"A feleségemnek azt mondták, talán meg se maradok" – Jay Vine a baszk körös horrorbukásról

Jay Vine kórházban feküdt. Gerincsérülést szenvedett, nyakmerevítőben volt, de ami mindennél jobban zavarta, az az éhség. Elmondhatatlanul éhezett. „Csütörtökön négy óra körül történt a bukás, és vasárnap reggelig nem engedtek enni. Nagyon éhes voltam” – meséli. Persze ennek megvolt az oka. „Nekem nem mondták, de a feleségemnek igen, hogy még nem vagyok túl az életveszélyen, és talán túl sem élem. Nem voltak biztosak abban, hogy a duzzanat stabilizálódott-e, vagy tovább duzzad és megbénít vagy megöl.”

Az UAE csapat 28 éves ausztrálja egyike volt annak a 12 kerékpárosnak, aki hatalmasat esett az áprilisi baszk körversenyen – Jonas Vingegaard és Stef Cras is légmellet kapott sok-sok egyéb sérülés mellett, de talán Vine számított a legsúlyosabb esetnek. Tovább tetézte a helyzetet, hogy felesége, Bre ekkor 22 hetes terhes volt első gyermekükkel. „Szegény feleségem figyelte a híreket, értesítette a szüleimet a világ túlsó felén, miközben próbálta védeni a gyermekünket a stressztől” – mondja Vine.

Öt hónappal később Vine már úgy idézheti fel élete legnehezebb időszakát, hogy nemcsak, hogy felépült és visszatért, hanem még a hegyi trikóért is harcban van a Vueltán. Újra fitt és motivált, de ami a legfontosabb: már egy kisfiú boldog édesapja is. „Megdöbbentett, hogy nem veszítettük el Harrisont” – teszi hozzá.

A híres-hírhedt baszk körös bukás a Tour-esélyeseket sem kímélte; Vingegaard, Remco Evenepoel és a most piros trikóban tekerő Primož Roglič is érintett volt a legnagyobb sztárok közül. A 4. szakasz 120. kilométerénél, egy éles jobbkanyarban történt a tömegbaleset, ahová – figyelmeztető jelzések híján – a lejtmenetező mezőny túl nagy sebességgel érkezett meg.

– kezd bele Vine. „Emlékszem, ahogy próbálok fékezni, miközben egy csomóan elszáguldanak előttem keresztbe, majd buknak a kavicsos részen és a gyökerekben. Egy trekes srác jelent meg a jobb oldalamon, Vingegaard jött balra. Próbáltam egyenesen menni és átugratni egy vízelvezető árkot, de végül az árokban kötöttem ki.”

A tévéfelvételek alapján Vine mozdulatlannak tűnt. „Korábban még sosem tört el semmim, szóval nem tudtam azonnal, hogy ’na, most eltört valami a hátamban’, de nehezen kaptam levegőt, amiből sejtettem, hogy eltörhettem néhány bordámat” – idézi vissza. „Éreztem, hogy tövisek szurkálják a lábaimat, amiből levettem, hogy a lábaimmal nincs probléma, még a golyóimat is végigtapogattam, de éreztem mindenemet, szóval tudtam, hogy gerinctől lefelé nincs akkora baj. Viszont elviselhetetlen fájdalmat éreztem minden egyes mozdulatnál, úgyhogy inkább csak feküdtem ott, amíg az orvosok be nem toltak a mentőbe.”

Vine ezalatt végig terhes feleségére gondolt. „Van egy megegyezésünk, hogy minden verseny után küldök neki egy üzenetet, hogy ’megérkeztem’, mert ez egy veszélyes sport, de nem volt nálam a telefonom. Szörnyen éreztem magam emiatt” – mondja Vine.

Bre andorrai otthonukból rögtön Bilbaóba sietett, ahol Vine az intenzíven éppen CT- és MRI-vizsgálatokon esett át, hogy eldöntsék, szüksége van-e gerincműtétre, hiszen egy nyaki- és két hátcsigolyája is eltörött. „Amikor ő megérkezett, én hol magamnál voltam, hol nem. Nem tágított mellőlem, pedig könyörögtem neki, hogy pihenjen egy kicsit, de utólag már értem, miért nem akart – még nem tudhatta, mi lesz velem.”

48 órával a bukást követően, hosszas konzultáció után a kórház orvosai, az UAE csapat specialistái és tanácsadói egyetértettek abban, hogy Vine-nak nincs szüksége műtéti kezelésre.

Ezzel a megpróbáltatásai még messze nem értek véget. Két hetet töltött kórházban, és összesen öt hétig kellett nyakrögzítőt viselnie. „Az orvosok tudták, hogy már vagyok annyira stabil, hogy nem fogok meghalni alvás közben, és még mindig éreztem mindenemet, de állandó megfigyelés alatt kellett tartaniuk.”

Mauro Gianetti csapatfőnök és Joxean Fernández Matxin sportigazgató rendszeresen látogatták Vine-t, és lassacskán a jövője is szóba került. „Egy porcikám se kívánt egy elhúzódó, 12 hónapos rehabilitációt, mielőtt újra versenyezhetek, de siettetni sem akartam a dolgokat, nehogy veszélybe sodorjam a gyógyulásomat.”

Miután hazatérhetett Andorrába, Vine a koreai háborúról és a II. világháborúról szóló könyveket és regényeket kezdett el bújni. „Ők mind nehezebb helyzetekben voltak, mint én, úgyhogy tudtam, hogy nekem is csak sikerül majd kiheverni egy kerékpáros bukást” – meséli sajátos motivációjáról.

Május elején, öt héttel a bukás után Vine végre elkezdhetett óvatosan görgőzni. „De egész hét alatt csak két órát bírtam összesen” – teszi hozzá. „30 perc egyik nap, aztán egy pihenőnap, majd 15 perc, és két nap szünet a fejfájásom miatt. Lassan haladtam, és nagyon sokat aludtam, mert ennyi mozgás is rettenetesen sokat vett ki belőlem.” Vine aztán fokozatosan tudta növelni az időtartamot és az intenzitást. „Ki tudtam tolni egy kényelmes tempót egy órán át 200 watton, aztán már jöhettek a reggeli és délutáni etapok is” – idézi fel. Mindezt úgy, hogy a fejét még mindig csak annyira tudta mozgatni, mint egy robot.

Nyolc hét eltelte után megkapta a zöld lámpát az orvosoktól, hogy kimehessen az országútra is, de csak egy kitétellel: kizárólag felfelé mehet, mert nem lehetett tudni biztosan, hogy a lejtmenetezés közbeni rázkódás milyen következményekkel járna a nyakára nézve. „Úgyhogy öt héten keresztül csak hegyet másztam, és Bre – akinek egyre korlátozottabb lett a mozgása a szülés közeledtével – várt az autóban, hogy levigyen újra az aljára” – árulja el. Július végére Vine eljutott a 15 órás heti edzésmennyiségig, és végül megkapta az engedélyt a lefeléhez is, sőt, nem sokkal ezután vissza is térhetett a versenyzéshez a burgosi körversenyen – ekkor négy hónappal jártunk az Itzulia után.

És Vine nem elégedett meg a visszatérés tényével, a 4. szakaszon rendezett 18.5 kilométeres egyéni időfutamot meg is nyerte. „Normál esetben én lehettem volna a favorit nemcsak a kronóra, hanem az összetettre is, ha jó formában érkezem és nem követek el hibákat – ahogy szoktam –, de tudtam, hogy most különösen jó lábakra van szükségem ahhoz, hogy nyerni tudjak” – szögezi le. „Sok időfutamos edzést csináltam görgőn a felépülésem alatt, de magamat is megleptem azzal, hogy nyertem azok után, ami velem történt. Hihetetlen volt.”

Vine – akárcsak Vingegaard és Cras, akik a Touron indultak először – tehát visszatérhetett, de sok időbe telt, hogy mire újra hozzászokott a bolyban való versenyzéshez. „A mezőnyben való közlekedés volt a legnehezebb az egészben, olyan, mintha a nulláról kezdtem volna újra.”

Vine a Vuelta harmadik hetét még a hegyi trikóban várhatta, csakúgy, mint 2022-ben, amikor két szakaszgyőzelem után vezette ezt az összetettet, mígnem a 18. szakaszon bukás miatt fel kellett adnia a versenyt. Ugyan a trikót azóta csapattárs Marc Soler átvette tőle (bár szoros állás esetén van rá esély, hogy a csapat Vine-t favorizálja majd), azonban a bukásokat ezúttal sem úszta meg az ausztrál; a 13. szakasz nagy ijedtsége után a 19. etapon is bukott, de fel sem merült, hogy kiszálljon. „Engem azért hoztak el ide, hogy segítsem a srácokat, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy képes is vagyok erre.”

Vine felidézte Brandon McNulty kifejezetten ijesztő bukását is; első sorból nézte végig a jelentet, ahogy a csapatkapitány átcsúszik a szalagkorlát alatt egy lejtmenetben, majd beesik a szakadékba, míg ő hatalmas fékezés után a térdét verte be. „Megállt bennem az ütő, ahogy láttam őt lezuhanni a hegyoldalon. Az összes adrenalin elhagyta a testemet, az utolsó emelkedőre már alig bírtam feltekerni ezután” – vallja be.

Kevesebb mint fél évvel a maga horrorbukása után Vine-t az ilyen jelenetek emlékeztetik újra és újra a kerékpársport (élet)veszélyeire.

– áll meg egy pillanatra. „Ilyen szempontból meglepő, hogy relatíve milyen kevés haláleset történik, mert sokszor olyan helyeken bukunk, ahol minden a szerencsére van bízva. A MotoGP-ben, amikor valaki elesik 200-zal, jó esetben ott a bukózóna és a gumifal. Nekünk alig van valami.”

A veszélyekről most kisfia tudja elterelni a gondolatait, aki néhány nappal a Vuelta rajtja előtt született. „Tökéletes, gyönyörű és boldog baba. És hál’Istennek, hogy tökéletes, mert nem is tudom, mi lenne, ha bármi baja történt volna.”

via Rouleur