Chris Colfer: A Gonosz Tündér visszatér (Mesék földjén 2. rész)

Majdnem napra egy évvel ezelőtt írtam az első részről. Akkor még nem tudtam, hogy lesz 2. rész is, mindenesetre nagyon megörültem neki.

Alig vártam, hogy megjelenjen, ám sajnos, elolvastam néhány értékelést, ami kissé elbizonytalanított, hogy vajon tényleg örüljek-e neki, de jelentem, egyik felhozott negatívumot sem éreztem érvényesnek. Mindjárt gyorsan előre is bocsátom, hogy nekem abszolút tetszett a folytatás is. (Elgondolkodtató, hogy olvassak-e értékeléseket egyáltalán. Ehhem-ehhem. :D)

A továbbiak spoileresek lehetnek!

Az egyik kifogásolt elem az volt, hogy az ikrek túl későn kerülnek át a mesevilágba, túl hosszú a bevezetés. Ez talán nem spoiler, sejthető, hogy úgyis megtörténik, már, hogy átkerülnek. Hát ööö, nem írnám le, hogy pontosan mikor, de én nem éreztem túl hosszúnak, a leírásokból úgy éreztem, mintha legalábbis a könyv felénél történt volna. Nekem belefért ennyi felvezetés, megismertük a körülményeket, előkerült egy-két régi és új szereplő, Lúdanyón jókat derültem, és nem minden, ill. nem mindenki az, aminek látszik...

A másik, amit többen is felhoztak, az azonos alaprecept. Az ikrek átkerülnek a mesevilágba, és megint össze kell gyűjteniük egy varázslat elemeit. Ez is igaz, de teljesen más maga a varázslat, amit létrehoznak, teljesen más a történet, így engem ez csöppet sem zavart. 

Kb. egy év telt el az előző rész óta, Alex és Conner már 12 évesek. Vicces volt, ahogy felháborodnak, ha valaki gyereknek nevezi őket, mert hát már felnőttek, nem igaz? Még mindig nagyon jó testvérek, talán meg összetartóbbak, mint korábban. Conner sokkal érettebb lett, Alex pedig már szinte túl komoly a korához képest. Bátrak, és hűségesek.

A többi ember szereplőről sokat nem tudok írni, viszonylag kevesen és keveset szerepelnek. Az ikrek anyukájáról nem tudunk meg sokkal többet, viszont megjelenik egy bizonyos Bob, akiről kiderül, hogy nagyon jófej... ennél többet nem árulnék el.

A mesevilág szereplői már jóval összetettebbek, igaz, ott sem mindenki. A címbeli Gonosz Tündér a Csipkerózsika meséjében szereplő meg nem hívott 12. tündér, akiről mindenki azt hitte, hogy meghalt. Róla azt hihetnénk, hogy gonosz, hát mit kell róla még mást tudni? De itt is érhetik meglepetések az embert. Mint oly sok helyen, itt is előjön a szeretet és a helyes bánásmód kérdése. Micsoda elképesztő károkat tud okozni egy élőlény személyiségében, ha nem megfelelően bánnak vele.

A királyságok uralkodói nekem elég egysíkúak voltak, igaz, nem is szerepeltek annyit, hogy túl sokat tudjunk meg róluk. A legtöbb időt Piroskával töltjük, aki még mindig ugyanolyan felületes, mint az első részben, és ugyanúgy csak a szépsége és a ruhái érdeklik. Vagy mégsem? Képes vajon helyesen dönteni, és képes vajon igazi érzésekre?

Számomra meglepő volt a lezárás, és nem tudom, merjek-e reménykedni, hogy hamarosan olvashatom majd a 3. részt.

Nem tehetek róla, biztos elfogult vagyok, de nekem ez a rész is tetszett, talán beleköthetnék itt-ott, de nem akarok. Nem volt olyan vicces, mint az előzmény, de végig lekötött, pörögtek a lapok, bájos volt, kedves és ötletes.

A borító gyönyörű, dombornyomott betűk, szép rajzok, érdemes a gerincet és a hátsó borítót és megnézni.

A fordítással most is elégedett voltam, valamin fennakadtam ugyan egy másodpercre, de mivel már arra sem emlékszem, hogy mi volt az, nem lehetett fontos vagy nagyon kirívó.

10/10

Gaura Ágnes: Túlontúl

(Azt hiszem, soha többé nem leszek képes úgy tekinteni Tündér Ilona és Árgyélus királyfi meséjére, mint eddig...)

Fülszöveg: Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett. Hatalmát egy tiltott csóknak köszönhette, és átkát csakis egy újabb csók törhetné meg – ám a szerelmesek évszázados álomba dermedtek a birodalom két végében, és azóta sem akadt senki, aki át tudott volna kelni az Árkon, hogy segítsen egymásra találniuk.

A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, útra indul egy utazókönyv segítségével, és végül a Budapesten élő Liliomig jut – ám a tündérmeséken nevelkedett lány nem is sejti, hogy Tündérország sorsa összefonódott az övével. Az utazókönyv varázsa az ő korántsem mesés életét is felborítja, így kettős feladat vár rá: ahhoz, hogy felismerje a mágikus világ sugallatait, neki is meg kell találnia az igaz szerelmet.

A kultikus Boriverzum-sorozat alkotója, Gaura Ágnes ezúttal a magyar tündérmesék világába vezeti olvasóit – a somorjai templomon is túl, az Aranyerdőn, Ezüsterdőn és Rézerdőn át egészen a Csörsz-árok legendájának varázslatos újraértelmezéséig.

A borítóról már mutattam képeket pár hete, és a beleolvasó után nem volt kétséges, hogy ezt a könyvet olvasni akarom. (Sőt, már előtte sem, a Bori-kötetek után látatlanban bizalmat szavaztam ennek a könyvnek is.)

Amikor a kezembe vettem, az első gondolatom azt volt, hogy milyen kicsi. Na, nem épp vastagságra, mert picivel több mint 600 oldal, hanem hosszúság és szélesség tekintetében. De amikor elkezdtem olvasni, rájöttem, ez mekkora előny. A kötet épp kézre áll, kényelmesen lapozható, nem esik szét, nem kell megtörni a gerincét, a 600 oldal ellenére könnyű, nem szakad le az ember karja, egy álom olvasni ilyen szempontból - is. (Zárójelben jegyzem meg, ha lehet így is, akkor miért nem mindegyik könyv ilyen? Miért kell 4-500 oldalas könyveknek féltégláknak lenniük, amit lapozni is alig merek, stb.?)

De más szempontból is illik a könyvre az "álom" kifejezés, jelentős szerepet kapnak benne az álmok. Én hiszek benne, hogy álmunkban olyan helyeken is járunk, ahová ébren nem jutunk el, hogy pl. elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk, ezért ez a rész nagyon megfogott.

A borítóról már írtam, most újra megcsodáltam, immár élőben, de elsőre nem vettem észre újat rajta, amíg fel nem bukkan a könyvben egy bizonyos festmény, aminek hatására más szemmel kezdtem nézni, mígnem én is felfedeztem (vagy felfedezni véltem) csőrt, karmokat, egy női alakot... Volt, amit nem találtam meg, de nem árulom el, hogy mit, legyen a kedves olvasónak is meglepetés. 

Kovács Péter a borítón kívül belső - fekete-fehér - illusztrációkat is készített, szám szerint éppen hetet. A szám nyilván nem véletlen. Nekem legjobban a manós tetszett. Azt hiszem, már ennyiből is látszik, milyen igényes kötettel van dolgunk, ezenkívül a fejezetcímek betűtípusa is jelzi a kiemelt gondoskodást.

Rendkívül érdekes volt az a sok információ, tény és adat, ami a könyvben fellelhető a Csallóközi mesékről, tündérmesékről. Látszik, hogy a szerző hatalmas energiákat ölt bele a kutatásba. Tőle magától tudom, hogy a könyvben említett mesék mind létezőek (sokat természetesen én is ismerek, de nem mindet), az már más kérdés, persze, hogy utána mihez kezdett velük. A Rapsoné nevű tündér sok más helyen Rapsonné néven szerepel (egy mondat erejéig említették pl. az Ármány és kézfogóban, amit épp nemrég fejeztem be), de ilyen említése is van, és ő úgy döntött, ezt a változatot használja, ami megvallom, nekem jobban is tetszik, mivel két n-nel olyan hatása van, mintha valakinek a neje lenne.

Liliomot nagyon megkedveltem, bár egyáltalán nem volt könnyű eset, előítéletes is, meg gondjai vannak a döntéshozatallal, de talpraesett és bátor. A három férfi közül kettő gyanús volt, hogy ún. cserélt vagy váltott gyerek, de nem tudtam eldönteni, vajon melyikük az. Gyanítottam, hogy az írónő valamilyen módon át fog vágni, ami így is lett, meg nem is. (A bíró okos lánya c. mesének elég nagy szerepe volt a könyvben.) Én ugyan nem azt a férfit választottam volna, akit Liliom, de épp nemrég írtam le, hogy olvasó ne sértődjön meg azon, ahogy az író megírja a könyvét, szóval elfogadtam. Végül is az a lényeg, hogy Liliom boldog legyen, nem? 

A történet eleinte lassabban halad, szépen megismerkedünk Liliom életével és Tündérország helyzetével, hogy aztán a Bori köteteknél megszokott módon a könyv utolsó harmadában felpörögjenek az események, és aztán már csak kapkodtam a fejem. A lassabb történetvezetés nem jelent unalmasat, próbáltam fejben összerakni, hogy mi történt (nem sikerült, hehe, de a végén minden szépen összeállt), és addig is élveztem a meséket, a szerzőtől már megszokott utalások keresgélését és megfejtését, a sajátos humort, amit főleg Rókaszó és Csókacsíny, a két manó meg Liliom családja képviselt, és a gyönyörű nyelvezetet.

A kötet műfaja elvileg YA, de én abból inkább az idősebb korosztálynak javasolnám, de legalább ugyanolyan élvezhető a felnőtt korosztálynak is, akár fiatalabb, akár idősebb, lényeg, hogy az olvasó legyen nyitott a mesék világának befogadására.

Már gyerekkoromtól fogva az érdekelt, mi van a mesék végén túl, a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" után. Nem hiszem, hogy pontosan meg tudtam volna fogalmazni, de talán valami olyasmire gondoltam, hogy a királyfi vajon húsz év után is szereti-e a lányt, ill. a hősnőt zavarja-e királyi férje horkolása. Hogy együtt járnak-e még sétálni, és megcsókolják-e egymást lefekvéskor. Egyfajta választ erre is kaptam, és bár nem idilli a kép, a remény megvan rá, hogy helyrehozható legyen, ami elromlott. És ez jó.

Nem mondom, hogy mindenhol azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az úgy volt jó. 

10/9

Az olvasás lehetőségét köszönöm Gaura Ágnesnek és a Delta Vision Kiadónak.

Virág Emília: Sárkánycsalogató

Mostanában nehezemre esik figyelni bármire is. Délután, néha este, mire hazaérek munkából, hullafáradt vagyok, gyakran maximum arra van erőm, hogy megnézzek valami könnyed sorozatot, amin nem kell túl sokat gondolkodni, vagy még azt se. Néha csak bambulok. Az olvasással sem állok túl jól, többnyire késő este jutok csak hozzá, addigra meg már olyan fáradt vagyok, hogy pár oldal után belealszom.

Hogy miért mondom most ezt el? Mert a Sárkánycsalogatónak sikerült elérni a szinte lehetetlent, hogy figyeljek rá, és ébren bírjak maradni. Nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ami az első oldalon meg tudott ragadni, amiből képes voltam minden fáradtságom, és a késői időpont ellenére 60 oldalt elolvasni egy ültő helyemben. Ez a mennyiség talán nevetséges lehet annak, aki több száz oldalt olvas el naponta, de nekem a jelen körülmények között hatalmas eredmény. Meggyőződésem, hogy ha több időm van, akár képes lettem volna egy nap alatt is elolvasni.

Aki sokat olvas, tudja, hogy a fülszövegeknek nem mindig szabad hinni, de ezúttal valamiért azt éreztem, hogy ez a könyv kell nekem. Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató, és Béla, a lovag? Na jó, ebből valami nagyon jó is kisülhet.

A fogalmazzunk úgy, nem annyira vonzó borító is elárul egy s mást a történetről, és megsúgom, hogy a képen szereplő kotyogós kávéfőzőnek is fontos szerepe lesz. Ezúttal kéretik a könyvet nem a borítójáról megítélni!

A borító belső felén kis ismertetőt kapunk a szerzőről, magától a szerzőtől, ami alapján rögtön a szívembe zártam ismeretlenül is. 

Aztán belecsapunk a lecsóba, és elkezdődik az utazás, ami szó szerint világokon át ível, és amiben kapuk nyílnak két birodalom között. Az egyik egy erősen népmesére hajazó világ, királlyal, lovaggal, sárkánnyal, próbával, boszorkánnyal, beszélő állatokkal, a másik meg... Budapest.

Nem szeretnék túl sokat elárulni a cselekményből, de annyi a fülszövegből is kiderül, hogy Béla, Egonnal, a sárkánnyal a nyomában Pestre kerül a népmesei birodalomból. Ami viszont nincs benne, de szerintem talán kitalálható, hogy hamarosan Józsi kerül át a népmesék világába.

A szerző nagyon ügyesen mutatja be főhőseink csetlését-botlását a számukra idegen világban. Ezeken a részeken rengeteget nevettem. Főleg Józsi reakciói jelentik a humorforrást, aki a népmesei elemek között sem tagadja meg önmagát, de akkor sem jár jobban, mikor alkalmazkodni próbál a megváltozott körülményekhez. 

Pl. segít bajba jutott állatokon, és cserébe sípot kap, amivel magához hívhatja többek között a környék összes madarát, de a végén fogalma sem lesz, hogyan szabaduljon meg tőlük, vagy amikor "Jó napot, öreganyám"-mal köszön, és az öregasszony csaknem megveri miatta.

Józsi kalandjaival egy időben megismerhetjük a Pesten rekedt sárkány, és Józsi félig-meddig barátnőjének történetét is, El lehet képzelni, hogyan reagálnak a derék magyarok egy ilyen lény megjelenésére... Ne feledkezzünk még meg Hollusról, a boszorkányról és Borbáláról, a javasasszonyról sem, akiknek szintén fontos szerep jut a cselekményben, Talán még annyit elárulhatok, hogy nem mindenki az, és olyan, amilyennek elsőre látszik. És meg kell még említeni a lidérceket is!

A történet sokrétű és több szálon fut, a szereplők sorsa összefonódik, szétválik, majd újra összetalálkozik. Bevallom, itt volt, hogy elvesztettem a fonalat, és a magyarázatok kicsit kuszának tűntek, de lehet, hogy velem volt a baj.

A könyv első felén rengeteget nevettem, a második felén meg izgultam, de az első oldaltól az utolsóig lekötött, és az egészet nagyon-nagyon élveztem.

Nagyon tetszett még, ahogy Józsi változik és fejlődik a könyvben, léha egyetemistából érett gondolkodású fiatalember lesz. Illetve, ahogy a szerző ügyesen összefonja a valós elemeket a meseiekkel, pl. hogy a feltúrt Oktogon a sárkány műve, stb. Akadt ugyan egy-két momentum, amit picit logikátlannak tűnt, de hamar túllendültem rajta, és az összbenyomáson nem változtatott.

A kedvencem volt még a fekete lidérccsirke, akiről kiderül, hogy különleges képessége van, de erről többet nem szeretnék elmesélni, elolvasva nagyobb élmény.

A történet szépen le van zárva, nem igazán maradtak elvarratlan szálak, nem maradt hiányérzetem, és nem tudok róla, hogy folytatásos történetről lenne szó, de szívből remélem, hogy Virág Emíliának nem ez lesz az egyetlen könyve. Bármit is írjon legközelebb, én vevő leszek rá.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Shannon Hale: Ever After High 2. - Ki a leggonoszabb a vidéken?

Az újév első befejezett olvasmánya volt úgy 3/4 1 felé. 11-kor úgy döntöttem, hogy átolvasom magam az újévbe, és bekucorodva az ágyamba megpróbáltam még befejezni ezt a könyvet éjfél előtt, ami nem sikerült ugyan, de nem is bántam. 

A történet ott folytatódik, ahol az első kötetnek vége lett, amit nem szeretnék elárulni (és könyvismertetőket se nagyon olvassatok, ha nem szeretnétek tudni), de szerintem azért sejthető. Viszont így elég nehéz lesz írni a 2. részről, ha nem akarok kikotyogni semmi fontosat. 

Tovább ismerkedhetünk az Ever After High gimi életével, ahol most minden a feje tetején áll, és egyre meglepőbb dolgok kerülnek napvilágra. Kiszabadul egy gonosz bestia, valaki bajba kerül, és Raven kénytelen az anyjához fordulni segítségért... 

Apple és Raven megfejtenek egy ravasz rejtvényt, amit nagyon élveztem, volt olyan pontja, amit kapásból vágtam rá, de inkább csak figyeltem, hogy hogyan boldogulnak ők ketten. Azért vicces, ha belegondolunk, hogy a mesében egymás ellenségeivé kell válniuk, ha követik szüleik végzetét, itt pedig vállt vállnak vetve segítik egymást, sőt, akár barátnőknek is nevezhetők.

Ez a kötet, a témájából adódóan kevésbé humoros, mint az első, viszont annál izgalmasabb és fordulatosabb. Egészen komoly kérdéseket is felvet, mint a másság kérdése, a lázadás, a barátság, a bátorság, a szabad akarat, amit könnyen emészthető formában tár a gyerekolvasók elé, és amit a könyv egyik nagy erősségének tartok.

A borító lila színe - szemben az első rész rózsaszínjével - is jelzi a komorabb témát, ettől számomra kevésbé Barbie babás. A belső oldalakon pedig most is végigfut a díszítőminta, bizonyítva, hogy a szürke is lehet szép. 

Külön tetszett a szereplők jellemfejlődése, főleg Apple White-é. Szeretem, ha egy hősnő nemcsak ül és várja, hogy megmentsék, hanem tesz is valamit önmagáért. 

A fordítás továbbra is kiváló színvonalú, sikerült túltennem magam a nevek kérdésén, bár továbbra sem értek vele egyet. 

Azt hiszem, ideje lesz belenéznem a filmekbe is.

A játékok maguk szerintem bűnrondák, karácsony előtt közelebbről is megnéztem őket, kacérkodva a gondolattal, hogy veszek a hároméves unokának, de erről hamar letettem. Az ára sem olcsó, és nem is az ő korosztálya még.

Nagyon várom a 3. kötetet, remélem, a kiadó mihamarabb megjelenteti. Kellemes, fordulatos, mégis elgondolkodtató olvasmány volt.

10/10

Shannon Hale: Ever After High 1. - A Mesehősök Végzetkönyve

Már kicsit uncsi, tudom, de nagyon szeretem a meséket, főleg azokat, ahol az eredeti történetet egy kicsit (vagy nagyon) kicsavarják, kap valami pluszt. Shannon Hale-től anno nagyon tetszett A suttogó (szintén tőle olvastam az inkább közepesen, mint jól sikerült Austenlandet), és az írónő könyvei között böngészve fedeztem fel ezt az alkotását. Már szemeztem vele angolul, amikor megtudtam, hogy nemcsak hogy az első, de már a második részt is kiadták magyarul, úgyhogy gyorsan le is csaptam rájuk.

Először is hadd mondjam el, mennyire örülök, hogy a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg, így legalább látok rá esélyt, hogy az összes rész megjelenik, ráadásul végre egy könyv, ami kényelmes méretű, súlyú és vastagságú. (Akik olvasgatnak blogokat, talán rájöttek, melyik kiadóra célzok. Tudom, hogy néhányan oltjuk rendesen a Könyvmolyképzőt, de ha egyszer nem tanulnak semmiből...) A borító nagyon szép, dombornyomott meg minden, gyönyörű grafikával, de nekem erősen Barbie babás fílingje van. De megtudtam, hogy ebből a témából már voltak webizódok, filmek és vannak játékok, babák (ez utóbbiak meglehetősen borsos áron), és a borító ezeket a figurákat idézi. A belső lapok is mutatósak, minden lap szélén szürke díszítés vonul.

Az alaptörténet szerint az ismert (és páran számunkra kevésbé ismertek) mesehősök gyerekei az Ever After High középiskolába járnak (a nevekről majd később), és mikor elérnek egy bizonyos kort, alá kell írniuk a Mesehősök Végzetkönyvét, amiben vállalják, hogy követik szüleik példáját, és átélik ugyanazt a mesét, mint ők. Tehát Hófehérke lányát, Apple White-ot megmérgezi a gonosz mostoha lánya, Raven Queen és majd csókjával felébreszti a szép szőke herceg fia, Daring Charming. De mi van, ha valaki nem akar a szülei nyomdokaiba lépni?

Hm. Ha túllépünk azon, hogy a mesehősök leszármazottainak mi a francért kellene ugyanazt a mesét átélni, egy nagyon kellemes, szórakoztató, vicces történetet kapunk. Igaz, elég tinicsajos, helyenként kissé szirupos, de én nagyon jól szórakoztam, a tartalmat számomra egyáltalán nem tükrözte a borító. Könnyen olvastatja magát, izgalmas és humoros. A vége sejthető, de hogy ebből mi lesz a 2., ill. a 3. kötetben, azt még nem tudni. A felénél kezdtem gyanakodni, hogy valami igen nagy suskus van ezzel a végzet dologgal, kíváncsi vagyok, mi sül ki az egészből.

Az írónő szépen építette fel a mesehősök gyerekeinek világát, a középsulijukat, nagyon tetszettek az áthallások a "mi" világunkkal, pl. Taylor Quick, a tükörfon (telefon), a tükörnet (na, mi lehet? :D Internet, persze!), a talebook (facebook), a Call of Beauty játéknál pedig már hangosan felnevettem. Külön kedvencem volt a grimmnasztika (!) órai kosarazás, karra akasztott süteményes kosarakkal és farkasokkal, ahol a kosárlabdának nem is tudom, mi volt a funkciója.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája. Valahol azt gondoltam, hogy egy ilyen tinis könyvet, ahol vannak ugyan fiúk, de a lányoknak nagyobb szerep jut,  nőnek kéne fordítania, de egyáltalán nem zavart, hogy férfi, sőt! Zseniális szójátékai vannak, mint pl. meselőszó, mesebédlő, a fent említett grimmnasztika, fanteasztikus, bű bye, mint elköszönés, stb. Viszont igen vegyes érzelmeim vannak a nevekkel. Nem tudom, az ő ötlete-e vagy netán kiadói kívánalom, hogy a leszármazottak nevei, vagy maga a gimi neve angolul maradt. Nekem ez így nem tetszett, többek között azért, mert a magyar mesenevek alapján nem könnyű beazonosítani a gyerekek nevét, ha nem ismerjük a szülők angol nevét. Bár az alkotó mindenkiről elmondja, hogy ki kinek a kije, és a kamaszok kicsit úgy is viselkednek, mint híres felmenőik, mégis bele lehet kavarodni. Ha már nem fordították le, nem ártott volna egy névmutató.

Hófehérke ugye, Snow White, az ő lánya Apple White. De már az Evil Queen nálunk gonosz mostoha lett, Prince Charming pedig a szép szőke herceg, sőt, egyszerűen csak herceg. Ami még megzavart, az a két Hood. Cerise Hoodról pl. sokáig azt hittem, Robin Hood lánya, mikor leesett, hogy van még egy Red Riding Hood is, vagyis Piroska. Még a könyv végére sem voltam biztos az összes rokonsági szálban.

A karakterek jók, egyesek maximálisan igyekeznek alkalmazkodni a tőlük elvárt szerephez, mások meg nem annyira. Nem éreztem őket egysíkúnak, még az egyértelműnek tűnő jellemek is okoztak meglepetést. Személyes kedvencem Madeline Hatter, a kalapos lánya az Alice Csodaországban meséjéből. Azon is elgondolkodtam, ha a leszármazott nem azonos nemű a híres felmenővel, hogyan teljesítheti a családi végzetet?

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, alig várom, hogy folytathassam. Van belőle több rövid történet, vajon bízhatunk abban, hogy azok is megjelennek magyarul?

10/9.5 (csak a nevek miatt vontam le)

Limpár Ildikó: Emlékek tava

Emlékek. Így advent idején azt hiszem, felerősödnek az emlékeink. Ha szerencsénk van, gyerekkori karácsonyokra emlékezhetünk, mint mikor az apám szánkózni vagy moziba vitt, míg a Jézuska (az anyám) feldíszítette a fát. De vannak szomorú emlékek is, mint pl. az a karácsony, amikor meghalt az apám.

Ez a könyv nekem a mese története mellett az emlékekről szól, a nehezekről meg a vidámakról, azokról, amiket magunkban dédelgetünk meg azokról, amiket szívesen elfelejtenénk. Nagyon nem könnyű erről a könyvről írni, mert leginkább benyomásaim, hangulataim vannak róla, amit szinte lehetetlen szavakba önteni.

Az alaptörténeten túl szerintem minden olvasónak mást jelenthet ez a könyv, attól függ, mi rejlik a szívében. Nekem például azt is jelentette, hogy ha szeretünk valakit, soha nem adjuk fel a reményt, akármi is történjen. Arról, hogy néha hibázunk, és megfizetjük az árát, de mindig van remény, hogy jóra forduljanak a dolgok. 

A könyvben ott vannak a hagyományos mesei elemek, tündérek, boszorkány, sárkány, hercegkisasszony, de a hétköznapi dolgok is, mint a család, a barátság, egy közeli rokon elvesztése. Fontos szerepet kap a fény és a sötétség, ami így a téli napforduló küszöbén, amikor már elegünk van a folytonos szürkeségből, de hamarosan újra hosszabbodni fognak a nappalok, időszerűbb, mint máskor. Szó esik még a sebzett lélek gyógyításáról is és az örök emberi kapcsolatokról, egyszóval ez a mese olyan sokrétegű, hogy elsőre talán nem is sikerült mindet felfedeznem.

Amellett, hogy a történet lebilincsel, elringat és elgondolkodtat, a szemünk és a fülünk is gyönyörködhet benne. Szépséges a nyelvezete, változatos a szókincse. Olyan gyönyörűséges neveket tartalmaz, mint Csillagfényes Dobos Palkó vagy Csillagszóró Harmatrózsa Panna. Lukács-Kalocsai Eszter rajzai szemet gyönyörködtetőek, Szlukovényi Katalin versbetétei pedig még az én versutáló énemet is magával ragadták.

Biztos ti is szeretitek beszippantani az új könyv illatát. Mikor beleszagoltam ebbe a könyvbe, felidézett valami emléket, de sajnos, csak benyomásokat róla. Talán egyszer majd eszembe jut, mire emlékeztet. Akár így lesz, akár nem, mindenesetre elolvasom ezt a könyvet a fiammal, hogy ő is átélhesse a csodáját. Ti is tegyétek ezt, igazán szép és mutatós ajándék lehet a karácsonyfa alatt minden mesekedvelő gyereknek és felnőttnek egyaránt. 

A könyvet köszönöm Limpár Ildikónak és a Pongrác Kiadónak!