Nem akartam összegezni, de aztán mégis. Elkezdtem összeszedegetni magamban a 2024-es év igazán nagy és jó dolgait, de rá kellett jönnöm, hogy így visszagondolva ez az év erősen a kompromisszumok éve volt , de valahogy úgy, hogy nagy nehezen összejöttek ugyan a dolgaink, de mindig csak azt éreztük, hogy épp hogy.
A legjobb az London volt a gyerekekkel, abba nem csúszott semmi hiba, imádtam minden percét és akkor még járni is tudtam rendesen... - a döbbenet, hogy ez ugye október végén volt és azóta meg...!
De nézzük, lett új és végre elektromos kapunk, de baromi lassan készült el és még rá is csukódott a kis autómra az első tolatásomkor, ja és még nem szólt vissza az OTP, hogy elfogadta-e a benyújtott számlákat mert LTP-vel csináltattuk.
Leila leéretségizett félig az új rendszer szerint, hát lehetett volna jobb is, de megvan, folyt köv szakmából májusban, de még mindig nem tudja, hogy mit akar utána csinálni?
Flóra 9.-es és kolis szeptembertől, mi nem akartuk a kollégiumot, de ő igen, nulladik óra, kilencedik óra stb-re hívatkozva, most viszont ha Vió le államvizsgázik vége lesz a nagycsaládos létnek és 100%-ot fizetve ötvenezerbe kerülne havonta, hogy nincs itt velünk a legkisebb gyerekünk a hatalmas szobájában, így harcolni fogunk vele nyílván, de nem lesz kolis és kész!
A balatoni nyaralás is szuper volt, de mivel Gy. csak fél turnust volt velünk és Leiláék is, kicsit furcsa, de Neela felügyelete miatt így tudtuk csak megoldani. Nem tudom, hogy lesz legközelebb.
Lett nyár végére 240 ezerért egy majdnem jó új szemüvegem. Dolgozni a monitor elé jó és kell, jönni- menni zavaróan sok, azaz erős, ergo a régit hordom vezetéshez is - 240 ezerért.... durva....
Az én bajom nem enyhül, de most már kénytelen leszek utána menni ( eddig nem tudtam mert ugye ilyenkor a fű sem nő sehol csak a kormányhivatalban ) mert így nem maradhatok. A nappalok még hagyján, elvagyok 3 flectorral, de nagyon rosszul megyek, "húzom" a jobb lábam és olyan vagyok mint egy csiga. Olyan mintha állandó durva izomlázam lenne a csípőmben, a combjaimban, plusz be van fagyva a térdizületem. A vállaim is fájnak, de azok leginkább éjszaka, folyton próbálok másként fefüdni, de se fordulni, se helyezkedni nem tudok a fájdalomtól. Az új "poén", hogy öt-hat alkalommal járok ki pisilni 22 és 05 óra között és ugye alig tudok felállni az ágyból. Na ez megijeszt, mert már tudom, hogy vesekárosító hatása is van a gyógyszernek. Tegnap este pedig hosszú percekig zokogtam a kádban, lelengedtem a vizet, már megszáradtam, de nem tudtam kiemelni magam, ennyire még sose borultam ki, de a tehetetlenség és a fájdalom...ááááá.... ! Csak Leila és Gyuszi voltak itthon, de nem akartam, hogy segítsenek, egyszerűen kikattantam, úgy bőgtem mint évek óta soha. Aztán egyszer csak sikerült valahogy kikanalaznom magam onnan. Szóval ez van. Ha újra lesz háziorvos kérek egy nagylabort, aztán egy beutalót a neurológiára ( vese, máj károsodás is okozhat kisugárzó váll vájdalmat), a sebészetre, mert bár tudom, hogy nem a térdem állapota okozza a bajt, de akkor is kell erről egy papír is, 01.30-án megyek a reumatológiára, de minek? - aztán nem tudom. Járok YUMEIHO masszázsra és szedek mindent is + még fehérjeport.
El kell, hogy múljon ez az egész, de már nem hiszek a gyógyszerekben. Hogy mi ebből a tanulság? Olvasd el a betegtájékoztatót és ne bízz az orvosodban....
7 megjegyzés:
Jaj, ezt még olvasni is rossz volt így első napra! Boldog új évet kívánok és remélhetőleg hamarosan csak javulásról számolsz be!!
Nagyon sajnálom, hogy ennyire rossz a helyzet. Nekem is volt évekkel ezelőtt ilyen iszonyat fájdalmam, menni alig tudtam. Nekem szteroid injekciót adott be a maszek orvos Szekszárdon, de az is csak 2 hónapig tartott. Aztán kerestem magamnak gyógymódot, és azóta mindenkinek ezt ajánlom, akinek van térdfájdalma, és sugárzik mindenfelé, mert nekem használt és azóta sem fájt még. Igaz nem olcsó mulatság, de ha nem fáj, akkor az minden pénzt megér. Artroflex a neve, (remélem jól írtam) a lényeg, hogy a kollagén II peptidjét tartalmazza és viszonylag sokat kell belőle szedni. Anno olyan fájdalmaim voltak, hogy több fájdalomcsillapítóval tudtam csak aludni. Erre a cuccra azt írták, pénzvisszafizetési garancia van rá, ha nem használ. Elkezdtem szedni, ugyan még voltak fájdalmaim mire lejárt a 2 hónap, de nem küldtem vissza, mert addigra már tudtam fájdalomcsillapító nélkül létezni. 6 hónapba telt, mire teljesen rendbe jöttem, még szedtem 1 évig utána. Aztán abbahagytam, ugyan mondták, hogy vissza fog térni a fájdalom, de nem így lett. Ha visszatért volna, akkor persze folytattam volna a szedését, de nem jött vissza, így azóta nem is volt erre szükségem. Meg semmi másra sem, szerencsére.
Hú köszönöm! mindjárt rákeresek, én az okot szeretném megtalálni, bár ugye tudom, de szeretném ha orvos is rámondaná, hogy ez tényleg amiatt van, neked mitől volt????? Banyuc
Jaj, tényleg nagyon rossz volt olvasni, a kádas sztorinál majdnem én is megkönnyeztelek :(. Remélem, megtalálják az okot is! de ha a fájdalmat lehet enyhíteni, azért is drukkolok. És persze figyelek minden infót itt is, anyukám sem javul.... Mi most a Bemer-gépet béreljük, egy hónapot volt itt, és most írtam pont a gyógytornásznak, hogy még egy hónapra szeretnénk... nem tudom, van-e bármi hatása, anyu szerint ugye soha semmi nem segít, aztán ahogy beszélgetünk, mégiscsak közben kiderül, hogy ja, ezen is javított valamit, és azon is... nézz rá, hátha. ( https://www.youtube.com/results?search_query=bemer+ter%C3%A1pia )
Hát az sosem derült ki, hogy mitől. Az orvos a röntgen láttán azt mondta, hogy elfogyott a porc a térdemből, ezért a csontok egymáshoz érnek, ezért fájdalmas. Ez a cucc meg visszaépíti a porcot. Másfél évig szedtem, de azóta sincs gond, pedig ennek már 6 éve. :)
Nahát ez a BEMER nagyon tetszik , ez olyan nekem való lenne ahogy nézem, biztosan lehet bérelni Szegeden is, beteszem az Artroflex mellé c, d variánsnak! Csak lesz valamilyen nem gyógyszeres megoldás, mert ez így ezzel a nehézkes totyogással és nem alvással ultra gáz.... Köszi minden tippet!
Alvásjavításra is és stresszoldásra is van benne program. Mivel nálunk ezt egy olyan gyógytornász ajánlotta és promotálja, akinek itt a környéken, a városban nagyon jó híre van, így azt gondolom, tényleg van benne valami... örülök, hogy esetleg segíthettünk. :)
Megjegyzés küldése