Azon gondolkodtam tegnap, mikor a szülőin ültem, és a kirándulásról beszélgettünk, milyen jó a gyerekeknek. Minden évben mennek két, három napra, osztály kirándulásra. Az azért olyan jó, együtt, barátokkal, tele programmal. Izgalommal, nálunk főleg, mert nem vagyunk egy minden héten utazósak. Tehát, az külön izgalom.:-)
Pont tegnap volt Mesi színházban is, ennek külön örültem. Mert ide végképp nem járunk, és ezt is át kell élni a fiatalságnak.:-) Úgyhogy azért ezek a programok, mindig jók szoktak lenni.
Sosem felejtem el, hét évvel ezelőtt, Dávid ment Balaton mellé 5 napra osztály kirándulásra. Déli pályaudvarról indultak, első osztályosak voltak, picik..csomagoltam neki minden félét, ruhát is, alsóneműt minden napra külön, külön...szerintetek? Ugyan abban a ruhába jött haza, és minden alsónemű ugyanúgy volt becsomagolva. Koszosan, éhesen láttam vissza, de jó volt..:-DDDD
Ma már másképp mennek...de mennek, még!
Biggyesztés: paradicsomos káposzta, friss káposztából.
Pont tegnap volt Mesi színházban is, ennek külön örültem. Mert ide végképp nem járunk, és ezt is át kell élni a fiatalságnak.:-) Úgyhogy azért ezek a programok, mindig jók szoktak lenni.
Sosem felejtem el, hét évvel ezelőtt, Dávid ment Balaton mellé 5 napra osztály kirándulásra. Déli pályaudvarról indultak, első osztályosak voltak, picik..csomagoltam neki minden félét, ruhát is, alsóneműt minden napra külön, külön...szerintetek? Ugyan abban a ruhába jött haza, és minden alsónemű ugyanúgy volt becsomagolva. Koszosan, éhesen láttam vissza, de jó volt..:-DDDD
Ma már másképp mennek...de mennek, még!
Biggyesztés: paradicsomos káposzta, friss káposztából.
Szinházba mi járunk ismét 3 éve : megvettem a bérletet, kiválasztom az előadást, helyet foglalok - és akkor meghivom Őt :-) de olyan jó kicsit kiszakadni kettesben, látni valami újat, szépen felőltözni... A táboros eseten jót mosolyogtam : Bogi is igy jött haza anno az első táborozásról : abban a ruhában amiben elment...
VálaszTörlésKevés előadást néznénk meg. És hát....na mindegy, ebbe most nem megyek bele. Látni valami újat, szépen felöltözni...nagyon jó lehet!:-)
TörlésAbszolút levettem ám a bejegyzés lényegét: elsőben 5 napra mentek kirándulni????
VálaszTörlésBizony, bizony. Hány aggódó szülő szempár volt akkor, de irtó jól érezték magukat, ehhez kellett két belevaló tanár!:-)
TörlésIgen Dominika én is ezen akadtam ki leginkább:)
VálaszTörlésVolt aki kiakadt akkor is, de mindenkit elengedtek, talán egy kislányt nem...
TörlésAbszolút csatlakozom Dominikához :), ez az 5 nap sokkolt, nálunk még két naposra se mentek, pedig most negyedikes Máté :)... Nincsenek is ilyen vicces élményeink, mint nektek :)...
VálaszTörlésNem tudom, azért ezek jók szoktak lenni. Már csak kétnaposra mehetnek..
TörlésNekem pont most vannak a lányok erdei-táborba, ami szintén 5 napos...
VálaszTörlésSzerintem ez nagyban függ az iskolától, meg a tanítóktól, hogy mennyire bevállalósak. Az biztos, hogy ilyenkor a pedagógusok egy percre sem lazíthatnak, nagy felelősség van rajtuk. Nem vagyok biztos abban, hogy én ezt önként és dalolva, magamtól bevállalnám...
:D
Milyen jó a lányoknak!:-) Én sem, de hála, most ofő csere után, bevállalós a tanárnő.:-)
TörlésAz öt nap elsőben-en én is megütköztem! Én most engedem el Mucust először a nyáron "ottalvós" táborba (néptáncosba, nem az iskolából), igaz, most már ő is szeretne menni (bár lett volna még egy, de arra már nemet mondott, mikor tisztáztuk, hogy igen, az is "ottalvós".) Az iskola nálunk, hátöööö.... Nem nagyon van - ebben a táborozós témában legalábbis - nagy változás. Ugyanoda mennek, ahova minket is vittek - és azért azóta már eltelt 25 év... pl. vannak erdei iskolák errefelé is, és nem értem, miért nem használják ki a lehetőséget.
VálaszTörlésSzínházba a gyerekek mennek, viszik őket, és nagy ritkán mi is eljutunk - nekem hiányzik :( .
Borzoljam az idegeket? Még mobilja sem volt a gyereknek, és a tanárnak bár volt, de völgyben voltak, nem volt térerő.:-) Öt nap alatt egyszer tudtam hívni.:-) Jó akkor én is izgultam, főleg még vonattal is mentek...
TörlésSzia!
VálaszTörlésJujj én is nagyon szeretek táborozni !!
Nálunk is elsőtől nyolcadikig 5 napos volt. Gimiben vegig csak 3 napos! Én már oviban is voltam 3 naposon.
De én nyári táborba is járok mind a mai napig.
Ha azt kérdeznék tőlem, mi a kedvencem a nyárba tuti a táborokat mondanám.
Hatalmas élményeim vannak !!
Nagyon bánnám ha ezekről lemaradnék.
:)
Lili :)