Mondd, hol él...

"-Mondd, hol él a távoli hölgy
Mi rejti őt, hegy vagy völgy?
Mondd, hol él a tündérleány,
Akit szívem úgy kíván?

Keresem őt, a Tündérnőt.
Mondd meg, hol lelem?
Hol találjam, hol keressem,
Hogy Nőül őt elvehessem?

Nem válaszolsz. Mi vagy hát, mondd?"
"-Én vagyok az Ezüst Hold,
Nap, Fény, Remény, elérted célod.
A Tündérleány- én vagyok."

"-Ó, régen volt feleségem is intett,
Idegennek sose higgyek.
Szemfényvesztő, tőlem mit vársz,
hogy badar mesédet elhiszem tán?"

"-A Tündérleány itt van előtted,
De minden tündér idegen neked.
Ó halandó, térj vissza utadra,
Feleséged, gyermeked vár házadban."

"-Megtéveszteni engem így akarsz?
Soha nem tudsz, s halált halsz.
Ha nem vezetsz mostan a Tündérnőhöz,
Koponyád hozzáverem az első úti kőhöz!"

"-Tedd meg, s lássad majd, mit használ."
"-Megteszem, s majd meglátod, milyen a Halál!"
"-Ha igazán szertnéd a Tündérnőt,
fejét soha nem vernéd az első úti kőhöz."

S a férfi megfogja Tündérnőt,
hogy fejét üsse, Halálba vigye.
De ekkor száz íj megfeszül,
aztán mindenik a vándorra lő.

Amaz megtántotordik, csendesen haldoklik,
A száz íj hegyénél száz sebből vérzik.
"-Látod-e már, hogy én vagyok a Tündérnő?"
"-Nem, mert te nem vagy más, mint ügyes szemfényvesztő!"

S meghal. Ekkor valahol, messze álmában
Feleség sír fel, a gyermek is felkel.
Aztán együtt siratják az apát és férjet,
Aki egy halhatatlan tündért szeretett.

/Elanor/