Elmennek a gólyák..

Általában augusztus 20-a körül elkezdődik az őszi vonulás.Az augusztus közepén érkezett hidegfront hatására a hazai fehér gólyák többsége megindult a telelőterületek felé. "A fehér gólyák többsége már délkelet felé tart, sőt, a leggyorsabban vonuló példány, a szlovákiai Komáromszentpéter (Svaty Peter) községben megjelölt Peter Törökország déli részén, a szír határ közelében járt hétfő délelőtt" mondta  a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora.

A fehér gólya hosszú távú vonuló, a termikeket kihasználva vitorlázva repül, ezért a tengereket kerüli és csak nappal halad.

Közép- és Kelet-Európa gólyái a Boszporuszon átkelve hagyják el Európát. Törökországon át keletről kerülik a Földközi-tengert, Nyugat-Szírián és a Jordán völgyén, a Holt-tenger térségén és a Sínai-félsziget keleti vidékén haladnak át. Egyiptomban délnek fordulnak, innen a Nílus vonalát követve haladnak délre. A gólyaegyedek fele a Csád-tó felé kitérőt tesz, de telelőterületeik Kenya, Uganda szavannáitól Fokföldig terjednek, a Jóreménység fokától Északkeletre eső területekig.

"Az időjárás-változást nemcsak az emberek, de az állatok is megérzik, sőt rájuk van nagyobb hatással. Régóta ismert tény, hogy a frontok, jelentős időjárás-módosulások befolyásolják életüket. A madarak esetében ez a legnyilvánvalóbban vonuláskor jelentkezik. Az érkező frontok elől továbbállnak, főleg azok a nagytestű madarak, amelyek termikelve vonulnak (pl. gólyák, nappali ragadozómadarak). A termikelve vonulás lényege ugyanis, hogy a felszálló meleg légáramlatokat kihasználva felköröznek nagy magasságokba, majd egyszerűen továbbsiklanak, miközben lassan veszítenek csak a magasságukból. Aztán egy újabb megfelelő helyen újra felköröznek, így napközben 6-8 óra alatt több száz, akár 500 km-t is megtehetnek."

/fotó : Papp Ferenc, MME/

Általános felfogás a gólyáról, hogy a család, a hűség, az anyai gondoskodás, a bőség szimbólumának tekintették, és már a régi időkben is közkedvelt, nagy tiszteletnek örvendő állat volt.

 Az ókori görögök úgy vélték, hogy a gólyákban az elhunyt emberek lelkei élnek tovább, míg az arab világban a Mekkába eljutni nem tudó elhunytak lelkét vélték felfedezni a gólyában, akinek így madárszárnyon kell megtenni ezt az utat.

Európában szerencsehozóként, tekintettek rá. Régen úgy hitték, hogy akinek a házára gólya telepszik, és fészket rak a kéményre, annak a házát megvédi a villámlástól és a tűztől, gazdagságot és hosszú életet hoz a ház népére. A gólyafészket nem szabadott lerombolni, mert akkor átok sújtotta a leromboló házát.
Az ókori rómaiak Vénusz istennő állatának tekintették a gólyát, aki szerelmet és áldást hoz a gólyafészekkel rendelkező házra és népére; a gyereknek hírül adva, hogy gondoskodniuk kell majd szüleikről.

További népi hiedelmek a gólyáról:

• Akinek a háza udvarán, vagy a ház előtti árokban békát fog a gólya, ott gyermekáldás várható.
• Aki először álldogáló gólyát pillant meg tavasszal, az egész évben lusta lesz, de ez a "csapás" megelőzhető az alábbi mondóka fél lábon történő elmondásával:
  "Gólyát látok, fél lábon állok,
  Aki nem áll fél lábon, Lusta lesz a nyáron."
• Aki repülő gólyával találkozik először, az egész évben szorgalmas lesz.
• Aki földön álló gólyát lát az egész évben otthon marad, aki repülő gólyát lát az egész évben utazni fog.

 

Madárvonulás

A minden ősszel és tavasszal megfigyelhető madárvonulás az egyik leglenyűgözőbb természeti jelenség.




 Az esetenként több ezer kilométeres út megtétele természetfeletti teljesítménynek tűnik a madaraktól, az emberiség fantáziáját ősidők óta izgatja, hogy hogyan képesek tartani a bonyolult vonulási formációkat, hogyan nem tévednek el, és egyáltalán honnan tudják, mikor kell indulniuk, és hová kell menniük.

A költöző madarak tavasszal általában északra, ősszel pedig déli irányba vándorolnak az északi félgömbön. A költözést a nappalok rövidülése, a táplálék mennyisége és a keltetéséhez kedvezőbb hőmérséklet motiválja, amiért egyes fajok kontinenseket is képesek átrepülni. Az útvonalak genetikailag kódoltak, és tanulással is öröklődnek a generációk között. Tájékozódási pontként hegyláncokat, folyókat és jellegzetes széljárásokat használnak.

Az első fecskék még nem, de az első gólyák már megérkeztek. 


Az első visszatért gólya Somogysámsonon 2014. február 19-én. A helybéliek elmondása szerint a madár pár napja érkezett meg.
Fotó: MTI/ Varga György 


A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe.
/National Geographic/




Tájékozódás a Nap és a csillagok segítségével

A Nap és a csillagok helyzete alapján tájékozódó madaraknak nem elég meghatározni az égtájak irányát, figyelniük kell arra is, hogy az adott napszakban hol helyezkedik el a Nap az égbolton. Vagyis rendelkezniük kell belső iránytűvel és belső órával is. Ez sem elegendő azonban a tájékozódáshoz, ha a madár nem tudja meghatározni a kiindulás helyét.
Ennek vizsgálatára Albert Perdeck, a Texas A&M Egyetem kutatója és munkatársai több ezer seregélyt fogtak be Hollandiában, és gyűrűzésük után Svájcban engedték őket szabadon. Az elengedést követő hónapokban számos madarat fogtak be szerte Európában. Miután azonosították a befogott seregélyeket, arra a következtetésre jutottak, hogy az idősebb madarak, amelyek már megtették a vándorutat az előző években, visszataláltak eredeti útvonalukra. Úgy tűnt, elengedésük után felismerték, hogy nem Hollandiában vannak, ezért letértek a megszokott délnyugati irányról, és északnyugat felé fordultak, így eljutva természetes telelőhelyükre. Velük szemben a fiatal egyedek, amelyek abban az évben keltek ki (így nem lehetett tapasztalatuk az útvonalról), nem tudtak arról, hogy áthelyezték őket, és folytatták útjukat délnyugatra, mígnem Spanyolországban kötöttek ki. A kutatók mindezt úgy magyarázták, hogy az útirány genetikailag rögzült a madarakban, de útjuk során megjegyzik a tájat, és a későbbi tájékozódásukhoz felhasználják ezeket az ismereteket.