Ahogy délután megpillantottam az eheti kihívást, rengeteg emlék tört fel bennem......nem a legjobbak.....
Nem szokásom megnyílni, kiadni magam vagy az érzéseimet, inkább a kis mesevilágomban vagyok.
De most kitört belőlem valami......valami rossz, amivel már régóta megtanultam együtt élni.
A történet 20 évvel ezelőtt kezdődött, számunkra ismeretlen betegség ütötte fel a fejét a testemben, ami összetört majdnem mindent bennem és körülöttem. Orvosok 1 hónapot adtak nekem.....De anyukám nem adta fel, másik orvost, másik kórházat keresett, mert nem akart elveszíteni.
Ott végre megtudtuk, hogy mi a baj, hogy kezelhető és megérem a középiskola kezdetét.
Csakhogy a kúra brutális steroid-kezelés volt, ami eltorzította testemet és utólag kiderült, hogy a lelkemen is máig vérző sebet ejtett.....
Abban az időben nem volt divat a "depi", de nekem a gyógyszertől kialakult, bezárkóztam a világomba, dühös, tehetetlen és dacos voltam! Nem engedtem közel sem a barátaimat, sem a családomat, bár ők mindvégig mellettem álltak.....
Egyedül József Attila, Tóth Árpád és Ady Endre versei hoztak átmeneti megnyugvást, akkor 16 évesen úgy éreztem, hogy senki nem ért meg, de a versekben mégis benne volt az, ami bennem kavargott.....
Kedvenc versem a Tiszta szívvel.....a mai napig nem tudom sírás nélkül elmondani vagy elolvasni.....most is kissé elmosódott a monitor.....
Ahogy drága Margónk szokta mondani, egy terápiás oldal készült......
Azért, hogy kicsit happy end-es sztori legyen: lám, itt vagyok, megtaláltam az igaz szerelmet, szültem 2 csodálatos gyereket (20 éve még erre azt mondták, hogy soha nem szülhetek), boldog vagyok és elfogadtam a sorsomat.
Biztos oka volt annak, hogy rám mérte ezt az Ég.....Ami nem tipor el, az csak erősebbé tesz, mostmár így fogom fel!
Készült: Xcenedra háttér, Moani szív, netes temetői angyal és az én fotóm.....
