Egy régi kolléganőm kért egy lepkés szettet a lánya szalagavatójára a lány kedvenc színében. Nekiálltam a tervezésnek, és ez lett az eredmény. Nem mondom, feladta a leckét rendesen ez a szett. Imádom a pillangókat, de nehezemre esett megtervezni, mert hiába rajzolgattam, nem tudtam visszaadni azt, amit megálmodtam. Végül csak összejött, és a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok /még akkor is, ha utálom a kéket :) /.
A gyűrűt még jó egy-másfél hónapja fűztem, a nyaklánc pedig most készült el a gyűrű mintájára egy kis extrával. Az volt ugyanis a kérés, hogy a nyaklánc és a medál külön-külön is viselhető legyen. Úgy alakítottam ki tehát az ékszert, hogy a 47 cm-es láncról levehető legyen a pillangó és külön, brossként is viselni lehessen. Ahogy írtam, nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.
A gyűrűn a lepke: 3cm magas és 4 cm széles
A nyaklánc 47 cm hosszú, T-kapoccsal záródik
A medál/bross: 5 cm magas, 7,7 cm széles
Viszont szeretném kikérni a véleményeteket, mert kicsit el vagyok keseredve. És innentől kezdve egy kis lelkizés következik. Nem szokásom így kifakadni, de az utóbbi időben nagy volt rajtam a nyomás, és valahol ki kell adnom magamból, mert úgy érzem enélkül felrobbanok. Szóval:
A munka folyamán többször egyeztettem a "megrendelővel", képeket küldtem neki a nyaklánc aktuális állapotáról. Ez idő alatt soha, egyetlen alkalommal sem mondta, hogy nem tetszene neki, sőt. Tegnap átadtam (adtam volna) a nyakit, és kiborult a bili. Nem árultam zsákbamacskát, még mielőtt elkezdtem volna a medálon és a nyakláncon dolgozni megmondtam neki, hogy kb. mire számíthat, mennyibe fog neki kerülni a nyakbavaló. Megnézte a nyakláncot, mosolygott, és biztosított arról, hogy nagyon tetszik a végeredmény. Viszont nem tudta kifizetni, ezért vigyem neki ma vissza. Már a vonaton ültem hazafelé, mikor hepciás fúria módjára felhívott, hogy elmondja, ilyen-meg olyan baja van a lánccal, szerinte itt meg ott rontottam el a fűzést, és egyébként is, Ő 5000 Ft-ot szánt rá, csalódott, hogy nem kapja meg annyiért, mert már nem először vásárol tőlem. Az, hogy mennyi az anyagköltségem, és mennyit dolgoztam vele, arra nagy ívben tesz. Úgy érzem, most én vagyok a szemét, mert volt képem 8500 Ft-ot kérni az ékszerért. Szerinte annyi pénzért amennyit kértem érte, arany láncot vesz a lánynak. Szíve joga, próbálja meg, vagy fűzze meg ő legközelebb. Viszont közel 30 órát dolgoztam a nyakin, egyedileg csak neki terveztem, mert nem akarta, hogy valami tucattermék jöjjön szembe az utcán a lányával. Az anyagköltségem a kért összegnek közel a felét teszi ki, szóval nem tudom és nem is akarom olcsóbban adni a láncot. Szerintem az, hogy nem először rendelt tőlem egy dolog. Ha bemegyek itthon a boltba, nekem sem adják ár alatt a kenyeret vagy a csirkecombot, csak mert minden nap oda járok. De ez az én véleményem.
Amit viszont nem értek, és kiakaszt az az, hogy ha baja van, miért nem képes a szemembe mondani, mikor ott állok előtte? Miért kell sunyin, gerinctelen módon felhívnia, és úgy kiabálnia a telefon túlsó felén hallgatózóval? És nem csak engem, de az édesanyámat is megsérteni.
Szerintem tisztességesebb lett volna ha kulturált hangnemben, szemtől-szemben megmondja mi baja, megértettem volna, és nem borulok ki. Így viszont, az eljárás miatt tiszta ideg vagyok. Legszívesebben nekiesnék az ollóval a nyakláncnak, és apró darabokra vágnám. Talán azt kéne. Ti mit gondoltok? Felaprítsam vagy ne aprítsam?
Az vigasztal, hogy végre a konzulensem jóvá hagyta a szakdolgozatomat, beköttettem, és le is adtam. Hihetetlen, hogy készen van, és az az én munkám. Annyira örülök neki. :)
