A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 18., péntek

Bodzsi - Bemutatkoznak Az ÉkSzertartás Kedvencei 22.

Bodzsit, azaz Bodzsár Szilvit akkor ismertem meg, amikor elkezdtem üvegezni. Hamar kiderült, hogy nem csak az üveget szereti, de tanítványait is. Nyitott személyiség, akinek nagy szíve van. Néha picit szűkszavú, de ez azt is jelenti, hogy amikor mond valamit, akkor tényleg mond VALAMIT. Ékszereibe a lelkének egy darabját is beleolvasztja, és eléd tárja. A mai interjú is pont így készült. Bodzsi lényegre törően fogalmazott, majd elénk tárta kincseit. Fogadjátok őt szeretettel.





♥ Kedves Bodzsi, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar az Bodzsi ékszer megnevezés?

Üvegékszer készítéssel foglalkozom, és a fusing technika tanításával. A Bodzsi név az általános iskolai becenevem volt, a Bodzsár rövidítése.




♥ Mióta foglalkozol kézművességgel?

2003 óta dolgozom az üveggel, először a Tiffanyztam. Mindent kipróbáltam vele amit lehet, de kevésnek bizonyult a tér számomra. Vettem egy kemencét és mindent bepakolok, amit csak lehet.:) Van ami sikerül, és van ami nem.




♥ Milyen technikákkal dolgozol, és melyik a kedvenced?

Szeretek sok technikával dolgozni: fusing, gyöngy, drót. És a kemence hőfokát is állítgatom rendesen.
Én ma már csak üvegben és ékszerben tudok gondolkodni.:) Bármerre járok, és látok valamit ami tetszik, akkor azon gondolkodom, hogy ezt hogyan lehetne üvegre átvetíteni.




♥ Hol lehet Téged megtalálni?

A blogomon http://rm-style.blogspot.com/, és a 06-20-919-35-54 telefonszámon vagyok elérhető.





Kedves Bodzsi, köszönjük szépen a válaszokat, a további munkádhoz sok sikert kívánunk!:)



Kedves Olvasóink! A jövő hét folyamán véget ér a sorozat, és elérkezik az ideje, hogy lerántsuk a leplet a meglepetésről.:) Már csak egy hetet kell várnotok! Addig is olvassátok el a korábbi interjúkat, amelyeket itt találtok.

2011. november 12., szombat

Karácsonyi Ajándékok Saját Kezűleg Blog

Kedves ÉkSzertartás Olvasók!

Közeledik az év legszebb időszaka, amely tele van várakozással, örömszerzéssel, mandarin, narancs, fahéj és mézes sütemény illattal, vagyis kezdődik a karácsonyi készülődés!:)

Mi lenne szebb ajándék, mint az, amit saját kezűleg készítünk, szeretettel, vagyis Made With Love!:)

Mi pár napja már teljesen karácsonyi lázban égünk, éppen ezért elindítottuk a Karácsonyi ajándékok saját kezűleg blogot, ahol olyan karácsonyi ajándékötleteket találsz, amelyeket saját kezűleg elkészíthetsz.


Eddig 3 tipp került fel az oldalra, a Tündéri kistáska, a Csillámpóni marcipánkivitelben és az AndvenTEA. Ha kíváncsi vagy ezekre, látogass el a blogra! :)

Ötleteid, tippjeid szeretettel várjuk! Ha úgy gondolod, hogy van olyan ajándék, vagy dekoráció ötleted, amelyet szívesen megosztanál másokkal - márpedig ismerve Benneteket, biztosak vagyunk benne, hogy vannak ilyenek :) - küldd el nekünk az info@madewithlove.hu címre érthető leírással és néhány fotóval, s mi örömmel feltesszük a blogba!

Lassan itt az ideje, hogy adventi koszorút és adventi naptárat készítsünk, hiszen november 27-én lesz advent első vasárnapja. Az már csak két hét!:) Úgyhogy, ha nekilátsz, akkor elő a fényképezőgépet, a tollat és papírt (vagy a billentyűzetet:)), s osszd meg velünk!:)

Ötletgyűjtéshez -megosztáshoz csatlakozz a blog Facebook oldalához is!

Kreatív és szeretetteljes készülődést Mindenkinek!:)

2011. július 11., hétfő

Kedykreatív - Bemutatkoznak az ÉkSzertartás Kedvencei 1.


Amikor az ÉkSzertartás Facebook oldala elkészült, olyan "rajongókat" kerestünk, akik szakmabeliek, vagyis ékszerkészítéssel, vagy egyéb kreatív tevékenységgel foglalkoznak.

Felhívást indítottunk: az első 20 kézműves, aki írt nekünk, automatikusan bekerült kedvenceink közé. Akkor Ti még nem tudtátok, amit mi már igen: az első ÉkSzertartás-fecskékkel riportot készítünk, hogy jobban megismerje őket a világ, és persze mi is.

Az ÉkSzertatás blogban a mai nappal kezdődően - terveink szerint - minden héten újabb és újabb kedvenc kézművesünk mutatkozik be.

Érdemes lesz figyelmesen olvasnotok, egyrészt azért, mert nagyon tehetséges alkotókkal ismerkedhettek meg, másrészt azért, mert karácsonyra egy kis meglepetéssel készülünk a riportsorozathoz kapcsolódóan.

De ez még persze Titok, így a részleteket ráértek megtudni. Addig is, tartsatok velünk, és ismerkedjetek meg Kedvenc Kézműveseinkkel!

Benked Anett, a Kedykreatív alapítója


Kedves Anett, bemutatnád néhány szóban, hogy mivel foglalkozol? Mit takar a Kedykreatív?

♥ A Kedykreatív több mindent foglal magába, ezért választottam egy ilyen úgymond "semleges" nevet. Zsugorkával kezdtem az alkotást, majd készítettem laminált fülbevalókat, áttértem a süthető gyurmára, most pedig a gyöngyöket használom legszívesebben.

Termékeim között vannak ékszerek, hűtőmágnesek, fotótartók, kulcstartók, mobildíszek... elég sokrétű a dolog. Nem specializálódtam ékszerekre, de szerintem jó is ez így: minél többféle technikát ismerek meg, annál több lehetőségem van alkotni.

Mióta készítesz kreatív dolgokat, és hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz?

♥ Elég kreatív embernek tartom magam, akinek mindig kell valamit készítenie. Középiskolás koromban imádtam a rajz órákat - bár azóta sem tudok tisztességesen rajzolni, de voltak szép képeim :) Több évig hangszeren is játszottam, majd felvettek az egyetemre, és emiatt minden ilyesmi abbamaradt.

Már régebben is olvastuk egymás blogját Dórival, aki akkor már árult. Körülnéztem, legjobban a zsugorka fogott meg, majd saját ötlet alapján elkezdtem laminált ékszereket is készíteni, de épp csak néhány darabot. Ezek voltak az elsők, de ekkor még csak a saját szórakozásomra. A Kedykreatív a mostani formájában, hivatalosan, 2011 tavaszától működik.

Említetted, hogy a legjobban a zsugorka fogott meg, bemutatnád, hogy ez hogyan működik?

♥ A zsugorkázás nem túl nehéz, persze ha valaki nagyon egyedi szeretne lenni, akkor saját rajzzal készíti. Előrecsiszolt fóliát szoktam venni, így a csiszolásra már nincs gondom. Megrajzolok, vagy kiválasztok egy adott mintát.

Mivel a zsugorka negyedére megy össze sülés közben, így négyszer akkora rajzot kell készíteni, majd felrajzolni a fóliára. Sütés közben elég furán néz ki, mindenfelé csavarodik, de a végén kiegyenesedik, és így nyeri el végleges formáját. A sütőből kivéve aztán jön a lakkozás, majd a felszerelés, esetleg ragasztás.


Mesélnél magáról az alkotás folyamatáról, arról, hogy milyen állomásokon megy át egy “Kedykreatív mű” az ötlettől a megvalósulásig?

♥ Szívesen. Legyen például a rózsás fotó tartó, amely nem túl bonyolult, de odafigyelést igényel. Az ötlete onnan jött, hogy régebben szerettem volna egy ilyen asztali fotó tartót, de nem találtam olcsót, majd el is felejtődött a dolog. Most, hogy használom a süthető gyurmát, eszembe jutott, hogy hátha ebből is megvalósítható.

Először is ki kell választani a fő színt (ami az alapját és a rózsa színét adja majd), ezután a rózsa széléhez fehéret, vagy egy hozzá passzoló árnyalatot. Jelen esetben a zöld a fő szín. Ebből kockát formálunk, majd átszúrjuk egy 6 cm-es szerelőpálcával. Elkészítjük a rózsát, majd rászúrjuk a szerelőpálca tetejére, úgy, hogy ne érje el a pálca a rózsa tetejét. Így tesszük be sütni.


Miután megsült, megkeményedett, kihűlt, ráragasztom a mini fából készült csipeszt. Néhány óra múlva ellenőrzöm, hogy rendesen megragadt-e, ezután le kell lakkozni. 2 rétegben szoktam, így nagyon szép felülete lesz. Ha megszáradt a lakk, máris használható.


Jelenleg min dolgozol éppen?

♥ Mostanában picit hanyagolom a gyurmát, visszatértem a zsugorkához. Ebből készítek mesefigurás ékszereket. Emellett gyöngykarkötőkkel is bíbelődöm.

Van kedvenc munkád?

♥ Több kedvencem is van, az egyik például a saját terv alapján - gyurmából - készült tengervirág medál, amiből a türkiz alapú mellett készült egy újabb darab is, más színkompozícióban.




A csillagokkal is nagyon elégedett vagyok, ezek főleg kitűzőnek készültek, de lett egy medál is belőle. Leginkább azért vagyok büszke rájuk, mert a szemüket is gyurmából, saját kezűleg készítettem, és szerintem nagyon aranyosak lettek ezzel a megoldással.


Nagy kedvencem lett a gyurmavíziló is, amit még nem tettem eladósorba, mert annyira tetszik, hogy azon gondolkodom, megtartom :)





De imádom a kedvenc együttesem, a Paddy and the Rats számára készült kitűzőt (amit végül az énekes kapott meg :)), és egy már elajándékozott téli fák asztaldíszt is.



Mit jelent számodra az, hogy “Made With Love”?

♥ A Made With Love szó szerinti jelentése: Szeretettel Készült. Számomra ez a legfontosabb. Ha nincs kedvem, vagy nem jön az ihlet, kényszerből nem szoktam nekiállni semmiféle alkotómunkának, mert biztos nem lesz benne a szívem-lelkem. Így alkotni pedig semmi értelme.

Épp ezért viszonylag ritkán, van, hogy egy hónapban egyszer készítek csak újdonságokat, de olyan is előfordult, hogy több hónapig nem készítettem semmit. Szerencsére a mostani időszak elég termékeny, sok új ötlet jut eszembe, amiket nagyrészt sikerül is megvalósítani.

Mit vásároltál a madewithlove.hu-n, bevált-e és tervezel-e még valamit?

♥ A madewithlove.hu-n 2 db gyűrűtálcát vásároltam eddig, nagyon tetszenek! Leginkább azt szeretem bennük, hogy asztalra állíthatóak, akár egy képkeret. Tervezem még fülbevalós ékszerállványok vásárlását is.:)




Akinek megtetszenek az alkotásaid, hol talál meg Téged?

Munkáimat megtaláljátok kéthetente a Pécsi Portéka Vásáron. Van egy saját blogom http://kedykreativ.blogspot.com címen, a Facebook-on pedig Kedykreatív néven megtaláljátok a rajongói oldalamat is. E-mailben pedig a krudi@freemail.hu címen tudtok elérni.

Kedves Anett, köszönjük szépen az interjút, további munkáidhoz sok sikert kívánunk!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...