pótcselekvéseink

Pótcselekvéseinkben elveszik ideális ítélőképességünk.
Minél hosszabb ideig élünk így, annál kevesebb energiánk marad arra, hogy felismerjük életünk ellehetetlenített szakaszait és ebben a kalodában nem tudunk úgy tekinteni magunkra, mint értékes valakire.
A megfelelés egy ideig hasznos és szükséges is, de a szélsőége csak lelket nyomorító, elvesztegetett idő.
Amikor az ember magát nem tiszteli kellő módon, akkor a lelkében lévő üres "tereket" ki kell töltenie valamivel.
Ilyenkor kezdődik el az a folyamat, amiben, ha nincs kellő kontroll, akkor behódolhatunk különböző dolgoknak, személyeknek, amikben, akikben a megoldásunkat véljük meglátni.
Ördögi csapda ez, mert hatványozottan romolhat így a helyzetünk, miközben egyre nagyon energiát kell abba fektetnünk, hogy a külvilág felé bizonyítékot szolgáltassunk "jólétünkről".
Ha megfigyeljük a világot, amiben élünk, akkor nem lesz nehéz felfedezni ezen mintákat, amiből akár már olyan következtetéseket is levonhatunk, amiben felismerjük a látszat mögötti gyengeséget.
De az ítélkezés nem hasznos, ezért is csakis tárgyilagossággal szabad ezen dolgokat megközelítenünk, így védettek maradunk a továbbiakban, de az ítélőképességünk javul.
Lelkünk ideális táplálása a legfontosabb az életünkben, nincs ettől fontosabb.
Ezt csak az értheti meg, akiben felcsillant már a remény arra, hogy az élet értékei nem a külcsínben rejlenek.
Nehéz az út idáig egyébként, de erre felé kell tartania az emberiségnek, ha valami ideálisabbat szeretne elérni a közeljövőben.
Optimista vagyok, de néha pesszimistának tűnhetek, viszont ezen megnyilvánulásom csakis a realitásból fakad, abból az áttekinthető folyamatból, hogy milyen állapotban van az emberek(emberi) lelke(lélek) manapság.
Ennyire nem vágyott még az élet vizére a lelkünk, mint mostanság.
Mégis szomjaztatjuk, elzárjuk előle a forrást.
Különböző szélsőséges ideológiákkal fertőzött vizeket isszuk, aminek következtében az individuális-egységtudatunk nem fejlődik.
Ezért haszontalan ígéretek rabjai leszünk, amik csak látszólag oltják szomjunkat.
A Szellemünkhöz való visszacsatolás nélkül semmire sem megyünk.
Semmilyen pótcselekvés nem pótolhatja ezen visszacsatolást.
Mégis akkora erővel kényszerítenek ezen dolgok, hogy behódolunk nekik folyamatosan.
Ez a harc dúl lelki szinten, aminek felismerése nagyon fontos ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.
Ha ezen felismerés fényében elindulunk magunk felé, akkor a pótcselekvéseink kényszerítő hatalma egyre gyengülni fog. De ehhez óriási kitartás kell.
Nem elég a bólogatás, hanem drasztikus lépéseket kell tennünk az életünkben ennek felszámolására.
Tudom, mert megléptem és így a kényszerítő érzéseimre már teljesen más megközelítésből tudok tekinteni.
Kiéheztetni lehet ezt a területet, nem elüldözni.
Ennek fényében kívánok sok szeretettel ideális gondolatokat és szép napot neked.
:)
:)
:)

ui: Sokan lesznek, akik majd nem fognak érteni, sokan csak azt látják benned, hogy teljesen más lettél és ezt sértésnek veszik majd, de ezzel ne törődj, mert a viszonyod javulása magaddal már nem engedheti meg azt, hogy a lelkedet elhanyagold olyan emberek kedvéért, akiknek fogalma nincs arról, mi zajlik a lelkükben és milyen pótcselekvés kényszere alatt élnek.