Belfastban is folytatódott Neil Robertson vesszőfutása
Publikálva 24/10/2023 - 09:43 GMT+2
Neil Robertson kiesett a Northern Ireland Open második fordulójában, a hazai Jordan Browntól kapott ki 4-1-re. Az ausztrálok világbajnoka egy százas break erejéig felvillantotta a tudását, de azon kívül gyengén játszott a mérkőzésen. Az idei szezonban alig nyert mérkőzést, és pontszerző versenyen még csak a legjobb 32 közé sem jutott el.
Pedig ez már az ötödik pontszerző volt, amelyen részt vett.
Hozzá kell tenni, hogy a meghívásos Shanghai Mastersen jól teljesített, az elődöntőig ment, magyarán megnyert két meccset. Pontszerző tornán viszont még nem tudott egynél több győzelemig jutni. Ami az ő tudásával, az ő eredményeivel egészen elképesztő.
És az a durva, hogy ez nem csak erre a szezonra igaz, hanem Robertson teljes 2023-as évére. Mármint hogy pontszerzőn nem tudott egynél több meccset nyerni. A German Mastersen és a világbajnokságon így is bejutott a 16 közé, de a berlini helyszínen csak egy győzelmet aratott (a két selejtezős meccsét még 2022-ben nyerte), a Crucible-ben pedig ugye topjátékosként a 32-es táblán kezdte meg a szereplését. Azok után, hogy két szezonnal ezelőtt három pontszerzőt nyert, plusz a Masterst, és azok után, hogy a tavalyi szezon első felében még három elődöntőt tudott felmutatni. Nagyon gyorsan és nagyon mélyre esett vissza Robertson teljesítménye.
Nemrég beszélt arról, hogy a honvágya az oka ennek, és hamarosan el is utazik Ausztráliába, hogy segítsen a helyzeten. Egyelőre viszint szinte biztos, hogy nem lesz ott a Bajnokok Bajnokán (hacsak meg nem nyerni az International Championshipet), márpedig annak a meghívásos tornának kétszeres bajnoka, és az elejétől fogva mindig résztvevője volt. Robertson ugyanis 2006 óta minden naptári évben nyert legalább egy versenyt. De ez a sorozat hamarosan véget érhet, hacsak nagyon össze nem kapja magát.
Szintén délután Jack Lisowski meggyőző játékkal jutott túl Jackson Page-en. Az esti etapban először Shaun Murphy és Marco Fu csapott össze egy olyan mérkőzésen, ami öt-tíz éve még komoly rangadónak számított volna, hiszen a hongkongi korábban a világranglista 5. helyén is állt. Jelenleg a 100-on kívül helyezkedik el a világranglistán, de ettől még nagyon komoly ellenfél.
Ennek megfelelően komoly meccset is játszottak. Eleinte röpködtek a nagy breakek, az angol két százast is lökött, és 3-1-re vezetett. Aztán jöttek a lassú, küzdelmes frame-ek, és Fu kiegyenlített. A végjátékban a bal felső zseb szájában álló barna nehezítette meg a játékosok életét. Fu egy rossz biztonságival tálcán kínálta a zöldet, és Murphy innen megoldotta. Ez volt a nap meccse.
Mark Allen zárta a hétfői programot, aki majdhogynem biztos győzelemre számíthatott az észt Andres Petrov ellen. Petrov tavaly lett profi, és mindössze két mérkőzést nyert egyenes kieséses tornákon. A kétszeres címvédő hazai kedvenc azonban ezúttal sem villogott, mint ahogy az egész szezonja pocsékul alakul eddig. Képtelen volt félszázas breaket összehozni, és a végjátékban kihagyta a könnyű kéket, amivel megnyerte volna a mérkőzést. Ott hagyta Petrovnak, aki belökte, majd a rózsaszínt és a feketét is eltüntette. Nem volt egy dicsmenet, mégis történelmi siker az észt snookernek. Murphyék hosszúra nyúlt csatája miatt eleve későn kezdtek, és magyar idő szerint hajnali 2:45-kor végeztek.
Szintén este történt, hogy Stan Moody, akit nemrég kétszer is láthattunk a képernyőn, legyőzte Rod Lawlert. A 17 éves angol játékos ezen a tornán aratta első győzelmét profi játékosként, amikor a selejtezőben felülmúlta Zhou Yuelongot. És most túljutott Lawleren is, márpedig ez a két győzelem önmagában hatalmas siker egy ilyen fiatal játékos számára. Moody következő ellenfele Gary Wilson lesz.
Kyren Wilson után tehát kiesett Roberston és Allen is, ami azt jelenti, hogy az eredeti kilenc top 16-os játékosból már csak hatan vannak talpon: Judd Trump, Shaun Murphy, Mark Williams, Jack Lisowski, Barry Hawkins és Hossein Vafaei.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Cikk megosztása
Kapcsolódó témák