpárra ültünk… autót vezettünk… repülőjegyet vettünk. A látóhatár sem korlátoz többé. Aztán kétségeink támadnak: nem vagyok rá képes… (a pontozott rész egyénileg kitöltendő), és a világunk beszűkül. Nem kellene elutaznom… úgyis csak eltévednék… itthon is annyi feladatom van. És a világ tovább szűkül… egy egészen kicsi skatulyává, ami szorosan le van zárva. Nincsenek új élmények, új tapasztalatok, nem tanulunk semmit, nem is élünk. A dobozkák kényelmesek lehetnek… de bármilyen kellemes, barátságos lakássá alakítgatod, akkor is csak egy doboz. Sokféle méretű és alakú létezik. Amikor engedjük, hogy megalapozatlan félelmek visszatartsanak, akkor egy újabb dobozba bújunk… és előbb vagy utóbb falakba ütközünk. Keress csak valami kis »nekem ez nem megy« dolgot az életedben, és vedd le a doboz fedelét! Próbálkozz valami kisebb lehetetlennel… jelentkezz arra az állásra, melyről mindig is álmodtál… kezdd el megvalósítani látásodat! Lökd le azt a tetőt, és kukucskálj ki rajta! Válaszd ki az egyik félelmet, és alakítsd létrává! Gyere ki a kétségek és bizonytalanság dobozából a hit és bátorság szabadságára!”
Ha hagyod, a félelem eléri, hogy képzeleted ámokfutásra in

UTOLSO UTAZAS

Ez a tranzakciós időszak minden téren nehéz volt. Mert szinte minden téren újat kellett 

kezdjek

Körülöttem mindenki nagyon tapintatosan viselkedett.Senki semmivel nem terhelt

se nem kötelezett bármire is.Jó ideig csak a nagyon szükséges dolgokat végeztem,minden elkötelezettség nélkül.Hálás voltam Istennek,hogy ezt lehetővé tette.Ekkor még nehéz volt döntéseket hoznom.Az ,hogy odahagytam lakohelyem, s fiaimnál vertem fel tanyám, az egyetlen , s legmegfelelőbb megoldásnak látszott úgy nekem mint fiaimnak,kik szem előtt tartották az Igét, mely szerint a család viseli gondját az özvegyasszonynak.1 Timoteus 5:4

S még ha sok szempontból nem voltam erre rászorulva, a távolság miatt sem a szellemi sem a lelki , s szükség esetén a fizikai támasz sem valósulhatott meg.

Azt el kell mondanom, hogy mindkét fiam családjukkal együtt az ország déli részén szolgál egy olyan helyen, hol odamenetelükkor egyetlen hívő nem volt tudomásuk szerint.Útolag felleltek egyszem testvérnőt,ki már évek óta imádkozott,hogy gyülekezetet létesítsen az Úr ezen a helyen is.Imája meghallgatásra talált.Ma már két gyülekezeti ház is van,gyülekezetplántálás eredményeként..

De sajnos mint nagyon sok helyen az országban elmondható, az aratnivaló sok de a munkás kevés.Igy van itt is.

Mindjárt újjá születésem után – huszonhárom évvel ezelött-már nagyon égett bennem a vágy hogy mindenkinek elmondjam az Úr csodás munkáját.

Misszios lendület fütötte lelkem. Úgymond uton-utfélen szórtam az Ígét Némiképp bekapcsolodtam egy gyülekezet plántáló akcióba ,hívogatva barátokat házamhoz,hol

kolozsvári lelkipásztor,kéthetenként hirdette az Igét.Teljes lelkesedéssel jártam el ismerőseimet,hogy Isten Igéje köré gyüjtsem.Fájt nagyon ,hogy annyi ember rohan veszte felé.S még jobban fájt ,hogy amilyen egyszerünek s mindenki számára elérhe-

tőnek tünt Isten megváltásának terve,olyan nehezen fogadták az emberek bizo nyság-

tevésem.

De Isten szavára hallgatva rokonaim,ismerőseim,ismeretlenek egyaránt hallhatták

az Igét.Nagy hatással volt rám a misszio munkások életrajza s álmaim erről szoltak,

hogy majd az egész család egy hálokocsival járja a falvakat s Igét hirdet.

Kissebbik fiam már tizévesen átadta életét, de utána egy kanyarulat állt be életében

és csak husz éves korában állt be az igazi fordulat s szővetséget kötött az Urral a

bemerítés vizében is.

Nagyobbik fiam ,ugyancsak huszéves korában adta át életét , s négy év mulva fiatal

házasként,feleségével az ország déli részébe költözött mint missziomunkás.

Tiz év múlva kisebbik fiam is érezte Isten hívását és testvérét segíteni ő is odaköltö-

zött.Ott találta meg élete párját egy frissen megtért helybeli lányt.

Rövid ídőn belül,Isten meghallgatta imakérésüket s újabb missziomunkásokat hozott

ezen oly gyengén vagy egyeltalán nem evanghélizált helyre.Néhány éven belül kié-

pült egy misszio központ néhány szomszéd falut foglalva magába.

Még ha nem is hálo kocsival ,de álmom erőteljesen életbe lépett,fiaim által.Tizen

hét éven át szinte minden honapban ingáztam négyszáz kilométert,amiben csak szük-ség van segítségre legyek.

A kepen egyik tanitvanyom

UTOLSO UTAZAS (15)

És ekkor hirtelen elszégyeltem magam mert Isten igéje jutott eszembe.

Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad, örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked

Szofonias 3

Örvendez-e az Úr énrajtam? Vagy szomorúsággal tölti el? Pedig az Úr öröme a mi erősségünk-mondja Nehémiás proféta.

S vele együtt én is.S hálát adtam Istennek, hogy éppen Ő volt a férjem,mert általa lett teljessé személyiségem, hogy annyira különbözőek voltunk s mégis egyek, hogy nem ragadta magával a világi szellem, s nem a kuporgatás embere volt, s nem volt földhöz ragadva s szárnyalhatott a lelkünk.Hogy olyan örömmel fogadta vendégül hitttestvéreim,hogy és még sorolhatnám, s ez hálával töltötte el lelkem , hogy éppen ő volt a férjem szinte negyvenegy éven át.

S ekkor kaptam egy nagyon szép verset ami kifejezte mindezt

.A szerelem létezése.

Kezdetben azt gondoltam, hogy halálod veszteség volt és pusztulás,

fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.

Csak most kezdek rádöbbenni, hogy az életed ajándék volt, ,

s egyre erősödő szeretet maradt utána.

A halál miatti elkeseredés elpusztította magát a szeretetem tárgyát,

ám a halál ténye nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.

Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,

nem pedig a halálodra és arra, hogy elmentél közülünk. (Marjorie Pizer)

Igen ez gyönyörűen hangzik , mert igy is van.Ajándék volt ,Isten ajándéka , mert Ő határozta ezt igy ,hiszen annyi minden szólt az ellen,hogy egymáséi kell lennünk.

A korkülönbség,társadalmi helyzete, s egyebek,de mindezt áthidalta a szerelemünk Életünk egy nagy kaland volt,ami részleteiben telve volt örömmel,szomorúsággal meg éppen csalodásokkal,de mindent együtt éltünk meg, s legtöbbször az érzelmek tetőfokán.

S most engednem kell, hogy Isten végtelen szeretetében vigasztaljon s kidolgozza

bennem mindazt amit ebben a helyzetben tudnom kell.Ha ezt kegyelemként tudom elfogadni akkor életem nem fog célt téveszteni, hanem megértem, hogy Isten minden

kor a legjobbat akarja nekünk! S minél hamarabb tanulom meg ezt a leckét annál ha

marabb válok használhatóvá. Még akkor is ha gyakran úgy tünik mi jól tudjuk mire is van szükségünk, Isten a bőlcsességében nem követ el hibát.

Ő az Aki vigasztal nehéz helyzetünkben.Balzsam az Ő Igéje:

Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.

Ha a Siralom völgyén mennek át, forrássá teszik azt. Az őszi eső is áldással borítja el azt.

Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon. Zsoltár 84:6-8

Hívő életünk erőssége, Krisztus, mert Ő az Ki győzelmet aratott a halál felett, s ez a

győzelem a mi reménységünk.S ez a reménység bátorságot ad minden helyzetben a

továbblépésre.

UTOLSO UTAZAS *14)

A meglepetések embere volt,olyannyira,hogy akár bekötött szemmel szeretett volna átvezetni az életen, s akkor felnyitni ha valami kedvemre valót láthatók.

Azért jónéhányszor sikerült is meglepni,s nem éppen kedvemre valóval.

Például a polgárinkkal.Annyira szerette volna ha születés napjára tüzhetné ki a

dátumot,hogy anyját értesítette is erről,s ö kettedmagával meg is jelent jó néhanyszáz

kilométer távolságból .Én éppen munkában voltam s értesítenek a kaputól,hogy keres anyosom.

Bizony nagyon leesett az álam,meglepetésemben.Még férjem sincs már van anyosom.Eléggé kinosan éreztem magam, a két idegen asszonnyal szemben.

Délután aztán végigjárták velem az üzleteket, mindenféle anyagot osszevásárolva,persze pontosan tudták mire is van szükségem, még ha nem is volt.

A polgárink csak egy hét múlva volt.

A masik esetnél, már. megvolt nagyobbik fiunk,talán öt hat éves volt ,s beiratkozott az estibe befejezni tanulmányait.Születésnapja estéjén abban a meglepetésben volt részem, hogy többedmagával érkezett haza,megünnepelni születésnapját,minden előzetes bejelentés nélkül.Hát én igazán nem voltam a spontán rendezvények embere.Legalább egy hét kellett az előkészítésre.Ezért aztán kiduzzoghattam magam a konyhában ahol senki sem látott.

Persze sem első sem második alkalommal nem árultam el ,hanem mint beavatott viselkedtem.

Az ilyen alkalmak kivételesek voltak,sózták,borsozták házasságunk.A kellemes meglepetéssekkel együtt örvendtem gyerekes diadalmával.

Egyedi vonzóereje volt.magához vonzotta ismerőseit,s különösmódon tudta bővíteni baráti kőrét.Nehéz volt vele a városban végigsétálni,mert szinte minden tizedik lépésnél valaki hogyanlétéről érdeklődött.Már szinte le is mondtam a „ez meg ki is volt?” kérdésről,csak egyszerüen elfogadtam,szinte a fél város ismerőse.

Igazi barátja csak úgy négy öt volt,a gyerekkori barátja véglegesen hűséges maradt,mások meg lekoptak, nem bizonyúltak megbizhatóknak.

Sokakat segített ügyes bajos dolgaikban,de amikor ő jutott szükségbe, nem akadt senki aki megoldja problémáját.Ezért élete utolsó két évében a nincstelenség útját jártuk, de mindennapjainkat hittel harcoltuk meg.

Mindezt már csak emlékként élem meg, s az otthon eltőltőtt idő nem éppen fájdalommentes.Elgondolkodtam azon, hogy életünk egy állandó alkalmazkodás.

Alkalmazkodás új helyzetekhez,új emberekhez, dolgokhoz.Hirtelen egyedül álltam szembe egy gazdassággal s minden ami ezzel jár, s minden arra emlékeztetett, hogy bizony ez ezelőtt nem így volt, minden lépésemmel egy-egy újabb emlékre bukkantam, hogy azok az apró örömök már nem örömök ha nincs kivel megosztanom, a pad ahol az árnyékos fal hüvősségében ittuk meg délútáni kávénkat elveszítette varázsát,s helyette a keserűség s az egyedüllét érzése kerített hatalmába.

UTOLSO UTAZAS (13)

Nem volt kiváltságos helyzetben gyerekkorában,hisz,addig míg iskolatársainak

minden megadatott,ő még egy egyszerű tenész cipőt is ki kellett harcoljon, s a lyúka

dásig hordania Még akkor is ha gyakran fájdalmasan kőnyvelte el ,hogy társainak szü

lei jelen vannak az iskolai eseményeken,ő lehajtott fejjel nem mert az örömtől kipirult arcokra nézni,mindezek nem verték le ,hanem korán megtanulta ,hogy nem számíthat emberi támaszra ,hanem saját erejére támaszkodva érje el álmai célját.

Volt egy kedvenc szolása akkor amikor semmi kilátás nem volt egy -egy probléma

megoldására:” Isten fent és látja”-volt türelme kivárni a dolgok menetét.Ezt a bizako

dást behozta házasságunkba, s mikor én türelmetlenkedtem,ö csak csendesen csitított

Sportos alkat volt már szinte gyerekkora óta benne volt a város kézilabda csapatá

ban ,s nem hagyta félbe ,hanem nagyobbik fiunkkal is járt az edzésekre.

Elég kalandos életnek néztünk elébe s valahogy már egybekelésünk óta minden rendellenes volt.Már az,hogy egy óra szabadot kaptam a munkahelyemről ,hogy jelen

lehessek polgári esküvőnkön ,hol egyetlen családtag vett részt rajtunk kívül,rokkant é

desapja.Hát akkor mindent nagy izgalommal éltem meg s minden porcikám meghato

dással volt telve,viszont utólag gyakran felídéztem ezeket a pillanatokat s derültem a

zon az egyórás szabadórán,s talán fel sem tünt ,hogy senki nem ünnepelt minket, s már nem emlékszem,ha véletlenül nem éppen munkaruhában voltam jelen,mert onnan egyenesen a munkába mentem vissza.

De akkor mi ezt számba se vettük, minden természetesnek tünt,mert ugyebár :

„Isten fent és lát mindent” s ez elég volt ahhoz ,hogy elégedettek s hálásak legyünk

mindenért.S nem nevezhetném ezt igénytelenségnek,hanem inkább gyermeki bizoda

lomnak,hogy egyszer minden amúgy is valóra válik s ez segített rá, hogy mindennek

nagyon tudjunk örvendeni.

A „mégcsakegyvillámkanalamsemvolt” állapotból felvergödtük magunkat a saját lakásra,hol már második fiunk is megszületett,s minden felgyülemlő felhőre ez

volt a válasz:” Isten fent és lát mindent” És úgy is volt,Ő volt az ki utunkat egyengette oda vezetett,ahol terve szerint helyünk volt.

Lehet hogy nem mindig értettünk mindent de Istennek a tervében minden tökéle

tes. Az ,hogy elvezessen a Vele való találkozásra. Akkor amikor én semmi jelét nem láttam a tervbe vett dolgok megvalósításának,ő úgy beszélt roluk,mint ami máris rendelkezésünkre készen áll.Nem mondom , hogy ez éppen örömöt adott nekem,elég gyakran bosszankodtam gyerekesnek látszó hitén.

De ö ,ki mindent ki kellett várjon, harcoljon , ahhoz ,hogy ennek örvendhessen ,volt türelme kivárni mindig a megfelelő időt mindenre,velem ellentétben,ki eléggé türelmetlen voltam,s néha az el nem ért dolgok bosszankodással töltőttek el.

UTOLSO UTAZAS (12)

Nehéz elfogadni Isten akaratát, föleg ha szenvedéssel és fájdalommal jár, de amikor ezt elfogadod, boldoggá tesz.

„ Nézd meg Isten cselekedeteit: ki teheti egyenessé, amit ő görbévé tett?

A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, éppúgy, mint azt, Isten szerezte; azért az ember semmit se sejt abból, ami rá következik. „Prédikátor 7:13-14

A legnehezebb talán az első hazatérés volt közös lakhelyünkre.Szembenézni,nem-

csak az együtt megélt emlékekkel,a keze munkáját őrző dolgokkal,hanem a falusi elő

itéletekkel,mely szerint mindenki pontosan tudja mi megy bennem végbe ,s eszerint is kell viselkednem, beszélnem.

S még akkor is ha minden újabb találkozással akaratlanul is eleredtek könnyeim

én tudtam, hogy szívemben megindult a gyógyúlás.S mégis gyakran azon vettem ész

re magam,hogy kétszinüen kifele azt mutatom amit éppen elvárnak tőlem, addig míg

Isten újja rá nem mutatott s elszégyeltem magam, s tudtam, hogy bátorság kell ahhoz

is hogy megéld azt amit Isten munkál életünkben.

Ugyanakkor fájdalommal kellett elkőnyvelnem,hogy szomszédaink,ismerőseink,

barátaink szívében is nagy ür támadt, nemcsak az ö eltünésével hanem az én elköltö-

zésemmel is.S még akkor is ha talán örömmel könyvelhetném el, hogy mennyire hiá-

nyolják jelenlétem, ez szomorúsággal töltött el, hogy ezen már nem változtathatok.

Mert a megváltozhatatlan bekővetkezett hirtelen ,minden előző bejelentés nélkül,csak

azért mert ennek így kellett lennie, akkor és ott s ilyen formában.Mert Isten szuverán s Ö az aki a maga akarata szerint véghez visz előre elhatározott életeseményeket.

Férjem teljes életével sokakra hatással volt.Ott ahol megfordult nyomot hagyott,s

halála is ilyen volt, rányomta bélyegét ismerősei, barátai, rokonai,s legfőképp családja

életére.Megrendítő volt.S még akkor megértettem, hogy neki így kellett elmennie,

csakis így válthatta ki ezt a hatást halálával.Egy beteg, ágyban fekvő ember halála

nem lep meg talán meg sem rendít annyira.De egy makkegészséges,erőteljessé,

annál inkább, s az ember hirtelen ráébred véges voltára. S sokak szívében elndultak

a kérdések sokasága életükre vonatkózólag.

Nagy kegyelem volt hirdetni az Igét ,nemcsak a faluban,hanem a város olyan lakosainak kik talán eddig ilyen formában nem volt alkalmuk hallani.Ezért is hálásak

voltunk Istennek.És hisszük, hogy Isten arra méltatott minket,hogy fájdalmunk ilyen

formában is hasznos legyen.

UTOLSO UTAZAS

                                                 A GYOGYULAS UTJAN (11)

December 12-én történt a baleset,a téli ünnepek küszöbén.Ünnepek mik öröm-öt hoznak az ember szívébe,az enyémben szomorúságra leltek.

Meg kellett birkozzak e nyomasztó érzéssel,hogy az öröm kihalt szívemből, s minden

ami földi elvesztette teljesen értékét,semmi érdeklődést nem éreztem irántuk.

Ha nem lettem volna családom között,értelmét vesztette volna létem.Szin-

te állandó beszélgetésben voltam Úrammal és Megváltommal,s faggattam,hogy mi is az én elhívatásom ezúttal.

A válasz nem váratott sokáig magára: ”Fektess unokáidba”

Mint egy mentőővbe kapaszkodtam bele ebbe az új hívatásomba.Nagy szükségem volt arra,hogy értelemmel töltödjék meg új életem.-

Mert egy új élet kellős közepén találtam magam,minden megváltozott, villámcsapás gyorsaságával.Ehhez kellett hozzászoknom,elfogadnom,s megtalálnom

azt ami ekkor nagyon hiányzott.Az örömöt.

Rá kellett jönnöm arra, hogy Isten igéjén ,szaván kívül semmi sem tud megvi-

gasztalni.Sem az a tudat, hogy talán mások sokkal nagyobb tragédiát élnek át mint én

mert úgy ahogy mint egyedi lényeknek voltunk teremtve ,érzéseink és megéléseink is

különböznek,s a fájdalom és szenvedés is egyedi,s oly erőteljesen éled meg mintha e-

gyedül csak te lennél e földön aki ezen átmegy.

A gyülekezeti tagok mint egy vigasztaló fal vettek kőrül,de voltak olyanok is kik

nagy igyekezetükben még inkább a sebre tapintottak ,felhíván figyelmem újból és új-

ból ,hogy mily nagy lehet fájdalmam.

Ez okból kifolyolag egy ideig amennyire csak lehetett ritkítottam a közösségi együtt-

létet. Fájt a magyarázkodás.

Ezért volt az, hogy Szilveszter éjszakáján egyedül voltam otthon (mármint nagyobbik

fiamnál),s elkeseredésemben az Úrhoz kiálltottam:

-Miképpen találjam meg én is örömömet az ünnepekben!? Ha nincs kivel megosszam!

A válasz nagybetüs Ünnepként robbant be szívembe s egész lényemet örömmel töltöt

te el.

Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm, jobbodon örök gyönyörűség van Zsoltár 16:11

Ez oly hirtelen, meglepő érzés volt , hogy szinte megijedtem tőle.Hát mégis van lehe-

tőség még így érezni,nem apadt ki teljesen ez a forrás bennem?

Nem, hisz örömöm forrása az Úr Jézus,s Ö az ki ezt kidolgozza bennem.Itt volt végig

mellettem, átérezte fájdalmam,s most már bizalommal néztem elébe a dolgoknak tud

ván, hogy Ő fog tanítani ez új életem ösvényére is.

Igen , egy új kíhívásnak néztem elébe.Elfogadni ezt az új érzést szívemben ,

akkor is ha félelemmel könyveltem el, hogy ha odaadom magam ezen új érzésnek hüt

len leszek gyászomhoz.Igen még ha furcsán is hangzik ilyen ellentmondó érzésekkel

kellett megbirkozzak.

Mert akkor, amikor Isten ilyen csodálatosan gyógyítja,kötőzgeti a sebet,felmerül a fé-

lelem,hogy ez talán egy negatív fényt vetít özvegységemre, s gyanussá válik túl korai

vigasztalásom.

De Isten így dolgozik,meglepően,a Maga modszerei szerint ami nem egyezik sem

világi szellemmel,sem a megszokottal. S ezt elfogadva,mégha az ár ellen uszunk is ta

pasztalhatjuk meg az igazi, élő gyogyúlást .És ez nem megy egyik napról a másikra,

hanem lépésenként,nap mint nap megtapasztalva Isten gyógyító erejét,vigasztaló je-

lenlétét.

UTOLSO UTAZAS (10)

Ilyen s ehhez hasonló gondolatok munkálták elmémet azokban a temetés utáni napokban.Kivántam megszabadulni az erős fájdalomtól,mely úgy látszott véglegesen

belém fészkelte magát. Sem mosoly ,sem kacagás sem öröm nem tévedt be hozzám még véletlenül sem.

És ekkor az Úr halkan szólt:

„Választanod kell: 1.vagy ősszeomlasz a fájdalmad alatt

2.vagy bizalommal leszel irántam , s ezáltal bizonyságot teszel a Bennem való hitedről .

Akármelyiket is választod,Dan a férjed már eltávozott.Ezen nem változtathatsz.

De jusson eszedbe az Ige mit oly előszeretettel szóltad szenvedésben levő embertársa

idnak

„Ha lágyan viselted magad a nyomorúság idején, kevéske az erőd. „

Példabeszédek 24:10

Az ÚR, az én Istenem az én erősségem, Habakuk 3:19

Mert férjed a te Alkotód, akinek Seregek URa a neve. Megváltód Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. Ezsaiás 54:5

Volt tanítónőm ezt az üzenetet küldte:”Vigasztalódj vígasztalva”

Mint jajkiáltás tört ki belőlem a kérdés: „Uram mi az én vigasztalásom?!”

Isten az én vigasztalásom! - jött a válasz.

Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene, 2 Kor.1:3

És ezzel elkezdödött az én vigasztalásom és egyúttal gyógyúlásom is.

UTOLSO UTAZAS(9)

Hálát adtam Istennek ,hogy megtanított engem a "jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből való szeretet. "-re.

Az " igazság iránti engedelmességben" kellett megtisztítanom életem,megtanulni az

egedelmességet még akkor is ha úgy éreztem,vagy éppen meg voltam erről gyözöd-

ve, hogy egyes helyzetekben,jobb dőntést hoznék.De most már tiszta szívből tudtam

bólintani.És ez minden esetben örömmel töltőtt el mert része volt a győzelemnek.

S ezt Isten munkálta bennem.Egy új felismerés,egy új helyzet,mi gyönyörűsé-

gessé tette az Istennel való járást.

S most ennek hirtelen vége lett.Már nem gyakorolhatom az ilyen fajta engedel-

mességet.Mint egy veszteséget éltem át ezt a felismerést.Szabaddá lettem ezen aláve-

tettségből szabadság mely semmi örömöt nem hoz.Keserű felfedezés!

És még sok más az Úr által bennem kidolgozott lelki győzelem,úgy nézett ki

értelmét vesztette .Mert a maga ősszeségében eme Ige beteljesedésében éltem át olyan örömöket,mik nem hasonlíthatók semmihez,s győkeresen változtatta meg kap-

csolatunkat,s mind ez alapján értettem meg én is mi is az az önzetlen szeretet ,hogy

feltétel nélkül tudd szeretni társad.

Hasonlóképpen, ti, asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy h.a némelyek nem engedelmeskednének is az igének, feleségük magaviselete ige nélkül is megnyerje őket, 1Péter 3:1

Csak úgy nézett ki ,mert amit Isten munkál annak örökkévaló értelme van.S ha itt e földön ezt az Igét ilyen értelemben nem is gyakorolhatom,számos gyakorlati alkalmazása lehet embertársaimmal való kapcsolataimban.

Ez az érzés azért született meg bennem azokban a napokban, mert kevés idővel a

férjem halála elött egy újabb győzelmet ünnepelhettem lényemben.

Szeretem az igazságosságot,és főleg azt, hogy igazságosan itéljenek felettem.

Ez nem mindig történt meg,s talán nem is volt annyira téves, mint amennyire fájdal-

masan érintett engem,de elég gyakran sértődött voltam emiatt.Amikor felismertem

hogy ez egy fajta meg nem bocsátás,kértem az Úrat ,munkálja ki bennem Igéjét tegye

életté életemben.

"elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek." Kolossé 3:13

És ezt szeretetben tegyem ,ami nem más mint a " a tökéletesség köteléke. "

Isten hűséges igéreteihez s segítségemre volt gyengeségemben.Kértem, hogy mintegy instant tudjak megbocsátással felelni minden sértésre,esetleges igazságtalan

itéletre.Nem ment simán s jó ideig eltartott,mig végül is élően meg is

tapasztalhattam. Örömmel könyveltem el , hogy már nem kell haragudnom ,mert a megbocsátás már bennem élt még mielőtt sértés ért volna.Áldott érzés volt.Hála és öröm a harag helyett

És most ez mind a múlté,már nem gyakorolhatom.

UTOLSO UTAZAS(8)

Azok a napok nehezen elviselhetőek voltak,nyomasztó hiányérzet,az a véget nem érő vágy,az hogy életem további részét már igy ,nélküle kell leéljem,mind ,mind

jajkiálltássá alakult szívemben.

Isten még azon éjszakán ,a baleset utani éjszakán,Igét adott vigasztalt,de ez csak erö

volt az ezután következő fájdalom elviselésére.

Isten és az Ö Igélye volt vigasztalásom:

Ha nem törvényed lett volna gyönyörűségem, már elvesztem volna nyomorúságomban

Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem. Zsoltar 119

Ezt az együtt megélt negyven évet akár két részre oszthatnám.Húsz évet mint

megtéretlen,s még húszat mint megtért feleség.S igy átgondolva életünk folyását s a

különbségeket,hát a második fele nehezebb volt ,de felülmúlhatatlanul szebb.Már-

mint nekem.Mert állandó lemondásról szólt.Lemondani önmagamról,addigi meggyő-

ződésemről,s alávetni magam Isten akaratának.

Ez teljesen felborította értékrendem,mert olyan makacsul tudtam ragaszkodni i-

gazságaimhoz,hogy onnan senki sem tudott volna kizökkenteni,de Isten megtette.

Nagyon értettem ahhoz,hogy irányítsam a dolgokat, s észrevétlenül a vezetés ,a

fontosabb döntések mind az én vállamon voltak.Már azt sem tudom ha ez valakinek feltünt ,vagy nagyon is magától értetődő volt,hogy miért azt sem tudom már.És Isten

ebből kellett helyrebillentsen.

Az asszonyok engedelmeskedjenek saját férjüknek, mint az Úrnak. Efézus 5:22

A vitás ,nem egyértelmü dőntéseket,immár ráhagytam, s igyekeztem elfogadni,

még akkor is ha ez nem ment simán,sőt,egy jóideig észre sem vettem,milyen kétszi-

nüen viselkedtem.Jó és szófogadó feleséghez illően nagyon szépen tudtam bológatni

beleegyezően arra is amiről éppen más véleménnyel voltam,de a szívem egyeltalán

nem így érzett.

Jó ideig eltartott ez,mig Isten rá nem tapintott önelégültségemre s megtérthet-

tem, s kidolgozta bennem az Úr,hogy bizalommal lehettem döntései iránt s már nem

volt gond számomra , hogy igazán tiszta szívből egyetértsek vele.Nagy felszabadu-

lás volt számomra s csak ekkor jöttem rá,hogy tulajdonképpen bele is fáradtam ebbe

a némileg kétszínű életbe.

UTOLSO UTAZAS (7)

Azt,hogy este lefekszel, s nincs kinek jóéjszakát mondani,minden reggel,belédhasít a

valóság,hogy egyedül vagy és ez visszavonhatatlanul igy lesz,ezen nincs mit, és mi-

ként változtatni.

Az a tudat,hogy életed teljesen megváltozott,gyökeresen,s véglegesen egy teljesen új

identitás elé állít,egy olyan változás mely teljes odafigyelést igényel,hogy ehhez al-

kalmazkodni is tudj,anélkül,hogy összeroppanj.

Nagyon nehéz volt számomra elviselni a vizsgálódó szemeket,melyek szinte rádtapadnak,fürkészőn mintha körülöttem semmi más látnivaló sem akadna,a kérdé-sek,melyekre, oly nehéz volt válaszolni,magyarázkodni magátol érthető dolgokat.E-

zért is határoztam el , hogy egy ideig , mig a sebek heggednek s nem olyan fájdal -

mas az érintésük ,félrevonulok egyedül magamban ,én és Isten, hogy rendezzem ér-

zéseim.

Fiaim ,döntés elé állítottak.Elhívatásuknál fogva ,nem hagyhattak egyedül négy-

száz km-re tölük,ezért rajtam áll további sorsuk.Ha hajlandó vagyok-e itt maradni a

családjukkal,amelyiknél éppen akarok.

Ideiglegesen nagyobbik fiamnál állapodtam meg,ideiglenesség , mert ők tömbházban laknak,és úgy döntöttem ,hogy tavaszra átköltözöm a kissebbikhez,hol nagyobb szük-

ség van segítségre,négy gyermek mellett és az imaház tetőzetén misszios céllal épülő

szobáknál.

Ez a kegyelem jutott nekem,hogy gyászomat hívő környezetben éljem át még-

pedig ,unokáim,gyermekeim mellett.Ez sokat enyhített fájdalmamom,segített abban,

hogy nemcsak magamra figyeljek,hanem a mellettem levők szükségeit részesítsem e-

lőnyben.

Még akkor is ha ez nem ment simán mégis a kivezető út volt számomra,mert ah-

hoz,hogy tovább mehess szükség van egy kitüzött célra.

Ezt a kérdést tettem fel én is az Úrnak.Hiszen eddig elsőrendű célként életemben

férjem szerepelt,éspedig,hogy őt "beszeressem " az örökkévalóságba.

S hirtelen minden megváltozott.Ezt kellett feldolgoznom,elfogadnom.Az a tudat,

hogy vele már semmi tervbe vett dolgom nem lesz,vele már csak multam van, se je-

len se jövő nem jőhet számításba,megváltozhatatlan valóságként tört rám sok regge-

len át.

Szinte 41 év együtt,öröm,szomorúság,jelentős vagy éppen jelentéktelen esemé-

nyek,fájdalmak,betegségek,csalódások,sok,sok apró vagy éppen erős élmények soka-

sága, mind bevésődve,közös emlékként lényembe,hirtelen olyan jelentősséggel töltö-dött fel,hogy éles fájdalomként éltem át, hogy ez már csak emlék.De ugyanakkor mint csodát észleltem , hogy még a legkellemetlenebbek is édessé váltak , s oly drága

volt számomra.S vágytam utánuk.Igen , a vágy az amit a legnehezebb elviselni.

UTOLSO UTAZAS

II FEJEZET

Gyászom megélése

Az egész gyászszertartás alatt,mintha teljesen belezsibbadnál a tehetetlenségbe,hogy ez valóság és ezt végig kell csinálni a maga nehézségeivel együtt ,szembesülni vele járó tevékenységekkel,pedig ekkor szeretnél valahova elvonulni egyedül lenni ,csak te és az Úr,de ugyanakkor az együttérző arcok, szavak,mozdulatok is jólesnek,egy-egy ölelésbe teljesen belefeledkeznél ,azzal az érzéssel ,hogy talán onnan jőn a megoldás,és végleg megszabadulsz a fájdalomtól.Útólag már nem is emlékszel ki is szólt, mit is mondott,vagy éppen ki volt melletetted de megmarad emlékezetedben egy együttérző lehajolás minden szó nélkül,csak az a téged igazán megértő néma pillantás,mely sokáig talán véglegesen elkisér s erőt ad a tovabblépésre.

Egyetlen dolog amire érzékennyé lettem még azokban a nehéz percekben is ,

hogy milyen sokat számít Isten népéhez tartozni.Azonnal körülöttünk egy katonai fegyelmezettséggel rendelkező ,szinte mindenhez értő csapat alakult ki,s végezte fela-datát,s mindenki tudta a maga helyét s tevékenységét.Ezt akkor abban a helyzetem-ben is érzékeltem s nagyon tudtam értékelni, s hálás lenni Istennek ezért.

Nem kellett senkit mozgosítani, mindenki némán beállt a sorba.Nagy áldás volt szá-

munkra,főleg nekem,hogy abban a "semmilyendöntéstnemtudokhozni" helyzetemben

ezt nem is kellett tennem.

Az együtt megélt tragédia még szorossabra kovácsolja nemcsak a családot hanem

Isten családját is.Hirtelen tudatosul mindannyiunkban,hogy milyen véges életünk, itt

a földön,s ez az a pillanat,mely különbséget tesz az értékes és értéktelen között,a fontos és kevésbé fontos dolgok között.És hirtelen elsöbbséggé válik a kapcsolat.

Csupán ez jön számításba, a kapcsolatápolás,mint elsödleges a fontossági sorrendben.Szinte megdöbbent, hogy milyen sok jelentéktelen dolgot részesítettünk előnyben a kapcsolatok rovására.

Hogy milyen dacosan kitartunk igazunk mellett.Mindenképpen bizonyítani aka-

runk,pedig az örökkévalóság távlatából semmi jelentősége a jelentéktelen dolgoknak,

mégha pillanatnyilag annak is tünnek.

Számomra az volt a legszembetűnőbb,hogy társamnak ,csak a szép és jó tulajdon-

ságait láttam .Hát szükséges, hogy elveszítsünk valakit, hogy mégjobban értékeljünk?

Milyen fájdalmas volt rájőnnöm arra,hogy érte már nem imádkozom s hirtelen a

vele már meg nem élhető dolgok leltára jelent meg szemem elött.

És egy olyan érzéssel találtam magam szemben,ami ellen harcolnom kellett,s minden alkalommal , mikor rám akart törni, megtagadni, s Isten segítségét kérni le-

gyözésére.

Lázadás ellene , hogy itt hagyott , hogy egyedül,árván hagyott.Szinte vitába kivántam

szállni vele.

Meglepett,de szembeszálltam ezzel az érzessel,nem akartam,hogy hatalmába kerítsen,

s valahova a keserüség örvényébe döntsön.Még igy is fájdalmam kellös közepén tu-

datában voltam annak ,hogy milyen mélységekbe tud levinni az Isten nélkül megélt

veszteség.Már jártam ott,mikor engedtem , hogy a miértek, s nem Isten Szava vezes-sen.Akkor jogosnak tartottam ezeket a gondolatokat s nem ismertem fel veszélyüket

s elsodortak a valóságtól.s egy olyan világban találtam magam,honnan úgy éreztem nincs kiút.

Ezért is hálás voltam Istennek ,hogy Őbenne találtatom,s nem kell egyedül járnom ezt az Útat.Mert ami megtörtént ,igy is úgy is megtörtént volna.Mert meg van irva a

139-ik Zsoltárban:

Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.

Ezt igy el kellett fogadni s erre kértem az Úrat ,hogy munkálja ki bennem az elfoga-

dást.Fiaimmal együtt elhatároztuk,hogy Istent dicsőítjük gyászunkkal,fájdalmunkkal

s az Őt megillető hálával éljük meg mindezt.A temetéssel együtt járó tevékenységek,

az együttérző ,téged kőrülvevő gyászolók között talán nem is olyan nehéz ezt igy

megélni,de jönnek a hétköznapok , a maguk zord valóságával, s ezzel kellett farkas-

szemet néznem mindennap.

UTOLSO UTAZAS (5)

Mert akkori tapasztalataim Istennel,és kisebb nagyobb szenvedésem úgy tünt,hogy képzetté tesz erre az elhívásra.

S azzá is tett,mert több alkalom is adódott arra , hogy vigasztalóként valaki mellé álljak,vagy tanáccsal enyhítsem a rászorulók szenvedését.

Viszont azokban a pillanatokban értettem meg ,hogy ez a fájdalom,olyan ,hogy csak a néma együttérzés, minden szó nélkül az ami használ.Semmi hatása sincs annak a tudatnak, hogy mások is átmennek-mentek,ilyen vagy még nagyobb szenvedésen,amit megkell élni azt meg kell élni a maga intenzitásával.Mikor a halál ilyen nemével szembesülsz-értem ezalatt a hirtelen ,nem várható szerencsétlenséget,úgy érzed minden összeomlik ,hirtelen teljesen értelmét veszti minden földi vesződség,már csak azon csodálkozol ,hogy lehet,hogy a kőrülötted levők ezt nem úgyanúgy érzik.

Ilyenkor jővünk rá arra,hogy még akkor is ha tudatosak vagyunk afelöl hogy bármikor véget érhet földi életünk,sosem állunk készen arra, hogy ezt el is fogadjuk.

Akkor soha el nem múló fájdalomként éltem meg az elválást attól az embertől kivel 41 évet voltunk együtt jóban-rosszban.S ez annál tragikusabb volt,hogy teljesen egészséges,soha nem betegeskedő lélek volt,s a legkevésbé voltunk felkészülve erre.

Igen,akkor lehetetlennek,tünik ,hogy valaha még másképpen is érezhetsz,mint ez a mély semmihez sem hasonlítható fájdalom,minden csak erről szól.A felidézett mozdulatok,szófoszlányok,s hirtelen rájőssz,hogy még a legkellemetlenebb vele megélt helyzetek is kedvessé válnak és egyszerüen vágyodsz utánuk.Édessé válik minden emlék mi hozzá köt.

Nehezen elképzelhető,hogy létezik ilyen fájdalom, s ezt át is lehet vészelni,s főleg,hogy ez oly végelláthatatlannak,tünik, s minden pillanatot meg kell élni.

S föleg,hogy gondolatban vele kivántam vitatkozni , hozzá beszélni de tudtam , hogy ez nem lehet ,ő már odaát van, s ezért minden szavamat Istenhez intéztem,Hozzá kiáltottam,belekapaszkodtam,makacsul, s kértem a türelmet , hogy mindezt úgy éljem meg,hogy össze ne roppanjak közben.

S Isten hüséges Igéreteihez,s vigasztalt,erősített,felkarolt.

Az ÚR az én örökségem, mondja a lelkem, ezért benne bízom.

Jó az ÚR azokhoz, akik benne remélnek, a lélekhez, amely keresi őt.

Jó csöndesen várni az ÚR szabadítására. Jeremiás siralmai 3:24-26

Ha megszomorít is, de együtt is érez kegyelmének gazdagsága szerint.

UTOLSO UTAZAS

Ezeket a pillanatokat akár ki is szeretnénk törölni emlékezetünkből.Még az idő távlatából is nehéz mindezt újból átélni.

Egyszerüen gondolkodni sem tudsz,össze-vissza szaladgálnak benned az érzések, bármibe belekapaszkodnál csak szabadulj ebből a helyzetből,a mély fálydalomból.A valahol a mélyben rejlő „miért”-teket elutasítom ,mert túl gyakran tettem fel család-

tagjaim elvesztésekor s nem voltak javamra.

A „feddhetetlen,igaz,istenfélő” Jób példája tanított erre:Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bárcsak meghaltam volna, és szem se látott volna engem! Jób 10:18

Persze ezen csak később elmélkedtem.

Isten szeretettel fedte meg s helyreigazította.S két gyönyörű fejezetben,a 38 és 39-ben fejti ki válaszát.

Majd a 39 fejezet ,35-ik versében levonja a következtetést is:

Aki perbe száll a Mindenhatóval, cáfolja meg őt, és aki Istennel vitatkozik, feleljen neki!

Gyönyörű ige!

Bölcs ,vigasztaló szavak hangzanak körülöttem,de egyik sem hatol szivemig,mintha elutasítani akarná a vigasztalást.Csak azt nem tudom,hogy azokban a pillanatokban ha minden olyan hihetetlennek,valoszinütlennek tünt,miért az a nagy ,végeláthatatlan fájdalom?

Csakis Isten bölcsességének tudhatom be,mert ha úgy is érzed ,hogy elhagyott,vagy éppen hatalmas erővel súlytott le rád,Ő ott van, benne van fájdalmadban,együttérez, veled sír,mert ha nem így lenne ,azt a fájdalmat nem lehetne kibirni.

Ezért is volt az,hogy a baleset utáni éjszaka,kerestem,kutattam az Evanghéliumokban Urunk Jézus szeretetének megnyilvánulását,mert akkori állapotomban úgy éreztem, hogy elhagyatott vagyok.

Nagy szükségemvolt arra,hogy bevonjon szeretetével,bátorítson,felkaroljon,támogas

son,hogy meggyözödjem arról,hogy nem hagyott magamra.

S reggel jött az áldott Ige az Ezsaiás 54 által.

Mert a hegyek elmozdulhatnak, és a halmok megrendülhetnek, de hűségem nem távozik el tőled, és békességem szövetsége nem rendül meg – így szól könyörülő URad.

Es tovabb a 7 és 8-as versekben:

Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de most nagy irgalmassággal összegyűjtelek.

Haragom föllángolásában egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de most örök irgalommal könyörülök rajtad, ezt mondja megváltó URad.

Es így éreztem magam,elhagyatottnak ,egyedül,tehetetlennek.

„Ó, te szegény, szélvésztől tépett, vigasztalás nélkül való!

S azonosítottam magam az Igével,de mindenikben ott volt az ígéret is

És ez adott erőt és vigasztalást is.

"Íme, drágakövekbe ágyazom köveidet, és zafírokra alapozlak.

Rubinból készítem falad párkányzatát, kapuidat gránátkövekből, és összes határodat drágakövekből.

Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.

Az igazság által leszel erős. Távol leszel a nyomorgatástól, nincs mit félned tőle, sem a rettegéstől, mert nem közeledik hozzád "vers 11-14

Igen azt szeretném hogy Isten drágaköveket hozzon ki szenvedésemből.

Hogy az Ö dicsősége legyen nyilvánvalóvá ezáltal is.

Mert ez fog értelmet adni fájdalmamnak is.És nemcsak az enyémnek hanem fiaiménak is.Mert ha szenvedésünk különbőzik is megértem az ővékét,mert mindkét szülőmet elvesztettem.Anyukámat 16 évesen,apukám 15 év után,s mindjárt hat hét után öcsémet 28 évesen.Megrendítő volt mindegyik elválás,de egyik sem hasonlítható mostani fájdalmamhoz.

Mindjárt megtérésem után néhány évvel Isten a 2 Korintus 1:3-4-el hívott szolgálatra.

Akkor még nem tudtam miben kell vigasztalóvá válnom s milyen árat kell fizetnem ezért.

UTOLSO UTAZAS

Nem mintha ,nem lett volna rendben kapcsolatunk, de ennél több is lehetett volna mint olyan utazás elött hol hosszan búcsúzol,még integetsz,hogy sok emlék marad- jon erről a pillanatról,hogy a következő találkozásig legyen miről elmélkedni,hogy ne kelljen arra gondolni,hogy igazán nem kellett volna morcosnak lennem,mert szerszámai rendezésével megzavarta délutáni álmom s nem leszek működőképes a testvérnőkkel betervezett találkozón.Hiszen mindez utólag jelentéktelenné válik -mármint a saját kényelmem- s egyetlen ami számít az a "bárcsak"

Mert mikor megébredtem,egyedül voltam a lakásban,nem is tudom mikor ment át kisebbik fiunkhoz ahol építkezési munkálatok folytak az imaház építésénél,s minden áron segíteni akart. Akkor még senki sem tudta milyen áron.De nem akart úgy haza – térni,hogy ne vegye ki részét az ottani munkából is.Viszont csak a nagy segíteni vágy volt,mert néhány szegnél többet nem vert be.

Hozzám csak a telefonhívások jutottak el , s azok is nagyon zavarosak mert senki sem akart pontos értesítést adni ,csak hogy Alex-nél odahaza valami baj van.

Végül valaki telefonon adott választ a szívemben felébredt hatalmas aggodalomra,de már akkor egy házaspár volt mellettem,felkészülve mindenre.

Számomra megállt a pillanat mintha minden érzésem lebénult volna,csak az, az elviselhetetlen fájdalom szelte keresztül-kasul,szívemet,elmémet egész lényemet. .Nagy hirtelenséggel,a tragédia hatalmas súlyával tört rám a végzetes hír.Úgy éreztem ősszeroppanok.A tehetetlenség nehéz érzete vett erőt rajtam.Hogy lehet mindezt kibirni anélkül ,hogy véged legyen?

Még akkor is ha erős vigasztaló fal vett körül testvéreim jóvoltából,és a világ minden részéről érkeztek az együttérző szavak,rá kellett jönnöm ,hogy még nem találtatott olyan emberi szó mely lecsendesitené szívem.Szükség van emberi támaszra nagyon sokat jelent,de csak egyedül Isten képes megadni azt a vigaszt mellyel át lehet vészelni ezeket a pillanatokat.

Halász Johanna testvérnőm nagyon jól kifejezte ezt versében gyászának megélésében

Johanna Mihaly Halasz AMIKOR NEM ÉRTELEK...

Bocsájtsd meg Istenem,

Amikor nem értelek.

Messzeségbe mered tekintetem,

Oly mindegy mi van, mi lesz,

Hisz összeomlott alapja hitemnek...

Ülök a romokon, jártányi erom nincsen,

Fájdalmam oly nagy, hogy már alig érzek.

Miért-ek száza kiabál bennem,

Úgy érzem magamra hagytál Istenem.

Sírni sem tudok már, könnyem kiapadt,

A sok miért-re nem jön a válasz.

S míg ezernyi sötét gondolat tátong felém,

Hozzád menekülök Istenem én...

Maradék erommel Beléd kapaszkodok,

Uram irgalmad, kegyelmed szomjazom.

Ajkam némán rebegi: LEGYEN MEG A TE AKARATOD!

Ha nem is értem Tervedet, akkor is Benned bízom!