Novemberi zárás

És már el is értünk az év utolsó hónapjához. :O

Novemberben három könyv végére sikerült érnem, amiből egy még októberről csúszott át. Azért mondom így, mert az egyiknek tényleg örültem, hogy sikerült a végére érni, annyira szenvedős volt.

Mutatom.

1. Jodi Picault: Nem ér a nevem

Ez volt, ami októberről maradt, és ez volt a szenvedős is. A szerzőtől nem olvastam még a lányával közösen írt két mesekönyvön kívül semmit. A hívószó ezúttal Shakespeare neve volt, de hamarosan ismét a nők sorsának kérdéskörében találtam magam, elnyomás, erőszak stb. Jaj. Jobban oda kell figyelnem ezekre a jövőben, mert ugyan foglalkoztat a téma, de már többedik olyan könyv ez az idén, amiben ez a téma is hangsúlyos szerepet kap, és besokalltam.

A könyv sajnos nem tetszett. Bár Emilia sorsa szomorú volt, mégis csak helyenként tudott belőlem érzéseket kiváltani, a szerzőnek valahogy nem sikerült úgy leírnia a történetét, hogy igazán azonosulni tudjak vele. Melina pedig majdnem végig igazán seggfejként viselkedett. Tíz évig őrizgette a sérelmét Jasperrel kapcsolatban, majd kb. mindenkin átgázolt, hogy színpadra kerüljön a darabja, beleértve a legjobb barátját is. Jasper egy szó nélkül fogadja el a hazugságot, és amikor Jasper kerül némiképp hasonló helyzetbe, és Melinának kellene a férfi mellé állnia, meg sem hajlandó hallgatni.

Azt hiszem, árulkodó, hogy egy könyvben, ami arról szól, hogy a nők sorsát régen és még ma is (ha nem is olyan mértékben, mint 400 éve) a férfiak döntötték el, egyetlen női szereplő sem szimpatikus. Az egyetlen, akit megkedveltem, Jasper volt.

Az egész könyv sajnos rettentő hosszú és elnyújtott, ismét úgy éreztem, hogy sosem jutok a végére. Hogy őszinte legyek, kb. az utolsó harmadából már nagyon sokat kihagytam, egy csomó oldalt csak átlapoztam, annyira untam már az egészet. Ami a javára írható, hogy úgy tűnik, a szerző alapos kutatásokat végzett. Picoult ez alapján nem az én szerzőm.

Az, hogy Shakespeare írta-e valójában a drámáit, hidegen hagyott. Szeretem a műveit, akárki is írta őket. A Shakespeare-idézetek fordításában nagyon fura volt, hogy sok helyen Szász Károly iszonyat elavult, a mai olvasó számára alig értelmezhető fordításait használták, talán jogdíj kérdés miatt volt? Akárhogy is, nagyon zavarónak találtam.

Na, most nézzétek meg a kedvenc szonettemet, a 71.-et Szász Károly és Győry Vilmos fordításában, majd pedig Szabó Lőrincében, ég és föld!

Tovább ne gyászolj, majd ha sirba szállok,

Csak mig a gyászharang elhirdeté

Hogy én e rút világtul íme válok.

És térek még rutabb férgek közé.

S ha e sorokba elmerülsz, feledd

Mely írta, a kezet: mert úgy szeretlek

Hogy inkább vágyom lenni elfeledt

Semhogy nevemmel néked bút szerezzek.

Oh! hogyha e sorokra néz szemed,

Midőn talán már por vegyűlt szivemmel,

Ne ejtsd ki többé szegény nevemet,

Szerelmed érjen véget életemmel:

        Nehogy a bölcs világ e bút megértse,

        És szivedet, velem gunyolva, sértse.

Ez mégis mi a fene? Büntetni lehetne vele. Nem csoda, ha valaki ezzel kerül először szembe, az menekül Shakespeare elől.

És a modernebb:

Hogyha meghalok, ne tovább, ne gyászolj,

Csak míg hallod a zord harang szavát,

Mely széthírleli, hogy e rút világból

Legrútabb férgek közé szöktem át;

Sőt, ha versem olvasod, ne idézd

Írója kezét: szívem úgy szeret,

Hogy édes agyadnak a feledést

Kívánja sajgó emlékem helyett.

Vagy ha (mégis) látod írásomat,

Mikor engem a föld már elkever,

Ne mond ki szegény nevemet se: hadd

Haljon szerelmed halálommal el;

Mert a bölcs világ átlát szíveden,

S bár meghaltam, gúnyolni fog velem.

Na, hát ez már egészen más.

2. Ruff Orsolya: A titokzatos budapest térkép (Orczy Mimi kalandjai 3.)

Még szerencse, hogy van nekünk Ruff Orsolyánk és ez a jó kis sorozat, ami gyógyír volt a megtépázott lelkemre. (Dehogy! Annyira azért nem vettem a lelkemre. :D Kevés könyv tud igazán felbosszantani.)

Már a 2. rész után is leírtam, hogy jobb volt, mint az első, és a 3. rész meg még jobb volt talán annál is. Vajon lehet ezt még fokozni? De fokozni nem is kell, csak szinten tartani.

A leányneveldés rész kicsit az Abigélre emlékeztetett, de azért nem volt koppintás, az arzénes részt meg részben kitaláltam, mert olvastam a korabeli kozmetikumokról... na, de ennél több már spoiler lenne. Remélem, hamarosan jön a 4. rész, és még sok rész utána.

Bírtam a kis utalásokat, próbáltam azonosítani azokat a dolgokat, amiket ismertem. És nézzétek meg a könyv hátulját, a borító előtti oldalt is!

3. Clare Pooley: Hogyan öregedjünk méltóságmentesen?

A cím keltette fel a figyelmemet, és reméltem, hogy valami vicces és renitens könyvet kapok, amit tulajdonképpen meg is kaptam. Bár be kell vallanom, hogy én itt-ott egy-egy részt unalmasnak találam, de sokat nevettem, meghatódtam, és a végére rendesen felpörögtek az események. Mindenkinek kellene egy Daphne az életébe. :)

Ugyan nem vagyok még nyugdíjas korban, de bizony közeledik. Mintha tegnap lett volna, mikor betöltöttem az 50-et, és most meg már a 60 közelebb van, mint az 50. :O Valószínűleg ezért is foglalkoztat már ez a kérdés, hogy lehet-e mást is kezdeni az idős évekkel, mint hallókészülékkel ordítozni az unokákkal, undok képet vágni, egész nap a tévét nézni, és rosszindulatú megjegyzéseket tenni másokra. Költői kérdés volt, persze, hogy lehet, de szívesen nézek és olvasok olyan alkotásokat, amik azt erősítik meg, hogy 60 felett sem áll meg feltétlenül az élet.

Nem nagyon szoktam havi zárásban sorozatokról írni, de most kivételt teszek. Vagy esetleg hagyomány teremtek. :) ;)

Pontosan a fentiek miatt néztem meg A Man on the Inside, magyarul: Beépített öregúr c. sorozatot is a Netflixen (kiírva, feliratban más volt a címe, de elfelejtettem), amiben van ugyan egy nyomozás, de a vége felé leginkább azt éreztem, hogy az csak ürügy volt, mert talán kevesebben nézték volna meg, ha szimplán arról szól, hogy egy nyugdíjas férfi bemegy az idősek otthonába, és barátkozik. Pedig úgy is jó sorozat lehetett volna, de így még került bele egy csavar is. A sorozatban persze ott az elmúlás, ennyi idős korban ez már óhatatlan, de annál sokkal több az életingenlés és pozitivitás, nagyon szerettem. A humorát is. Külön érdekesség, hogy az alcímek kémfilmek címei voltak kitekerve. Nem árulom el, nyomozzatok kicsit. :)

A másik novemberben megnézett sorozatom, amiről említést tennék, a Karácsonyi vihar, szintén a Netflixen, ami már kb. 2 éve készült, és azóta van a várólistámon is, de most végre sorra került. Mindig szívesen fogadom, ha találok jó, nem amerikai sorozatot, filmet, könyvet, néha nem árt egy más nézőpont, hisz a napi életünket talán túlságosan is átszövi az amerikai kultúra befolyása. Ez pedig norvég, ha jól emlékszem. A mindössze hat epizódban megismerünk néhány embert, akik egy hóvihar miatt az oslói reptéren ragadnak, és az ő életükbe kukkanthatunk bele ez alatt a pár rész alatt, ami számukra kb. egy nap eseményeit meséli el. Annak ellenére, hogy minden sorsban van nehézség, mégis szívet melengető a történet, és az utolsó részben szépen le is kerekítik a sorsukat. Olyan szépen, hogy bár örülnék újabb évadnak, erőltetettnek érezném, ha ugyanezekkel a szereplőkkel folytatódna, de más emberekkel jól működhetne.

Terveim szerinte decemberben elolvasnék még valami karácsonyit és persze jöhetnek orrba-szájba a karácsonyi filmek. :D

Fura belegondolni, hogy talán már csak jövőre jövök errefelé újra. Majd kiderül. :)

Októberi zárás

Eljött a gyakran ködös november, bár egyelőre hűvös, de szép idővel. Októberben sem olvastam túl sokat, két könyvet tudtam befejezni, de azok legalább jók voltak, igazából nincs hiányérzetem. Folyamatban van egy könyv, de az nem tetszik. A félbehagyásán gondolkodom, de közel féltávnál még küzdök. Megnéztem a Sötétség teremtménye 2. évadát, nem érdemel külön posztot, még annyira sem kötött le, mint az első évad. Sok értelme nem volt. Egyetemi beadandók, fordítás, selejtezés a könyvtárban, családi gondok, ezek töltötték ki a napjaimat.

A két könyv az alábbi volt:

1. Sangu Mandanna: Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága

Olvasás közben folyton T. J. Klune Ház az égszínkék tengernél c. könyve járt eszemben, és rá is jöttem, hogy miért. Mindkettőben szerepelnek különleges gyerekek és felnőttek, de mindkettőben ez "csak" (?) a háttér, a körítés, és valójában arról szólnak, hogy a szereplők hogyan találnak szeretetre, hogyan gyógyulnak ki lelki nyavalyákból. Ezt az érzésemet a szerzői utószó is megerősítette.

Aranyos, néhol vicces, nyomokban életszerű romantikát is tartalmazó könyv volt (persze a pasinak azért muszáj volt folyton ráncolnia a homlokát, de ez legyen a legkevesebb), bónuszként varázslással. Olvasás közben ilyen jelzők jutottak eszembe, mint otthonos, eseménytelen (ez később megváltozott), de abszolút pozitiv értelemben. Bár november-decemberben játszódik javarészt, valamiért mégis inkább őszi olvasmánynak éreztem, talán a boszis vonal miatt. A leírás alapján Seholsincs-lak csodálatos hely lehet.

Egy dolog volt furcsa picit, hogy a szereplők bőrszíne nem mindjárt az elején derül ki (vagy nem figyeltem rendesen), és még akkor sem voltam benne biztos. (A három kislány talán mind fekete, Mika pedig indiai, ha jól következtettem.) Ez pusztán azért baj, mert a könyv elején volt egy mentális képem Mikáról, amit menet közben kellett átalakítani, és ez zavart. Bár úgy tudom, nem sorozat, maradt egy vonal, amit jobban ki lehetne fejteni, és nagyon kíváncsi lennék a megoldására.

Szívesen olvasnék még a szerzőtől.

2. Tracy Rees: Karácsonyi házikó

Nagyon vártam a szerző más könyveit is A vidéki templom titkai után, ami tavaly sok kategóriában győztes lett pl. a félévzáró értékelésben. Ez a könyv egy picivel kevésbé tetszett, nehezen tudom megfogalmazni, hogy miért. Edward egy álompasi, de nem pl. Bridgerton módra, hanem életszerű a maga jó és rossz tulajdonságaival, démonaival, gondjaival, örömeivel, a háttér kellemes és hangulatos, talán Holly volt kevésbé szimpatikus és nem eléggé egyedi, olyan kis szürkének éreztem minden erőfeszítése ellenére. Túl tökéletes tanár volt, egyszer sem akarta némelyik tanítványa nyakát kitekerni, legalább egy kicsit. :D Akármennyire is szereti őket, szerintem irreális, hogy sosem fárad el, vagy sosem lesz rájuk néha egy kicsit mérges. Az ember még a saját gyereke nyakát is szívesen kitekerné néha, még akkor is, ha mondjuk, egyke, nemhogy egy egész osztálynyi gyerekét! Egy picit úgy éreztem, mintha Elizát ki akarná magának sajátítani, ami valahol érthető volt, és szerencsére nem ment át creepybe. Mindenesetre jó élmény volt, jöhetnének más könyvek is a szerzőtől, vannak még bőven lefordítatlanok.

Az élfestett borító gyönyörű, igazán hangulatos. A fordítással egy bajom volt, három pont után vessző? Így: ..., Szerintem nem kell oda vessző.

Szeptemberi zárás

Hipp-hopp, október lett, és már nem panaszkodhatok a melegre, sőt, reggel és este kimondottan fázom. Nem jó nekem semmi. :D Szeretem amúgy ezt az időszakot, a színes leveleket, a szilvát, a szőlőt, és idén kb. két év kihagyás után újra termett mandulánk! (Az előző években elfagyott tavasszal.) Hogy takaró alá bújva olvashatok, és hogy olyankor odabújnak a macskák (legalábbis pár órán át, egész éjjel nagyon kényelmetlen tud lenni). A ködös, nyúlós, sötét novembert viszont már nem szeretem. Szegény utált hónap!

Olvasásilag nagyon gyatra hónap volt ez. Rengeteg munkám volt, plusz elkezdtem egyetemre járni, angol nyelv és kultúra tanára szakra. Három félév, ennél többet már nem vállaltam volna. De eddig nagyon élvezem az órákat, a házi feladatokat annyira nem, és gyanítom, a vizsgákat se nagyon fogom, de hát ez is hozzátartozik. Sajnos az olvasmányaimat sem választottam meg szerencsésen, és mindez azt eredményezte, hogy alig két könyv jutott szeptemberre.

Ha már augusztusra közös témának a nyomozást neveztem meg, ebben a két könyvben a közös téma a családon belüli erőszak volt. Alapból kerülöm ezt a témát, de az első könyv esetében azt reméltem, kevésbé lesz hangsúlyos (sajnos eléggé az volt), a másodiknál meg nem igazán tudtam róla (pedig csak a fülszöveget kellett volna figyelmesebben elolvasni), de szerencsére itt nem volt igazán hangsúlyos.

No, de lássuk a medvét!

1. Evie Woods: Az eltűnt könyvesbolt

Itt tudtam, hogy lesz benne női elnyomás (érdekes, ez a téma sűrűn jön elém mostanában, biztos ez sem véletlen), csak azt reméltem, a varázslat rész erősebb lesz. Nem volt. 

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, a feléig nagyon tetszett, ott nekem nagyon leült, és kezdett nyomasztóvá válni a történet. Szerintem a könyv túl hosszú az eseményekhez képest, kicsi meghúzással feszesebb tempójú könyvet kaphattunk volna, üresjáratok nélkül.

A vége már újra lekötött, de néha azt éreztem, én is benne vagyok abban az Emily Brontë könyvben, amit annyira keresnek, olyan nyomasztó volt itt-ott. A mágikus része nekem nem volt elég hangsúlyos, és nem is igazán értettem a jelentőségét, jó, részben igen, de nem teljesen. Sajnos egyik nőt sem tudtam megkedvelni, egyedül Henry volt szimpatikus. Kicsit csalódás volt nekem ez a könyv. A borítója nagyon szép, mostanában egy halom hasonló borítót látok, de ettől még szép.

Ismét megállapítottam magamban, hogy mennyivel szerencsésebbek vagyunk, hogy a mai korban élünk. Persze, ma is van családon belüli erőszak a nőkkel szemben, és valami bődületes számban ölnek meg nőket ennek következtében, de még mindig sokkal jobb a helyzet, és több esélyünk van kitörni ebből, mint száz éve. Ettől sajnos még mindig nem sikerül mindenkinek vagy csak nagyon sokára, pedig minden erőszakban töltött napért kár. És itt most nemcsak a nőkre gondolok.

2. Charlotte Leonard: Hedy Lamarr: A bátor feltaláló, Hollywood ragyogó csillaga

Lehet, hogy a cím megfogalmazása már gyanút kellett volna, hogy ébresszen a fejemben a könyv stílusát tekintve. 

Tudtam, hogy létezett egy olyan színésznő, hogy Hedy Lamarr, talán filmjét is láttam, bár nem vagyok benne biztos, de csak a Timeless (mely a "szellemes" Időutazók c. címet kapta a magyar keresztségben) c. sorozat miatt kezdett el érdekelni az élete, mivel ott elhangzik, hogy neki köszönhetjük a wifit, de kiforgatták ebből a találmányból, és hosszú évtizedekig nagyjából senki sem tudta, hogy ő állt mögötte.

Ez izgatta a fantáziámat ugyan, de sosem olvastam utána alaposabban, így amikor megláttam, hogy lesz ez a könyv, gondoltam, ez majd kitölti az űrt. Tévedtem.

A könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, unalmas volt, terjengős, nyálas és a megfogalmazásmódja leginkább egy általános iskolai fogalmazásra emlékeztetett. Azt hittem, sose érek a végére. Szeptember 28-án már komolyan aggódtam, hogy nem olvasom ki a hónap végére, mert sokszor kedvem sem volt kézbe venni, és ha mégis, akkor is untam, de végül 29-én sikerült.

A szerző az utószóban megemlíti, hogy a színésznő életének csak egy rövid szakaszát választotta ki, de hát ennek meg így nem sok értelme volt, kis túlzással felsorolta, hogy milyen filmekben játszott, és hogy jutott el a bluetooth ötletéig (érdekes, a sorozatban wifi volt, itt bluetooth), de az, hogy végül mi lett a találmánnyal, az nem derült ki. Még egy érdekesség az utószóból, Hedy egyik férjével (volt belőlük több is) örökbe fogad egy kisfiút, akit, miután elválnak, el akarnak venni tőle, de foggal-körömmel küzd érte. Erre az utószóban ott egy mondat, hogy fogja, nevelőszülőkhöz adja és 40 évig nem is látja. Hogy? :O Erre azért nem ártott volna kicsit részletesebben kitérni.

Pár gondolat, ami olvasás közben eszembe jutott. Van egy magyar lány, akivel Hollywoodban összebarátkozik, egy darabig élnek is együtt, mint lakótársak, akivel megállapítják, hogy milyen nehéz nyelv ez az angol (mondja ezt az osztrák), és hogy bezzeg magyarul hetek alatt megtanult. Itt azért elcsodálkoztam. Ill. ismét arra kellett gondolnom, mennyivel jobb dolgunk van nekünk nőknek most, mivel az első férje őt a tulajdonának tekintette, akitől szó szerint úgy szökött el, és végig nem vették komolyan, hogy műszaki dolgokkal akar foglalkozni. Nem mehetett műszaki egyetemre pl., és kb. csak színésznőként jöhetett számításba a férfiak uralta világban.

Tudom, hogy nem tökéletes a nők helyzete, vannak azért bőven országok, ahol még mindig csak tárgynak tekintik őket, de azért nagy általánosságban hálásak lehetünk, hogy ebben a korban élünk, ahol lehet önállő jövedelmünk, tulajdonunk, járhatunk iskolába, kb. bármilyen foglalkozást űzhetünk, és nem az egyetlen életcélunk, hogy férjhez menjünk és gyerekeket szüljünk.

Augusztusi zárás

Vissza kell vonnom az egy hónapja írtakat a rohadt meleg miatt. Megint hetek óta megfulladunk a melegben, éjszaka sincs hűvös, minden, csak nem alvás, amit éjszakánként művelek. :( És hiába jött el a szeptember, nem látszik, hogy ez változna, az egy jó a rövidebb nappalok, így hajnalban van egy kicsit hűvösebb. Nem jó felé tartunk, az biztos. És az okostojásoknak most jutott eszébe, hogy ilyen forró és egyre hosszabb nyarak mellett egy héttel hosszabb legyen a tanév... Erre már végleg nem lehet mit mondani.

Na, de lássuk az augusztust! Nem szoktam beszámolni róla, hogy hány és milyen könyvet veszek (nem is tartom számon), de most egyet megemlítenék. Ő az: https://moly.hu/konyvek/galadriel-waters-astre-mithrandir-roxfort-titkai. Ha nem működne a link, Roxfort titkai (miért nem "A"?), amire már régóta fáj a fogam, és most sikerült kifognom egy antikvár példányt, akkora összegért, amit szégyellek leírni. :D Azzal nyugtattam magam, hogy nem iszom, nem dohányzom, kb. csak könyvekre költök, azokra is egyre kevesebbet, így megérdemlem. El még nem olvastam, de majd arra is sor kerül.

És ha már HP, megjelent egy ilyen is (a volt Pottermore történetei egy, ill. két könyvben): https://www.goodreads.com/book/show/216400170-from-the-wizarding-archive-volumes-1-2?ac=1&from_search=true&qid=gyRdeaqvJk&rank=1

Egyelőre angolul, és ahogy nézem, csak Kindle-re és Audible-re. Még nem vettem meg, de tervezem.

Jöjjenek az olvasott könyvek! Valamiért úgy esett, hogy az augusztusi téma a nyomozás lett, pedig eleve ritkán olvasok krimit, és főleg nem többet is egymás után, mert szeretem váltogatni a műfajokat. Négy krimi van a listámon, és a még folyamatban levő könyvben is van egyfajta nyomozás.

1. Josephine Tey: Az idő gyermeke

Elvileg ez egy sorozat 4. kötete, hogy miért pont ezt fordították le (ahogy nézem, a többi rész nincs), arra csak az a tippem van, hogy ez a könyv a világ 100 legjobb krimijének egyike. III. Richárddal még a The Hollow Crown feliratának készítése közben ismerkedtem meg kicsit mélyebben, előtte nekem is kb. annyi volt meg, hogy púpos volt és sánta, meg gonosz, és megölette a két kicsi unokaöccsét. A feliratozás közben picit utánaolvastam, és kiderült, hogy se púpos nem volt, se sánta, mindössze gerincferdüléses, és meglepően emberséges törvényeket hozott abban a két évben, míg uralkodott.

Nagyon érdekes volt, ahogy a felügyelő a törött lába miatt ágyban fekve próbálja megoldani az állítólag III. Richárd által megöletett két unokaöccsének rejtélyét. Ha ez mind igaz, ami ebből a könyvből kiderült, bizony ideje lenne rehabilitálni Richárdot, akit leginkább az utóda, VII. Henrik próbált mindenáron befeketíteni, és jó eséllyel épp ő volt, aki megölette a két kis herceget.

Hogy a világ 100 legjobb krimije közé tartozik-e, egyáltalán kriminek nevezhető-e ez a nyomozás, nem tudom, de én nagyon élveztem olvasni. Néhol elvesztem a rokonsági fokokban és a mindenféle eseményben, forrásban, de a lényeg talán lejött.

A nyelvezetén kicsit érződik, hogy több mint 50 éve íródott, de ez igazából nem ítélet, csak megállapítás.

2. Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton (Balaton 1.)

Régóta váratott már magára ez a könyv, és szerencsére nem okozott csalódást. Főleg azért vártam, mert én is épp 78-ban vagy 79-ben voltam Zánkán, bár akkor nem a Dinamit volt ott, hanem a Neoton Família, és nem volt gyilkosság, csak egy kisebb lopás borzolta a kedélyeket.

Érdekes volt visszamenni fejben abba a korszakba, és nemcsak Zánkára, hanem úgy egyáltalán Magyarországra, sok emléket felhozott, jókat és rosszakat egyaránt. A könyv olvasmányos, gördülékeny, pár nap alatt ki is olvastam, a két bűntény számomra elég hátborzongató volt, semmiképp sem pl. a cozy krimi műfaja. A szerelmi szál kicsit esetleges volt, de nem volt zavaró. A profilalkotás és a kriminálpszichológia bemutatása, ami nálunk a 70-es években még teljesen ismeretlen volt, érdekes volt. A szereplők még nem túl egyediek, de ez később még változni fog? Döme szála ismét azt bizonyította számomra, milyen fontos, hogy jól bánjunk embertársainkkal, és hogy a vallás rossz értelmezése mekkora károkat tud okozni.

Egészében igazán jó kis krimi volt ez, terveim szerint a többi részt is elolvasom, bár nem nagyon gyorsan, mert nekem kicsit megülte a gyomromat a komorsága.

Néhány apróbb bajom volt csak vele, ami viszont SPOILER!

Nem tudom, hogy csak én nem figyeltem, de kiderült, hogy ki volt Edit magzatának az apja? Volt annak egyáltalán bármi jelentősége, hogy terhes volt?

Marion szerintem túl könnyen túltette magát a történteken, és mikor néhány bekezdés erejéig a fejében voltunk, az is olyan szenvtelen volt, ami nem illett egy 14 éves lányhoz, aki 3 hetet töltött egy vaksötét pincében, és naponta kétszer erőszakolták meg! Ehhez képest, mikor kiszabadul, már az érdekli, hogy mehet az NDK-ba a barátnőjéhez. Mintha a szerző nem tudott volna mit kezdeni ezzel.

SPOILER vége!

3. Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent kockára tesz (Finlay Donovan 4.)

Na, ezzel a két nővel kb. minden történt, mint szerencsétlen prérifarkassal a gyalogkakukk rajzfilmben. Estek, keltek, folyton koszosak voltak, összekenték magukat, egy csomó gusztustalan dolgot csináltak és történt velük, nem beszélve a hullák soráról, ami kísérte őket, bármerre mentek.

Ez a rész már annyira elszállt volt, hogy végül feladtam, hogy bármi reálisat találjak benne. :D Sokkal többet nevettem és izgultam, mint az előző részeken, de szépen le van zárva, és szerintem itt kellene abbahagyni a sorozatot, mert ha a szerző ezt még überelni akarná, abból szerintem már csak valami erőltetett dolog sülne ki.

Fin gyerekeit sajnáltam megint, mert kb. alig látja őket, és alig foglalkozik velük. Jó, hogy van segítsége. Azért összességében jó élmény volt, nem bántam meg.

Viszont közben láttam, hogy jövőre jelenik meg az 5. rész, a borítóterv már van fent a szerző Instáján. Hát nem tudom, érdekel-e, most kicsit telítve vagyon a marhaságaikkal, de talán egy év alatt elfelejtem, és kíváncsi leszek.

4. Elle Cosimano: Veronica Ruiz bankot robbant (Finlay Donovan 3,5)

Ez egy előzménynovella, amiben megismerjük Vero előéletét, hogy mi is a sorozatban emlegetett diákszövetséges ügy, ill. hogyan találkozott Finlay-vel, ezért inkább 0,5-nek kellene lennie, hiszen a legelső könyv előtt játszódik.

Jópofa történet volt, tetszett a nyomozás, de nekem kicsit hirtelen és nem túl hihető volt, hogy Finlay olyan hipp-hopp felvette Verót. Remélem, egy nap tisztázni tudja magát a diákszövetséggel szemben is.

És szeretnék még visszatérni egy kicsit a Bridgerton sorozathoz. Nem is vagyok rajongó, minek foglalkoztat ez ennyire? Nos, nemcsak ebben a sorozatban, de úgy általában zavar, ha nagyon kirívó eltérések vannak ahhoz a korszakhoz képest, amikor az adott alkotás játszódik, és a Bridgerton meg egy népszerű könyvsorozatból készült streamingsorozat, ezért itt még kirívóbbak az eltérések vagy talán inkább még jobban szem elé kerülnek.

Hogy miért hozom fel újra? Mert pár napja megnéztem ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=oCIGfA8e8eY

És majdnem, de csak majdnem meg is győzött, amik elhangzanak benne, miszerint ez egy alternatív világban játszódó, kitalált történet, amibe nyugodtan bele lehet pakolni bármit, és bezzeg nem kérjük számon a frizurák, a ruhák hitelességét, és a nők szőrtelenségét.

Na, válasszuk ketté a könyveket és a sorozatot! A könyvek szerintem egyáltalán nem alternatív világban játszódnak, semmi sem utal rá, épp ellenkezőleg, minden arra utal, hogy az akkor létezett 1815 körüli világban kap helyet. A ruhákat, a frizurákat meg a szőrtelenséget legfeljebb elképzelni tudjuk. 

A sorozat ellenben már egy alternatív valóságban játszódik, csakhogy nem úgy van, hogy először volt az alternatív világ, amit aztán telepkakoltak fekete királynővel, herceggel, meg ázsiai és indiai arisztokratákkal és leszbikussággal meg biszexualitással, hanem pont fordítva, attól lett a világ alternatív, hogy belerakták ezeket.

Az a helyzet, hogy van egy bizonyos elvárásunk, amikor történelmi korban játszódó  sorozatot nézünk, hogy úgy nagyjából stimmeljenek az alapkörülmények ahhoz képest, ami a jelenlegi tudásunknak megfelel. Tehát ne legyenek nagyon kirívó dolgok. A fekete, ázsiai arisztokrácia meg az. Ugyanakkor kevesen vagyunk jártasak a ruhák, frizurák, szőrtelenség kérdésében, így ezen nem akadunk ki annyira. Valamilyen szinten viszont megfelel a korszakról szerzett tudásunknak, hiszen a nőknek hosszú hajuk van, amit bonyolult frizurákban hordanak, a szoknya is a földig ér stb. Na, de ha alternatív világ, akkor bármi lehet, nem? Szerintem a 4. évadban Bridgertonék menjenek strandolni bikiniben! Miért ne? Alternatív világ, belefér, nem?

A videó készítője A korona c. sorozatot hozta fel másik példának, hogy ott sem minden egy az egyben történt meg, amit látunk, pl. a magánbeszélgetésekről sem tudjuk, hogy úgy hangzottak-e el, mint a sorozatban. Valóban, ezen nem nagyon lehet vitatkozni. Ugyanakkor az ott látható valóság megfelel annak, amit életünk során valóságnak tanultunk, láttunk, ezért tudjuk elfogadni azokat a részeket is, amikről nincsenek tapasztalataink.

De mondok egy példát, ami valóban alternatív világban játszódik, és az első pillanattól fogva lehet tudni, ezért ott meg sem lepődtem semmin, és ez a My Lady Jane (jelenleg Amazon Prime-on nézhető). Elfogadtam, hogy a király fekete bőrű, Lady Jane-t nem végzik ki alig 9 napi uralkodás után, és vannak alakváltók. Teljesen oké!

A nagyobb gondnak inkább azt látom, hogy mennyire könyvhű a sorozat, és ezzel viszont elérkeztünk az alkotói szabadság és az olvasók tiszteletének kérdéséhez. Talán írtam legutóbb, de szerintem mindannyian azt szeretnénk viszontlátni a tévében, moziban, streamen, amit olvastunk, és kisebb változtatások még elmennek, de a nagyon nagyokat már nem nézi jó szemmel az, aki a könyvet is olvasta. Rengeteg mém van pl. arról, hogy Harry Potter az apjára hasonlít, de a szeme az anyjáé, vagy arról, hogy a Tűz serlegében Dumbledore halkan kérdezi Harrytől, hogy bedobta-e a nevét a serlegbe, a filmben meg üvölti, de Ron sem úgy néz ki teljesen, és Hermionénak meg kapafoga van a könyvben. Ezek engem személy szerint nem akasztanak ki, ezek még beleférnek részben az alkotói szabadságba, részben meg abba, hogy hogy néz ki az a színész, akit alkalmasnak találtak a szerepre. A színdarabban Hermionét alakító fekete színésznő is oké, mert az a könyvekhez képest nem kánon, ráadásul sehol sincs megemlítve senki bőrszíne (ha jól emlékszem), így akár fekete is lehet, meg ez nem egy olyan történelmi kor, ahol ne lehetne fekete.

De ha Piton jóságos lenne, Dumbledore meg gonosz, Harry nem győzné le végül Voldemortot, az már nem férne bele, hiszen ezek a könyvek alaptételeit cáfolnák.

Remélem, hogy valamennyire érthető volt, mit szerettem volna kihozni az egészből, és terveim szerint hanyagolnám is témát a továbbiakban.

Eszembe jutott még egy olyan, hogy update-eket kellene fűzni régebbi bejegyzésekhez. Időnként megnézem, milyen posztokra kattintanak rá az olvasók, és bizony nemcsak a frissekre, hanem régebbiekre is. Legutóbb elolvasta valaki vagy valakik a Fehér Klára kisregényekről szóló posztot, amiben a Narkózisnál azt írtam, nem tudom, milyen érzés az altatás. Ez megváltozott a tavaly decemberi hasi műtétem miatt. Én bizony semmire sem emlékszem. Egyik pillanatban beszívtam az altatót, a következőben a kórteremben ébresztegettek. Nyilván nem kell szó szerint elhinni, amit a szerző írt, hogy a főszereplő szeme előtt lepereg az élete, inkább csak számot vet vele, mert talán mindenkiben ott van a félsz, hogy felébred-e egyáltalán.

Vagy hogy a Tüskevár-Téli berek hangoskönyv posztban azt írtam, milyen jó, hogy a fiatalabb nemzedékben is van olyan jó hangú színész, mint Széles Tamás, de ma már tudom, hogy csak 6 évvel fiatalabb nálam, úgyhogy korántsem eggyel fiatalabb generáció, jól ki is röhögtem magam emiatt. :D

Na, de ez csak terv, sajna erre nem sok időm van. Meg aztán ezt a végtelenségig lehetne ismételni az évek múlásával.

Júliusi zárás

Nem hiszem el, hogy már augusztus van! Megint vészmadárkodom itt, de mindjárt vége az évnek...

Ez rövid bejegyzés lesz, mert a hónap nagy része fordítással telt el, és a suliból hiába vagyok szabin, az itthoni napjaim jórészt ezzel teltek, meg a dögmelegtől való szenvedéssel. Megfigyeltétek már, hogy olyan július 25. után már valahogy lágyabbak, törtebbek a fények, és még a 35 fok sem annyira meleg, mint nyár elején? Az éjszakák határozottan hűvösebbek, végre betakarózva aludhatok!

Nos, júliusban csak két könyvet sikerült kiolvasnom, sajnos.

1. Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett (Bridgerton család 2.)

Részletesebben lásd az erre vonatkozó bejegyzést. Nem lettem a sorozat rajongója, nem is hiszem, hogy leszek.

2. Tracy Rees: A rózsakert

A vidéki templom titkai óta várom, hogy legyen még kötet a szerzőtől, a kiadó tavalyi tájékoztatása szerint idénre tervezik, de hacsak nem a karácsonyi Hopley lesz az, nem sok esélyt látok rá, hogy bármi legyen belőle. Ezért inkább elővettem ezt a régebbi regényét.

Az 1895-ben játszódó történetben több női sorsot is követhetünk, akiket jórészt E/1-ben olvashatunk, kivéve Mabs szálát, ami E/3. Nagyon olvasmányos volt a könyv, érdekes a történet, a végén kimondottan izgultam, de nem tudom megfogalmazni, hogy miért nem éreztem tökéletesnek, pedig minden megvolt benne, amit szeretek. Női sorsok, izgalmak, még happy end is, valamit mégis hiányoltam, de nem tudom, mi volt az. Ettől függetlenül nagyon jó kis regényként tartom számon.

Bár már egy modernebb világ tárul elénk, mint a Bridgertonban, a nők válhatnak is akár (bár a gyerekelhelyezés inkább a férfiaknak kedvez, és lenézik az elvált nőket), és dolgozhatnak is (ill. a szegényebb réteg kénytelen is), egyetemre is járhatnak (bár diplomát nem kaphatnak), mégis ismét végig azt éreztem, hogy a nők még mindig alig többek, mint a férfiak rabszolgái, teljes mértékben kiszolgáltatva nekik. Ha szerencséjük volt, és rendes apjuk, majd férjük lett, akár boldog életet is élhettek, de ha nem, akkor nagyjából bármit elkövethettek ellenük szinte következmények nélkül. De még ha rendes életük volt is, az sem igen állhatott másból, mint gyereknevelésből és háztartásból, a szegényebb rétegeknél pedig életük végéig tartó gürizésből.

Olive-nak az átlagosnál is nagyobb szerencséje volt, mert nem elég, hogy szuper szülei voltak, de még rengeteg pénze is, hogy másokon segítsen, amit szerencsére meg is tesz, nemcsak arra költ, hogy szép ruhákat vegyen rajta, és parádézzon a korzón, mint sok hasonló helyzetű társa.

Mabs szála igazán szívszorító volt, rossz belegondolni, mi mindenre kényszerültek a szegény családok akkoriban.

Abigail és lánya, Otty szála pedig bizonyította, hogy a pénz nem minden, ha boldogtalanul élsz, és a fenti állításomat, miszerint mi mindent elkövethetett a felesége (és gyerekei) ellen egy rossz férj. Ez a szál volt amúgy a legizgalmasabb és legelborzasztóbb, és ha Olive apja nem áll ki a nő mellett, szörnyű belegondolni, mi lehetett volna a sorsa.

Egy könyv van még folyamatban, de már átcsúszott augusztusra.

Félévzáró book tag 2024.

Lassan augusztus van, ideje megírni a félévzárót. A plusz érdekessége, hogy nemrég végeztem a 25. könyvvel, amit GR-en bejelöltem az idénre, mint célt. Tavaly ezt augusztusban produkáltam, akkor 20 könyvvel. Jó, június végén ez 24 volt. Pedig nem mondhatnám, hogy olyan rettentő sok időm lett volna olvasni, de talán jobban válogattam, olvasmányosabb könyveket, és túl sok hosszú sem volt köztük.

Tudom, unalmas, mert minden évben ez megy, de elképesztő, hogy letelt az év fele. Mindjárt újra karácsony. :O

No, lássuk a kérdéseket!

1. A legjobb 2024-es olvasmányod

A 7. Strike-kötet, A hömpölygő sír pályázhat erre a címre.

2. A legjobb folytatás, amit 2024-ben olvastál

Azt hiszem, ugyanez, bár a Legendás latték folytatása, a Koponyák és könyvesboltok is szorosan mögötte van, de az Orczy Mimi 2. része is.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Jó ég, van bőven, de legyen egy, amit nemrég vettem meg, Charlotte Leonard: Hedy Lamarr - A bátor feltaláló, Hollywood ragyogó csillaga. A könyv azért érdekel, mert Lamarr találta fel - ezen könyv szerint a blutooth-t, a Timeless c. sorozat szerint meg a wifit.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Nem tudok mondani konkrét, ténylegesen bejelentett könyvet, de nagyon örülnék, ha folytatódna a Miss Merkel-sorozat, és újabb könyveket kapnánk Abbi Waxmantől és Tracy Reestől. Nyomát még egyiknek sem látom, de hátha.

5. Legnagyobb csalódás

Nagyon kiemelkedő talán nincs, volt pár, ami csalódást okozott, a Szalmaláng Janikovszky Évától, A növények titkos élete, ill. A Gonosz asszisztense.

6. Legnagyobb meglepetés

A halmosdombi ház, napokig foglalkoztatott még utána, hogy befejeztem. Sajnos a 2. rész annyira nem jött be.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Talán Travis Baldree, az eddigi mindkét könyve bejött.

8. Legújabb könyves szerelem

Hú, nem tudok ilyen mondani, amibe olyan hű, de nagyon beleszerettem volna.

9. Legújabb kedvenc karakter

A Varázslókalauz önvédelmi sütéshez c. könyvből Mona, ill. Orsó.

10. Egy könyv, amin sírtál

Nem volt ilyen.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

A halmosdombi ház

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Gőzöm sincs, kevés filmet néztem meg idén, és azt sem tudom, volt-e köztük adaptáció.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

Asszem, A Gonosz asszisztense, jól kidühöngtem magam rajta. :D

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

Hm, hm, hát mondanám a 3. minalimás HP-t, de azt nem idén vettem. A Gonosz asszisztensének nagyon szép borítója van, kár, hogy a belbecs nem passzol a külcsínhez.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Mindet, ami otthon vár, és még meg fog jelenni az idén. :D Hm, de komolyra fordítva, régóta szeretném folytatni a Thursday Next sorozatot, ezúttal angolul, mert nagyarul nem hiszem, hogy folytatódni fog, csak mivel semmire sem emlékszem az első két részből, újra kellene olvasni azokat is. A feljebb említett Hedy Lamarr könyvet is szeretném sorra keríteni még az idén. És Zajácz D. Zoltán is érdekel már egy ideje.

16. Kiket jelölsz?

Senkit, aki szeretné, töltse ki bátran! :)

Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett (Bridgerton család 2.)

Most rákerestem, és még 2018-ban (!) olvastam az első részt! Igaz, akkor úgy hittem, nem fogom folytatni. Igazából a netflixes sorozat 3. évada miatt tettem mégis meg, mert a könyvrajongók óriási felzúdulása után kíváncsi lettem, hogy milyenek is a további könyvek.

Újraolvasva az első részről írt véleményemet, az a helyzet, hogy erről a könyvről még annyi jót sem tudok mondani. Olvasmányos, ez a javára írható. Pár helyen vicces is, oké, de magával a történettel nagyon komoly gondjaim voltak.

Anthony apja 38 éves korában hal meg méhcsípés miatt, ekkor a fiú még csak 18 éves. Történetünk kezdetén Anthony úgy érzi, meg kell nősülnie, már 29 éves, de nem akar szerelemből házasodni, mert hát meggyőződése, hogy ő is meghal 38 éves korában. Namármost, nem akarom elbagatellizálni ezt a félelmet, létező jelenség ez a férfiaknál (apám is mindig mondogatta, hogy a férfi felmenői mind meghaltak 65 körül, és ő sem fog tovább élni, és valóban meghalt 63 évesen, de hogy ebbe mennyire játszott bele ez a hite, azt meg nem mondom), csakhogy Anthony úgy akar szerelem nélkül házasodni, hogy erről a leendő arát nem tervezi tájékoztatni, ami viszont végtelenül tisztességtelen, szerény véleményem szerint.

Ki is nézi Edwina Sheffieldet, akit életében nem látott még, de mindenki azt mondja, hogy szép meg kellemes társaság, jó lesz az! Nincs is másra szükség egy házasságban, nem igaz? Csakhogy Edwinához az út a nővérén, Kate-en át vezet, mert Edwina nagyra tartja a nővérét és a véleményét. Mit tenne ez esetben egy értelmes férfi? Mindent elkövetne, hogy megkedveltesse magát Kate-tel. Oké, hogy Lady Whistledown miatt Kate meg van róla győződve, hogy Anthony a földkerekség legnagyobb élvhajhásza, és alapból eldönti, hogy Anthony a húga közelébe sem mehet, ezért a férfi eleve hátrányból indul, de valljuk be, nem is sokat tesz azért, hogy megváltoztassa a róla kialakult képet. Az első pillanattól fogva ellenségesek egymással, folyton leszólóan és igen, bunkó módon beszélnek egymással (sokak szerint évődnek, nem kérem, az évődés más, ez szimpla bunkóság).

Egy alkalommal Kate véletlenül ugyanabba a szobába keveredik, ahová Anthony bemegy évődni a szeretőjével (éppen nősülni készül, igazi úriember, nem igaz?), és ijedtében bebújik az asztal alá. Mikor Anthony ezt észreveszi, mérgében rálép a lány kezére, aki erre - szerintem teljesen érthető módon - belekarmol a lábába, mire a férfi hasba rúgja az asztal alatt bujkáló lányt. Hasba rúgja, értitek? Az a férfi, aki oly gyakran hangsúlyozza, hogy ő mekkora egy úriember.

Ja, és el ne felejtsem, közben természetesen egyfolytában vágynak egymásra. Mert Anthony szép férfi. És Kate sem csúnya igazából, csak eltörpül Edwina angyali szépsége mellett az övé. Aha.

Na, ezzel telik el a könyv első fele, aztán hipp-hopp, Anthonyból egy bizonyos esemény miatt hirtelen a világ legrendesebb embere lesz, és a férfi is más szemmel kezd Kate-re nézni, aki nem is olyan kiállhatatlan, jé!

Az, hogy Anthony kénytelen mégis Kate-et elvenni, nagyon másképp van, mint a sorozatban, szerencsére, mert így legalább nem az oltár előtt mondja ki Edwina, hogy mégse legyen esküvő, még lánykérés sem volt, legalább az a szegény lány nem sérül.

A könyv második fele kiszámítható, az események mennek a maguk útján, vannak benne igazán szép részek, ahogy Anthony megnyugtatja Kate-et, aki retteg a vihartól, az valóban kedves és úriemberhez méltó, vagy talán csak szimplán emberi.

Hú, hát az épületes történet mellett voltak más bajaim is a könyvvel. Először is, ahogy Anthony és Kate végül kénytelen összeházasodni. Hát, én rettentően örülök, hogy nem abban a korban élek, ahol egy ilyen piszlicsáré hülyeség miatt dől el emberek élete egy perc alatt, amin akkoriban változtatni sem lehetett, lévén nem volt válás, egy rossz házasság esetén maximum reménykedhettek a felek, hogy hamar özveggyé válnak.

Lady Whistledown korántsem olyan vitriolos és igazságtalan, mint a sorozatban, csak kimondja, amit mások illemből, félelemből, érdekből vagy ki tudja, miből nem tesznek. Az a bizonyos úri Társaság pedig meg is érdemli, hogy kibeszéljék őket, mert úgy egy hányadék az egész, ahogy van.

Edwina 16-17 éves a történetben, elsőbálozó, most vezetik be a társaságba, és mivel a családnak nem sok pénze volt, ezért Kate-nek is ez az első szezonja, kb. 20-21 évesen. Csakhogy ekkor ő már gyakorlatilag vénlánynak számít, és kb. semmi esélye, hogy férjet fogjon, hiszen öreg és Edwina amúgy is szebb. Értitek? 20-21 évesen VÉNLÁNY! Ami még szomorúbb, hogy ő is korosodó vénkisasszonyként gondol magára, amitől elfacsarodott a szívem.

Mrs. Featheringtonra hol idős hölgyként, hol matrónaként utalnak, pedig számoljunk csak egy kicsit! Ha ő is férjhez ment 16-17-18 évesen, és Pen ebben a kötetben 17 éves, belekalkulálva a két nővérét, bőven 50 alatti lehet, talán csak 40-45 év körül. Akkor én az 57 évemmel mi vagyok? Matuzsálem? Fél lábbal a sírban? Oké, hogy minden korábban volt, meg többnyire rövidebb ideig is éltek, na, de akkor is. Mindenesetre megállapítottam, hogy nem szeretnék abban a korban élni, amikor minden csak a látszatról szólt. 

Hogy folytatom-e a további kötetekkel? Majd az idő megmondja. Nem zárom ki, lehet, hogy újabb 6 év elteltével, lehet, hogy hamarabb, nem tudom, most egy időre elég volt. Talán még Benedict évada előtt (ma láttam, hogy övé lesz a 4.), mert az a biszexuális szál a sorozatban, hááát, nem igazán hiteles egy 1814 körül játszódó sorozatban, és van bennem némi kíváncsiság, hogy hogyan is volt az ő eredeti története. De ez még korántsem biztos.

10/6

Júniusi zárás

Június 26-án még csak egy befejezett könyvem volt, de aztán 27-én és 28-án is sikerült egy-egy könyv végére jutnom. Pedig minden este olvastam, de a meleg, a munka miatti hullafáradtság nem tett jót a tempónak. Kivételesen két másik témáról is szót ejtek a havi zárásban. De először lássuk a könyveket!

1. Curtis Sittenfeld: Vicces-romantikus

Sajnos a könyvre nem igazán illik a cím, azt hiszem, még életemben nem olvastam olyan romantikust, amiben ilyen kevés a romantika, és túlzottan viccesnek sem mondanám. Pár helyen jókat mosolyogtam, és kb. két helyen nevettem, az egyik a MadLibs nevű játéknak köszönhető.

Szerencsére nem az epekedős típusú szerelmes történet, és mindenképp a javára írható, hogy a szereplők érettebbek, és a történetük hihetőbb, kevesebb nyafogással és félreértéssel, mint a hagyományos romantikusokban. Bár Sally azért nehezen tudta eldönteni, mit is akar valójában. Tetszett, hogy olyan egészen hétköznapi dolgokat is belevett a szerző, mint pl. a kakilás megoldása a kedves előtt a kapcsolat kezdeti fázisában. 

Az Éjjeli Baglyok c. tévéműsor készítésének igen-igen részletes és időrendbeli bemutatása, szinte felsorolása engem untatott.

Lobo ajánlása miatt olvastam el, de sajnos messze sem jött be nekem annyira, mint neki.

2. T. Kingfisher: Varázslókalauz önvédelmi sütéshez

Ez már sokkal jobb volt, bár valami teljesen másra számítottam. Mona képes "szót érteni" a kenyérrel, varázsolni tud a tésztával, és bár gyakran hangsúlyozza, hogy az nem menő varázslás, szerintem meg nagyon is az. Mona egy reggel halott lányt talál a nagynénje pékségében, ahol ő is dolgozik, innen indulunk, aztán az események váratlan fordulatokat vesznek...

Voltak nagyon jó karakterek, mindjárt a főszereplő Mona, aki 14 éves kora ellenére nagyon taplraesett, és a végtelenségig megtesz mindent a hazájáért. Orsó, a halott lány öccse is szimpatikus kölyök, bár kicsit kidolgozatlan. A Tavasszöld Ember félelmetes figura, de nem nagyon értettem a motivációját. És nagyon bírtam még Bobot, a kovászt! Bár a történet némileg sötét, de a nyomasztóig nem jut el, és van benne humor is.

Remélhetőleg olvashatunk még a szerzőtől magyarul.

3. Mikki Lish-Kelly Ngai: The Magician's Map (The House on Hoarder Hill 2. rész)

Az első rész A halmosdombi ház címen jelent meg, ami az év egyik kedvence lett, és sajnos a kiadótól azt a választ kaptam, hogy nem tervezik kiadni a további részeket, így aztán megvettem e-ben angolul a másik két folytatást.

Valószínűleg több mindennek is köszönhető, hogy ez a rész korántsem jött be annyira, mint az első. Biztosan hozzájárult a meleg, a sok munka, a fáradtság is, de most nagyon nehezen hangolódtam rá az angolul olvasásra is (rengeteg idegen és kitalált szó volt benne), valahogy a történet sem érdekelt annyira, így a kb. a könyv felénél éreztem először, hogy megérkeztem. Nagyon tetszett a telejotter (gőzöm sincs, hogy lenne magyarul), ami két füzet, notesz, ilyesmi, két különböző embernél, és ha valaki beleír az egyik füzetbe, a másik el tudja olvasni a nála levő füzetben, és vissza tud írni rá, bármilyen távolságból. Egyfajta varázslóemail, csak nem kell hozzá számítógép és internet. :)

Nagy valószínűséggel, ha magyarul olvashatnám, jobban tetszene, kár, hogy erre nem sok esély van jelenleg.

A június ennyi volt olvasás szempontjából, és most jöjjön még két téma, ami foglalkoztat egy ideje. Az egyik a fenti könyvön keresztül a kiadói kommunikáció kérdése.

Nos, még februárban, mikor az első részt olvastam magyarul, írtam a kiadónak (ill. az Alexandrának, mert az ő emailcímük van megadva), hogy lesz-e folytatás. Hetekig semmi válasz. Rájuk írtam, erre jött válasz, hogy egyelőre nem tervezik a folytatást, ami szomorú. Azt is megírtam, hogy elvileg lennének linkek a levelükben, de nem élnek. Visszaírták, hogy márpedig működnek azok, mire én, hogy rájuk sem lehet kattintani, erre néma csönd... tudom, nem nagy ügy, csak nekem ez a bunkóság kategória.

Az Óramágusok sorozatban nagyon zavart, hogy az orsoz nevek nincsenek átírva magyar helyesírással (röviden, a nem latinbetűs írásmódot használó nyelvek esetében magyar helyesírással kell átírni a szavakat), ilyenek, hogy Vasilisa, Sasha, és hasonlók. Rákérdeztem a kiadónál, hogy miért van ez így. A sorozatnak még angol kiadása sem volt akkor, nem lehet annak az átvétele. Az a válasz jött, hogy a szerző kérte. Rákérdeztem, hogy miért kérte ezt a szerző, és mondták-e neki, hogy ez magyarul nem helyes. Kissé ingerült és szűkszavú válasz jött, hogy hát azt nem tudják, miért kérte, és hogy nem mondták. Na mármost, tudom, hogy sajnos sokaknak nem fontos sem a nyelvhelyesség, sem a helyesírás, de egy kiadótól elvárhatná az ember, hogy figyel ezekre, ill. minimum udvarias választ ad az olvasói levélre.

Kekec vagyok?

A másik téma, ami a Bridgerton 3. évada alapján lángolt fel újra, a könyvadaptációk kérdése. Mennyire lehet eltérni, ha filmet, sorozatot készítesz egy könyvből? Nagyon nehéz kérdés ez, és nincs is rá egzakt válasz. Személyes véleményem az, hogy amennyire a dramaturgia megköveteli, és még logikus, önazonos, és nagyjából könyvhű marad.

Egész konkrétan az évad végén megjelenik egy szereplő, aki az egyik könyvben Michael volt, és most Michaela lett belőle. Vagyis Francesca leszbikus lesz. Úgy 1815-ben. Nos, nyilván akkor is voltak melegek és leszbikusok, még transzok is, de beszélni nem sűrűn lehetett róla, maximum titokban, két nő kapcsolatának meg semmiképp nem lehet happy end a vége. Nem élhetnek együtt nyíltan, mint szerelmespár, nem lehet gyerekük, nincs örökbefogadás, nincs lombikprogram.

Nincs semmi baj a leszbikusság ábrázolásával, még egy 1815-ben játszódó sorozat esetében sem, csak éppen ezzel is tisztában kell lenni. Ez a könyvsorozat történelmi romantikus, aminek az alapvető jellemzője, hogy a tiszta, őszinte és örök szerelemről szól, és minden nehézség után happy end lesz a vége. A rajongók ezt várják tőle, és ennek a felrúgása komoly problémákat vet fel a készítők kompetenciáját, sőt józan eszét illetően is, és bizony azt is jelenti, hogy a nézők, a rajongók, az olvasók véleménye kb. semmit sem ér ebben az egyenletben.

Hosszasan lehetne még erről beszélni, és beszélnek is sokat, de most ennyi fért bele. Mindenesetre elkezdtem a Bridgerton könyvsorozat 2. részét, hogy megtudjam, mi az eredeti történet, de túlzottan nem köt le. Hiába, ezt a fajta romantikust pont nem nagyon szeretem. Talán végigolvasom most már azért. Majd meglátjuk.

Májusi zárás

Sosem akart véget érni ez a május, ugyanakkor elképedtem azon, hogy az évből már 5 hónap letelt. Ki érti ezt a kettősséget? Régebben a január nem akart sosem letelni, de idén az elszáguldott, a május meg mintha egyhelyben toporgott volna.

Öt könyvvel végeztem a hónapban.

1. J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban (MinaLima-féle illusztrált)

Ez a sorozat még mindig szerelem, és remélem, az is marad. Érdekes, hogy pl. Ady Endrét azért nem szeretem, mert egy - meg lehet kövezni, de - szemétláda volt a magánéletben (a javára lehet írni, hogy legalább önazonos volt), de Rowling vitatható megnyilvánulásai sem tudják megutáltatni velem Harry Pottert. (És most ebbe ne menjünk bele, hogy mennyire értem vagy fogadom el a szerzőnő véleményét.)

A MinaLima-féle illusztrált változattal folytattam az eredeti, angol nyelvű változattal való ismerkedést. Szerintem eddig ez volt a legszebb. Ismét elmondom, hogy remélem, végigviszik ezt a sorozatot. Mondjuk nem könnyű olvasni a rengeteg interaktív cucc miatt, az egyes rajzokat védő lapok állandóan kicsúszkáltak, maga a könyv is irtó vastag, mi lesz a későbbi kötetekkel, amik már eleve igen vaskosak? Sokadik újraolvasásom ez, de angolul most először olvastam.

"Szerencsére" a kisebb részleteket jól elfelejtettem, ezért jó sok mindenre rá tudtam csodálkozni, és felfedezni, hogy a film milyen sok mindenben más. Pl. a kviddicskupa-döntőn úgy izgultam, mint aki először olvassa, és a dementoros-időnyerős utolsó harmad is nagyon izgalmas volt, pedig a végkimenetelt tudtam, de addig is voltak részletek, amikre nem emlékeztem.

Pár helyen azért felhúztam a szemöldököm. pl. - SPOILER - Sirius kutya képében kiúszott a partra az Azkabanból? :O Olyan közel van, vagy olyan jól tudott úszni? - SPOILER vége

Vagy hogy milyen egysíkúak a mardekárosok, mind rosszindulatú és gonosz, jellemfejlődés nuku, bár Draco majd azért a legvégére változik egy kicsit. És persze Piton olyan, amilyen, tudjuk (amit Neville-lel művelt, egyszerűen vérlázító, az bizony a bántalmazás kategória), de itt a szokottnál is szemetebb volt, ahogy bármi áron bosszút állt volna Lupinon és Siriuson. Akik persze nem voltak vétlenek, de könyörgöm, eltelt vagy 20 év! Sirius meg amúgy tényleg elég nagy seggfej sok esetben, ezt az Azkabanban töltött 12 év sem tudta kiölni belőle.

Az angolul olvasás megint nagy élmény volt, örülök, hogy belevágtam. Ismét megállapítottam, hogy a magyar fordítás jórészt zseniális, főleg a különböző állatok magyarítása, de most is volt, ahol az eredeti jobban tetszett, bár példát nem tudok hozni.

2. A. M. Howell: Az elveszett titkok kertje

A leírás és a borító alapján mást vártam. A komor történet miatt még az ajánlott kor fölé lőném, inkább nagyobbacska kamaszoknak, nem 10 év fölötti gyerekeknek javasolnám.

Titok meg kert volt bőven benne, és meg kell hagyni, izgalmas is volt, a szerző ügyesen mozgatta a szálakat, végig fenn tudta tartani a figyelmemet. A történetet belengő melankólia ellenére volt benne életöröm és finom derű is. A könyv végül pozitívan zárul, egy hiányérzetem maradt, hogy Veres sorsa nem záródott le megnyugtatóan, pedig ő is megérdemelte volna, mint Will.

Tetszett, hogy Clara köszön a szobáknak, tárgyaknak, mikor idegen helyen jár. :)

Szeretnék a szerző további könyveivel is megismerkedni.

3. Rigó Béla: A Mézga család

Jó volt nosztalgiázni, szerettem a képeket is, a történetek valamilyen szinten még így is humorosak voltak, de lehet, hogy csak azért, mert ismerem az "eredetit". Fel is merült bennem egy újranézés, remélem, maradna ugyanaz a jó érzés, mint amit gyerekként okozott.

4. Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz asszistense

A hónap csalódása. Részletes véleményért lásd a bejegyzést:

https://irgulyasescsalamade.blogspot.com/2024/05/hannah-nicole-maehrer-gonosz.html

5. Travis Baldree: Koponyák és könyvesboltok (Legendás latték 0.)

Minden jó, ha a vége jó alapon egy kellemes olvasmánnyal zártam végül a hónapot, ami a hónap egyik kedvence is lett. Nagyon vártam az előzménykötetet, remélve, hogy legalább olyan jó lesz, mint a Legendás latték, és nem is csalódtam. A Lattékban az újrakezdés témája fogott meg, és emiatt nem zavart a történet lassúsága(?) Én nem éreztem lassúnak azt sem, de ez a rész jóval mozgalmasabb.

Harcos orkunk, Viv, pihenőre kényszerül egy sérülésnek köszönhetően, és társai a sokat sejtető Borongó nevű kisvárosban hagyják lábadozni. Az eleinte rosszul fogadott kényszerpihenő alatt végül sok új barátságot köt, sok mindenre rájön, sokat fejlődik, és a végén még a nagy leszámolásra is sor kerül.

Ez a kötet is tele van szerethető figurákkal, Páfrány, az egerentyű, a kutya-griff (griffenetnek nevezik a könyvben) Pörkölt, Maylee, a pék, és az eleinte rémisztőnek tűnő csontvázhumunkulusz, Hátizsák, Gallina, a gnóm, mind belopták magukat a szívembe.

Varine, a nekromanta és hátborzongató könyve kellően félelmetes szereplők ahhoz, hogy utálni lehessen őket, és izgulni főszereplőinkért. A címbeli könyvesbolt rendbehozatala ismét felidézte az újrakezdés motívumát, a szürke ember, a nekromanta, a varázskönyv és a csontvázak miatt pedig ez a rész kicsit jobban hasonlított egy klasszikus high fantasy regényhez, de azért még bőven benne maradt a habkönnyű kategóriában. Nekem ez épp elég volt, nem vágytam többre. És sütik is voltak bőséggel. :)

Az írói stílus is sokat fejlődött meglátásom szerint, de a szerény romantikus vonalat kihagytam volna. Remélem, Baldree folytatja ezt a sorozatot, én vevő leszek rá.

A cím fordítása ellentmondásos érzelmeket váltott ki bennem, mert szuper, hogy megtartották az alliterációt, ugyanakkor az eredetiben szereplő csontpornak van jelentősége, míg a koponyáknak nem igazán. A fordítással bajom nem volt, egyszer akadtam fent egy pillanatra azon, hogy "paraszti józan ész", józan paraszti lesz az, de sose legyen nagyobb bajom. Szerencsére nem voltak most oh-k meg ah-ok, részemről nem hiányoltam őket.

Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz asszisztense (A Gonosz asszisztense 1.)

A "pedig olyan jó könyv lehetett volna" kategória egyik idei győztese ez a könyv. A jó kis borító meg a fülszöveg alapján valami Addams family típusú történetre számítottam, némi bizarr beütéssel, de nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az elején még vannak tényleg bizarr, sőt akár gusztustalannak is mondható részek, a mennyezetről lógó levágott fejekkel meg a padlón guruló szemgolyókkal, de aki ettől viszolyog, ne aggódjon, pár oldal után már mutatóba sincs belőlük egy sem. Nekem az sem volt világos, hogy mitől is gonosz az A Gonosz, milyen alapon kínoz meg öldököl, mert csak annyit árul el, hogy nem voltak ártatlanok. Egyikükről lehet annyit tudni, hogy kacsákat dobált meg kővel (wtf?), ami nyilván nettó szemétség, de hogy emiatt kínzást és halált érdemelt volna? Nem hiszem.

Főhősnőnk Evie is olyan kis fura figura, igen gyorsan elvállalja ezt az állást, oké, hogy szüksége van rá, no, de hogy viszonylag gyorsan túlteszi magát az egész gyilkolászós helyzeten, sőt egy helyen azt mondja, hogy ha A Gonosz kérné, még kínzásra is vetemedne, az azért minimum érdekes jellemre vall. Igen hamar vonzódni kezd izmos munkaadója iránt, én pedig kikérem magamnak a nők nevében, hogy nekünk elég lenne egy izmos alkar meg egy feszes áll. Különben megfigyeltétek már, hogy az ilyen veszélyes férfi figuráknak a romantikus könyvekben mindig feszes az állkapcsa? Csoda, hogy nem kapnak görcsöt. Vagy már kaptak is, azért nem tudják ellazítani?

Evie egyébként hol talpraesett kiscsaj, aki mindent megold és megszervez, hol egy nebáncsvirág, hol meg az apjáért és a húgáért mindent elkövető lojális családtag, és főnöke iránt is a végletekig lojális. Néha meg rettentően naivnak meg álmodozónak tűnik.

A Gonosz. Hát én ezen a pasin nem tudtam kiigazodni. Nekem annyi jött le, hogy mikor stresszes meg dühös, akkor kinyír pár embert, számomra kicsit randomnak tűnő módon, és mivel folyton dühös, az elején elég sűrűn gyilkol. Még szerencse, hogy azért néha mást is csinál. Ezen kívül meg nem tudok mondani róla semmit, sajnos, annyira jellegtelen figura. Izmos, ezt elég sűrűn hangsúlyozzák. Ja, és persze csupa feketében jár, mi másban?

Akiket bírtam. Penge, az állatidomár, aki sárkányokkal meg sárkányviperákkal foglalkozik. Hagrid elemében lenne itt, mert kiderül, hogy a sárkánnyal csak rendesen kell bánni, és máris kezes bárány lesz belőle, aki még dorombol is! Dorombol, értitek? A másik Kingsley, a békaszerű varázsállat, aki nem tud beszélni, ezért kis táblákat tart fel, ha mondani akar valamit. Ezek szerint írni tud.

A történetben, ahogy már említettem, elég hamar jelentőségét veszti A Gonosz napi szintű gyilkolászása, szerencsére, mert ha az a vonal marad, ami az elején volt, Evie epekedésével az izmos alkar iránt, és A Gonosz feszes állával, biztosan félbehagyom. De van itt más történetszál is, nem is egy, némelyik egész érdekes, némelyik meg a "meh" kategória. Magára a történetre viszont egy szót tudnék használni, és az a káosz. Keszekusza a történetvezetés. Szerintem az írónő nem tudta igazán eldönteni, mit is akar ezzel a történettel kezdeni, és mindenből IS rakott bele egy kicsit. Epekedős romantikus, bizarr álparódia, varázslóvilág, bosszú, mindenből volt benne egy kicsi, meg még ennél is több.

Az egész világ nekem nagyon kidolgozatlan. Van egy királyságunk, ahol létezik olyan, hogy mágia, de hogy ki és milyen alapon birtokolja, az nekem nem volt világos. Az se, hogy milyen korban játszódik, de nem modern, mert pl. szekéren utaznak. Isznak egy üstfőzet nevű valamit, ami a kávé lehet, mert ugyan nem ez a neve, de koffein van benne, sötét és keserű. Ez így elég fura volt nekem. A Gonosznak van egy kastélya, amit kb. abból tart fenn, hogy kirabolja a királyi kincsesszekereket. Más legalábbis nem derült ki erről. A Gonosz arcát senki sem ismeri, pedig egy sereg ember él a kastélyában, és vannak gyakornokai is! Mi a fenét "gyakorolnak" ezek vajon? Hogy hogyan kell ölni meg útonállni? Ez sem derül ki. Az egész nyelvezet nagyon fura, mert üstfőzet van, de koffein, és A Gonosznak van irodavezetője. Ja, és van olyan, hogy bomba, mivel a kötet története az, hogy bombát helyeznek el A Gonosz dolgozószobájában, és keresik, hogy ki lehet a király beépült embere. Erről a királyról is csak kb. az derül ki, hogy kölcsönösen utálják egymás Gonoszunkkal. Szóval hol egy minimum 20. századi modern történet ez, hol meg középkori.

Visszatérve arra, hogy nem ismerik A Gonosz arcát. Ahogy mondtam, egy sereg ember veszi körül, és nem mindenki olyan lojális ám hozzá, mint Evie, és még soha senki sem árulta el, hogy hol lakik és ki ő? Nehéz elhinni. Oké, hogy van valami mágikus szerződés, de nem tudom, mennyire tekinthető az komolynak, mert mikor egyszer Evie és A Gonosz összekapnak, és Evie felmond, semmi következménye sem lesz azon kívül, hogy kicsit távolabbról epekednek egymás iránt addig, míg ki nem békülnek. 

Ez az egész gyilkolászós-útonállós dolog teljesen megállná a helyét, ha valami morbid paródia lenne, de mivel totálisan komolyan veszi magát, szerintem komoly problémákat vet fel.

Igazán kár érte. Úgy tudom, trilógia lesz, de a 2-3. rész még nem jelent meg, plusz jó nagy függővéggel ért véget, de kétlem, hogy folytatni fogom.

A fordítással voltak komoly problémáim. Volt, amit tetszett, pl. a bánatos békába! felkiáltás jópofa volt, ill. egyszer Kingsley a BREKÍTSÉG! táblát tartja fel, ezen jót nevettem. De sajnos több volt, amit zavart. Először is nem tudom, A Gonoszban miért nagybetű az A is. De ez még hagyján. Evie és A Gonosz azonnal tegeződnek, holott Evie uramnak szólítja főnökét. De még ennél is furább, mikor jön Mr. Hogyishívják, akit szintén letegeznek, valami "Nézd meg magadnak, Mr. Gushiken!" (talán ez volt a neve, nem jegyeztem meg) volt a mondat. Hogy mi?

És voltak még rettentő bénácska mondatok is. Oké, hogy nem lehet minden fordítás tökéletes, de ha sok az ilyen, az már nagyon zavaró tud lenni. Pár példa, amit sikerült megjegyeznem. "A szíve a mellkasában vert." Szerencse, hogy nem a bokájában. "Az egyik kezét a lábára tekerte." Atyavilág, jó hosszú és rugalmas keze lehetett. "A feje hátrafelé biccent." No, külön kikerestem a biccen szó jelentését, mert valamiért nekem ez lefelé irányuló mozgást sugallt, de valószínűleg azért, mert a biccent=bólint szóra asszociáltam róla. Íme: 

1. (tárgyragos határozóval is) (átv is) állandó helyzetéből (zökkenésszerűen) kibillen, elmozdul, ill. (vhonnan) vhova mozdul, zökken

1a. 〈ember v. állat feje〉 (többször egymás után) föl-le billen, bólingat, ill. 〈ember v. állat a fejével〉 bólogató mozgást végez

1b. 〈kül. virág, növény〉 föl-le mozog, hajladozik, bólingat

1c. (rég, ritk, átv is) kizökken addigi működéséből, más irányt vesz, ill. a helyes, a várt működésre vált vmi

Mindenesetre ezek alapján ebbe a mondatba nem illik sehogy sem, talán billen lehetne ide jó.

Még pár: "nem szegte le a kedvét". Hová szegte le? A "le" nem kell ide.

"az ujjait csóválta" Hűha! És azt hogy kell? Nem lehetett volna egyszerűen csak integetett?

Volt még a végén háromszor, hogy a tőr lüktetett a kezében, kíváncsi lennék, mi lehet az eredeti, mert élek a gyanúperrel, hogy valami ott ment félre.

Összességében jobb lett volna kihagyni ezt a könyvet. Kb. felétől voltak egész jó részei, de sajnos ez bőven kevés volt nekem.

10/5

Áprilisi zárás

No, tessék, azt mondtam januárban, hogy ebből nem lesz rendszer, erre itt vagyok idén a 4. havi zárással. :D Rá lehet erre cuppanni, legalább pár mondatban megemlékszem minden olvasott könyvről, de nem nyomaszt, hogy hosszasabban írjak.

Ez a hónap nem volt valami huszáros olvasás terén, bár mindennap olvastam, mégis alig haladtam. Két félbehagyásszerűségem is volt, és e két könyvön kívül csak egy befejezett könyvem volt.  Ja, és ez egy lelki-meditációs hónap volt, bár nem szándékosan válogattam ez alapján az olvasmányaimat.

1. Ierene Vallejo: Papirusz

Február végén kezdtem, de csak kínlódtam vele. Fele környékén feladtam, onnan már csak átlapoztam, és ha valami felkeltette a figyelmemet, abba beleolvastam. Így nem lett félbehagyás ugyan, de rendesen mégsem olvastam végig.

Nem sok minden maradt meg, kb. a rosette-i kő története (amit ismertem), hogy Nagy Sándor egy szemét őrült rohadék volt, és hogy a szerzőt csúfolták és bántalmazták gyerekkorában az iskolatársai, ami sajnálatos, de mi köze a könyv témájához?

Ami még nem tetszett, hogy ugyan voltak fejezetek, ezáltal elvileg tematika, de valójában nem láttam az ívet, amire a történeteket felfűzte volna a szerző, emiatt úgy éreztem, hogy ide-oda kapkod.

Viszont mindenképp a javára írható, hogy a szerző igen széles körből merítette a témáit, és nagyon alaposan utánajárt mindennek. A könyv tele van tényekkel, történetekkel, de számomra épp ez vált a hátrányává is, mert egyszerűen túl sok volt.

A fordítás többnyire jó volt, néhol volt pár fura megoldás, de egynél felkaptam a fejem: a 30-as évek Nagy Depressziója. Hirtelen elgondolkodtam, hogy vajon kik lehettek ennyire rossz hangulatban, de aztán rájöttem, hogy a 30-as évek világgazdasági válságára gondolhatott a szerző. Én még így tanultam, a Nagy Depresszió nekem teljesen ismeretlen volt. Bejön rá találat guglin, de tényleg használják ezt így?

Nagy reményeim voltak a témával kapcsolatban, de csalódás volt. Egy újabb magas értékelésű könyv, ami nekem nem jött be.

2. Dr. Joe Dispenza: Válj természetfelettivé

Próbálok mostanában lelkileg helyrejönni, és ennek egyik útját a meditálásban, relaxálásban látom, és ez a könyv, ill. igazából a szerző azért érdekelt, mert orvos, és tudományosan közelíti meg a meditálást. Na, éppen ezzel a tudományos megközelítéssel volt a bajom, mert nem értettem belőle egy kukkot sem, sőt határozottan unalmasnak találtam. Maguk a meditációs gyakorlatok pedig nem nyújtottak újat, mivel évtizedek óta foglalkozom a témával (na, azért csak nagyon laikos módon). Egy dolog volt, ami tetszett, hogy amikor elképzelünk egy célt, képzeljük el a vele járó pozitív érzelmeket is, öröm, hála stb. Ezt is tudtam, csak elfelejtettem, így jó volt erre újra rácsodálkozni.

Sajnos a legtöbb ilyen önsegítő könyv lényege kb. 20 oldal lenne, a többi nagyon sok esetben csak oldalkitöltés (tisztelet a kivételnek), ez sem volt más. Fele tájékán végképp eluntam, még itt-ott beleolvasgattam, de ennyi.

És olyan fura dolgok voltak benne, hogy vannak gének, amik bekapcsolnak pl. a negatív gondolkodás hatására. Tényleg van ilyen? Orvos a szerző, el kell hinnem neki, de őszintén szólva nehezemre esik. Vagy azzal, hogy rendszeresen ugyanazt csinálod minden nap, a múltad a jövőddé válik. Értem valahol ezt a gondolkodást, na, de munkába járó, családos legtöbbünk napjai elég egyformák, sajnos vagy sem. Inkább szokásnak nevezném ezt, mint valamiféle időutazásnak a jövőbe.

3. Domokos Gabriella: Hatodik érzék a köbön

Gabi egy sztár agykontrollos, és ebben a vékonyka kötetben összefoglalja sok-sok elképesztő sikerét - még úgy 2007 tájékáról. Kicsivel több mint 90 oldal, na, itt nincsenek fölösleges körök, csak a lényeg. Főleg a sikereit sorolja fel, néhány tanáccsal, ötlettel - bevallom, ebből jól jött volna több, de azért hasznosak voltak ezek is. Mindenesetre adott egy löketet a gyakorláshoz.

No, az április ennyi volt, remélem, a május kicsit egyenletesebb lesz, kevesebb csalódással.

Márciusi zárás

Nos, a március már jóval több munkával telt, így olvasásra kevesebb idő maradt. Így is sikerült négy könyvet befejeznem, bár volt köztük egészen nyúlfarknyi is. Lássuk!

1. Szabó Krisztina: Az ellopott kívánság

Először is, Pupi, neked nem ajánlom, mert vannak benne lovak. :D Én szeretem a lovakat - távolról -, és Zil nagyon cuki lónak tűnik. Bakancslistás vágyam, hogy megtanuljak lovagolni, de kétlem, hogy lesz már belőle bármi is. 

Nem is tudom, hogy nevezzem a műfaját, mesefeldolgozás? Az Aladdin az alapja, de azon túl, hogy van benne egy lámpás, amiben egy dzsinn van, kevés dolog utal az ihlető mesére. Ill. van még egy tolvajunk is, aki viszont lány.

Elolvastam több értékelést a könyvről, mivel a tipikus romantikust nem szeretem, és azok meggyőztek, hogy ez nem olyan lesz. Hát szerintem meg de. Pontosan az a fajta romantikus, amitől világgá tudnék futni, a "jaj, felforr a vérem, ha a közelében vagyok, de biztosan nem én kellek neki/egy önző mocsok ez a pasi" fajta. Huh. A két főszereplő néha rettentően idegesítő volt. A herceg azért béreli fel a tolvajt, hogy ellopja neki a lámpást, mire a lány hetekig (!) nem mondja el, hogy a lámpás nincs a helyén, és hasonlók.

A történetben a feléig nem sok történik, csak jönnek-mennek, epekednek, bár el kell ismernem, hogy a 2. fele már egészen fordulatos volt, igaz szerintem eléggé kiszámítható volt a legtöbb.

Ha tipikus, huzavonás romantikust keresel, keleti környezetbe téve, neked való ez a könyv, nekem sajnos nem.

2. Janikovszky Éva: Te ezt még úgysem érted...

Mikor átvettem a könyvesboltban, megdöbbentem, milyen kis vékonyka, alig több mint 30 oldal. A fülszöveg szerint befejezetlen, hát olyannyira, hogy alig készült el belőle valami. Igaz, még  1990-ben jelentek meg ezek a lazán összefonódó történetek a Kincskereső folyóiratban, ki tudja, lett volna-e belőle valaha is teljes könyv. Fura volt visszaugrani a rendszerváltás idejébe, amikor egy kabát a piacon 300 Ft-ba került. Nagyon szívesen olvastam volna tovább, kár, hogy ilyen kurtán ért véget. A szokásos módon Réber László rajzai díszítik.

3. Janikovszky Éva: Szalmaláng

Egy újabb Janikovszky. A könyveimet pakoltam, mikor a kezembe akadt ez a könyv, és rájöttem, hogy még sosem olvastam el. Ha jól emlékszem, még a Rukkolán happoltam, igen sok évvel ezelőtt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Rukkola.hu), de a polcon maradt valamiért. Ha már a kezembe akadt, gyorsan neki is álltam.

Bár GR-en igen jó értékelései vannak, meg kellett állapítanom, hogy megint én leszek a fanyalgó, és azt is, hogy szerintem mindenki jobban járt azzal, hogy a szerző tudtommal csak két lányregényt írt, ezt és az Aranyesőt (azt is olvastam valamikor nagyon régen). 

Az, hogy a kor (50-es évek) ma már furcsaságai vannak benne, nem zavart, részben még én is ebben nőttem fel, de maga a történet sem tetszett, és a főszereplő Vera meg főleg nem volt szimpatikus. Oké, oké, én is voltam olyanba szerelmes, aki nem érdemelte meg, és teljesen irreális volt, elérhetetetlen férfiakba, színészekbe főleg (valamiért ők a gyengéim, pl. sportolók sosem érdekeltek), úgyhogy ezzel tudtam azonosulni valahol, de egyszerűen nem tudott megfogni ez a könyv, jószerével meg sem tudom indokolni, miért. Annak idején az Aranyesőről is hasonló véleménnyel voltam.

Vera szülei voltak nagyon szimpatikusak, valahogy mindig tudták, mit kell mondaniuk, mit kell tenniük, és bár nem volt náluk gyakori a testi érintkezés, ölelés, ilyesmi (amin azért kicsit meghökkentem), mégis úgy tűnt, nagy a családban a szeretet és a harmónia.

Még egy-két szót a könyv állapotáról. Egészen megdöbbentem, mikor kinyitottam, mert főleg az első lapok, de a későbbiek is botrányosan koszosak, csupa folt (ettek ezen vagy mi?), volt oldal, ami penészes volt. Nekem nem lett volna képem ilyen állapotú könyvet odaadni bárkinek is, még ingyen sem. Emlékeim szerint jó állapotú könyveket ajándékoztam oda annak idején, mikor még rukkoláztam. Nem is szívesen tettem vissza a polcra, majd az örököseim még azt hiszik, én bántam ilyen rosszul szegénnyel, de tovább sem adnám ilyen állapotban, az is biztos, és persze kis sem dobnám.

4. Ruff Orsolya: A kámforrá vált párizsi örökös (Orczy Mimi kalandjai 2.)

Még decemberben olvastam az első részt, és megörültem, hogy ilyen hamar lecsaphattam a 2. részre. Számomra ilyen egy ízig-vérig igazi ifjúsági könyv (vagy talán inkább middle grade? a stílusa inkább e felé hajlana), izgalmas, fordulatos, a humort sem nélkülözi, semmi idegesítő romantika (bár finom utalások vannak, de tényleg finomak, és abszolút beleférnek), okulni is lehet belőle, de nem szájbarágós. Látszik, hogy a szerző sokat kutatott, minden részlet a helyén van. Egy fokkal sötétebb, mint az első rész volt, gyilkossággal, emberrablással, a párizsi hullaház, a morgue leírásával, de azért még bőven egy ifjúsági regényhez méltó mértékben. Ami picit zavart, hogy nem derült ki most sem, Mimi hány éves, amilyen komoly dolgokba keveredik, kamasznak gondolnám, 14-16 körülinek.

Ezúttal sikerült megjegyeznem a vastaggal szedett szavakat, így már tudom, mi lesz a készülő 3. kötet címe. :) De nem árulom el. ;)

Enola Holmes rajongóknak is ajánlom.

Csalódás nem volt márciusban, még a Szalmaláng sem, voltak annak is jó részei, végül is, inkább csak fanyalogtam.

A kedvencem Ruff Orsolya könyve volt.

Február vége óta nyüglődöm Irene Vallejo: Papirusz c. könyvével, és még mindig nem tartok a felénél sem, pedig a téma nagyon érdekel: A könyvek története az ókori világban. De sajnos elképesztően terjengős és túlírt, egy kicsit feszesebbre húzva, feleakkora terjedelemben egy jóval pörgősebb könyvet kaphatnánk. És bár vannak fejezetcímek, azt érzem, hogy csak kapkod ide-oda, nem látom, hogy lenne  egy íve, amire az egész könyvet fel lehetne fűzni. Félbehagyás közeli, de egyelőre még küzdök vele, viszont napi 1-2, jó esetben 5-6 oldalnál több nem csúszik le belőle. Ebben a tempóban júliusra fejezem be, mert még ráadásul több mint 500 oldal, "persze" a manapság sajnos szokásos borzalmasan vastag formátumban, hogy rendesen meg se lehessen fogni.

Bár nem azonos téma, de inkább Kéki Béla: Az írás története c. könyvét ajánlom, részben azért az is szól a könyvek kialakulásáról.

Februári zárás

Ezt a posztot úgy kezdtem, hogy ugyan még február van, bár az utolsó napja (ráadásul még szökőév is van), de ma már szerintem egy könyvet sem fogok befejezni, szóval szerintem nyugodtan lezártnak tekinthetem ezt a hónapot. De aztán mégis végeztem még egy könyvvel, ami ráadásul le is taszította a trónjáról a hónap addigi kedvencét.

Ez a hónap korántsem volt olyan jó, mint a "dicsőséges" január, és elsősorban nem könyves tekintetben, inkább magánéleti vonalon, amiből még nem sikerült kikeveredni.

Összesen négy könyvet fejeztem be, és egy van még folyamatban.

1. Jessica Pan: Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni

A figyelemfelhívó címnek, plusz egy beleolvasónak hála kezdtem el olvasni ezt a könyvet még januárban, aminek a befejezésére már csak februárban került sor. Introvertáltként kíváncsi voltam a szerző egy évére, ami, ahogy az alcímben áll: Egy introvertált rémes és tanulságos éve az extrovertáltak világában.

Nem tudom, mire számítottam, eleve nem gondolom, hogy egy introvertáltból extrovertált lehet, akármit is csinál. Persze nem mindegy, hogy milyen intro is az ember, Jessica szintrovertált, vagyis szorongó intro, aki egyáltalán nem szívesen van emberek közelében, én szerencsére azért nem ilyen vagyok, bár ha sokat kell lennem sok ember közelében, az nagyon ki tud fárasztani.

Azzal egyet tudtam érteni, amit mindjárt az elején leír, hogy senkit sem kell átnevelni, akár extro, akár intro is az illető. De azért tök érdekes, hogy az intrókat sokat piszkálják azért, hogy legyenek nyitottabbak, járjanak többet szórakozni, bulizzanak, ismerkedjenek stb., míg még egyszer sem hallottam, hogy egy extrót arra biztatott volna bárki is, hogy legyen már zárkózottabb, és üljön otthon többet. Szóval a társadalmi elvárás meg mégiscsak az, hogy legyen mindenki társasági ember.

Szóval a szerző "utazásra" indul, egy évig próbálja az extrók életét élni, ami során elképesztő kalandokba keveredik. Kezdődik azzal, hogy idegeneket szólít le az utcán, hogy mondják meg neki, ki most a királynő. (Ja, Londonban vagyunk, és Erzsébet még él.) Legalább ketten azt mondják neki, hogy Viktória! Majd a metrón kell intim kérdéseket feltennie vadidegen embereknek, pl. hogy mikor sírt utoljára nyilvánosan (erről eszembe jutott, amikor ez velem esett meg, úgyhogy itt mindjárt volt is egy kellemetlen élményem, amitől máris egy fokkal ellenszenvesebb lett ez a könyv), mindenféle tanfolyamokra és coachokhoz jár, hogy magabiztosabb legyen, pl. stand-uposnak tanul, és más számomra eszement dologba keveredik. Közben folyamatosan azon csodálkozik, hogy az extróknak mennyivel jobb, mert sokkal könnyebben ismerkednek, és itt nem csak társkeresésre gondolok. Egyszer pl. megszólít az utcán egy ott festegető embert, akivel hamarosan abban egyeznek meg, hogy elmegy egy lakásba megnézni egy kiállítást. És akkor ennek örömködik, hogy milyen szuper ez. Én csak azt nem értettem ezeknél az eseteknél, hogy mégis mire volt ez jó? Mert az nem derül ki, hogy lett-e ebből a találkozásból valami tartós barátság, vagy bármi pozitív hozadéka a dolognak. Leszólított egy idegent, elment a lakására, megnézett egy kiállítást, és? A többi komfortzóna-elhagyásnál is ezt éreztem. Elmegy stand-uposnak, jó, ki mer állni emberek elé, de van tehetsége hozzá? Talán igen, talán nem. Az első fellépése egész jól sikerült, de a 2. katasztrófa lett. Akkor mire is volt jó?

A könyv negyedénél azt éreztem, hogy ha az lesz a végkifejlet, hogy az extróknak mennyivel jobb, földhöz vágom a könyvet, de tényleg. Ezt ugyan nem mondta így ki, de végig azt éreztem, hogy az extróknak jobb, könnyebb az életük. Azt meg, hogy végül is mi haszna volt ebből az egészből, nem igazán tudtam meg. Talán szerzett néhány új barátot, és kilépett a komfortzónájából, ami néha tényleg nem árt, de mi a tanulság? Van tanulság egyáltalán?

2. David Safier: Gyilkosság Uckermarck sötét szívében (Miss Merkel 1.)

Erről írtam külön bejegyzést, úgyhogy most tovább nem részletezném.

3. Gaura Ágnres: Kard által (Borbíró Borbála 6.)

Lásd mint fent, szintén van bejegyzés.

4. Kelly Ngai-Mikki Lish: A halmosdombi ház

Idézem, amit Goodreadsen írtam a könyvről:

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, régóta keresem az ehhez hasonló, jóféle ifjúsági/middle grade könyveket. Egy kis mágia, kaland, veszély, de még benne van a gyermekkor ártatlansága és tisztasága.

Szuper jó lenne olvasni a két folytatást is magyarul, de mivel az első rész még 2022-ben jelent meg, és híre-hamva sincs a következő részeknek, tartok tőle, hogy nem lesznek. Kár lenne érte, igazán értékes olvasmány volt.

A leghosszabb és egyben legszebb borítójú könyv a Kard által, és a legkényelmetlebbül olvasható is.

A hónap kedvence egészen addig a David Safier-könyv volt, míg be nem fejeztem A halmosdombi házat, de igen szorosan ott van mögötte.

Az introvertáltas könyv meg a feledhető kategória.

Gaura Ágnes: Kard által (Borbíró Borbála 6.)

Hű, több évet vártunk a folytatásra, de abszolút megérte, ámbár már alig emlékszem valamire a korábbi részekből, sajnos. Újraolvastam a korábbi bejegyzéseimet, amik segítségével pár dolog felidéződött, és maga a szerző is fel-felhoz részleteket a könyvben a korábbi eseményekből, de azért bőven maradtak még sötét foltok.

Na, de még mielőtt rátérnék az érdemi részre, a könyv kitárgyalására, egy bosszantó körülményről essék szó. Ez a rész már nem lesz elérhető e-könyvben, mivel a kiadó teljesen megszüntette az e-könyv kínálatát. Értem én, hogy feltörték az e-könyveiket, és ellopták, és így akarja a kiadó minimalizálni a kockázatot, de ez velem, mint olvasóval elég nagy kiszúrás, főleg, ha belevesszük, hogy manapság mennyibe kerül egy könyv, és azt is, hogy ezt a könyvet alig lehet kapni valahol a kiadó webshopján kívül. Mikor januárban megvettem, konkrétan még egy helyen találtam rá, ahol 20% kedvezménnyel, fogjuk rá, hogy megérte a postköltséget is kifizetni. De olyan helyen, ahol személyesen is átvehetném, pl. Líra, Libri, nincs. És akkor csodálkozunk, hogy sokan inkább a kalózkiadást választják.

Az, hogy nincs e-változat, nemcsak ezért volt rossz, hanem azért is, mert a könyv kicsi és ehhez képest igen vastag, valami borzalmasan nehéz volt tartani, 1-2 oldalanként kellett kéztartást változtatnom, ami miatt folyton kizökkentem az olvasásból. Nem tudom, a sorozat többi tagja mekkora, mivel azokat még meg tudtam venni e-ben, de összemértem az Embertelen jó c. novelláskötettel (amiből már szintén csak papírkönyv van), és a magasságuk egyezik, szóval felteszem, a többi rész is ekkora lehet, de az sem tudott vigyasztalni, hogy legalább egységes. Az tény, hogy nagyon szép a borító élőben és színesben, amit az eddigi részeknél csak fényképen láttam, de nagyon sajnálom, egy szép borító nem tudott kárpótolni a kényelmetlen tartásért.

A morgás után jojjön a lényeg!

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol abbamaradt az 5. rész végén, és megdöbbentem, hogy mennyire nem emlékeztem erre, el is szomorodtam, mert a fejemben egy vidámabb vég volt valamiért. Az, hogy Attila inkább a feleségét és a lányát választja, teljesen kiesett a fejemből, és el is szomorított, még ha teljesen érthető is a döntése. Bori e felett érzett szomorúsága, keserűsége végighúzódik a könyvön és elég meghatározó érzelem marad végig. Azért örültem, hogy legalább megpróbálnak Attilával egy, amennyire a helyzet engedi, normális kapcsolatot kialakítani, és bizonyos események arra utalnak, ill. a fülszöveg egy mondata is, hogy talán lehet még valami több is belőle. Remélem legalábbis, hogy jól következtetek. Ha a szerző netán olvassa ezt, nyugodtan súgja meg nekem, nem zavarnak a spoilerek. :)

Ez a kötet az eddigi leghosszabb, a maga több mint 600 oldalával, és tapasztalatom szerint ekkora oldaszámot nem olyan könnyű minőségi tartalommal megtölteni, de a szerzőnek sikerült. Az események végig pörögnek, és jó sok minden történik, de a nyomozás mégis lassan halad előre, hogy aztán a végére rendesen felgyorsuljon minden, és kapjak akkora meglepetéseket, hogy csak pislogni tudjak helyenként. Amennyire vissza tudok emlékezni, a többi kötetnél is hasonló volt a helyzet, izgalmasak voltak ugyan végig, de mindig a végére kaptuk a nagy dózist.

Amit úgy érzem, picit meg kell kritizálnom, hogy néha már sok abból, hogy Bori mindig fejjel megy a falnak. Nem tudom, hogy a jelen helyzetben egyáltalán meg tudná-e teljesen szakítani a kapcsolatot a vámpír-alakváltós világgal, de legalább megpróbálhatná. Na, persze, ha egyszer megteszi, valószínűleg véget ér a könyvsorozat, de talán egy (testileg és lelkileg is) kicsit kevésbé egészségtelen kapcsolat ezzel a világgal még beleférne.

Amit nagyon élveztem ebben a részben is, az a húsvéti tojások keresgélése, vagyis a mindenféle kulturális, közéleti és politikai utalások, ezek most is rettentő viccesek voltak. A kedvenceim az alakváltós ponyvairodalomból felhozott példák lettek, ezeken hangosan nevettem.

Minden bajom ellenére már most nagyon várom a következő részt, amire remélhetőleg nem kell éveket várni.

A végső értékelésnél egy pontot levontam a kényelmetlen olvasásért, ezért lett végül:

10/8

David Safier: Gyilkosság Uckermark sötét szívében (Miss Merkel 1.)

Még valamikor 2008 környékén fedeztem fel David Safiert, Pocsék karma c. regényével, amin helyenként hangosan nevettem. Második magyarul megjelent regénye, a Jézus szeret engem sem volt rossz, de úgy gondoltam, blaszfémia a szerelmes Jézust emlegetni, hiszen Jézustól mi sem állhatott távolabb, mint a szerelem, más dolga volt a földön. Ma már ezt kicsit másképp látom. A Happy Family - Egy szörnyen boldog család már vegyesebb érzelmeket váltott ki belőlem, itt-ott untam emlékeim szerint, de már igen régen volt. 

Igen hosszú ideje szeretném elolvasni a Plötzlich Shakespeare és a Muh! c. könyveit, de ezekből még angol nyelvű kiadást sem találtam, a német tudásomat meg inkább hagyjuk. Nemrég fedeztem fel, hogy Mieses Karmának (Pocsék karma) van 2. kötete, de abból sem találtam angolt sem, így ezeknek a könyveknek az elolvasása még várat magára. Viszont annál jobban megörültem, mikor megláttam, hogy új Safier-könyv jelent meg a fenti címmel, és rekordidő, két nap alatt ki is olvastam.

Reméltem, hogy nem fogok csalódni, és nem is csalódtam. Kaptam egy, a szerzőhöz méltóan vicces könyvet, szerethető szereplőkkel, és egy nem túl fondorlatos, de ettől még érdekes nyomozással. Nem találtam ki a gyilkost, bár rá is tippeltem, de csak többek között.

Nem követtem különösebben Angela Merkel politikai pályafutását, és nem volt számomra sem rokon-, sem ellenszenves, de akármilyen is a valóságban, a fiktiv Merkel asszony szimpatikus egyéniség. Azt sem tudtam, hogy a könyvből mennyi lehet a valóságtartalom, ezért kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy a férje valóban kvamtumkémiával foglalkozik, aki ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt (olyasmi, mint Columbo felesége :D), és valóban van nyaralójuk Uckermarkban.

A fiktiv Angela visszavonul a politikai élettől, és férjével házat vesznek Uckermarkban, egészen pontosan Klein-Freudenstadtban, hogy életük alkonyán végre több időt töltsenek egymással. (Kis Örömváros - szerintem - a szabadfordítása a névnek.) A férjétől a visszavonulása örömére kap egy mopszot, akit Putyinnak neveznek el. Velük költözik még Angela testőre, Mike is.

Nem telik bele sok idő, megölik a városka kastélyának tulajdonosát, és mivel a rend derék őre teljesen inkompetens, Angela úgy dönt, a maga kezébe veszi a nyomozást.

A humor mellett a könyv erőssége még a szereplőgárda. A főszereplő is kellemes személyiség, ahogy már írtam, de nála is jobban szerettem a férjét, Achimot, a maga egyéni humorával és azzal, hogy gőze sincs a hétköznapi életről, teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Emellett nagyon édes a kettejük kapcsolata, egymás iránti őszinte szeretete. Putyinnak, a mopsznak sok szerepe nincs, de jópofa kis jószágnak tűnik. Mike-ot is bírtam a maga, testőrhöz képest esetlenségével együtt.

Sokat nevettem a könyvön, de voltak mondatok, ahol hangosan felröhögtem. Ez volt a kedvencem:

Komolyabban kell hozzáállnia a problémához, nem szabad elragadtatnia magát, mint 2015-ben, amikor néhány hétig arról álmodozott, hogy a német polgárok majd tárt karokkal fogadják a menekülteket.

A második pedig ez: 

Putyinnak hívják a kutyát? És a bolháit hogy hívják? Orbánnak és Asszadnak?

(ahol az Asszad elírás lehet, mivel Szíria elnöke Bassár el-Aszad)

Amin először jót nevettem, de aztán elgondolkodtam azon is, hogy a világ politikusai közül a magyar minisztelnök Putyin egyik bolhája Aszad mellett... Ami azért árulkodó. Orbán még egyszer elő fog kerülni, ott sem hízelgő kontextusban. De nem kell izgulni, Európa más államfőit, kormányfőit sem kíméli a szerző, sokukról van egy-egy gunyoros mondat, fricska, megjegyzés.

Egy másik mozzanat, ami meglepett, hogy Achim egyszer nem ért oda valami hivatalos eseményre, mert úgy vélte, 40 perc elég a német államvasutak számára az átszálláshoz, és lekéste a vonatot. Ha ezt a MÁV-ról írják, nem lepődöm meg, de azt hittem, a német vasút ennél jóval pontosabb.

Ahogy láttam, a sorozatból németül már van három rész, pedig friss kiadás, mivel már emlegetik benne az ukrán-orosz háborút, remélem, magyarul is folytatják.

10/10

Januári zárás

Sosem szoktam havi zárásokat írni, és szerintem nem is fogok rászokni, de most januárban 5, azaz öt könyet sikerült kiolvasnom, amire nem volt példa úgy száz éve. :D De komolyan, gőzöm sincs, mikor volt utoljára ilyen, nem is szoktam számolni, havi hány követ olvasok el, csak mivel az év első hónapja, elég feltűnő volt. :) Tudom, van, aki 10-15 könyvet is elolvas havonta, az biztos azt gondolja, mit henceg itt ez a nő öt könyvvel, de nekem ez szép teljesítmény.

Ehhez az eredményhez hozzájárult a jó hosszú téli szünet, meg hogy kevés volt a munka, ezáltal az időm is több volt, de szerencsére a lelkesedésem is, mert hiába a sok idő, ha beüt az olvasási válság.

Na, lássuk azt az öt könyvet!

1. Robert Galbraith: A hömpölygő sír

Hát igen, izgalmasság tekintetében nem hiszem, hogy lesz könyv az idén, ami felül tudja múlni, bár sosem lehet tudni. Tényleg nehéz volt letenni, és óriási szerencse, hogy január 1-jén kezdtem, és ki tudtam olvasni a téli szünetben, mert iszonyú nehezemre esett volna félbehagyni olyan dőreségekért, mint munkába menni. :D

2. Kabir Bedi: Életem igaz története

Nem hallottam korábban erről a könyvről, szóval nem volt tudatos vásárlás, igazából kellett egy olcsó könyv, hogy meglegyen a 10 ezer Ft, és megvehessem a Libri díszkötetét (értsd, a Libri minden évben kiad egy díszkötetet karácsonyra, és minimum 10 ezer Ft-os vásárlásnál lehet megvenni igen olcsón, tavaly ez 990 Ft volt, ha jól emlékszem), és ahogy keresgéltem az akciós könyvek között, ez is elém ugrott. No, akkor viszont már kihasználtam az alkalmat, és megvettem. 

Még általános iskolás voltam a Sandokan meg A fekete kalóz vetítésének idején, és mint a legtöbb akkori lány, én is szerelmes voltam Kabir Bedibe. Nagyon sajnáltam, hogy igazából nem lett filmesként olyan karrierje, amit szerintem megérdemelt volna. Ennek ellenére meglepett, hogy milyen sok filmben, sorozatepizódban szerepelt, bár egyik sem volt igazán híres és jelentős, legalábbis nem nálunk, mert jó néhány bollywoodi alkotásban játszott, de azt hiszem, mindenki fejében ő örökre Sandokan marad. Sajnos, a magánélete sem alakult túl jól, több nem túl jól sikerült házasság, az idősebbik fia öngyilkossága vetett árnyékot az életére. Ennek ellenére mégis pozitív kicsengésű a kötet.

Ami zavart, a rengeteg név, amiket felsorolt, és akikről jórészt, főleg az indiai kollégák esetében, azt sem tudtam, kicsoda. A magyar fordításban meg sajnos sok a névelírás, és fura döntésnek tartottam, hogy angolul maradtak az intézmények nevei, földrajzi nevek. Valahogy kétlem, hogy egy indiai utcanév végén Street vagy Hill szerepelne. Ez engem folyton kizökkentett.

3.Sam Copeland: Charlie Morphs Into A Mammoth

Nagyon szerettem a sorozat első két, magyarul is megjelent kötetét, hangosan nevettem rajtuk. Még pár éve kérdeztem a kiadót, hogy folytatják-e magyarul, és azt mondták, hogy igen, de semmi nem lett belőle, így aztán rászántam magam angolul. Nagyon könnyen olvasható, vicces és érdekes volt ez is, de picivel kevésbé tetszett, mint az előző részek. Nem tudom, köze van-e ennek az angolul olvasáshoz, szerintem nem, mert tényleg könnyen követhető volt.

4. Janda Tibor: A növények és a stressz

Vártam már, hogy olvashassam, de valami teljesen mást kaptam, mint vártam. Bővebben erről a bejegyzésben.

5. Travis Baldree: Legendás latték

Ez volt a hónap meglepetése, és egyelőre az év kedvence is, de még van 11 hónap, szóval bármi lehet. Nem gondoltam volna, hogy így behúz ez a habkönnyű, kávés fantasy. Nemsokára megjelenik az előzménykötete, amiben pedig nagy szerepe lesz egy könyvesboltnak.

Nagyon megszerettem a szereplőket, talán pont a főszereplő ork, Viv, nem egy igazán különleges figura, de ő is szerethető, viszont Kal(amajka), a hob (egy koboldféle) és Gyűszű, az egerentyű a kedvenceim lettek.

A fordításban zavart a sok öhm, ohm, ah, oh, és elég sok volt az elírás, nem tudom (mivel e-ben olvastam), a konvertálásnál kerültek ezek bele, vagy a nyomtatott is ilyen-e, de kárpótolt értük a kedves történet. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy high fantasyről azt írom le, hogy kedves. :D Azokról sok minden elmondható, de hogy kedves, az nem igazán. :D Eleve nem nagyon olvasok már fantasyt, eléggé kiszerettem a műfajból.

A legizgalmasabb és egyben leghosszabb könyv A hömpölygő sír volt.

A kedvenc mégis a Legendás latték.

A hónap csalódása pedig A növények és a stressz.

Ezenkívül megnéztem még sok sorozatot és néhány filmet, de ezek közül egy igazán kiemelkedő sem volt, talán csak Az agyafúrt vagány a kivétel (ld. a rá vonatkozó bejegyzést!), amire nem adtam túl magas pontot, de mégis jó emlék, és remélem, folytatják.