Hamilton a boxutcából rajtol az Azeri Nagydíjon
Frissítve 15/09/2024 - 12:01 GMT+2
A boxutcából kezdi majd meg a magyar idő szerint 13 órakor rajtoló Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője, így az összetettben második helyen álló Lando Norris a 15. pozícióból startolhat majd.
A 39 éves Hamilton hetedik volt a bakui futam szombati időmérő edzésén, azt követően viszont a Mercedes motort cserélt az autójában.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közlése szerint a brit sztár az idén már az ötödik erőforrást használja, ez pedig büntetéssel jár, mivel egy évben egy versenyző számára legfeljebb négy motor engedélyezett.
Hamilton mellett Esteban Ocon, az Alpine francia pilótája is a boxutcából startol, neki szintén motort cseréltek az autójában.
Hamilton büntetése leginkább Norrisnak jön jól, a McLaren brit versenyzőjének ugyanis fontos lenne minél több pontot hozni a címvédő és háromszoros világbajnok, az összetettben vezető holland Max Verstappenen (Red Bull). Norris a szombati időmérő első szakaszában sárga zászlós figyelmeztetés miatt nem tudta teljesíteni az utolsó gyors körét, így csak a 17. rajthelyet szerezte meg, de mivel Pierre Gaslyt (Alpine) utólag kizárták a kvalifikációról, Hamilton pedig a boxutcába kényszerült, Norris a 15. pozícióból kezdhet.
A Bakuban hatodik helyről startoló Verstappennek jelenleg 62 pont az előnye Norrisszal szemben.
Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 13 órakor kezdődik Bakuban, a pole pozícióból Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője rajtol.
A módosított rajtsorrend:
1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
3. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
George Russell (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Franco Colapinto (argentin, Williams)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Franco Colapinto (argentin, Williams)
5. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Oliver Bearman (brit, Haas)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Oliver Bearman (brit, Haas)
6. sor:
Cunoda Juki (japán, RB)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Cunoda Juki (japán, RB)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
7. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
8. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Lando Norris (brit, McLaren)
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
9. sor:
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
Pierre Gasly (francia, Alpine)
boxutcából rajtolnak:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Cikk megosztása
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés