Változás szelei fújnak / Blowing the wind of change

Jó ideje hallgattam…okkal…vannak dolgok, amiket egyedül kell „feldolgozni” és itt speciel nem az esetleges ellenségek eltüntetésére gondolok (ne legyen tanú).

Debuissem iam pridem, azaz „régen kellett volna már”, tartja a latin sententia. Akkor nem történt meg, most viszont ideje változtatni dolgokon, pláne, ha azok idejüket múltak vagy hovatovább károsak számomra. A változtatások érintik a blogot is, köszönöm Györgyinek, hogy segített hozzá meglelni a legjobb megoldást. Hiába, a nőkre mindig, mindenhol szükség van, teljesen más oldalról közelítenek és a válaszuk gyakran zseniális!

A magyar nyelvet imádom, a sokszínűségét, a finomságait, amikor a szavak közötti sorrend vagy egy máshová helyezett hangsúly plusz, vagy gyökeresen más értelmet eredményez. Ebben pedig, úgy érzem, jó vagyok. A pongyola megfogalmazás, a pontatlanság idegesít.

Mindeddig mesterséges korlátként fogott vissza a jóval gyengébb angoltudásom, mert tükörben akartam a magyart angolra fordítani, és ezért a magyaromat kénytelen-kelletlen leegyszerűsítettem. Ezentúl írok magyar bejegyzést a nekem tetsző szinten és írok egyet külön angolul, az angolomnak megfelelően. Tartalmi kapcsolat természetesen lesz közöttük.

Ahol lehet, ápolom és terjesztem a magyar nyelvet, erre jó hely és alkalom a munkahelyem és a munkaidő. Ha nem is baráti, de nagyon jó kollegiális kapcsolatba kerültem az egyik filippin sráccal, akit érdekel más nemzetek kultúrája. Pár szót már tanítottam neki magyarul: „hus”, „hus” (hús akar lenni, csak valamiért mindig röviden ejti a srác), gulas (gulyás), „ko-szo-nom”, illetve „egészsegedre”. Cserébe kaptam a „halika, inum tajo”-t (gyere, menjünk sört inni).

Az argentin kollégába „Vika Kerekesz” (azaz Kerekes Vica, színésznő) neve és fotói égtek bele, a „barbár argentinnak” (barbarus3 ~ barbárt, azaz szakállast jelent) a szeplők a gyengéi, Vica pedig jó lelőhely.

Na ő Kerekes Vica / Vica Kerekes actress

Egyik ebéd közben, a már feljebb emlegetett filippin sráccal beszélgettünk Istenről, a vallásról. Minden étkezés előtt - a gyorséttermi ebéd sem kivétel- áldást mond, innen jött a téma. Ő vallásos, templomba járó, nagyon pozitív, rugalmas típus, aki bármihez képes alkalmazkodni, bármit képes túlélni úgy, hogy közben nem betegszik bele. Irigylésre méltó személyiség. Számára az Isten egy olyan megfoghatatlan személy, akihez bármikor fordulhat, amolyan stabil és konstans lelki támasz. Igaz, hogy nem bizonyítható a létezése (az ellenkezője sem), de mit veszít, ha hisz benne? Szerintem teljesen korrekt felfogás…ettől függetlenül maradtam „tartózkodó”.

A lelki tisztulás mellett a testi tisztulást sem hanyagoltam, kipróbáltam a teát tejjel és fahéjjal. Életemben nem ittam sohasem, nem vitt rá a gusztus. Most sem azt akartam rendelni, azt hittem tejeskávé, de tévedtem, a kollégák világosítottak fel, hogy mit ittam korábban, jóízűen. Másnap reggel tisztítókúrán voltam önkéntes jelentkező…kétszer.

Az elmúlt időszakban pontot tettem a hónapok óta húzódó „miért poros belül a vadonatúj Nikon objektívem” tragikomédiára, illetve elindítottam az új vízumkérelmemet, ami EOI (expression of interest) alapú.

A Nikonos történetről annyit, hogy még március elején vettem egy Nikon 70-300mm teleobjektívet egy új-zélandi webshopból, az objektív azonban gyárilag poros volt a lencsék között. Hosszas levelezés, telefonálás után sem történt érdemi reagálás a panaszomra, ezért a múlt héten írtam egy a valóságot tükröző, negatív értékelést a cégről. Másnap már hívott a cég vezetője, azóta visszaküldtem a lencsét, visszakaptam a pénzemet, töröltem a már alapját vesztett értékelést. A Consumer Act (itt elég szigorú fogyasztóvédelmi előírás, törvény) pedig kikerült mentett könyvjelzőim közül.

A vízumkérelem egy jövőbeni potenciális problémának jelenidejű megoldási kísérlete. Sajnos tavaly  év végén, a nagy rohanásban nem jutott idő új, legalább két és fél év érvényességgel rendelkező útlevél igénylésére. A jelenlegi pedig csak húsz hónapot „tud”, emiatt nem kaphatok Southern Cross (itteni egészségbiztosítás) teljes ellátást, illetve a munkavízumom két és fél év helyett csak húsz hónapig, az útlevelem érvényességének lejártáig szól. Mivel a munkavízumomhoz kötelező egészségügyi vizsgálatok eredménye hat hónapig, vagyis még érvényes, ezért úgy döntöttem, hogy inkább most kérvényezek egy új vízumot, majd otthon egy új útlevelet és párosítom őket, mint jövőre végigkínlódok mindent elölről. Az EOI alapú vízum további előnye a munkaadó-függetlenség, a work visaval ellentétben nem veszítek el mindent, ha netalántán céget cserélek. Hátránya, hogy nehezebb megszerezni és drágább.

Elkezdtem repülőjegyeket nézni augusztusra, akkora tervezem a hazalátogatást. A jetabroad.co.nz (lehet, hogy más nemzeti domainnel is rendelkezik) oldalt ajánlom, korrekt jegyeket árulnak átlagosnál jóval olcsóbb áron. Nagyon nem mindegy egy alapban kétnapos útnál, hogy mondjuk Tokióban ott kell aludni egyet, mert várni kell a csatlakozásra vagy pl. Dubaiban tizenegy óra a várakozási idő. A saját keresésen kívül igénybe lehet venni ügynökök http://www.flightcentre.co.nz/contact-us/brokers/brokers segítségét, némi jutalékért igazi akciós gyöngyszemeket hoznak a felszínre. Miheztartás végett a egy retúr jegy Wellington Budapest, Wellington Bécs viszonylatban az olcsó 450.000 forinttól akár könnyen 600.000Ft vagy fölötti összegbe kerülhet. Per fő természetesen.

Új hír: valami gerinctelen amatőr feldöntötte a motoromat az utcán, persze minden nélkül elhajtott, felelősséget nem vállalva, mert akkor emberként kellett volna viselkednie. A fejidom, a bal tükör, a bal kormány, a bal irányjelzőm eltörött, és még amit nem láttunk a sötétben. Nem kívánok rosszat az ilyen inkorrekt nihilnek, csak ezt kapja vissza mástól! Nagyon dühös vagyok,  mereven ragaszkodom a korrektséghez és ezt kapom vissza a sorstól...

Frissítés: Törött, ezért cserélni kell: fejidom, plexi, bal tükör, bal index, a fejidomot tartó vashámor, bal kormánycsutka végsúllyal; javítható: kilométeróra (rögzítőfül törés), egy pici takaróidom (repedés). A többi elem épségben vagy kis karccal megúszta. Közepes kár, lehetett volna sokkal rosszabb és lehetett volna jóval jobb. A tökéletes, ha meg sem történik. Senki nem látott semmit (végigkérdeztem a szomszédokat) és mivel még nem kötöttem biztosítást, ezért én állom a számlát. Gaudeamus!!! :(

English version:

It has been a long since my last note…indeed…there are things have to consider and treat just alone…

Debuisset iam pridem, „it would have had to be done for a long ago”. That time it had not happened, but now it is time to review and make changes on things especially if they are outdated or more likely harmful for me. These changes have effect to the blog too, I must say thank you for Györgyi, who helped me to find the best solution for that. However we need females’ ideas, they approach from the other side, their opinions are strong and good points, often brilliant.

I love the Hungarian language itself, its variegation, its tenuousness, playing with the order between words or a translocated accent result more or totally different meaning. I think I am good at playing that. Inexactitude composition makes me nervous.

My weaker English has restricted and limited the depth of my Hungarian notes I wittingly degraded the Hungarian version to make the English translation easier. But from now I will write a separated note in Hungarian with that quality I expect from me and another one in English as well as I can. Obviously, the subject and theme will be the same for both.

When- and wherever I can, I manage and cascade the Hungarian culture, work office and office hours are perfect place and good time to do. Actually we are not mates but good colleagues with a Philippean guy who is openminded for culture of different nationalities. I have teached him some Hungarian words like „hús” (he pronounces with short „u”, the original is „hús”, means meat), „gulyás” (traditional Hungarian soup), „köszönöm” (means thank you) or „egészségedre” (Cheers and drink). As spare I got „halika, inum tajo” (let’s go for a drink, in Philippean language).

The Argentinian colleague was dazzled by the photos of a Hungarian actress Vica Kerekes (he says Vika Kerekesz) and her name burnt into my coll’s memory. The „barbar” Argentinian (barbar means, man who is wearing beard) is a big fan of freckles and Vica is the best person to present freckles (and she is even very beautiful).

During one of our lunchs with the mentioned Philippino guy we were talking about God and religion. He is in the way of praying before he starts eating – including the fastfood ones-, this was the source of subject for our conversation. He believes in God, a regular church visitor, who is flexible with very positive attitude and is able to tolerate and survive everything without strong frustration or deadliest stress. Someone to envy.

In his conception God is incomprehensible person, whom he can ask anytime, who is a stable and constant spiritual-soul prop. Definitely nothing justifies if God lives or not, exists or not, but what my colleague loses with believe?

The spiritual opening came with the corporal purge, I tried a tea with milk and cinnamon. I have never drunk it before, it was not my taste. Even this time it was my fault only, ordered something I did not know exactly what it was. I thought it was a coffee with milk, my colleagues informed me on its contents later. Next morning I volunteered twice to be purged.

In the recent days I have closed a three months long story with a brand new Nikon lens inside mess and have started my EOI application for a new visa. In some sentences I bought a Nikon 70-300mm lens from a webshop in NZ in March, but unfortunately the lens was messy inside. After a long correspondence and some calls nothing real happened to my complain, that is why as final chance I wrote a bad feedback about the company. One day later the owner of the shop called me to find a solution, since then I sent back the lens to the shop, they refunded money, I erased the baseless feedback and deleted Consumer Act from my bookmarks.

My visa application is an attempt at the present to fix a potential problem in the future. End of last year’s rush unfortunately there was no occasion to request a new passport with at least 2,5 year validation. My work visa expires within twenty months, at the same time with my passport expiration, that is why I can not get a Southern Cross full insurance (it is an option for people with minimum 2 year’s visa only). Since a medical examination was mandatory for the work visa and it still has been valid actually, I was proactive and decided to apply for a new EOI visa now and in August I am going to request a new passport in Hungary. As soon as I will get both I will concatenate them instead of waiting for the expiration of my passport and visa and start again everything from the beginning.

An important advantage of the EOI (expression of interest) base visa is the employer independecy, work visa engages to a unique employer only and if due to some reason I have to leave the company I would lose my work visa and would have to leave the country immediately. Disadvantage is harder to get and more expensive.

I started looking for a return flight ticket to visit my family this August. I recommend jetabroad.co.nz with heart (probably this web site has other national domain versions too), they sell correct and appropriate tickets at bargain price, just make a try and compare… It is not indifferent to sleep a night as a compulsory wait in Tokio or wait for eleven hours in Dubai for the charter if the basic flight takes for almost two days. Beside the personal checking you can call for help from travel agency brokers http://www.flightcentre.co.nz/contact-us/brokers/brokers, for some brokerage they dig out real pearls at a big bargain. Just for your information a return ticket between Wellington and Budapest or Wellington Vienna costs from cheap 2400 NZD to 3000-3200NZD or more. Obviously per skull.

Update: an amateur bastard bumped and knocked over my bike on the street, escaped without any note, did not take the responsibility for his stuff ups. I really hate this incorrect, unfair behaviour, he damaged my front cowl upper, plexi, left mirror, left handle-bar, left indicator, odometer etc. I do not expect him a revenge but hope he is on the receiving end one day! I am very angry and disappointed, I insist on the fair behaviour and get this back from the fate…

Update2: Broken, needs to replace: front cowl upper, plexi windscreen, left mirror, left indicator, chassis which holds the cowl, left handle-bar. Potentially repairable: odometer and a small cover, all the other parts survived without damage or with a small scratch, dent. Middle size damage, it could be much worse and much better, but the best would be it had not happened. Nobody saw anything and as I have not got any insurance, I have to pay the bill.

Dunedintől vissza, motoros kalandom visszaútja

Megint írok…múlt vasárnap egy még nagyobb óceánparti körrel kápráztattam magam, elmentem egészen Ohiro-bayig, csakhogy drága Nikonom kb 20 kép után letiltotta az exponáló gombot és kikapcsolt. Képek nélkül mesélhetnék, de foghíjas lenne, ezért elhalasztom ezt a beszámolót. Fogok én még arra járni, feltöltött akkuval és akkor lesz hozzá képem! ;)

Inkább elmesélem a dunedini kalandom visszaútját. Ott hagytam abba, hogy az eladó srác várt a reptéren. Útban hozzájuk beszélgettünk, Norman, így hívják a srácot, egy csokigyárban dolgozik és már nem szereti annyira az édességet. Vajon miért? :)

A déli szigeten főleg mezőgazdaság folyik, növénytermesztés, állattenyésztés, rengeteg szarvasmarha csordát látni és gyönyörű zöld minden. Próbáltam az erdők és dombok közé beleképzelni a Gyűrűk ura egy -egy jelenetét, ha jól tudom, a déli szigeten is volt forgatás.

Közben megérkeztünk Normanékhez, egy szép új családi házban laknak a feleségével és kutyákkal, cicával. Invitáltak egy gyors ebédre, ami a kedvencem lett volna (fish & chips) , de az idő sürgetett, ezért köszönettel visszautasítottam. Ebéd helyett bementünk a postára és elintéztük a tulajdonjog átírást, ami kb 5 percig tartott és 11 dollárba került. Nesze neked magyar bürokrácia!

Ezután gyorsan beöltöztünk motoros ruhába és elindultunk egy közös motorozásra. Norman nem akart úgy elengedni, hogy életemben nem vezettem egy métert sem Új-Zélandon (nem vagyok rá büszke, de teljesen igaz volt) és elkísért hazafelé tartó utam első szakaszán. Talán fél órát motoroztunk közösen, amikor egy parkolóban megálltunk. Tele volt a parkoló helyi boyracerekkel, tuningolt verdákkal égették a gumikat és ment a nagy zene. Egy wc-ból kijövő Jehova Tanúi házaspárt kértem meg, hogy csináljon rólunk közös fotót Normannel. A parkolóban elbúcsúztunk egymástól és folytattam hazafelé vezető utamat, de előtte felírtam a tenyerembe Norman ajánlott itinerjét: Oamaru -  Timaru – Ashburton. A GPS-t nem mertem bekapcsolni, mert nem volt hol feltölteni és nem tudtam, mikor kellhet még. Elindultam.

Az első fényképek:

Balra Norman, jobbra én, Mr O láb / Norman, on the left, me, "Mr O leg" on the right

Waitati környékén / Near Waitati

Waitati környékén 2 / Near Waitati

Shag Point, Matakaea védett terület* / Shag Point, Matakaea reservation

 *http://www.doc.govt.nz/parks-and-recreation/places-to-visit/otago/coastal-otago/shag-point-matakaea/
Ahogy az itinerem "mutatta", el is értem Oumarut,  aztán Timarut, végig az 1-es számú főúton haladtam, az óceán mellett. Nagy boldogsággal töltött el, ha megláttam a számomra ismerős település tábláját, mert töredelmesen bevallom, gőzöm sem volt, hogy hol vagyok. Csak mentem, mentem, tudtam, hogy még a koromsötét előtt (ez kb 19:00 felénk) Christchurchben, a North South Holiday Parkban kell lennem, a szállásomon. Teljesen belefeledkeztem a motorozásba, illetve mivel Timaru után eltávolodtam az óceántól, erről a szakaszról nem készítettem több képet...és a sietség is közrejátszott.

Dunedin > Oamaru > Timaru > Christchurch

Kb 17:30-ra elértem Christchurchöt, ekkor már erősen szürkület volt. Helyismeret, térkép, GPS nélkül próbáltam "vak tyúk is talál szemet" alapon, megkeresni a szállást. Tudtam, hogy valahol a repülőtér környékén van, nem messze az 1-es főúttól. Nagy igyekezetemben bekeveredtem a repülőtér emeletes parkolójába, alig tudtam kikecmeregni onnan, a lezárt sorompók miatt. Félreálltam és elővettem a GPS-t, beírtam a szállásom címét. Igen ám, de GPS tartóm nem volt, a zsebre tett GPS-ből semmit sem hallottam, semmit sem láttam. Szerencsére a találékonyság nem hagyott cserben, illetve nagyon kellett már pisilnem és ez meghozta az ihletet. Egy lezárható nejlonzacskóba tettem a kütyüt és a gyújtáskulccsal átlyukasztva a zacskót, a kormányon stabilizáltam. Ezek után már tudtam, hogy merre kell mennem. A szállást adó park bejáratát jól eldugták, először el is mentem mellette, de végül sikerült becserkésznem. Gyors adategyeztetés után elfoglaltam a hátizsákos (backpacker) bungallómat, amit 58 dollárért foglaltam korábban.    

A bungallóm:

Backpacker 1, a szállásom Christchurchben / Backpacker-1, my accomodation in Chicha

Talán valami látszik / It might be seen

Az éjszaka nem volt túlságosan kellemes, valamiért nem kaptam takarót és fáztam is, ezért teljesen feltekertem a lapradiátort, illetve a dzsekimmel takaróztam. Hamar elnyomott az álom, elfáradtam, aznap lemotoroztam 350 - 360km-t. Hálás voltam a Hondának, hogy minden probléma nélkül elhozott idáig!

Még szombaton eldöntöttem, hogy korábban kelek mint az első tervemben volt, kb 06:00 körül és igyekezni fogok elérni az 13:06-os interislandert Pictonban, a tervezett 18:30-os helyett. A 13:06-os kb. 16:30-ra, a 18:30-as 21:40-re ígérkezett Wellingtonba. Mostanában 19:00-kor már tök sötét van, ezért a korábbi jobban tetszett.

Christchurchtől Pictonig, vasárnapi etap

Reggel beszélgettem egy rövidet a mellettem lévő bungallóban megszállt kamionsofőrrel, összepakoltam, nekiindultam. Pokoli jó döntést hoztam amikor felvettem az esőruhát, mert reggel bizony még hideg volt a motoron. A zacskós GPS felficcent a kormányra, a motor azonnal beröffent, elindultam. Faltuk a kilométereket, élveztem minden percét, a közösen elért 30.000. kilométernél megálltam fotózni.

30000 kmnél, már együtt / We are together at the point of  30-thousand kilometer

Erdők, tisztások, dombok, völgyek váltották egymást, csak mentem, mentem. Aztán elképedve tapasztaltam, hogy a táj párába burkolózik, nagyon szép volt. Már a megálló helyet kerestem, hogy lefotózzam, amikor kiderült, hogy valaki begyújtotta a nedves gazt. Ez volt az én párám... Egy adag szarvasmarha mellett megálltam, vagy én tetszettem nekik vagy a motor, de egyre többen lettek.

Güze (iskolatársam volt) és a fontos kérdése jutott eszembe: a bikának vagy a tehénnek van szarva??

Matyinak szeretettel, egy zélandi vonat / For Matthew, who is a fan of the trains

Ugyanaz a táj vonat nélkül / Same view without train

A következő megállóm kb egy óra múlva történt, amikor beértem Kaikoura tartományba. Gyönyörű táj, rengeteg szűk kanyar, visszafordító, igyekeztem ívem menni és dönteni a motort, bár a vékony lécekből barkácsolt kerítés és utána a mélység óvatosságra intett. Aztán amikor a két domb között megpillantottam az óceánt, éreztem, hogy ezt le kell fotóznom.
Ez lett a vesztem. Félreálltam a lejtős úton, motorról leszálltam, oldalsztenderre tettem , elengedtem. A következő pillanatban a motor elindult a lejtőn. Utánakaptam, a kormányt elértem, sikerült lefékezni, de rám dőlt, nekem pedig nem volt erőm egy kézzel visszaállítani. Fogtam a motort, ami rám dőlt és kész, se előre, se hátra. Ha leengedem oda a tükröm, a burkolat is eltörik, az irányjelzőm kuka. Hát fogtam...
Szerencsémre egy kisbusz éppen arra jött, a fejet ráztam jelzésként, mert mindkét kezem foglalt volt. Egy házaspár volt, megálltak és ők segítettek visszaállítani a motort. Hüh, a nagy hálálkodásom közepette még a nevüket sem jegyeztem meg, de képet csináltam. Nagy köszönöm nekik!!!!! Én marha, kezdők hibája, mégis megcsináltam. Lejtőn becsukódott az oldalsztender...
 

Kaikoura körzet bejárata / Enter into Kaikoura district

Ez volt a tábla mögött / Behind the previous table

Megmentőim, nagy köszönöm nekik! / The couple, who helped me, big big thanks for them!

Emiatt a látvány miatt kerültem csávába / Basically the view for what I got into trouble

A hegyekből leértem a síkságra, mellettem ott volt az óceán, örültem mint majom a farkának. Mivel bőven időben voltam, gyakrabban engedtem magamnak pihenőt, többször megálltam gyönyörködni a tájban.

Vonat az óceán mellett / Rail next to the ocean

Hát nem csodálatos? / It is amazing, is not it?

Innen jöttem / Came from

Arra megyek tovább / Go towards

Vonatállomás / Railway station

Az ott az óceán / Ocean there

Bő egy óra múlva már Kaikouraban voltam...

Kaikoura, a Manakauval

Kaikoura város, Manakau-csúccsal / Kaikoura town with Manakau

Bálna a kaikourai-öbölben / Whale in Kaikoura bay

Kaikourai öböl / Kaikoura bay

Kaikoura a világűrből, nem én fényképeztem! Becs' szó! / From the space, it is not my shot, trust me

Újabb negyven perc elteltével, Pictontól 115 kilométerre...

Manakau-csúcs / Manakau

Kb  itt van a lenti tábla... / This is the estimated position of the table below

"Kicsi" kamion közeleg / "Small" truck approaching

Havasok Henrikek nélkül / Tops with snow

Az idő gyorsan szállt, tudtam, hogy 13:06-kor indul az interislander és még be is kell "hajóznom". Fél-háromnegyed óránként meg kellett állnom, mert éreztem a fáradás jeleit, hasogatott a hátam és a csuklóm is jelezte, hogy nem hasalós motorhoz szokott. Az otthoni motorom (Yamaha FZ6S) túrakormányos, rajta egyenes háttal ül az ember, nem a kezére nehezedik a tartás.

A  következő kép "sóbányát" mutat, ami igazából sótermelő tó. A tó neve Lake Grassmere, a Csendes-óceánból szivattyúznak át sós tengervizet a tóba, a meleg észak-nyugati szél pedig elpárologtatja a vizet, a só pedig leülepedik. Ez több lépcsőben zajlik, a végén ott marad a só, amit összezúznak, mosnak. Bár a képen nem látszik, de rózsaszínű a tó, mivel a tengervízben élő zöld alga a magas sótartalom miatt rózsaszínűvé válik. A sósságáról híres Vörös-tenger is emiatt "vörös". Kis rózsaszín garnélarákok is élnek a tóban a magas sótartalom ellenére.
Akit érdekel: http://www.teara.govt.nz/en/salt/page-3

Lake Grassmere, a sóüzem / Lake Grassmere Saltwork near Marlborough

Itt már rózsaszín a táj / Pink landscape http://www.newzealand.com/int/feature/lake-grassmere-saltworks/

A következő képen -igaz eldugva- de ott van egy sárga vontató, amivel többször elkerültük egymást. Én megelőztem, aztán megálltam fotókat csinálni, visszaelőzött, aztán megint megálltam. A végén már integettek...

Már majdnem Pictonban / Almost reached Picton

Picton előtt még meg kellett állnom, annyira hasogatott a hátam, hogy kiabálni tudtam volna. Ez van, harminchat vagyok, életem harmadánál, de már nem húsz éves. A rövid pihenő után elértem Pictont, becsekkoltam, mivel az esőruhán, amit viseltem, nem volt zseb, a számban tartottam a jegyet, amit a pultos néni erősen rosszallott, mert nem higiénikus. Mondtam neki, hogy csak oda tudom tenni, de ő meg a higiéniát hajtogatta. Beálltam a hajóra vezető sorba, kiderült, hogy teljesen máshol kellene mennem, még szerencse, hogy az autósok szóltak. A hajó belsejében szépen lespanifereztük a motort, aztán megszabadultam az esőruhától, mert majdnem megfőttem benne.
A hajón megismerkedtem egy kiwi házaspárral, ők készítették rólam a képet, aztán indiai (?) turistákkal beszéltem, a fotóim alanyai lettek. Óriási szél volt a nyílt vízen, elfújt a korláttól, ha nem kapaszkodott az ember. Sok képet csináltam, táblázatba feltöltöm őket. A szigetjáró (Kaitaki) 4:20 körül beért Wellingtonba, némi cihelődés után lehajtottam a hajóról és némi kitérő után hazaértem az albérletbe.

Hatalmas puszikat nyomtam a motorra, megköszöntem, hogy elhozott minden hiba nélkül és ígéretet tettem neki, hogy a nagyobb hibákat igyekszem orvosolni rajta. Azóta vettem takarót rá, minden este letakarom, néha kis szerelés rajta este, de csak kicsit, mert sötétben nem látni. Két napja kérdezte meg a szomszéd hölgy, aki akkor érkezett éppen, hogy adjon-e lámpát, mert kukkot sem látok. Milyen jó fej, ugye?!
A közel 1600km-es kalandom ezzel véget ért, azóta is sokat motorozok, ha tehetem, a Hondával járok dolgozni. Nem is értem, ha 1988-ban ilyen szuper motorokat tudtak gyártani, akkor a mostani műanyaghalmazok hogyan keletkeztek????

	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T
	T

English version:

Well, here again… Last Sunday I was fascinating by an ride round the seaside, with Ohiro Bay as final destination. There is no picture to share, Nikon camera denied the shutter button after 20 photos due to barely battery and switched off. I could present my impressions but without pictures it would be a degraded presentation so postpone it. Next time when I am going there with fully charged battery there is no chance coming back without photos. :)

In this case it is a good occasion to tell my back trip from Dunedin. In my previous note the last thing I told was that the seller guy had been waiting for me at the airport in Dunedin. During the way to them, Norman and I were talking, he said he was working in a chocolate factory and was not eager to eat chocolate for some time past. Why?? :)

Agriculture and stock-raising are the most important in the South island, deep green colour dominates everywhere and cows. During driving I was fancying about typical scenes from the Lord of the Rings trilogy, if I am right there were shots doing in the South island too.

Meanwhile we arrived at Norman’s house, he and his wife were living in a new built family house with pets: two dogs and a cat. They invited me a fish & chips as a fast lunch, but it was almost 1 pm and sadly rejected it. We went to the post instead and requested a change in the ownership of the motorbike, it took for five minutes or less and cost 11 NZD. To compare it with the hungarian burokracy is beyond reason and unfair.

At Norman’s we dressed up fastly and started a common ride. Norman did not want to let me go home with zero experience in left hand NZ traffic and decided to escort me for a short etap at the beginning of my return to Wellington. After a 30 mins or so ride we stopped at a parking place. The place was full with local boyracers, loud music and roaring engines. I was aware of that they could have not been the best persons to take photos from us so I asked a Jehovah's Witnesses (?) couple who were coming out of the toilet. We said goodbye with Norman there and before I left the place to continue my trip I just noticed Norman’s recommended itiner to my palm: Oamaru – Timaru – Ashburton. Even I had GPS I did not switch it on as I had no cigar lighter recharge cord and did not know whenever I would need the GPS later. I started my way from that point by alone…

I was riding straight on the high way 1, in parallel with the ocean and reached first Oumaru, later Timaru as my „palm itiner” forecasted. I was delighted to see tables with name of the towns known by me as to be honest sometimes I did not have the faintest idea where I was. My main purpose was rather easy, to ride as much as possible and reach Christchurch and my accomodation in North South Holiday Park before the dark night (sunset is at 17:00-17:30, „dark night is 19:00 nowadays).

The rush, plus that fact the high way run more inside the island, moreover my submergence into the riding were responsible for taking no more photos about that part of the road.

Around at 17:30, after sunset I reached Christchurch. First, without local experience, map or GPS, I made a try to catch my rest place with a trust in my luck and blind chance. I remembered that the Holiday Park was somewhere near the airport, not far from the high way one (that is why I preferred it). While I was eager to find my destination, accidentally got into the airport’s multilevel parking place and it was really hard to get away from there due to the closed gates. I gave up the meaningless hunting, stopped, put out of the GPS and looked for the street of my accomodation. GPS found it easily but just right after faced with a complex problem, I had no GPS clip. Within my pocket I could have not seen or heard it so had to find a reasonable alternative. The strong feeling to take a leak asap made me a talent developer, a small plastic bag with the GPS inside twinged and held by the ignition key provided a professional solution. After this I could see and follow roads on the map. It was still hard to discover the entrance of the park even the GPS support, but finally I succeeded. After a short and fast identification I occupied my previously booked backpacker bungallow.

That night was not too buzzy for me, somehow I did not get a duvet and felt cold. I switched the radiator to the maximum and used jacket as a duvet. It was easy to sleep with a deep dead-beatness, after 350-360km ride. I really appreciated the performance of the Honda, we absolved the half back way without any issue.

Still on Saturday I decided to get up at 6:00 am, earlier, than previously had planned, and to strive to catch the interislander at 01:06 pm in Picton instead of the previously planned one at 06:30 pm. The sooner -01:06 pm- would have reached Wellington at 04:30 pm, the later one – 06:30 pm- would have arrived at 09:40 pm. Nowadays at 19:00 it is dark enough outside, that is why I preferred the previous interislander.

Next morning I had a short chat with a truck driver who was sleeping in a bungallow next to mine, collapsed goods and started my way. It was a hell-good decision to take on the rainsuit as it was chilly in the morning during the ride. GPS in plastic bag jumped to the steering, bike got up for the first and started my journey. We (motor and me) were consuming the distance, enjoyed all the minutes spent together, stopped to celebrate the 30.000km and to shoot, we reach together.

Forests, fields, hills, valleys alternated eachother, but I was riding and riding. Suddenly I saw the scene disappearing into the vapour, it was really fantastic. I was about to stop to take a photo when realized the real, somebody tried to fire the wet weed and it cheated me. A short after I stopped to have a small rest next to a cow mob, they liked me or my bike and came close to me.

The next stop was, after one hour later, when entered into Kaikoura district.