2011. november 22., kedd

Lencsefőzelék


Hozzávalók:
Az alaphoz:
- 25 dkg lencse (szárazon)
- kevés füstölt szalonnabőr
- 1 l zöldséges csontlé vagy víz
- 1 kis fej vöröshagyma
- 2 babérlevél
- só ízlés szerint
- esetleg: ecet, kevés citromhéj, mustár, cukor

A rántáshoz:
- 4 evőkanál olaj
- 1/2  kis fej vöröshagyma apróra vágva
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 púpozott evőkanál liszt
- 2 csipet pirospaprika

Elkészítés:
1, A lencsét az elkészítést megelőző este alaposan átmossuk, beáztatjuk és bő vízben állni hagyjuk egész nap (sok vizet öntsünk rá, mert könnyen felszívja reggelre mindet).
2, Az 1 L alaplevet feltesszük főni a kiázott, átmosott lencsével. Beleteszünk pár darab füstölt szalonnabőrt, a babérlevelet, az egész vöröshagymát és sót adunk hozzá. Lefedjük és addig főzzük, amíg meg nem puhul a lencse. Ha szükséges, közben adjunk hozzá még csontlevet. Amikor kész, kivesszük belőle az egész vöröshagymát.
3, Amikor a lencse már puha, elkészítjük a rántást. Az olajban megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a lisztet és simára keverjük. Levesszük a tűzről, beletesszük az összezúzott fokhagymát és a pirospaprikát, majd kb. 0,5 dl hideg vizet adunk hozzá és elkeverjük (fontos, hogy csak hideg vizet adjunk a rántáshoz, hogy ne legyen csomós).
4, A rántást hozzákeverjük a forrásban lévő lencséhez, egyet forralunk rajta, majd ízlés szerint adunk hozzá még sót (esetleg cukrot, mustárt, citromhéjat, ecetet).
5, A kész lencsefőzeléket füstölt csülökkel tálaljuk -ízlés szerint-, tálalás előtt tejfölt keverhetünk hozzá.

Megjegyzés:
- Forrás: Desszert.eu

2011. november 21., hétfő

Sárgarépafőzelék



Hozzávalók:
- 1 kg sárgarépa
- 2 evőkanál olaj
- víz
- só
- cukor
- 1-2 evőkanál liszt
- kevés tej

Elkészítés:
1, A répát megtisztítjuk, felkockázzuk és olajon kissé megpároljuk. Felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi és fedő alatt puhára főzzük.
2, Sóval, cukorral ízesítjük, majd megszórjuk liszttel. Simára keverjük, felengedjük tejjel és főzelék sűrűségűre főzzük.

Megjegyzés:
- A tejet apránként öntsük hozzá addig, amíg el nem érjük a kívánt állagot.
- Víz helyett húsleves alapléből is készíthetjük, a tejet pedig tejszínnel helyettesíthetjük.
- Ízesítéshez használhatunk finomra vágott petrezselyemzöldet.