Hirtelen nem is nagyon jut eszembe olyan leves (pedig biztos van), amelyik jéghidegen és nagyon forrón is tálalható. Az almaleves pont ilyen, készülhet hidegen, például friss mentával, ahogy itt. Jól lehűtve a nyári rekkenőben így könnyed frissítő. Télen pedig egy tányér forró, fűszeres, narancsos almaleves nem csak a testet, de a lelkünket is átmelegíti egy kicsit. Engem azonnal karácsonyváró hangulatba hozott.
Külön-külön a zsálya is és a menta is a kedvenc fűszereim közé tartozik, mostantól együtt is szeretni fogom őket. Talán nem is gondolnánk, hogy jól megférhet e két igen különböző fűszer egy fazékban. De nagyon jól kiegészítik egymást. Sőt egyenesen kötelező ebbe a levesbe a zsálya, hogy az egésznek ne legyen olyan melegített kubu hangulata. Rendkívül egyszerű, de nagyon gazdag ízű leves, biztos, hogy sokszor fogom ezen a télen készíteni. (és becsszó, semmi köze a kubuhoz)
Ha lenne ilyen, akkor az idei termés csúcsévjáratúnak bizonyulna. Minden összeáll ahhoz, hogy szuper aszalt paradicsomot készítsünk. Augusztus végén gyakran elromlik már az idő, nincs napokig tartó eszelős kánikula, pedig a paradicsom aszaláshoz az kell. Mikor tartós a kánikula júliusban, még nincs érett paradicsom. Most végre összeáll minden, lukuluszt kilónként 120-140 forint között lehet kapni (nagyobb mennyiségnél még olcsóbbra alkudható), a hét közepére pedig 35 fokot ígértek. Aszalásra fel! Útmutató itt.
Már annyira tutti, amennyire minden gyümölcs belekerült, amelyet a hűtőben találtam. Volt itthon sárgadinnye, őszibarack, málna. És most kicsit segítsetek! A piacon a dinnyére az volt írva, magyar és az őszibarackra is. Megkérdeztem az árust, honnan van, azt mondta nem tudja, de biztos, hogy magyar. (meggyőző, nem?) Kertünkben az őszibarack még kemény és tök zöld, és a hazai dinnyét is csak július végére saccolnám. Igaz, jó idő volt, de ezek a gyümölcsök be tudnak érni ilyenkorra? A barack amúgy tényleg nagyon finom, leveses és édes volt. Nem olyan, mint az éretlenül leszedett, kamionban beért baracknak csak tűnő tárgyak. És a dinnye is nagyon jó volt. Eljött a globális nyár ideje? Egyszerre kapható málna, dinnye, barack és banán a zöldségesnél. Ez utóbbira szerencsére még nem volt ráírva, hogy magyar. : )
Szombat ebédre 5-féle krémlevest ettünk. Fotóztam őket, és nem akarom magam fényzeni, de mind nagyon finom lett, muszáj volt megenni őket. Pedig elsőre nem lelkesedtem 100%-osan a februári témámért a NLK-ba, miszerint krémleveseket kell készítenem. A végére pedig teljesen belelkesedtem. Ez a paprikás ízlett a legjobban, ennek a receptjét felteszem ide előre, a lap csak 2 hét múlva jön ki.
Triesztről szóló beszámolómban már említettem a helyi levest, a jotát. Tipikus téli leves, ahogy erősödik a Bora egyre gyakrabban kerül a helyiek asztalára. A receptet már akkor ígértem, nálunk most jött el az ideje, hogy megfőzzem, pufi kabátban is folyamatosan fázok. Nagyon egyszerű, laktató, melengető leves. És végre egy olyan olasz recept, amely nagyon közel áll az "átlag" magyar gyomorhoz. Ez persze nem véletlen, hiszen a recept biztos, hogy nem olasz eredetű, ahogy Trieszt sem mondható csak olasznak, inkább úgy lehetne röviden leírni, egy nagyon szerencsés közép-európai keveredés fogadja itt az utazókat. A leves nagyon jó, a gyerekek is szerették, felvettük a téli menüre.
Csupa nagybetűs ŐSZI levest főztem a hétvégén, amely egy igazi energiabomba, tele őszi alapanyagokkal. Répa, tök, hagyma, alma, körte. Féltem a gyerekek reakciójától, de mindkettő két tányérral is evett belőle. Egyik hozzávaló íze sem volt külön-külön felfedezhető a levesben, nagyon kellemes kicsit édes elegyet alkottak. Mindenkinek ajánlom. A vegyes leves ötlete úgy jött, hogy nem volt itthon sok minden levesnek való, csak egy fél tök, pár szál répa. Almából csak egy szem volt, ezért került hozzá a körte is. A levest olívaolajjal és parmezánnal tehetjük még finomabbá.
Hozzávalók: 30 dkg sütőtök, 2 szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 szem alma, 1 szem körte, só, bors, 2 evőkanál görög joghurt (vagy tejszín, nekem joghurt volt itthon)
Emlékszem, még otthon laktam és egyáltalán nem főztem, mikor vendégségben, valamikor 98-99 körül fokhagymakrémlevest ettem. Akkor ez irtó nagy szám volt. A receptet elkértem a házigazdától és otthon is többször készítettük. A leves valahogy így nézett ki: vaj, liszt, tej, ebből besamell, majd vízzel felönteni, leveskockát bele, néhány gerezd lekapart fokhagyma és kész is a leves. Reszelt füstölt sajttal persze. Jó pár éve nem készítettem, de ma munka után gyors, melengető ebédet akartam magamnak készíteni. (hogy mi volt a munka, azt lejjebb láthatjátok). A fokhagymakrémleves azóta persze átalakult, szerintem ez a mostani a jobb változat. Egyrészt mert ebben nincsen liszt, de legfőképp azért mert a friss fokhagyma és a főtt fokhagyma íze és erőssége között óriási a különbség. A mai ebéd után bátran mehet a randi, a 10 évvel ezelőttivel csak szagosan.
Hozzávalók: 2 fej fokhagyma, 3 dkg vaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 liter zöldség vagy húslé, 2 tojás sárgája, 1 tk fehér borecet, só, bors, száraz fehérkenyér
Ha hosszabb időt töltünk Cinque Terrén, érdemes kirándulást szervezni az öt falun túlra is. Menjünk ki a helyi vasútállomásra, majd szálljunk fel az első vonatra. Ha dél felől jön a vonat, akkor Portofinóba juthatunk el, ha észak felől akkor Spezián keresztül Portovenerébe. Nekünk ez utóbbi jött. Helyközi vonat révén megállt minden megállóban, de így is 30 perc múlva Speziában voltunk. A pályaudvarról 10-15 perces sétával, keresztül a belvároson, eljutunk ahhoz a buszmegállóhoz, ahol felszállhatunk a Portovenerébe tartó buszra (sima helyi járat 1 eurós jeggyel), amellyel kb. 20 perc alatt célhoz is érünk. Portovenere rögtön a legszebb arcát mutatja, a buszról leszállva, már messziről megcsodálhatjuk a hosszan, egyenesen egymás mellett sorakozó tarka halászházakat. Lélegzetelállítóan szép. Portovenere simán lehetne a 6. falu, ha egy kicsit közelebb lenne a másik öthöz.
A vidék már a római korban is lakott volt, első nyom a városhoz egy Kr. u. 161-ben készült hajózási kézikönyvben található. Portovenere földrajzi adottsága miatt a tenger felől kitűnően védhető település, nagyon keskeny szoroson keresztül lehet csak megközelíteni. A szoros köré épült komoly védelmi rendszer mesél ma arról, hogy több száz évvel ezelőtt biztos nem volt ennyire nyugodt és romantikus errefelé az élet. Sőt, történelmét végignézve láthatjuk, hogy gyakran folyt hadakozás a genovai öböl e stratégiai kikötőjéért. Mára mindebből a tömény romantika maradt, Byronnal és Shelley-vel fűszerezve, ők ugyanis szívesen keresték itt az ihletet.
Családi trattoria, 5-6 fogással az étlapon Portovenere főutcájában
Hozzávalók: 20 dkg száraz csicseriborsó, 20 dkg apró fehérbab, 20 dkg tönkölybúza (én árpát használtam), 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, opcionális: 1 szál zeller, répa, fehérrépa (az eredeti receptben nem szerepel, de egy kevés zöldséget főzhetünk a levessel együtt, majd kiszedjük belőle), 4-5 zsályalevél, só, bors, olívaolaj. Tálaláshoz: eg csokor petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl olívaolaj
Kristóf Portovenerében mesciua-t lakmározik
Ezzel a látvánnyal fogad a város a szárazföld felől
Az olajüzlet, helyi olajokkal...
... és bogyókkal
Ligúr olaj amely csak egy fajta bogyóból, a helyi taggiascából készült
A meseszép Campania tartományból ered ez a recept. Bár nagyon nem lennék meglepve, ha máshol is készítenék. Tipikus olasz leves, egy idő után alig van leve, sűrű, laktató. Hidegen is teljesen jó, úgyhogy a hétvégére ígért melegben jó kis ebéd lehet belőle. Cukkini pedig van bőven. Recept a Dining Guide-on.
Ez a leves eddig valahogy kimaradt nekem. Talán volt némi ellenérzésem a turmixolt uborka miatt, bár több tízmillió spanyol nem tévedhet. Magamtól nem biztos, hogy elkészítem, de most egy munkához muszáj volt (spanyol parifalatokat fotóztam). És persze begazolódott, a gazpacho nagyon-nagyon finom! Nem mellesleg nagyon praktikus, nincs főzés, ez a hét második felére ígért időjáráshoz pont passzol. A már korábban bemutatott fűszeres kenyérrel forró nyári napon bőven elég ebédre.
Mindig van aktuális kedvenc fotóm, azt hiszem, most sokáig ennek a levesnek a képe lesz, amit végül a DG kapott meg. A recept is náluk olvasható. A levesnek annyi a rövid története, hogy 2 napig ették a gyerekek a borsófőzeléket, nekem meg sikerült a harmadik napra egy adag friss borsót vennem. Bár a gyerekeknek nem lett volna baj, ha újra ehettek volna borsószemecskéket, a hagyományos borsóleves helyett valami más szerettem volna készíteni. Így készült ez a leves, kicsit a curryk fűszerezésének a mintájára. 2-3 hónapja nevelgetek egy koriandert, "aki" minden hadakozásom ellenére felmagzott, most már örülök neki, mert sosem kóstoltam még friss koriandermagot. Aki nem nevelget otthon koriandert és nincs friss magja ne helyettesítse szárítottal, hanem friss korianderlevéllel!
A rebarbara szerintem nyersen a legfinomabb, pucolás közben a szárakból mindig rengeteget eszem meg. Hő hatására a rebarbara sajnos hamar plöttyed és elszíneződik. Ilyenkor már nem olyan szépséges, a színe nem lesz túl vonzó (az íze azért így is nagyon különleges), talán ezért is szokták gyakran eperrel párosítani. Pedig az emlékeimben még nagyon él kiskorom rebarbarafagylaltja, amely zöldes-fehér volt. Ennek a levesnek a megfőzése után jöttem rá, hogy miért is volt az fehér, mivel abban nem volt a rebarbara főzve. A rebarbarák már szépen nőnek (sógornőmnél már szedhető szárak vannak), hamarosan megjelenik a piacokon, akkor lehet kísérletezni a nyersen hagyott rebarbarákkal. Már él is bennem egy finom rebarbarás semifreddo képe. Ez a leves még főtt, így eperrel javítottam a színét, de szerintem ez is elkészíthető nyersen csak rebarbarából, alaposan turmixolva, átszűrve. Hurrá, itt a nyár!
