Magyarnak lenni,vagy nem lenni

2004 december 5 minden bizonnyal nem örömünnepként maradt meg a székely ember emlékezetében.Nem hiszem,hogy ez további magyarázatra szorulna,hiszen azóta is sok pro és kontra érveket sorakoztattak fel a hozzáértők,és nem csupán. A MA kellett eljöjjön ahhoz,hogy feledtesse(?) egykori kitagadásunkat. Nem mondok újat azzal,hogy az önhibánkon kívül szenvedett határmódosítás még 90 év múltával is a legfájóbb ,holott a székelység a legnagyobb magyar,ha fokozni lehet ezt a tudatot.Ezért vagyunk érzékenyek az anyaországból idelátogatók mára már egyre ritkább( hála Istennek) kérdésére,hogy honnan tudunk mi ilyen jól magyarul?
A magyarok történelmét mi sem tanulhattuk( az ok ismerős),de viszont szüleinktől,nagyszüleinktől olyan érzelmi,és értelmi pontossággal vettünk át ,hogy az államalapítástól a szovjetek kivonulásáig minden eseményt ismerünk.Tehát kedves magyar testvéreink mi is ugyanolyan magyarok vagyunk,csak egy pár politikus aláírt egy átkozott szerződést,aminek következtében határok választottak el magyart,és magyart.
Csak ennyi ,ilyen banális,és attól ilyen drámai.Azért néztünk nagyot 2004 december 5-én ,hogy milyen flegmával utasít el,remélem nem az édes ,csak a mostoha testvér. Most azért vagyunk óvatosabbak az ünneplést illetően,azért látunk minden bokor mögött medvét.
Én személy szerint örömmel fogadom el a felém nyújtott kezet.
Bocsánatot kérek az általánosításokért,szerencsére becsületes magyar ember még mindig több akad,mint az ellenkezője.
Igényelni fogom a magyar állampolgárságot,és ugyanolyan magyar maradok,mint mostanáig voltam,és ugyanott maradok magyar ,ahol mostanáig éltem.
KÖSZÖNÖM!